Az ó-világ harmadik része, minden oldalról tengertől körülvett föld. Afrika belseje évszázadokon át bezárt könyv volt az európaiak előtt partjának tagolatlansága, egészségtelen volta s lakosainak idegenszerü nyelve és szokásai következtében. A kereskedelmi összeköttetést kereső utazók nyomát követte a tudományos utazók egész serege s a vallási eszmék terjesztői, a misszionáriusok. Az üzérkedés vágya, a tudományszomj és a vallási eszmék terjesztésének buzgalma játszottak össze s eredményezték, hogy Afrikát ismeretlen földrésznek már nem lehet nevezni, hogy az utolsó évtized alatt szerzett ismeretek következtében a sötétség rohamosan szétfoszladozik s a csodás mesék, melyeket a régiek a földrész rejtélyessége felől szőttek, a fáradhatatlan utazók leirásai után hitelöket vesztik s Afrikáról, legalább általános földrajzi viszonyait s néprajzi sajátságait illetőleg, elég hű képet adhatunk.

A. neve a rómaiaktól származik. A görögök Libyának, Etiópiának nevezték Afrika ama részeit, mely előttük, annyira amennyire, ismert volt. A római név az avrigha v. afrika néptől ered, mely néptörzs Karthágó környékén lakott s a rómaiak tudvalevőleg ezen a részen vetették meg először lábukat, ők afri- vagy afrikani-nak neveztek e néptörzset. Valószinü, hogy a Szaharában élő auragha néptörzs e nép ivadéka.

A. fekvése: A. Európától délre esik s az egyenlitőtől északra és délre majdnem egyenlő távolságra terjed; legészakibb pontja a Fehér fok (Cabo Blanco) az É. sz. 37° 20, a legdélibb a Tű-fok (Cabo d" Agulhas) a D. sz. 34°51, a legnyugatibb a Zöldfok (Cap Verde) a Greenwichtől számított K. h. 17° 30 és a legkeletibb a Guardafuifok a K. h. 51° 15 alatt, tehát szélessége 72° s hosszasága 69°. Hosszasága északról délre 8015 km. s szélessége keletről nyugatra 7630 km.

A. nagysága: A. területe a hozzá tartozó szigetekkel együtt (Behm és Wagner 1882) 29.904,254 km² (543,192.5 geogr. mf²), ebből a szigetekre 626,054 km² (11,368 geogr. mf²) esik. E számadatok szerint Afrika nagyságra nézve a kontinensek közt a második, de ha a két Amerikát össze vesszük, a harmadik helyen áll a földrészek közt. A. a hozzátartozó szigetekkel együtt a föld felületének 5.9%-át s a földsegeknek 22%-át képezi. A szigetek viszonya a törzshöz 1: 47. A part hossza 27,638 km., 1 km.-re tehát 1067 km² terület esik, vagyis partkifejlődése igen csekély s valóban nincs földrész, mely oly kevéssé volna tagolva, mint éppen A. az északi nagyobb részének alakja trapézhez, déli részéé háromszöghöz hasonlít. A. dél felé kicsúcsosodik, éppugy, mint D.-Amerika, mellyel morfologiailag egyező vonásokat mutat.

A. határai: A. csak Ázsiával függött össze egy keskeny földszoros által, miután azonban a 126 km. hosszu szuezi csatornával ezt is átmetszették: A. roppant nagy sziget, melynek partját minden oldalról tengerviz mossa. Északon a Földközi-tenger, keleten az Indiai-oceán egyes tagjai: az adeni öböl, a Bab-el-Mandeb tengerszoros s a Vörös tenger, s nyugaton az Atlanti oceán határolják. A. testébe tengeröblök nem nyulnak be, partvonala csak kevés behajlást mutat, ilyen a nagyobbakat emlitve északon a Földközi-tenger két öble, a kis és nagy Szirtisz vagyis a Gábeszi- és Szidrai-öböl s nyugaton a Guineai-öböl, melynek részei a Benini és Biafrai-öblök. Kisebb ivszerü behajlások s apróbb bemetszések a keleti s nyugati parton egyaránt vannak ezek közt nagyobbszabásuak a keleti párton a Zanzibari-, Szofalai és a Delagoa-öböl, délen a Jóremény fok két oldalán a False-öböl és a Tábla-öböl s feljebb A. nyugati partján az Szt.-Ilona-öböl, Walfish-öböl, a kis Majumba, az egyenlítő alatt fekvő Gabun-öböl és még számos kis öböl, mely közül legtöbb, mint az Arguin-öböl is, a homokzátonyok miatt megköze-; líthetetlen; a kis öblök közt legfontosabb még az északi Tuniszi öböl. Egyes hegyfokok, kisebbszerü földnyelvek, földcsúcsok nagy számmal nyúlnak ki a tengerbe. A. északi partja Spanyolország déli csúcsához hegyes földcsúccsal közeledik, a régiek a Gibraltári-szoros két oldalán emelkedő hegyet Herkules oszlopainak nevezték, e kiszökő hegytől a keletre vonuló part többnyire magas és szirtes, a Gábeszi és Szidrai-öblök közt ugyan lelapul, alacsony és homokos, de azután a Barka fensiknál ismét magasra emelkedik. A Nilus deltája s a szuezi csatorna mentén mindenütt alacsony a part, a Vörös-tenger mentében ellenben a part magas, szirtes s igen kopár egész a Guardafui-fokig, illetőleg az egyenliltőig, innen a partvidék felváltva hol alacsony, hol magas egészen a Delagoa-öbölig, honnan azután Fokváros vidékéig mindenütt meredek partfal néz le a tengerre. Fokvárostól É-ra kanyarodik a part s az Oranje betorkolásáig számos jó kikötő segíti elő e partvidéken az élénk forgalmat, kereskedést. Az Oranjétől a part ismét kopárabb s a hajók csak az Angra Peguena és Walfish-öbölben találnak menhelyet. A terraszszerüleg kiemelkedő kopár part a Gabun illetőleg a Kamerun deltája és a Kalabar folyó torkolata közt éri el legmagasabb részletét, a mennyiben a nevezett folyók közt levő vulkáni hegysor közvetlenül a tengerböl emelkedő meredek partfalat képez. A Rabszolga-, Arany- és Elefántcsont-part többnyire alacsony, a hegyek a parttól távolabb vonulnak szélesebb parti lapályt hagyván elterülni lábuk alatt. A Pálmafoktól északkeletnek fordul a part, s itt számos folyó torkolata képez benne bemetszéseket. Bár a part e tájt is igen kopár, mégis elég élénk a forgalma, mert Szenegál torkolatánál a hajók által megközelíthető. A Zöld foktól észak-északkeletre vonul a part; a Szaharát határoló része egészen sík, s nagy darabon egyetlen kikötő sincs, a part e részén van a Fehér Fok és a Bajador fok. Marokkó partvidékén ismét magasra hág a part. Afrikának egyetlen nagy félszigete van: a keleti oldalán levő Szomaliföld, mely A. legkeletibb pontjával a Guardafuifokkal végződik.

