Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
A Szovjetun... ----

Magyar Magyar Német Német
A Szovjetun... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

A Szovjetunió iskolarendszerének fejlôdése

I. Az iskola-ügy alakulása a II. világháborúig: A fejlődés első szakaszában olyan személyiségek játszottak szerepet, akik még 1917 előtt alakították ki közokt.-pol.-i koncepciójukat. Nézeteik három fő forrásból eredtek. Az első csoportba azok tartoztak, akik emigrációból tértek vissza Oroszo.-ba, külföldön megismerkedtek a munkásmozgalom, a szociáldemokrácia közoktatás politikai nézeteivel, s ezeket 1917 után vez. tisztségeikben igyekeztek átültetni a gyakorlatba (pl. Anatolij Lunacsarszkij, Nagyezsda Krupszkaja ). A második csoportba tartoztak azok az orosz peddagógusok, akik már 1917 előtt a cári Oroszország iskola ügyének kritikusai, iskolaügyi kísérletek kezdeményezői voltak, elképzeléseik követték a nyugat-európai és amerikai új, akkoriban korszerűnek tekintett ped.-i irányzatokat, s akik 1917 után alkalmasnak találták a helyzetet arra, hogy ped.-i álmaikat megvalósítsák (pl. Pavel Blonszkij, Albert Pinkevics, Mojszej Pisztrak, Sztanyiszlav Sackij, Viktor Sulgin). A harmadik csoportot olyan gyakorló pedagógusok alkották, akik az új közoktatás pollitikai körülmények között új lehetőségekre találtak a gyakorlati nevelőmunkában, az isk.-szervezésben és tapasztalataikat, nézeteiket szélesebb körben is kifejtették, népszerűsítették (a legismertebb Anton Makarenko). E három csoport egyetértett abban, hogy az iskoláztatást minden gyermek számára lehetővé kell tenni, s az új isk. modelljét a munkaiskola valamilyen formájában vélték felfedezni. A közoktatásügy új vezetői új iskolarendszer tervét dolgozták ki. Legfontosabb célnak az analfabetizmus megszüntetését tekintették. Az első fokú oktatásra kívánták építeni a minden polgár számára egységes, teljesen világi, többfokozatú isk.-t. 1918-ban megjelent a Rendelet az Orosz Szocialista Szovjet Köztársaság egységes munkaiskolájáról. Ez kétfokozatú isk.-t irányzott elő egységes munkaiskola elnevezéssel. Az első fokozat öt évf.-ú (8-13 éves gyermekek számára), a második fokozat négy évf.-ú (13-17 évesek számára). Az újfajta isk. valamennyi évf.-a kötelező, az iskolák koedukáltak, az egy pedagógusra jutó tanulólétszámot 25 főben maximálták. Az oktatást az iskolákban termelőmunkával kívánták összekapcsolni, s minden iskolában önkormányzatot kívántak létrehozni. A munkaiskola megvalósításával kapcsolatban az elméleti pedagógusok különböző nézeteket vallottak. A vezető orosz pedagógusok tanulmányozták a külföldi munkaiskolai koncepciókat (pl. Kerschensteiner nézeteit), ugyanakkor voltak orosz ped.-ok, akiknek könyvei, tanulmányai külföldön is ismertté váltak (német, angol fordításban), mint pl. Blonszkij vagy Pinkevics művei. Az elméleti elképzelések azonban a pénzügyi és a munkahelyi feltételek hiánya miatt csekély mértékben valósultak meg. A gazdaságpol. nem támogatta az egységes munkaisk. második fokozatának kiépítését. A gazdasági érdekek (iparosítás, szakemberhiány) azt tették indokolttá, hogy ezen a szinten szakképzés folyjék. Bár Lunacsarszkij és munkatársai az egységes iskoláztatás a 8-tól 17 éves korig tartó általános képzés, az ahhoz kapcsolódó ún. politechnikai képzés tervét védelmezték, végül kénytelenek voltak kompromisszumot kötni, s beleegyezni abba, hogy a pályaválasztásra és szakosodásra 17 éves kor helyett 15 évesen kerüljön sor. A szakemberszükséglet a felsőoktatás szintjén is éreztette hatását. Mivel kevesen voltak a második fokozatot (tehát középiskolát) végzett fiatalok, akik az egyetemek, főiskolák hallgatói utánpótlását képezhették volna, ezért egy sajátos képzési formát hoztak létre munkásfakultás néven (rabocsij fakultet: rabfak), amely a választott felsőoktatási irányhoz alkalmazkodva csak néhány közismereti tárgyat tanított, és nem adott teljes értékű középiskolai (másodfokú iskolai) képesítést. A tankötelezettség megvalósítását a gazdasági nehézségek, az isk.- és ped.-hiány mellett az a körülmény is hátráltatta, hogy az országban nagy tömegben voltak otthontalan gyermekek, akik olykor bandákba verődve kóboroltak és veszélyeztették a közbiztonságot. Nagy erőfeszítések történtek annak érdekében, hogy ezeket a csavargó gyerekeket (oroszul: beszprizornyik) különböző bentlakásos gyermekintézményekben (gyermekotthonokban, gyermektelepeken, gyermekkommunákban stb.) letelepítsék és számukra az iskolai oktatást biztosítsák. A gyermektelepek között akadtak kiválóan működő intézmények is. Legismertebbé az Anton Makarenko által vezetett intézmények váltak, amelyek Gorkij-telep, ill. Dzerzsinszkij-kommuna néven működtek. Az orosz nevelés ügynek ebben a szakaszában, a húszas években több híressé vált pedagógiai regény született; ilyen volt a Belih és Alekszej Pantyelejev (két volt beszprizornyik) regénye a " Skid köztársaság" amely csavargó gyermekek egyik int.