A, a.

Az ábécének első betűje. A latin A, a betű a görög a, betűből vagyis alfából lett (alfa), ez pedig a főníciai és héber alef-ből. Az A, a betűket sokféle fogalom jelképéül használják. Az algebrában a az egyenletnek első ismert számát jelöl (b a második, c a harmadik stb., míg x, y, z az ismeretleneket jelölik). Így mindenféle fölsorolásban is számok helyett használják az a, b, c stb. betűket. A-tól z-ig a. m. az elsőtől az utolsóig, elejétől végi (alfától ómegáig; ómega - hosszú ó - a görög ábécé utolsó betűje). A logikában A = A annak a formulája, hogy minden tárgy önmagával azonos. Rövidítésekben is gyakran kerül elő ez a betű: pénzeken rendszerint az illető országnak fő pénzverőhelyét jelenti (Körmöc, Bécs, Páris, Berlin). A zseb-órák szabályozó korongján A a. m. avancer (gyorsítani; ellenben R a. m. retarder, lassítani). Dátumokban A. vagy a. többnyire a. m. anno, évben.

a. = ad acta, az aktákhoz.

A. a. v. aa; rövidítése ana-nak, orvosi recepteken annak megjelölésére használatos, hogy két v. több anyagból ugyanaz a mennyiség veendő.

a. a. a. C. = anno ante Christum, Krisztus születése előtti évben.

a. f. = anni futuri, jövő évben, q

A. L. M. v, AA. LL. M. v. A. M. = Artium Liberalium Magister; a szabad művészetek mestere (régi tudós cím).

a. m. = ante meridiem, délelőtt; és anno mundi, a világ (teremtésének) esztendejében.

a. o c. = anno orbis conditi, a világ teremtésének esztendejében.

a. p. = anno praeteriti, múlt évben.

a. p. C. = anno post Christum, Krisztus születése után.

A. SS. = Acta Sanctorum (l. o.).

a. u. c. = anno urbis conditae, a város (Róma) alapítása után.

a. u. s. = actum ut supra, mint fenn.

A, Á, hangok. A a legtermészetesebb nyelvhelyzettel képezett magánhangzó, egyenlő a latin és román nyelvek hosszú a-jával, p. a latin carus v. olasz caro ,drága` v. a francia tard ,késő` szókban. Ennek a rövidje a lat. păter v. a fr. femme magánhangzója. Ez a magyar köznyelvben nincs meg, csak egyes nyelvjárásokban, p. a palócok nagy része ezt ejti az a helyett: haza akarok mënnyi; a székelyek csak az á előtt levő szótagokban mondják: hazám, szakadás. Ettől a köznyelvi a hang abban különbözik, hagy némi ajakgömbölyítéssel ejtjük, mint az itteni németek i (i" hab"s g"sagt). Ezt az ajakhangot hosszan ejtjük ebben: âra e h. arra. Nyelvjárásainkban gyakrabban előfordul az â hang: meghât, befâta (meghalt, befalta) stb.; palóc kabâtom, kaszâ(l)nak stb. Így az itteni ném. kiejtésben: fâda Vater, hâdalump Haderlump; s az angolban law törvény, all mind. Majdnem így hangzik a svéd szavak a-ja s a dán és norv. szavak aa-ja, p. Aabo v. Abo, Aalborg, Aalesund.

Magánhangzók.- Nyelvtanilag az a és az a magyar nyelv névelője; amaz a mássalhangzón, emez a magánhangzón kezdődő szavak előtt áll. L. Névelő.

A. görög szók elején (latin névvel a privativum v. alfa privativum, fosztó alfa) a. m. a magyar fosztóképző, mert megfosztást, hiányt jelent; p. apatikus érzéketlen, alalia és afázia beszélni-nem-tudás, akatolikus nem-katolikus. Magánhangzók előtt a. m. an-p. anorganikus szervetlen, anonimus névtelen.

A rómaiaknál A. betűvel ellátott szavazati golyók voltak használatban. Törvényhozási s választási ügyekben az A. a. m. antiquo, ellenzem; a golyót tehát azok használták, kik a törvény v. a. jelölt ellen szavaztak; bírósági eljárásban e golyóval a felmentésre szavazók szavaztak (absolvo), amiért Cicero az A. betűt «litera salutaris»-nak, a C. betűt ellenben, amellyel az elitélésre történt a szavazás (condemno), «litera tristis»-nek nevezi.

A v. Alla, az olasz zenei irodalomban gyakran előforduló szavak; különböző jelentőségüket a következő példák mutatják: A due, két szólamú; a tempó, az eredeti időmérték szerint; a una corda egy húron; alla zingara, cigányosan; alla marcia, indulószerűen.

A az első hangja a zene alapját képező hanglépcsőnek (A, B [H], C, D, E, F, G). Az olaszok, franciák és spanyolok ezt a hangot la-nak nevezik. Az A. egyszersmind a mai előjegyzés nélkül való a-moll hanglépcsőnek alaphangja és az előjegyzés nélküli C-dúr hanglépcsőnek hatodik foka. Minthogy a mai zenerendszerben azoknak a hangoknak, melyeknek egymástól való távolsága egy tiszta nyolcad hangköznek felel meg, ugyanaz a nevük van, annyi különböző A létezik a zenében, ahány nyolcad.

Az egyvonású c, mely hat hanggal mélyebb, mint az egyvonású a, a zongora közepén fekszik. Az egyvonású a szerint szokás a zenekarokban az összes hangszereket összehangolni s pedig rendesen az oboa hangja szerint. Az a hangnak ezen kívül még azért van a zenében különös fontossága, mert ennek a magasságát állapították meg először pontosan. A párizsi akadémia 1858-ban az a hang magasságát másodpercenként 875 egyszerű, illetőleg 437,5 kettős rezgésben szabta meg. A Bécsben (1885-ben) megtartott nemzetközi értekezlet a rezgések számát 870, illetőleg 435-ben állapította meg.

Forrás: Pallas Nagylexikon