A. szigetei: A. szigetekben is nagyon szegény, D-Amerikát nem tekintve, a kontinensek közt legszegényebb e tekintetben. A hozzá tartozó szigetek területe 626,054 km² összes területének 1/47 része esik a szigetekre, holott Európára nézve viszonyszám 1: 21. Nyugati oldalán az Atlantioceánban alig van jelentékenyebb sziget. A parttól távolabb esnek az Azór és a Madeira-szigetek, melyeket Európához szoktak számitani, továbbá a Kanári s Zöldfoki-szigetek és a guineai szigetcsoport (Fernando Po, Principe, Sz. Tamás, Annobon); a parttól nagyon messzire a nyilt óceánban fekszik Sz. Ilona szigete és Ascension szigete. A Jóreménység fokától nyugatra eső kis szigetek közt még legnagyobb a Trista da Cunha szigete. Nagyobb szigetek vannak A. keleti oldalán, az Indiai óceánban, itt van a Föld egyik legnagyobb szigete: Madagaszkár több apró szigettől körülvéve, nyugatra a Komori, északkeletre az Amiranti és Seychelles s kelet felé a Mascarenas szigetcsoport (Réunion, Mauritius, Rodriguez); Zanzibár partját is szegélyzik kisebb szigetek, a Szomaliak félszigete előtt pedig Szokotra sziget emelkedik ki az óceán vizéből.

A. belső tagolása: Az az egyhanguság, mely A. horizontális tagoltságát jellemezte, jellemzi vertikális tagolását is. Afrika magas óriási nagy tábla, az egyedüli lánchegysége az északnyugati part vidékén elnyuló Atlasz hegység. A. partjait nagyobbrészt meredek falak szegélyezik, melyek a tenger felől összefüggö lánchegységnek látszanak, pedig csak a hatalmas tábla fokozatosan emelkedő lépcsőzetéi A. legmagasabb kiemelkedései az Indiai oceán felé esnek, keleti részén van a Kenia (5500), a Kilimandsáró (5700-6000) és Ruoluzori havas teteje, itt emelkedik ki Etiópiának bástyák környezte s nagy várhoz hasonló fenfölde. Afrika déli része sokkal magasabb, mint az északi; mély sikok nincsenek Afrikában, a legmélyebben fekvő helyek a Nilus, Niger, Szenegal és Zambezi deltája. A délafrikal tábla 1200 m., a Ngami medence 800 m., a Zambezi és Kongó között levő vizválasztó 1100 m., a Kongó vizmedencéjének középmagassága 400 m., a Sári és Nilus között levő vizválasztó 600 m., a Csad-tó 240, ez a kontinens közepén mért legalacsonyabb fekvésü hely, ettől északra a föld ujra emelkedik, a Szahara középmagassága, 600 m.-re tehető, az Atlaszban pedig 4500 m.-re emelkedő hegyek vannak. A. közepes magassága, a legujabban tett számítások középértékeként 630 m.-re tehető.

Afrikában, hegy- és vizrajzi viszonyait tartva szem előtt, a következő részek különböztetendők meg: I Délafrikai felföld. II. Keletafrikai fenföld és a nagy tavak vidéke. III. Nilus medencéje. IV. Kongó vizmedencéje. V. Guineai part. VI. Szudán. VII. Szahara. VIII. Atlasz és IX. a szigetek. (Ezeket l. az illető c. alatt.).