-éről szól, s ilyen volt Nyikolaj Ognyev (eredeti nevén: Mihail Rozanov ) Kosztya Rjabcev naplója című regény, amely egy 15 éves diák naplója alapján mutatja be egy iskola belső életét. Mindkét regényt, akárcsak más hasonló témájú írásokat számos nyelvre lefordították, külföldön is kiadták. E művek is jelzik a korabeli szovjet ped. útkeresését: a nyugat-európai és amerikai új ped.-i törekvések adaptálásának szándékát és a megvalósítás ellentmondásos voltát. Jellemző példa erre az amerikai eredetű, Angliában néhány iskolában alkalmazott Dalton-terv, amelyet az orosz közoktatási hatóságok tömegméretekben kívántak elterjeszteni, tekintet nélkül arra, hogy ehhez hiányoztak az alapvető feltételek (szaktárgyi laboratóriumok), és a pedagógusok sem értették az új módszert ( laboratóriumi brigádmódszer). A húszas évek végére egyre élesebb ellentmondás alakult ki a szép tervek és a valóság között. - 1928-ban széles körű pedagógiai vita bontakozott ki, amely fokozatosan politikai síkra tevődött át, országos pártértekezleten vitatták meg a közoktatásügy problémáit. Végül 1929-ben Lunacsarszkijt leváltották a közoktatásügyi népbiztosi tisztéből. Utóda a népbiztosi székben Andrej Bubnov (több évtizedes pártfunkcionáriusi múlttal rendelkező személy) lett. Bubnov a pol.-i határozatok végrehajtójává vált, számos tud.-os kérdésben pártálláspontokat képviselt. Népbiztosi működése alatt a szovjet pedagógusok jeles elméleti szakembere kiszorult a szakmai közéletből, vált törvénytelenségek áldozatává. (Végül Bubnov maga is erre a sorsra jutott 1940-ben.). A harmincas években a közoktatásügyet elvileg ugyan a népbiztosság irányította továbbra is, ám valójában a rendelkezések - párthatározatok formájában - a pártértekezleteken születtek. 1930-ban közoktatásügyi pártértekezlet megtartására került sor, amely felrótta a közoktatásügynek, hogy "az iskola és a szocialista termelés követelményei között szakadék tátong"; ugyanakkor arról rendelkezett, hogy a második fokozatú iskolák felső osztályait (a VIII. és IX. osztályt) technikumokká kell átszervezni. A helyzet ellentmondásos voltára utal, hogy bár 1917 óta számos alkalommal dekralálták, hogy az iskolalátogatás kötelező, valójában nem volt olyan rendelkezés, amely a tankötelezettséget kimondta volna. Erre csak 1931-ben került sor az SZK(b)P Az elemi és középiskoláról című határozata keretében. Ez a határozat véget vetett azoknak a ped.-i kísérleteknek, amelyek addig a szovjet isk.-ügyben fellelhetők voltak, s helyettük központi irányítású oktatási rendszer alapjait teremtette meg. Éles kritikával illették a korabeli orosz iskolaügy valóban elmaradottságra utaló jelenségeit is. Egyidejűleg rendelkeztek a közoktatásügy átszervezéséről. Az iskoláss időtartamát 10 osztályban állapították meg (a 7-től a 17. életévig), ezzel egy évvel korábbra került az isk.-kezdés. (Oroszország a cári időkből örökölte a 8 éves korban történő iskolakezdést, ezt 1917 után is fenntartották és csak a 30-as években módosították.) A tízoszt.ályosos iskola három szakaszra oszlott (4+3+3), s bár a teljes középiskolai végzettséget a 10. osztály elvégzése jelentette, a tankötelezettség mindössze hét osztályra terjedt. (A valóságban a négy oszt.-os tankötelezettséget is csak 1934-re sikerült többé-kevésbé megvalósítani.) 1932-ben a párt Központi Bizottsága határozatban foglalt állást Az elemi és középiskolai tantervekről és az iskolai rendről, melyben részletesen foglalkozott szakmai kérdésekkel is. Bár e határozatok "forradalmi" frazeológiával voltak megfogalmazva, alapjában véve mégis konzervatív pedagógiai fordulatot eredményeztek. A pedagógiai kérdésekben hozott pártrendelkezések közül a legnevezetesebb az az 1936-ban hozott központi bizottsági határozat volt, amely A pedológiai torzulásokról a közoktatásügyi népbiztosságok rendszerében című éles támadást intézett a nemzetközileg elismert pedagógia (gyermektanulmány), annak a Szovjetunió-beli elméleti képviselői és a valóban sokszor szakszerűtlen gyakorlati alkalmazása ellen. A pedológia elleni támadás ürügyül szolgált számos neves szovjet pedagógiai szakembernek a pedagógiai közéletből való eltávolítására. A harmincas években a korábbi isk.-ügyi elképzelések jelentős részét már formailag is feladták. Ennek jó példája, hogy a termelőmunka és a politechnikai képzés maradványaként alkalmazott úgynevezett munkaoktatást 1937-ben Andrej Zsdanov Központii Pártbizottsági titkár intézkedése nyomán megszüntették. A II. világháború időszaka alapvetően új helyzetet teremtett. A háború által veszélyeztetett területeken gondoskodni kellett a gyermekek evakuálásáról és gyermekintézményekben való elhelyezéséről. A kényszerű háborús körülmények sokszor szükségessé tették, hogy ismét az oktatás és a termelőmunka összekapcsolásának eszközéhez nyúljanak, s az iskolák tanulói élelmiszertermeléssel segítsék saját ellátásukat.

Szerkesztette: Lapoda Multimédia



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is