Ábrányi Kornél

Ábrányi Kornél (idősb), zenei iró és zeneszerző, szül. Szt.-György-Ábrányban (Szabolcsm.) 1822 okt. 15. Atyja (Ábrányi Eördögh Alajos) nagy vagyonához méltón neveltette; 10 évig élt nála Lavotta János, ki neki hagyományozta Stradivari-hegedüjét; de megfordultak ott Bihari János és Boka András, a kitünő cigányzenészek is. Kornélt az akkor hirneves Kirch János tanította zongorázni. 1834-ben Erkel Ferenc sokáig lakván N.-Váradon az Á.-családnál, döntő befolyással volt Á. K. pályaválasztására amely a büszke apának nem volt inyére. Á. 1843-ban külföldre indult zenetanulmányokra; Münchenben ismerkedett meg Liszt Ferenccel, bejárta Németországot, Belgiumot, Hollandiát, s miután Párisban Kalkbrenner Frigyesnek és Chopinnek tanítványa volt, Londonba is rándult 1845-ben; ez év végén hazatért. 1846-ban még tanult Fischhof Józseftől a bécsi konzervatoriumon, 1847-48-ban az országgyülés idejében Pozsonyban hangversenyeket adott; 1848-49-ben kormánybiztosi titkár, majd önkéntes nemzetőr lett; azután,. nősülve, Pesten zongoratanításból élt. Noha 1841-ben már megjelent egy hosszabb magyar ábrándja: a zeneszerzést Brand (később Mosonyi) Mihállyal 1855-58-ban tanulta végig. Ekkortájt lépett fel mint zenei iró és szerző; 55-ben «Eredeti magyar gondolat, változatokkal» c. műve a Nemzeti Zenede 30 aranyas pályadiját nyerte; önállóan, valamint az «Apollo», «Eredeti magyar daltár» stb. folyóiratokban számos népies v. magasabb igényü dala, férfinégyese, ábrándja stb. (nem egy pályadijjal kitüntetett) zenemüve jelent meg; a mellett Bartalus István, Mosonyi Mihály és Rózsavölgyi Gyula társaságában (1860 okt.) megindította s csakhamar maga folytatta - némi megszakításokkal 1876 közepéig - az első hazai szaklapot: a «Zenészeti Lapok»-at, majd 1882-ben a «Zen. Közlöny,:-nyel kopogtatott a közönyös közönség ajtaján; de az alatt is a tekintélyesebb lapokba (1888 óta ismét a «Pesti Napló»-ba) s folyóiratokba folyton irta fejtegető cikkeit és tudósításait. Önálló iratai: Tanulmány Liszt F. koronázási miséje felett (Pest, 1869; németül is); Mosonyi Mihály, élet és jellemrajz (1872); Liszt F. és Krísztus-oratoriuma (1873); Összhangzattan (1874 tetemesen bővítve 1881); Zenészeti aesthetika és A magyar dal és zene sajátságai (csak I. köt. 1877); Általános zenetörténet (1886); fordításai: «Müvészet és forradalom» (1867) s «Tannhäuser és a wartburgi dalnokverseny» szövege (1871) Wagner Rikhárdtól, Liszt «Szt. Erzsébet legendája,» (1865 és 1891), Cornelius Péter «A bagdadi borbély» (1891) s «Carmen», «Pál és Virginia», «Cinq-Mars», «A korona gyémántjai», «Don Carlos», «Lahore királya» c. dalműveinek szövege. Azonban cselekvőleg is kihatott tevékenysége: operabiráló volt a nemzeti szinháznál (1868-72) u. e szinház enquete-jában (1868-69) és az orsz. zeneakadémiáéban (1873-4) részt vett; a Nemzetf Zenede 25 éves jubileumán (1865) ő indítványozta az I. orsz. dalárünnepet, majd (1867) a dalegyesületek országos szövetségét, melynek aztán 1888-ig vezértitkára volt. Az orsz. zeneakadémiának mindjárt 1875-ben tanára (1887-ig) s titkára (1883-ig) lett; egyik alapítója (1864) s titkára (1884-ig) volt a «Magyarhonban élő zeneművészek segitő egyesületének». Zeneműve száznál több van; nagyobb részük tartalmilag is, formailag is becses. Második neje, szül. Katona Klementina, szintén ir zenei s egyéb cikkeket.

Ábrányi Kornél ifj., iró és lapszerkesztő, a Kisfaludy- és Petőfi-társaság tagja és országgyülési képviselő, született Budapesten 1849 dec. 31. 1868-ban segédfogalmazó, 1870-ben fogalmazó lett a pénzügyminisztériumban, 1872-ben a miniszterelnökséghez ment át és titkár lett a sajtóirodában; 1875-ben kilépvén az államszolgálatból egészen az irodalomra adta magát, melyben egyébként már 17 éves korától (1866) fogva működött. Még 1868-ban Emil öccsével együtt egy kötet műfordítást bocsátott közre Európa költőiből cimen; 1870-ben irt Rövidlátók c. vigjátéka akadémiai dicséretet nyert, 1873-ban pedig Légyott c. vigjátéka szinre került a nemzeti szinházban s 1874-ben megjelent A dicsőség bolondja cimü regénye;egyidejüleg számos költeményt, elbeszélést, irodalmi cikket közölt a lapokban. 1875-től fogva rendkivül élénk tevékenységet fejtett ki a szépirodalom és a napi sajtó terén s mint iró és publicista gyorsan aratta sikereit. Nagyszámu politikai vezércikket és tárcát irt a fővárosi hirlapokba, melyek nagy részének munkatársa volt; szerkesztette a Kelet Népét 1876 elsö felében, a Magyarország c. napilapot 1878-81., az Ország Világot 1882-83., 1882 óta főmunkatársa volt a Pesti Naplónak, melynek 1887 dec. 10. óta felelős szerkesztője. A mellett eleintén a szépirodalmat is buzgón művelte, a nagyobb modern műfajokhoz: regényhez és drámához fordulva előszeretettel. Gyorsan követték egymást Az élet tarkaságai c. rajzok és elbeszélések után (1875) Titkolt szerelem (1878) Edmond párbaja (1880) Régi és új nemesek (1881) Melyik erősebb? (1882), Egy modern apostol (1882), Egy férj filozofiája (1883) cimü regényei. A drámairásban is többször megpróbálta erejét; 1875-ben Fölavatás cimü drámai epilogja jelent meg, 1876-ban Doktor Percival c, verses vigjátéka 100 aranyat nyert a Telekipályázaton, a nemzeti szinházban pedig 1882-ben Marianne és 1884-ben Olga c. drámáit adták elö, s 1883-ban A csalhatatlan c. verses vigjátékot bocsátotta közre. Sokkal nagyobb feltünést keltettek azonban politikai röpiratai, u. m. a Kákay Aranyos Nr. 2 név alatt (1877) kiadott Ujabb országgyülési fény- és árnyképek (2 kiad.); a II. Kákay Aranyos név alatt kiadott Tisza Kálmán (3 kiad.) és Gróf Andrássy Gyula cimü politikai élet- és jellemrajzok (1878) és A leláncolt Prometheuszok (1881). 1884-től kezdve, mióta képviselővé választották, majdnem kizárólag a politikának él; mint politikus, a nemzeti párt egyik kiválóbb tagja s mint publicista, erély s hirlapirói ügyesség dolgában a jelesebbek közé tartozik.

Szerkesztette: Lapoda Multimédia