A talajképződésről biztos adataink csak a régebb időktől kultivált országokból (Dél-Afrika, az Atlaszvidék és Egyiptom) vannak, mindazonáltal Afrika geologiai viszonyairól általánosságban szólhatunk, amennyiben a talajképződés igen egyszerü s nagy területen ugyanoly jellemü. Az ujabb kutatások szerint Afrika geologiailag három főrészre oszlik: 1. az Atlasz vidéke, a Vadi-Draatól a gabeszi öbölig huzott vonaltól északra. Marokkó partján régi kristályos kőzetek alkotta rétegcsoportok a paleozoi és mesozoi perioduson át a legfiatalabb harmadkori rétegekig mind megvannak. A kristályos kőzetek csak a magasabb hegyláncok hegycsúcsain találhatók gránit, gnájsz és csillámpala alakjában. A triasz, jura és kréta ellenben az Atlasz mindkét láncát fedi egész kiterjedésökben. A legjelentékenyebb különbség azonban, mely az Atlaszt A. többi részétől megkülönbözteti, erős gyürődése, mely valószinüleg északról délre irányult s a harmadkor végén keletkezett. Suesz az Atlasz felépítését az Apenninekével hasonlítja össze, a belső kristályos vonulat törése és a partvonal jelölte törés irányába eső vulkáni jelenség fellépése miatt. Gyűrődött, ráncokba vetett hegylánc az Atlaszon kivül nincs több A.-ban. 2. Szaharán és a Nilus vidékén s általában A. többi részén a hegység fiatalabb korú rétegei zavartalanul terülnek el a régi kristályos kőzetekben, miből ama következtetést vonhatjuk, hogy A-nak ez a nagy része eme üledékek lerakodása óta teljes nyugalomban maradt és semmi gyürődést nem szenvedett. A Szaharában a tengeri lerakodásu üledék alapját többnyire gránit képezi, épp ugy gránitból áll Közép-Afrika alaptömege is, mig Kelet-, Dél- és Nyugat-A.-ban kristályos palák és gnájsz fordul elö. Az abissziniai fensikot főleg ulkáni eredetü bazalt és fiatalabb harmadkori kőzetek fedik s e rétegek a Kilima-ndsáró hegyén át egész a nagy tavak vidékéig nyomozhatók. 3. A Fok földön az archai és paleozoi kőzeteken az ü. n. Kapformáció nyugszik a Vaal folyó és a Zwarteberg között egy medencét képezve. Ehhez nagy mennyiségű eruptiv kőzetek járulnak, különösen diabaszféle s melafirszerü képződmények. A Karroo-for mációban teljesen hiányoznak a tengeri állatok kövületei, csak szárazföldi állatok kövületei fordulnak elő benne világos jeléül annak, hogy e formáció édesvizi eredetü, Szudán- és Szenegambiában a talajfelépítés ugyanilyen: az ős kőzetekből álló alaphegységet meg nem határozott korú homokkövek fedik. Harmadkori rétegek A. déli felének partjain nem fordulnak elő, belsejében igen elterjedt a laterit, a gnájsz és a kristályos palák vörös szinü málladéka. A vulkáni működés a guineai parton a Kamerun hegységben jelentkezett. A Mascarenason és a Komori szigeteken működő kráterek vannak. A szárazföldön is vannak vulkánok, igy Abisszinia keleti részében az Erteali, Dubbi és Ali Bogo s a Rudolf-tó partján a Telekivulkán. Végül a nagy Madagaszkár-sziget is, épp ugy mint A. főtömege, gránitból áll, melyet vizszintes helyzetü homokkőrétegek takarnak s szélén harmadkori képződmények, belsejében vulkáni termények fordulnak elő.

A. folyói és tavai: A folyók és tavak A.-ban igen egyenetlenül vannak eloszolva; vannak igen nagy területek, melyeknek állandó folyóvizük nincsen, igy A.-nak az egyenlítőtől északra fekvő nagy területén csak néhány belföldi tó van. Az atlaszvidéki sóstavakon (Schott) és az Egyiptomban levő Fajum-on kivül ugyszólván csak a Csad-tó érdemel említést. A Csad nagykiterjedésü mocsaras tó, melynek vizét a Sári táplálja, mélysége legfeljebb 5 méter, vize lefolyástalan, de azért édes; ettől keletre esik a sokkal kisebb Fitri, melybe a Batha ömlik. A Csadtól délre fekszik a Vogeltől felfedezett Tiburi mocsár, mely az esős évszakban nagy. kiterjedésű tóvá növekszik. Abissziniában van a Cana-tó 1755 m. a tengerszin felett, az Abai v. a Kék Nilus folyik ki belőle; a tadsurrai öböltől nyugatra fekszik az Asszalés Adhebadd-tó s a Vörös-tenger partja közelében az Alalebad-tó vulkáni környezettel. Ezektől délre, az egyenlítőhöz közelebb a Stefánia- és Rudolf-tó, mindkettő lefolyástalan. Az Ukerevét vagy Viktória-Nyanzát, az Albert-Nyanzát és az Albert Edwárd tavát a Nilus vezeti le, a Tanganyika, Bangveolo, Moëro, Upemba, Kisszali, Landsi, II. Lipót, Mantuba és még több tó ellenben a Kongó vizkörnyékéhez tartozik. A délafrikai medencében, melyet egykor egész kiterjedésében viz fedett, csak a Ngami tó s néhány kisebbszerü sóstó van. A csapadék eloszlásának megfelelőleg A.-nak csaknem minden egyes nagyobb folyója az északi és déli szélesség 15. fokai közé eső övön ered; ebben az övben ered a Szenegal, Gambia, Niger, Binue, Kongó, Koanza és Kunene, melyek az Atlanti-óceánba öntik vizüket, itt van forrása az Indiai-óceánba ömlő Zambezinek, itt szedi össze vizét a Földközi-tenger felé siető Nilus: Ezen az övön kivül csak a délkeleten levő Drakenhegységből és az északnyugati Atlasz-hegyláncból erednek egyes nagyobb folyók; amott említésre méltó az Oranje, mely az Atlanti óceánba ömlik, emitt számos rövid parti folyó. A. nagy folyóinak csak középfolyása hajózható, az alsó rendesen nem hajózható. A kontinens ugyanis a parttól befelé meredek fokozatokkal emelkedik, azért a kontinens belső vidékén eredő folyók a partvidéket illetőleg a tengert csak vizesésekkel érhetik el, melyek a haj ózást megnehezítik, sőt több helyt egészen meggátolják. A Zambezi 1630 km. hosszú, utjában 72 sellőt és vizesést képez; a Batoka fensik áttörésénél 750 m. magasban van a legnagyszerübb vizesése a Mozioatunya vagy Viktória-zuhatag s ezen alól is számos sellő állja utját a hajóknak. A Kuanza folyó hatalmas vizesésben hull alá a meredek párkányhegységről, épp igy erős sellőket, vizeséseket képez az Oranje s a legtöbb parti folyócska. A Kongó és Ogove a vizesések, zuhatagok egész sorát képezi a partszéli hegységet átszelő utjában. Azonban Észak-Afrika folyói is több helyt képeznek kisebb-nagyobb vizeséseket; igy a Nilus Khartum városa alatt 6 sellőt képez, melyek a hajózást megakadályozzák. A Niger felső folyásában Bammakó és Timbuktu közt hajózható, a Barrum mellett levő hajlástól kezdve Rabba-ig a medréböl kiálló sziklák hajózhatatlanná teszik, mig baloldali mellékfolyója, a Binué az év nagy részén át a legjobb vizi utul szolgál Adamaua felé. A Szenegál és Gambia is számos sellőt képez. A tropikus égöv alatt eredő afrikai folyók a csapadék mennyiségének megfelelőleg az esős évszakban erősen megáradnak, mint ez a Nilusról régóta ismeretes. Az esős évszakban a Szaharán, Kalahári pusztán s a többi sivatagon levő vadik is megtelnek, a száraz évszakban a viz a vadikból eltünik, egy része a vizátbocsátó talajba szivárog; ennek köszönhető, hogy e száraz vadik mentében örökzöld oázisok vannak. Nevezetesebb vadik a Draa, Szarua, Mia és Irharrhar a Szaharában.

