Adó

alatt minden oly közvetetlen vagyeltakart szolgáltatást értünk, melyet az állam vagy valamely más adóztatásijoggal bíró közjogi személyiség (törvényhatóság, világi vagy egyházi község)szükségleteinek fedezhetése végett egyenlő és általános mérvszabály szerintkövetel tagjaitól. Minél jobban növekednek a műveltség arányainak terjedésévelaz államba helyezett igények, annál fontosabb szerepük van az A.- knak azállamháztartásban. A legtöbb európai államban a XVIII. század végéig, sőthazánkban a jelen század közepéig az államjószágok s a regálék képezték azalap-bevételforrásokat, és az A.- k eme főeszközök mellett csak mint mellékes,illetőleg rendkívüli bevételek szerepeltek. Előrehaladott gazdasági éspolitikai viszonyok között az államjószágok pénzügyi jelentősége csaknemteljesen elenyészik, a regálék nemzetgazdasági intézményekké válnak s azállamkiadások legnagyobb része az adókban találja fedezetét. Az adóztatásjogalapjára nézve a pénzügyi tudósok két pártra szakadnak. Az egyik párt (azúgynevezett viszonylagos adóelméletek) hívei az adót majd mint az államtól vettszolgálatok ellenértékét, majd pedig mint biztosítási díjat fogják fel s aztkívánják, hogy az egyegy polgár által fizetendő adóösszeg az államiintézményekből eredő haszonnak, illetőleg az adófizető javára tett államiszolgálatok költségeinek mértékéhez igazodjék. Ellenben a másik párt (azáltalános adóelmélet) követői az adófizetést általános polgári kötelességnektekintik s az adóztatás jogalapját a polgároknak az államhoz valótartozóságában és az adók szükségességében találják. A viszonylagosadóelméletek hívei az állam s az alattvalók között létező közjogi és erkölcsikapcsolatot semmibe se veszik, az állam adóztatási jogát csereügylettéváltoztatják és szem elől tévesztik, hogy az adóztatás első sorban nemgazdasági, hanem közjogi cselekvény. Minthogy az állam előrehaladott viszonyokközt lételét polgárainak gazdasági szolgáltatásai nélkül nem biztosíthatja,jogosan megkövetelheti, hogy fentartásához ereje és képessége arányábanvalamennyi állampolgár hozzájáruljon. Ennélfogva az adófizetés, tekintet nélkülaz államtól vett szolgálatokra s az állam fennállásából az egyesekre háruló előnyökre,általános polgári kötelesség és az adók jogosságának alapját szükségességükönkívül nem kell másban keresni. Az adóztatás jogalapja egyúttal annakmérvalapját is meghatározza. Az adóztatás mérvalapja a mondottak szerint nem azállami intézményekből eredő előnyök értékében, hanem a polgárok szolgáltatásiképességében található fel. Az állam adóztatási joga korlátozott. Az államnaktudvalevőleg egyik főcélja: a vagyonbiztosság előmozdítása s az általános jólétfejlesztése. Minthogy pedig az adóztatás a nemzeti jövedelem egy részénekelvonása az állampénztár javára, az oly adó, amely nem törődik a polgárokvagyonbiztosságával és gazdasági érdekeivel, hanem önkényileg ott és annyitvesz, a hol s amennyit talál, az állam egyik főcéljába ütközik. Az adóztatásijog - a végszükség esetét kivéve - legfeljebb addig a határig terjeszthető ki,amelyen túl az egyes gazdaságok romlása következnék be. Amaz ismérvek között,amelyek nyomán az adófizető szolgáltatási képessége meghatározható, első helyena jövedelem áll, a miért az adóztatás főforrása a jövedelem. Azonban aszolgáltatási képességre a jövedelem nagyságán kívül a jövedelem kisebb-nagyobbbizonyossága s állandósága, az adózónak társadalmi állása, családtagjainakszáma, egészségi állapota és egyéb más viszonyai is befolyást gyakorolnak:Mivel az eme tényezők szerint alakuló tényleges fizetési képességet azadóigazgatás az emberek gyarlósága miatt soha sem lesz képes pontosanmeghatározni, az eszmeileg teljesen igazságos tehermegosztás elérhetetlenfeladat. A tételes adórendszereknek mindamellett arra kell töretkedniök, hogyaz adóközegek a tényleges szolgáltatási képességet legalább megközelítőlegállapíthassák meg.

Az A. osztályozása.

