Adalbert

1. (szent), a frizek apostola aVII. század végén. Az utrechti székesegyház főesperese. Megh. 723-30 között sEgmontban van eltemetve. Emlékére I. Dideric hollandi gróf 923 vagy 924-ben ahíres egmonti apátságot alapította, melyet előbb apácák bírtak, de utóbb abencéseké lett.

2. A., püspök, aDillingen grófi családból, szent Ulrik nagybátyja. A nagytudományú ésszentéletű férfiú 850. Ellwangenben a bencések közé lépett, kiknek ugyanottkésőbb főnöke lett. 856-ben lett püspök és Arnolf német király Lajos fiánaknevelője. Nagy érdemei vannak a lorschi (Worms mellett) a szt.-galleni és szt:flóriáni (Linz mellett) zárdák, úgyszintén a freisingeni, konstanzi, salzburgiés sebeni (most brixeni) templomok emelése körül: Megh. 909 okt. 9-én s azágostai szt. Ulrik és Afráról nevezett templom kápolnájában nyugszik.

3. A. vagyAlbert, Magdeburg első érseke (szt. Ottó császár nevezte ki 968-ban).Észak-Németországban és a vendek közt a kereszténység buzgó terjesztője volt.Megh. 981 jun. 20-án.

4. A. (szent)tulajdonképeni neve Libicenszky Vojtzek gróf. A magyarok egyik apostola. Szül.Libicen a Szlavonik családból 955-58 között, meghalt 997 ápr. 23-án.Magdeburgban Otrik vezetése alatt tanult, hol Adalbert érsek saját nevérőlbérmálta Adalbertnek. Nem volt még harminc esztendős, mikor II. Boleszlav ésprágai püspöki székre jelölte ki. Mainzba ment, hogy magát a metropolita,Willigi érsek által pappá és püspökké szenteltesse. Azonban a főurak és a népközt uralkodó nagy erkölcstelenség elkeserítette, mert nem volt képes azt sem intéséivel,sem példájával megváltoztatni s azért XVI. János pápától Rómában személyesenkieszközölvén fölmentését, lemondott püspöki székéről azzal a szándékkal, hogyszerzetbe vonul vissza. A prágai püspökség eközben még mindig üresedésben volts Boleszláv Willigi érsek levelével követséget küldött A.-hez, hogy foglalja elújra püspöki székét. De ő nagyon megkedvelvén a szerzetesi egyszerűséget, akövetek kérésére sem hallgatott. Mikor azonban a pápa maga parancsolta neki avisszatérést, engedett, azzal a kikötéssel, hogy legyen neki hatalma különfélerendkívüli intézkedéseket tenni a meglazult erkölcsi fegyelem helyreállitására.Ez azonban minden buzgósága mellett sem sikerült a szt. püspöknek s azért abbankeresett vigasztalást, hogy egy szomszéd népnek, hol 973 óta Wolfgangszerzetes, szt. Bruno és Piligrin passaui püspök kezdték hinteni akereszténység magvait, apostolává legyen. Ez a szomszéd nép eleink, a magyarokvoltak, kiknek vezéréhez, Gejzához több ízben követeket küldött, kik őtbuzdítsák és neki segítsenek a kereszténység terjesztésében. Midőn pedig ebbelihajlandóságát tapasztalta, maga is bejött, ugy látszik, 994-ben. Gejzának fiátVajkot ő keresztelte meg Esztergomban s István nevét adott neki. Ugyanekkortöbb magyar úr is fölvette a keresztséget. Meddig maradt A. Esztergomban, nembizonyos; csak azt tudjuk, hogy Asztrikot itt hagyta a kereszténység ápolására.Hazatérése után egy szomorú esemény végképen kimerítette türelmét püspökihivatalában. Egy Wrsovecze nemzetségbeli előkelő hölgyet házasságtörésselvádoltak, melyet állítólag egy pappal követett el. Az asszonynak ősi szokásszerint saját férje által kellett volna kivégeztetnie. A.-t fellázította ez akegyetlenség s az asszonyt apácazárdába csukatta, elrendelvén, hogy engedelmenélkül senki hozzá ne bocsáttassék, a nő halálát kivánó úri családokkal pedigbátran szembeszállott. De hasztalan; a bűnös asszonyt a férj rokonai hatalmukbakerítették s egy szolga által meggyilkoltatták. A. ezáltal úgy emberiérzelmeiben, mint egyházfői tekintélyében mélyen megsértve érezvén magát,Boleszláv tiltakozása dacára ismét ott hagyta székét és Rómába, kedveskolostorába sietett. V. Gergely pápa is rossz néven vette a püspöki székönkényes elhagyását és a mainzi érsek sürgetésére zsinati határozattal A.-t visszatérésreutasította. 996-ban Lengyelországban talájuk őt, Chrobri Boleszláv hercegudvarában. Innen kérdeztette meg a fejedelem utján a prágai udvart,visszafogadják-e őt a csehek püspöküknek. A tagadó válasz után melynek Adalbertnagyon megörült a pogány poroszok megtérítésére indult, kik között egy pogánypapnak 7 lándzsaszúrása által vértanúi halált halt. Holttestét a lengyelherceg nagy összegel kiváltotta és Gnesenben temettette el. A. a szerzője ahíres Boga bodzika kezdetű lengyel éneknek, mely hajdan a lengyelekcsataindulója volt.