Éghajlat: A. a 37° 20" É-i s a 34° 51" D-i szélesség közt terjedvén ki, három éghajlati övbe, a forró, É-i és D-i mérsékelt övbe esik; a kontinens területének nagyobbrésze, körülbelül 4/5-e a forró égöv alá esvén, A. a legtropikusabb kontinens. Szudán a föld legmelegebb országa, itt a közepes hőmérséklet 30° C., sőt egyes helyeken még annál is több, az esős évszak beállta előtt ápr. s máj.-ban 50° C. meleg sem ritkaság, déltájban rendesen 37-40° C. mutat a hőmérő. Az abissziniai felföldön s az északi és déli parton mérsékeltebb az égalj. Alexandriában 20° C., Kairóban 22° C. az évi középhőmérsék. Fokvárosban 16,5° C. az évi középhőmérsék, Natalban (Pietermaritzburg) 17,5° C.; de már Durbanban 19,8° C. A délnyugati part valamivel hidegebb, mint a keleti, ugy, hogy itt a pálmatenyészet csak a 16°-ig nyulik le, a délkeletin ellenben 31 1/2° D. sz.-ig. A hőmérséklet e jelenkint rendkivül leszáll a Szaharában a 26° É. sz. s Dél-A.-ban 20° D. sz. alatt is észleltek fagyot. A hőmérséki ingadozások annál nagyobbak, minél távolabb megyünk az egyenlítőtől, vagy minél magasabbra emelkedünk, p. Murzuk-ban a maximum +56° C. és a minimum -2,5° C. s vannak helyek, hol az ingadozás eléri a 60° C-t. A hőmérsék változásában ily nagy szélsőségek csak A. belsejében fordulnak elő, a partokon a havi középmérséklet közt való ingadozás igen csekély. Gabun-ban pl. a legmelegebb és leghidegebb hónap közt levő hőmérséklet-különbség csak 2° C., Zanzibárban 3° C. De a hőmérsék a partokon sem egyforma, a keleti parton ugyanazon szélessé alatt a tengeráramlások következtében nagyobb a hőmérsék, mint a nyugati parton. Legmelegebb a Vörös-tenger partja, Masszauában az évi középhőmérséklet 31,6° C. s juniusban 36,9° C., januárban 25,5 C. a havi középmérséklet, a maximum 54-56° C.

Két nagy állandó barometrikus maximum uralkodik A. körül, az egyik az Azor-szigetektől délre, a másik a Szt.-Ilona és Tristan de Cunha szigetek közt. Nyáron az Atlanti-óceánon a délkeleti és északkeleti passzátok uralkodnak. A Szaharán a délkeleti passzát az alacsony légnyomás következtében az egyenlítőtől északra délnyugati irányt vesz fel, azért a Verde-foktól a Kongóig egész nyáron a délnyugati szél az uralkodó. Télen a Szaharán van a légnyomás maximuma, az északkeleti passzát lejő a szélcsend övébe; Dél-Afrika nyugati partján ekkor délnyugati szelek járnak. A keleti parton nyáron az Indiai óceánban levő maximumból a Mauricius és Szt.-Pál szigete közt É.-Afrika felé mozog a levegő mint délkeleti passzát, de egyszersmind az indiai 748 mm. minimum felé az afrikai 760 mm. nyári légnyomás a délnyugati musszont támasztja. A Vörös-tengeren nyáron gyenge keleti szelek uralkodnak. Télen Ázsiában van a maximum, azért a Mozambik parttól az északkeleti musszon, délre pedig a K. passzát uralkodnak. A musszonok járásában márc. ban illetőleg nov. ben áll be a változás. Zanzibarban az ÉK. musszon rendesen dec.-ben áll be, a DNy. pedig április elején kezdődik s juliusban és augusztusban teljesen megszünik, tehát az ÉK. musszon hét, a DNy. három hónapig uralkodik, a többi idő alatt szélcsend van. Szenegambiában és a Sierra Leona parton az északkeleti szelek télen és általában reggel igen hidegek, tavasszal és délben nagyon forrók; Szenegambia belsejében egy évnegyedig folyton csak száraz, meleg szelek járnak; Felső-Guineában harmattan a nevök. Dél-Afrikában a 25°-18° keleti hosszuság alatt találkozik a keleti szél a nyugatival. A Nilus felső részén déli szelek fujdogálnak; a Csad-tó mellett délnyugati, délkeleti és északkeleti irányu szelek a leggyakoriabbak. A keleti A.-i szigeteken ápr.-nov. délkeleti passzát uralkodik, Madagaszkáron pedig dec.-márc.-ig északkeleti musszon. A vészthozó orkánok (ciklonok) a Seychelles és Mauricius szigetek közt támadnak, főleg február és március hóban s nyugat-délnyugat felé haladva a 20° szélesség alatt déli irányt vesznek s a 30° d. sz. alatt teljesen megszünnek.