Az életben előforduló A.- k akövetkező csoportokba osztályozhatók: 1. Tárgyi A.-k, melyek az adófizetőszemélyes viszonyaira (társadalmi állására, ügyességére, képzettségére,betegségére, adósságaira, a családtagok számára stb.) való tekintet nélkül valamelykereseti forrásra, gazdaságra, tárgyra (p. földbirtokra, épületre, iparivállalatra, tőkére vagyonra, fogyasztási cikkre) vettetnek ki, úgy hogy atárgyi adóknál az adózó személye csak mint az adótárgy esetleges birtokosa,termelője vagy fogyasztója jön figyelembe. Alakjuk szerint tárgyi adók: ahozadéki, vagyoni, fogyasztási s a forgalmi adók. De ha az adókivető közegek ahozadéki és vagyoni adók alapjának meghatározása alkalmával az adótárgyon fekvőterheket s az adózó személyes viszonyait is figyelembe vehetik, a szóban levőadók a személyi adók természetét is magukra öltik. A hozadéki A.-k azadótárgyat az adóalanytól elválasztják és nem az adózó tényleges jövedelmének,hanem csak az adótárgyak hozadékának, és pedig rendszerint nem is a tényleges,hanem csak az átlagos hozadéknak terhelését célozzák. A következetesen keresztülvitthozadéki adók rendszerének egyes alkotórészei: a földadó, házadó, iparadó,tőkekamatadó s a munkabéradó. A vagyonadónál az adóköteles személy birtokábanlevő vagyon értéke az adóalap s az adókulcs a vagyonérték bizonyos hányadábanvan kifejezve. Fogyasztási A. minden oly adó, amely a fogyasztásban keresi azadófizetési képességet, s amely nem a vagyon, hozadék vagy jövedelem nagysága,hanem a fogyasztás terjedelme szerint sújtja az adózót. A fogyasztási adókbeszedésük módja szerint vagy közvetlenek, vagy közvetettek. Közvetlenfogyasztási A. azok, amelyeket azoktól szed be az adóhatóság, akiket a törvénymegadóztatni akar, p. a lakásadó, kocsiadó stb. Ellenben közvetett fogyasztásiA. nem a fogyasztoktól, hanem az adóköteles cikkek termelőitől, szállítóitólvagy eladóitól beszedett adók, p. a söradó, szeszadó, dohányadó, határvámi adóstb. A forgalmi A.: a vagyontárgyak forgalmát közvetítő cselekvényekre,jogügyletekre és tényekre vetett A., p. a vagyonátruházási, örökséginyereményi, tőzsdei, szállítási adók. - 2. Személyi A.- k, melyek nem azadótárgy hozadéki vagy értékviszonyaihoz, hanem az adófizető személyesszolgáltatási képességéhez alkalmazkodnak, vagyis a jövedelmi adók. A jövedelmiA. ismét vagy általános vagy különös. Az általános jövedelmi A. az adófizetőösszes személyes jövedelmét, tekintet nélkül forrásaira, ugyanazzal azadótétellel terheli. A. különös jövedelmi adó csak a bizonyos jövedelmiforrásokból (p. a személyes szolgálatokból állandó fizetésekből, földbirtokbólstb.) eredő tényleges jövedelemnek megterhelését veszi célba. Más értelembenszemélyi A. alatt magára az adófizető személyére rótt adókat, névszerint afejadót, türelmi és osztály-adót szokás érteni. - A beszedés módjaszempontjából az összes A.-k részint közvetlenek, részint közvetettek.Közvetlen egyenes adók azok, amelyek legalább a törvényhozó szándéka szerintazok által viselendők, akik azokat fizetni kötelesek; ellenben közvetett vagynem-egyenes adók azok, amelyekkel a törvényhozó másokat akar megterhelni, mintakik fizetik, vagy jobban mondva, azok helyett, akikre a teherviselést későbbáttolják, csak előlegezik. Habár a hozadéki adók között olyanok is vannak,amelyeket közvetett úton is be lehet szedni, és a fogyasztási adók egy részét(lakásadót, cselédadót, kocsiadót stb.) az adóhatóság közvetlenül azokra vetiki, akiket a törvényhozó megadóztatni akar: a hozadéki, jövedelmi és vagyoniadókat egyenes adóknak, a fogyasztási adókat pedig közvetett adóknak szoktáknevezni. Ezt a szokást az magyarázza meg, hogy a hozadéki adók beszedéserendszerint közvetlenül, s a legtöbb fogyasztási adó beszedése közvetett módontörténik.

