Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Advent... ----

Magyar Magyar Német Német
Advent... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Advent

(lat. adventus: megérkezés,eljövetel), előkészítő idő Jézus születésének karácsonyi ünneplésére. Az adventiidő egyházi megünneplésére első adat az 524-ben Seridában tartott zsinat amahatározata, hogy az advent, épp úgy, mint a húsvét előtti bőjti idő, tempusclausum gyanánt ünneplendő, mely alatt lakodalmakat tartani nem szabad. Azadventi idő alatt tartott isteni tiszteleteken a Jézus eljövetele általlétrejött váltságnak még meg nem érkeztet a képek elfátyolozása és gyászszínűegyházi öltözékek felöltése által jelképeztek. A régi keresztény egyház, mint agörög még most is, hat hétre terjesztette ki az adventi időt, míg a rómaikat.egyház, melyhez a protestáns is csatlakozott, négy advent-vasárnapot számlál,melyet ugyan még egy ötödik, mint praeparatio adventus előz meg. A római kat.egyházban az advent ünnepéhez tartoznak a Szűz Mária tiszteletére valóroráte-misék, melyeket dec. 18-ától kezdve a reggeli órákban tartanak. Aprotestáns egyház az adventi időt ma is, éppen úgy mint a. bőjti időszakot,komolyabb vallásos hangulatban jelzendő bűnbánati időnek tekinti, mely alattaz isteni tiszteletből is minden ünnepélyesebb, avagy világiasabb mozzanatnakki kell maradnia. Az anglikán egyház híveinek meg éppen bőjtölniök is kell ezidőszak alatt. Az első adventi vasárnappal kezdődik most általában az egyháziév, a Krisztus élete és munkái sorozatának ez egyházilag megállapítottláncolata.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is