Az eső a szél járásához van kötve. Általában még a trópusi Afrikában is kevesebb a csapadék, mint más földségeken, különösen Hátsó- Indiában. A legnagyobb csapadék, 2000-4500 mm. évente, a guineai parton, a Niger és Kamerun torkolatánál és a Nilus felső részén meg Abissziniában van, az emlitett helyek szélességébe eső többi részén a kontinensnek 1300-2000 mm. az évi csapadék-mennyiség, ezt az övet délen és északon 200-1300 mm. évi csapadéku vidékek váltják fel, a Szaharán 0-600 mm. közt változik az évi csapadék-mennyiség, az Atlasz vidékén azonban több eső esik, úgy, hogy az évi csapadék 600-1300 mm. Dél-Afrika általában szegény a csapadékban, aránylag legtöbb eső esik a keleti parton s délen Fokváros környékén, a nyugati parton, a Kalahári pusztán ellenben az évi csapadék-mennyiség, a 200 mm. alatt marad épp úgy, mint a Szaharán. Az esőjárás idejét tekintve négy, illetőleg öt övet különböztethetünk meg A.-ban. 1. Normális tropikus eső; idő nyáron, szárazság télen és tavasszal; 2. kettős esős évszak; ebben az övben, melyet a Kongó vízterülete és a nagy tavak vidéke foglal el, tavasszal és ősszel esik s közben száraz évszak van; 3. téli esős öv a Földközi-tenger partján; 4. tavaszi esős öv a Fokföld délkeleti részében s végül 5. esőtlen öv a Szahara és a Kalahári, hol egy-egy hónapra 6 esős nap sem esik.

Növény- és állatvilág: A. növényzete. A.-ban mind a három növénygeografiai főcsoport képviselve van: északon a boreális, délen az ausztráliai s közepén a tropikus növénycsoport. Természetesen a kontinens lognagyobb részét a paleotropikus növényzet foglalja el. Borealis növényzet jellemzi az Atlaszt Szaharát, a Nilus völgyét az É. sz. 20°-ig és Abisszinia fenföldét. Aránylag legkisebb területet borít el az ausztraliai flóra-csoport a Fokföldön. A. kontinensén több flórabirodalom különböztethető meg;

1. Tropikus flórabirodalom, ez Szudán és az equatoriális A.-ra terjed ki s a füvek (graminea) jellemzik. A «szavannák» nagy területet fednek. a keményszáru, csomókban növő füvek oly magasra nőnek, hogy még a zsiráfot is elfedik, az Andropogonea szára 4-6 m. magas s a vad cukornád (Saccharum spontaneum) is 2-4 m. magasra nő. A folyókat és tavakat nád, sás és papirusz kiséri, A. szavannák területén fás növényzet is előfordul, az erdő azonban ritka. A fák magasra nőnek, Abissziniában 8-15 m. magasak, míg a Kongó és Zambezi víz választóján a 20-26 m. magas fák som tartoznak a ritkaságok közé, sőt Szenegambiában a Gambía partján a Khaya senegalensis 32 m. magasságot ér el. Törzsüknek nagy vastagsága jellemzi a baobab-ot (Adansania), a banánák pedtg óriási levelökkel tünnek ki. A száraz évszakban a fák lehullatják lombjaikat, a forróságban a fai is elporlik, a szavannákat ekkor felégetik s ezáltal előkészítik a talajt a szántás-vetéshez. Az akáciák és mimózák is előfordulnak a tropikus A.-ban, épp úgy a Tamarindus indica, Ficus sycomorus, a Papaja-fa, mely Amerikából és a kazuáriak, melyek Ausztráliából kerültek ide. A pálmák nincsenek nagyon elterjedve, a legnevezetesebbek a dumpálma (Hyphaena thebaica) a felső Nilus vidékén, a delebpálma (Borassus fiabelliformis) a Kék Nilus és a Zambezi között (2-6 m.), az olajpálma (Elaeis guineensis) a nyugati partvidék leghasznosabb növény e, a datolya-pálma (Phoenix dactylifera) a tropikus flórabirodalom északi határán, az amerikai származásu kókusz-pálma A. keleti partján s az Indiai-óceán szigetein (Madagaszkár, Komori, Seychelles) A Kongó medencéjében a Pandanus, pizang, bambusz, s a nyugati magas, száraz felföldön az Euforbiák a jellemző növények. A Kalahári puszta átmenetet képez a trópusi növényzet s a sajátszerü fokföldi flóra közt; a Kalahári legjellemzőbb növénye a Welwitschia mirabilis, melynek törzse csak néhány cm. emelkedik ki a talajból, de 3-4 1/2 m. kerületü tányért képez, melyből nádszerü levelei terjednek szét. E sajátságos növényen kivül az Aloë dichotoma és Cucumis caffer (délafrikai görögdinnye) a jellemzők.

2. A Fokföld növényzete három régióba oszlik: Karroo-régió, Natal-régió és a Bus-régió. A Foktöldön sok cserje-, fű- és bokornövényzet van, az Ericaceáknak valami 400 faja, épp igy igen nagy válfaja van a Proteaceáknak. A Karroo-régióban, az ottani száraz klimának megfelelően igen sok bozót terem, ilyen tüskés bozót az Acacia hórrida, ehhez járul az Euforbiaceák. (fűtejfélék) nagy száma, ezek közül egyes fajok 15 m. magasra is megnőnek s hatalmas ernyőt képeznek; de főleg a hagymás növények fordulnak elő uralkodó számban, köztük szép liliomfélék, orchideák és iriszek. A Karroo-régió egyik legsajátszerübb növénye a Prionium, egy nádféle növény, mely nagy leveleivel a víz felszínére borulva, megakadályozza a gyors elpárolgást.

3. Magas vidéki afrikai növényzet Abisszinia fenföldére s azonkivül a Kilima-ndsáró és a nagy tavak vidékére is kiterjed. A fennföld növényzete 4000-2500 m. magasság közt középeurópai jellemü, lejebb a tábla lejtőjén déleurópai formáju a növényzet. A legmagasabb csucsokon, a Kilimandsárón és a Kamerunon egyaránt előfordulnak a Viola abissinica, Aglauria, Senecio Johnstoni. A Kamerun hegység növényzetébe több vegyült a fokföldi flórából, az erdőhatár azonban itt nem igen emelkedik túl a 2000 m.-en, míg a Kilimandsárón az erdőségek 3000 m.-ig, sőt a virágos növények egész 4700 m.-ig felnyulnak.