Hazánkban azadók az 1848-ik év előtt alárendelt jelentöséggel bírtak. Valamint mindenközépkori államháztartásban, nálunk is az állambirtok volt a legfőbb bevételiforrás. Ehhez járultak a nagyobb kir. haszonvételek, névszerint a harmincadnaknevezett határvámok s a sójövedelem, a nemesi birtokok térületén létező bányákután fizetett illeték, a pénzverésből és később a postából szerzett jövedelem,a városi földadó, a megüresedett egyházi javadalmak és egyéb csekélyjelentőségű esetleges bevételek. A tulajdonképi országos adónak első nyomávaltörvénykönyvünkben csak l. Károly dekretumában (1342. XIX.) találkozunk, melyaz elterjedt pénzhamisításból származott veszteségek pótlása végett «lucrumcamerae» név alatt minden paraszt-portára, vagyis oly kapura, amelyen egyszénával vagy gabonával terhelt szekér átmehetett, évenkint 18 dénár adótvetett. Ez az adó azonban már korábban is fennállott, mert ugyanez a törvényazt rendeli, hogy azokon a vidékeken, ahol fa hiánya miatt kapuk nincsenek, akamarai nyereség a régi szokás szerint hajtandó be. Az adótétel időről-időreemelkedett, úgy hogy Mátyás alatt 1 forintot, majd később 3, sőt rendkívüliszükséglet idején 9 forintot is tett. A lucrum camerae-t a királyok azországgyűlés hozzájárulása nélkül is szedhették, amíg a hadviselési költségekfedezésére rendelt segélyösszegek(subsidium) szedése az országgyűlésbeleegyezéséhez volt kötve. Kezdetben a lucrum camerae és a szubszidium különkezelés alatt állottak, 1593 óta a két adónem eggyé olvasztatott. Ez év óta alucrum camerae elnevezése nem fordul elő a törvényekben s az adó majd«contributio»-, majd «subsidium»-nak neveztetik. Az 1715-ik évben behozott állandóhadsereg szükségletének fedezésére a szubszidiumok helyébe az országgyűlés hadiadót ajánlott meg, mely kezdetben, a pénzhiányra való tekintettel, bizonyosmennyiségű lótartási és katonai élelmezési adagokból (porciókból) állott. Az1722. évben tulnyomó részben készpénzre változtatták.A nemesek tulajdonképiországos adót nem fizettek. Azonban az országgyűlés kivételesen, rendkivüliszükséglet idején a nemesek által is fizetendő szubszidiumokat is megszavazott.A tkpi A.-ra vonatkozó mentesség a különböző időszakokban eltérő értelmezéstnyert. Kezdetben az adómentesség személyhez volt kötve és minden nemes, akárvolt birtokos, akár nem, s akár nemesi birtokon, akár királyi városban lakott,nem tartozott adót fizetni; azonban az 1405. évtől kezdve a királyi városokbanlakott nemesek adókötelesek voltak. A személyhez kötött adómentesség később anemesek által birt allodiális javakra ment át; de azok a nemesi birtokok,amelyeket jobbágyok műveltek s amelyektől úrbéri szolgáltatás követeltetett,adó alá tartoztak. Az 1647. évi XXVI. t.-c. az A.-t minden armalista nemesrekiterjeszti. Ezt a törvényt az 1723. évi VI. törv.-cikk oda módosítja, hogy azarmalista-nemesek hadi adót nem csak házi (vármegyei) adót tartoznak fizetni.Azokra a nemesekre nézve, akiknek úrbéri birtokuk volt, különböző volt agyakorlat. A tiszai vármegyék eme birtokok után nem követeltek se hadi, se háziadót; azonban a legtöbb dunai vármegye a nemesektől az úrbéri földek után hadiés házi adót is szedett. Ennek az egyenlőtlen eljárásnak csak az 1836. XI.t.-c. vetett véget; mely az úrbéri földek után a nemeseket mind a hadi, mind aházi pénztár javára megadóztatni rendelte. Az országgyűlés által időről-időremegállapított adóösszeg a porták alapján a megyékre és sz. kir. városokraosztatott fel. A porta fogalma a különböző időszakokban eltérő jelentésselbírt. Eredetileg egy jobbágyi házat és telket jelentett; az 1609-ik év óta 4paraszt-udvar és 12 zsellérház vétetett egy portának. Az 1647. XXXVI. t.