Adoma

(az ad igéből a nyelvújításidejében szabálytalanul alkotott szó, mintegy, adalék, adatka jelentéssel s az«anekdota» magyar műszavául (l. o.), kisebb elbeszélő műfaj, melynek tárgyaegyes személyekhez v. társadalmi osztályokhoz fűződő s való v. költött,többnyire élces, de mindig jellemző történetke, rövides és kerek szerkezettel,meglepő fordulattal, tréfás, humoros, olykor érzelmes hangulattal, s könnyed ésjóizű előadásban. A jellemzés módjában rokon a tanító mesével, kerüli a lelkifejlődés részletező rajzát, csak egy vonást emel ki s világít meg szinterikítóan, de a rajzolt kép mindig reális, mindig eredeti értelemben veendő, nemirányzatos és célja nem a tanulság, hanem közvetlenül a jellemzetesség. Az A. alegszaporább irodalmi fajok egyike, mely az élet mindenféle alkalmávalkapcsolatban megterem s már az élőszóban könnyen megtalálja a műalakot. Azadomák legnagyobb része nem is jut följegyzésre, hanem elröppen a szóval,mellyel elmondták. Vannak kifogyhatatlan adomázók, kik természetes műérzékkeladják elő, terjesztik, sőt találják fel az adomákat. Az ügyes előadás mellett atárgy újsága biztosítja leginkább az A. hatását. Kevésbbé fontos az újság, minta jellemzetesség a történeti adomákban, melyek híres emberekről, emlékezeteseseményekről forognak közszájon, minők nálunk p. a Mátyás királyra, Kinizsire sújabban Deák Ferencre vonatkozó adomák. Nagy számmal vannak az egyesnéposztályok sajátságait és furcsaságait feltüntető adomák is, gyakran ezosztályok egy-egy tipikus alakjához fűzve. Ilyenek a papokról, tudósokról,diákokról, furfangos parasztokról (különösen a székelyekről), zsidókról, azélelmes cigányokról, katonákról stb. szólók. Sokszor a nép a veleellenségeskedésben élő, v. előtte nevetséges színben feltűnő más falubeliekbosszantására és kigúnyolására költ ilyen adomákat (görgeiek, rátótiak). Ezadomákból, különösen az újabb időben, nyomtatott gyűjteményeink is vannak(Jókai: A magyar nép élce stb.).

Forrás: Pallas Nagylexikon