4. A Szahara növényzete, a hol a vizhiány hátráltatja a tenyészetet, igen szegényes, ahol ellenben víz, folyóvíz vagy talajvíz van, a legszebb növényzetü oázisok vannak. A Szaharát a steppék növényzete jellemzi, a hol csak egy csepp víz van, az Aristida pungens és Pennisetum erősen felbur jánzik s valóságos fűszőnyeget képez. E füveken kivül a tüskés, szőrös bozótok, cserjék gyakoriabbak, a hagymás növények családjából csak az Erythrostictus honos alig cseresznyenagyságu hagymáival. Eltérés van a Szahara sótartalmu és a sót nélkülöző talajának növényzete közt is. A. nem sós talajon él a Retama, Calligonum, Efedra. A talajviszonyok és a klima különbözősége következtében ellentét van a nyugati és keleti Szahara növényzete közt: a keleti Szahara valódi sivatag, a nyugati steppe, melyen még fák is vannak. A Szahara fái az Acacia arabica, mely csak magánosan fordul elő és a datolyapálma, mely az oázisokban egész erdőt képez. A Nilus völgyében a sós talajt kedvelő Tamarix gallica, a Hyphaene Argun és Chamaerops humilis nevü törpe pálmák fordulnak elő. Az oázisokban a datolyapálmák alatt európai kulturnövények tenyésznek. A Szahara hegységeit (Ahaggar) déleurópai növényzet fedi, amennyiben a Pistacia atlantica s a tűlevelüek honosak e helyeken.

5. Atlasz, Barka, Tripolisz. Az Atlasznak két geografiai régiója van a felső régió steppe jellegü, sók rajta a halfafű; az Atlasz hegyvonulatait déleurópai jellegü erdők fedik. A Barka növényzete Görögország és Dél-Olaszország flórájának hasonmása: cipruszok, örökzöld bokrok, datolyapálma és halfafű a jellemző-növények. Afrika partjait, különösen a lagunákat és folyótorkolat vidékeit, mangrove (Rhizophora mangle) fedi, ennek hosszu gyökerei és szárai megkötik a tengerpart iszapját s ezáltal növelik a kontinens felületét, e mocsaras vidékek azonban nagyon egészségtelenek.

A vegetáció-formák A.-ban sokkal szegényebbek, mint más földségen, a szavannák a túlnyomó alakulatok, őserdő, szavannaerdő, ritkás erdő és galeria erdő a jellemzők. A. kulturnövényei: 1. az olajfa, füge, szőllő és mandola, 2. datolyapálma és szubtropikus gabonanemüek, 3. köles (Panicum, Holcus sorghum), tengeri, cukornád; gyapot, 4. a banánák és kávé (Kelet-Afr.). Az eredeti afrikai növényzet mellett több amerikai kulturnövény is meghonosult; a dohány és burgonya nagyon el van terjedve.

A. állatvilága. A mily szegény A.-nak növényvilága, éppoly gazdag állatvilága. Az emlős állatok oly nagy faji és egyedi számban fordulnak elő, hogy e tekintetben A.-a leggazdagabb kontinens; különösen a növény-szegény szavanna-régió s Dél-A. tünnek ki gazdag állatvilágukkal, mig az erdővel fedett Belső- és Nyugat-A. aránylag a legszegényebb. Egész sajátszerü faunája van Madagaszkárnak s az Indiai-óceán szigeteinek. Az állatvilágra az időjárás változása, az évszakok épp úgy befolyással vannak, mint a növényzetre, az esős évszak beálltával új életre éled az állatvilág is. Az állatgeografia megalkotója Wallace, két főrégióba osztja A. állatvilágát: 1. palearktikus régió, 2. etiópiai régió. Az első két szubrégióra oszlik, az európai és mediterrán szubrégióra, az etiópiai régió pedig 4 szubrégióra szakad, u. m. 1. nyugatafrikai, 2. keletafrikal, 3. délafrikai és 4. madagaszkári szubrégió. A.-ban a két főrégió határa körülbelül a ráktérítő mentén van, a határ azonban nem éles, mert a Szahara átmenetet képez a palearktikus és etiópiai régió között. Az egyes állatfajok csoportosítását az is megnehezíti, hogy egyes állatfajok több régióban előfordulnak s egyik régió határából a másik régióba csapnak át.

I. A mediterrán alrégió A.-nak a ráktéritőtől északra fekvő részére terjed ki; magában foglalja tehát a Szahara északi részét, az Atlasz vidékét, Tripoliszt, Barkát és Egyiptomot. Szaharában az északi részen oroszlánok, Fezzánban párducok élnek, a Szahara belsejében azonban a hiénán kivül nincs nagy ragadozó, de más állat sem igen él a Szaharán, csak elvétve fordul ott elő a sakál, róka, ugróegér, gazella. Csak az egypupu teve tekinthető állandó lakójának. A madarak osztályából a struc is, a sivatag legjellemzőbb madara, inkább a Szahara déli részére vonul és csak egyes ragadozó madár, holló, galamb és bagoly képvise lik a madárvilágot. A reptiliák közül a mérges vipera és gyík fordul elő. Az Atlasz vidéke sem gazdag magasbrendü állatokban az oroszlán ritka, a párduc is csak elvétve fordul elő, keselyük, sasok, alpesi varjak képviselik a madárvilágot; a rovarvilág ellenben igen gazdag. Sokkal gazdagább az állatvilág a Szahara és Szudán határán, oroszlánok s egyéb vadak nagy számban élnek itt. A Szaharán él még az etiópiai régióba tartozó antilopé. Gyakoriak még északi A.-ban a medvék, kecskék, juhok s a mediterrán szubrégiót jellemző dama; a Psammonisz és az Ichneumon (Herpestes), mely a krokodiltojások pusztítása által hasznos,. Egyiptomban él. A madárvilág télen igen gazdag, mert Középeurópa vándormadarai ekkor ide vonulnak.

