Ábéce

a latin ábécé első három betűjéről vett, elnevezése a betűsornak. Mi az olaszoktól, a rómaiak a görögöktől, ezek pedig a feniciaiaktól kapták az ábécét. Feniciában vagy valamely más sémi népnél szedték a betűket ebbe a hagyományos sorrendbe, melyben azonban semmi határozott elvet nem lehet fölismerni. Ellenben a régi keletindiai (szanszkrit, úgynevezett devanagari) ábéce szigorúan hangtani elvek szerint van rendezve: elől a magánhangzók, azután a beszélő-szervek szerint; csoportozva a mássalhangzók (l. ezeket). A magyar ábécé a következő negyven betűből áll: a á b c cs d ds dz e é f g gy h i í j k l ly m n ny o ó ö ő p r s sz t ty u ú ü ű v z zs. Ezekhez járulnak még régi családnevekben s az idegenből átjött szavakban az y, ch, x, qu; nyelvészeti munkákban pedig ë, e, â. stb. (l. Magánhangzók).

Forrás: Pallas Nagylexikon