5. A., brémai éshamburgi érsek 1043-72., egy szász gróf fia, a német császári ház rokona. Nagyesze és rokonsága miatt igen nagy befolyása volt III. Henrik császárra.Nagyratörő, becsvágyó, hatalomvágyó férfi volt, amit mint IX. Leo pápa által azészaki birodalmakhoz kinevezett apostoli követ mutatott ki. Svend dán királyállandó barátságát megszerezte, de azt a tervét, hogy észak patriárkájáváneveztessék ki, nem volt képes kivinni. Sokat tett az egyház jogainak védelméreés fényének emelésére. Hamburgban kolostort is alapított. De különösen nagybefolyást gyakorolt Németországra IV.Henrik kiskorúsága idején, kit arra aszerencsétlen hadjáratra is elkísért, melyet I. Endre magyar király viselt Bélaellen s melyben Henrik Endre szövetségese volt. Befolyását túlságoshatalmaskodása miatt egyidőre elvesztette, de 1069-ben ismét visszanyerte. 1072március 17-én halt meg Goszlárban. V.ö. Grünhagen Adalbert, Erzbischof vonBremen. (1854.) Dehio, Geschichte des Erzbisthums Hamburg-Bremen.

6. A., az elsőpommerániai püspök, bambergi Ottó, a «pommerániai apostol» tanítványa. 1139. aWollinban alapított püspökség első püspökévé választották. Sokat fáradozott akeresztény hit megszilárdításán. Megh. 1160 és 1162 között.

7. A.,1111-1037. mainzi érsek, V. Henrik császár kancellárja, kit 1111-ben Rómábaelkisért, hol urát II. Paschalis elfogatására biztatta. Nemsokára azonbanátpártolt a pápai párthoz és kiátkozta a császárt, mire a kuria legátusnaknevezte őt ki (1118). Végre azonban ismét a császárhoz közelgett és ő találtafel ama formulát, mely azután a wormsi konkordátum alakjában (1122) azínvesztitura-harcnak véget vetett. Szász Lothár alatt A. befolyása mindjobbansülyedt. Megh. 1137. Mainz városa hálával emlegeti Adalbert nevét; ő tőle kapta1118-ban legfontosabb kiváltságos levelét. V. ö. Colbe, Erzb. Adalbert I. vonMainz u. Heinrich V. 1872.

Forrás: Pallas Nagylexikon