II. Az etiópiai régiót 7 majomfaj, 2 félmajom-. faj, lemurok, cibetmacskák, több fajta egér, hatalmas vastagbőrüek (elefánt, orrszarvu), ragadozók (oroszlán, hiéna) jellemzik. Mint negativ jellemvonás említendő több emlősnek -minő p. a medve, szarvas, teve, stb. hiánya, melyek Dél-A. faunájában eredetileg nem voltak meg. Míg a később előálló okokból az emlősök egyes fajának elterjedése, bevándorlása meg volt akadályozva, addig a lég urai, a szárnyasok szabadon jöhettek be, a szárazföldi madarakból valami 54 faj van s köztük 6 afrikai, papagályok és galambfajokban szegény, de annál változatosabb a tyukcsalád; 294 madárfaja közt 179 endemikus, a reptiliák közül 3 a békák családjából csak 1 endemikus. A rovarvilág igen gazdag, de még, kevésbbé ismert. 1. A Ny: A.-i szubrégió magába foglalja a guinéai partot, a Niger vidékét, a Binue és Sári mellett levő országokat, a Kongó államot és Nilus vizválasztóját. A Ny.-A.-i szubregió az emberszabásu majmok a gorilla és csimpánz, más sajátszerü majom két lemurfaj, 3 cibetmacska-faj, egy kis pézsmaállat s egy faj orrszarvu hazája. Különös madarai is vannak Ny.-A.-nak, p. a parinia, szövő pinty és seregély ehhez járulnak a musophaga (pizangevő) jégmadár, harkály és szürkés papagály. Mindezen állatok közeli fajrokonai előfordulnak Indiában és a Malaji szigeteken, az emberszabású majmok még csakis Szunda szigetén honosak. Az említett állatók azonban nem nagy számban élnek, legelterjedtebb a viziló; az elefánt csak a Kamerun táján vonul még le a tengerpartig. A Binuk vidékén mint Ny: A.-ban általában szegényes a fauna, leggyakoribb a viziló, vaddisznó, hiéna és leopárd. 2. A D-A.-i szubrégió a Ny.-A.-val szemben felette gazdag állatvilágával tünik ki, a jellemző tipuszok déli részében vannak, belsejében a K.-A.-i faunával mutatkozik erős keverődés. E régió határát a Walfish-öböltől a Kalahári párkányán keresztül a Limpopoig huzott vonal jelöli, és még a K. partnak Mozambikig terjedő része tartozik ide. D.-A. faunaját jellemző emlősök: a cibetmacska (3 faj) sajátságos egér (3 faj), föld alatt élő patkány, továbbá nyul, hangyász, hiéna, róka, borz stb. Egyik legjellemzőbb állat a gazella (Gazella euchore); széltében el vannak terjedve a zsiráfok és az antilopék. A madarak közül jellemzők a fokföldi galambok, harkályok s különös fajtáju pacsirták; közönsége;sek a túzok és a struc. Valami 10 fajta gyik, 4 fajta kétéletü s töméntelen számú, izeltlábu hemzselt D.-A.-ban. A csendes Limpopoban sok krokodilus tartózkodik. D.-A. egyik nevezetes rovara a társaságban élő termesz; nagy mennyiségben for dulnak elő a sáskák és a cecelégy (Glossina morsitans), mely a szarvasmarhában tesz nagy károkat. 3. K.-Afrika alrégiója csaknem -teljesen összeesik A. és Szudán növénygeografiai szavanna. régiójával Az egész állatrégiót a zsiráf, pávián. orrszarvu, hiéna, cibetmacska, ichneumon és a sok faju antilope jellemzik. Csaknem ugyanezek az állatok élnek Szudánban is; a Csad-tó környékén számos elefánt és viziló tanyázik, a zsiráf és orr: szarvu sem hiányzik. A folyókban él a krokodilus s a folyó partján töméntelen vizi madár p. ibisz, flamingó, pelikán, gém; a vizben nagyon sok hal. Még gazdagabb a felső Nilus faunája, az antilopék, vizilovak, elefántok, bivalyok, orrszarvuak, oroszlánok, leopárdok, hiénák, vadszamarak, gazellák, zsiráfok igen nagy számban élnek itt, úgyszintén a csimpánz; a struc is el van terjedve. de a kártékony cecelégy és termesz is. A Zambézi környékén szegényebb a fauna, csak elefántok és vizilovak fordulnak elő itt is nagy számmal, a többi emlős megfogyott. -4. A madagaszkári szubrégió, ez a földkerekség egyik legnevezetesebb faunája, mert átmenetet képez D.-A. a maláji szigetek és Ausztrália faunája közt. Az ősállatok jellemzik, a félmajmok és a rovarevők valódi hazája; a madarak nagyon el vannak terjedve, s egészen más fajuak, mint D.-A.-ban. Érdekes, hogy itt számos olyan állat van; mely az állatország családjai közt átmeneti alakot képez, igy pl. az aje-aje (Chiromys) a ragadozók rovarevők és félmajmok közti átmeneti alak; ilyen átmeneti alak az igel, a Cryptoprocata s a vizben élő Potamochoerus. Madagaszkár kigyói az amerikai fajokkal mutatnak rokonságot. A pillangók afrikai típusúak, a sáskák s a többi izeltlábuak kelet- és ny.-afrikai jellemüek. A Madagaszkárt környező szigetek faunája hasonló a Madagaszkáréhoz, de úgyszólván mindegyiknek megvan a maga különös állata. A.-nak házi állatai: a szamár, kutya, macska, továbbá a meghonosított házi állatok: a teve, ökör, juh, disznó, kecske és ló a madarak közül a tyúk, mely a vad népeknél is elterjedt házi állat, ritkább a lúd, kacsa és galamb: a méhtenyésztés is elterjedt.

