Ábéce
a latin ábécé első három
betűjéről vett, elnevezése a betűsornak. Mi az olaszoktól, a rómaiak a
görögöktől, ezek pedig a feniciaiaktól kapták az ábécét. Feniciában vagy
valamely más sémi népnél szedték a betűket ebbe a hagyományos sorrendbe,
melyben azonban semmi határozott elvet nem lehet fölismerni. Ellenben a régi
keletindiai (szanszkrit, úgynevezett devanagari) ábéce szigorúan hangtani elvek
szerint van rendezve: elől a magánhangzók, azután a beszélő-szervek szerint;
csoportozva a mássalhangzók (l. ezeket). A magyar ábécé a következő negyven
betűből áll: a á b c cs d ds dz e é f g gy h i í j k l ly m n ny o ó ö ő p r s
sz t ty u ú ü ű v z zs. Ezekhez járulnak még régi családnevekben s az idegenből
átjött szavakban az y, ch, x, qu; nyelvészeti munkákban pedig ë, e, â. stb. (l.
Magánhangzók).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|