-c. újporta-összeírást rendelt el, olyképen, hogy egy portába oly jobbágyokból, akik4-6 ökörrel járnak, négy, 2 ökrösökből nyolc jobbágy és marhátlan jobbágyok észsellérek közül 16 vétessék. Később a porta képzeleti egységgé változott, amelyegység az adókötelesek fizetési képességét fejezte ki. Az egész országrabizonyos portaszám vétetvén fel, a megajánlott adóösszeg ugyanennyi részreosztatott fel s a hány portát rovott az országgyűlés valamely vármegyére vagykir. városra, annyiszor kellett az illető törvényhatóságnak az egy-egy portára esőhányadot lefizetni. Az országgyűlés 1715-ben és másodszor 1825-ben a portákfelosztásának átvizsgálását rendelte el. Az átvizsgálás meg is történt, de ahamis bevallások miatt nem lehetett a kivetés alapjául felhasználni és 1830. és1836-ban a rendek a nádort kérték fel, hogy a portákat a régi alapokon osztassafel a vármegyék, kerületek és kir. városok közt. A porták száma az 1696-ikévben 8000-et, 1723-tól 1791-ig Horvátország nélkül 5661 3/4 et, 1791-től1849-ig Magyar- és Horvátországban 6346 1/8-ot tett. Az egyes községekre esőadónak kulcsául a rovások. az u. n. dikák szolgáltak. A vármegye maga határoztameg dikáinak számát, valamint azt, hogy mennyi adótárgy teszen egy dikát. Avármegyére kirótt adóilletőség annyi részre osztatott, amennyi dikája volt avármegyének, s ahány dikája volt valamely községnek, annyiszor kellett az egydikára eső összeget fizetnie. A régi időben történt dikális összeírások módjáranézve nincs biztos adatunk. 1715 óta rendesen 90 rovat vétetett fel, melyekbenfel voltak jegyezve az adókötelesek 18-60 éves korukig, továbbá a marhák,lovak, juhok, sertések, méhkasok száma, a vetésekből várható haszon, fáizási,korcsmai, malomi haszonvételek stb. Az adót az országgyűlés rendszerint csakegy évre ajánlotta meg, olykor azonban több esztendőre. Az 1790/1. XIX. t.-c.elrendelte, hogy az adó egyik országgyűléstől a másikig és nem hosszabb időreajánlható meg. Szubszidium, illetőleg hadi adó címén az országgyüűés amutatkozó szükség szerint nagyon különböző összegeket ajánlott meg. 1692-ben 2millió frt és 43,160 porció osztatott fel a törvényhatóságok közt; 1698-bannégy millió, 1764-ben 3,9 millió, 1791-ben 4,39 millió, 1802-ben 5 millióforintot tett az országos adó. Az 1825/7-ki országgyűlés konvencionálisértékben 4.395244 frt adót és 75000 frt hadfogadási segélyt ajánlott meg s ezaz összeg megmaradt az 1849-ik évig.

Az 1849-ik évbenMagyarország a bécsi kormány alá helyeztetvén, az osztrák birodalmi adók és másállami bevételek reánk is kiterjesztettek s az osztrák uralom idejéből származóadórendszer, eltekintve az adóteher igazságosabb megosztására s a bevételszaporítására irányuló 1875. évi adótörvények által eszközölt lényegesmódosításoktól s az 1875., 1879. és 1880. években behozott új adónemektől, mégma is érvényben van. Az 1874. év végéig nálunk négy egyenes adó állott fenn, u.m. a föld-, ház-, jövedelmi és a személyes kereseti A. 1875-ben egyenes adóinkjelentékeny átalakuláson mentek keresztül. A személyes kereseti adó az újonanalkotott kereseti adóba ment át; a volt jövedelmi adó, mely az iparjövedelemre,állandó fizetésekre s a kamatjövedelemre terjedt ki, részint az új keresetiadóba olvadt be, részint három önálló adónemmé (tőkekamat- és járadékadóvá,bányaadóvá s a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adójává)alakult át. Az 1875. évi adótörvények új adónemeket is hoztak be, jelesül aszállítási, vadászati és lőfegyver-A.-t s a cselédtartásra, kocsi- éslótartásra, tekeasztalokra és játékhelyiségekre rótt fényűzési A.-kat, melyutóbbiakat azonban öt évi fennállásuk után az 1879. XLVIII t.-c. hatályon kívülhelyezte. A hozadéki törzsadókat bizonyos százalékkal felemelő általános jöv.pótadót az 1875. XLVII. t.-c., a nyereményadót az 1879. XLIX. t.-c., végre ahadmentességi díjat az 1880. XXV II. t.-c. léptette életbe. Egyenes adóinktényleges eredménye az 1868-ik évtől 1890-ig 61,5 millió forintról 101 millióforintra emelkedett. Az 1890-ik évi eredmény az egyes adónemek között ígyoszlott meg: Földadó: 34.780339 frt; Kereseti adó: 19.666863; Ált. jövedelmipótadó: 16.811814; Házadó: 10.672499; Szállítási adó: 6.314699; Tőkekamat- ésjáradékadó: 4.563217; Nyilvános számadásra köt. vállalatok adója: 3.466276;Hadmentességi dij: 2.450578; Vadászati és fegyveradó: 465235; Nyereményadó:215964.Bányaadó: 142122; Késedelmi kamatok: 1.300489.

Forrás: Pallas Nagylexikon