A. lakossága számtalan apró és nagy népből áll, melyek a számos vándorlás, háboruskodás következtében egymással elkeveredtek, mindazonáltal van A.-nak egy különálló karakterü emberfaja: a négerfaj. A néger lakja a kontinens egész középrészét, ő népesíti be a Kongó medencéjét, a nagy tavak vidékét, É.-on a Nilus, Sári és Binué vízválasztójáig, D.-en a Zambezi és Limpopo vizkörnyékét, D.-A. keleti felét, illetőleg keleti partját fel Zanzibarig s a nyugati parton a Walfish-öböltől felfelé a Guineai partot az északi szélesség 10°-ig É-határtól északra és északkeletre nincs többé tiszta néger rassz, az elkeverődés nyilatkozik itt testben, nyelvben és vallásban egyaránt. A szemita. és hamita nép idézte elő ezt a nagy mérvü elkeverődést. Ilyen keveredett népségek a fulbe vagy fellata, a mandingó, haussza és Szudán többi törzsei, a niam-niam, a monbattu, a Felső-Nilus vidékén élő törzsek, a vaganda, vahuma és vanyoro. A nagy tavak vidékén, a masszai, galla, szomál; a dankali, nubiai és a tibbu a Szahara keleti részében. E törzsektől északra egyre világosabb testszinü törzsek laknak, a mór-berber törzsek A. északnyugati részében; azután a tuarégek és egyiptomiak. Dél-ban: a Fokföldön, a Kalahári pusztán és a Ngámi-tó környékén a hottentot és busman népek laknak. A busmanokhoz számitják az etnografusok a KözépA.-ban élő törpéket is, ilyen a batua a Szankuru mellett, az obongó v. babongó az Ogove mellett, a dokó Kaffától délnyugatra, az akka v. tiki-tiki az Uëllenél. E szétszórt törzset A. őslakóinak tartják. Madagaszkár uralkodó népe a hovák, ezek a malaji rasszhoz tartoznak s valószinüleg Kr. u. az első században vándoroltak ide Szumatra szigetéről. Ők Madagaszkár keleti felet foglalják el, a nyugati részen a szakalavák laknak.

Afrikai népfajok. 1. Dakhel oázis bennszülötte. ? 2. Kongonéger. ? 3. Kameruni. ? 4. Asanti. ? 5. Szomáli. ? 6. Hova. ? 7. Szakalava. ? 8. Marokkói arab. ? 9. Haussza-néger. ? 10. Kopt. ? 11. Maszai. ? 12. Darfuri néger. ? 13. Zulu. ? 14. Busmann nő. ? 15. Busmann férfi. ? 16. Hottentotta nő. ? 17. Akka. ? 18. Abissziniai nő. ? 19. Niam-niam. ? 20. Becsuána leány. ? 21. Dinka

A. népei embertani osztályozása az egyes tudósok szerint eltérő. Müller Fr. az A.-i benszülött népeket öt csoportra osztja: 1. a hottentotokra (l. o.), 2. a kafirokra (v. kafferok-re, (l. o.), 3. a négerekre (l. o.), -i. a fuláh-okra (l. o.) és 5. a földközitengerbeliekre (l. o.). Ezek közül a négy elsőt ős benszülöttnek (autochthon), az utóbbiakat bevándoroltnak tartja. Peschel O. szerint A. benszülött fajtái (rassz-ai): 1. a hottentotok és busmánok (l. o.), 2. a négerek, akiket két csoportra oszt: a) a bantu négerek (l. o.) és b) a szudáni négerekre, az előbbiek Dél-Afrika, az utóbbiak Észak-Afrika u. n. fekete bőrü lakóit foglalják magukban. Peschel a földközi tengerbelieket szintén bavándorlottaknak tekinti. Ellenben Hartmann R. mit sem akar tudni a bevándorlottakról; szerinte Észak-Afrika benszülöttei három nagy népcsaládra oszlanak: 1. a berberekre v. imoságokra (l. o.), akik Afrikának a Földközi tenger félé eső részeit a Szahara déli széléig s a Vörös tenger mellékeit Wadi-Nun-ig lakják; hozzájuk sorolja a régi egyiptomiakat, a maurokat v. mórokat (l. o.) és a núbiaiakat (l. o.); 2. a bedzsáh-kra, akik Hábes (Abisszinia) fensikját, tengerpartvídékeit és Hábes nyugati és déli szomszédságát lakják; 3. a nigriciaiakra, akik Szudánban és A. többi részeiben vannak elterjedve, s a voltaképeni négereket képviselik, ezekhez sorakoznak DélAfrikában a kafir-ek v. bantu-népek. A legujabb vizsgálatok szerint Afrika legősibb lakóit a busmánokon v. szán-okon kivül az Afrika belsejében lakó s ujabban fölfedezett obongo-k, babongo-k, akka-k vagy tiki-tiki-k, dobo-k, raberikim-ok stb. képezik, amely népségek kisebb csoportokra szétszakadva, már csak roncsait képezik fiz ősi lakosságnak. A. lakosainak száma körülbelül 200 millióra tehető, a népszámlálási adatok még az ismertebb országokban, milyen Marokkó stb., igen bizonytalanok. Johnston 1885. a nagyobb fajok számát megkisérlette összeállítani, szerinte van:

Ha már maga a népszám is rendkivül kétséges, akkor természetesen a népsűrűségre, a lakosság eloszlására, tömörülésére még nehezebb csak megközelitő feleletet is adni. Wagner H. megkisérlette a népesség eloszlását becslés szerint összeállítani; azt találta, hogy a lakosság főleg a folyótorkolatok vidékén csoportosul s a népáramlás a partok felé irányul. A Nilus deltája körül, Egyiptomban legsűrűbb a lakosság, így amott 200, emitt közel 100 lakos esik egy km² területre; sűrű még a lakosság a Niger alsó részén és az Aranyparton, 1 négyzetkilométerre 50-100 lakossal. Szudán nyugati részén a Csad-tólg, a Felső-Nilus vidéki országokban, Abissziniában és a Kongó alsó folyása mentén, valamint Marokkó, Algeria és Tuniszban átlag 10-50 l. esik 1 km²-re. A. többi részére kevesebb, mint 10 l. esik 1 km²-re. Habár A. népessége nagyon tarka, nagyon sokféle törzsből áll,. van néhány közös vonás, mely úgyszólván minden afrikai törzsben megvan. A test tetoválása, a fogak kitördelése vagy kihegyezése, az ajkak és fülcimpák feldiszítése általánosan elterjedt szokások, épp úgy naiv örömmel cicomázzák fel nyakukat, lábukat, kezüket csillogó üveggyönggyel s kedvelik a gyűrűket, karpereceket, nagy gondot fordítanak hajuk feldíszítésére stb. Csak a hidegebb hegyi klima alatt hordanak ruhát, de annál nagyobb előszeretettel viselik a gyilkoló fegyvert. Az épitkezés csak Szudánban emelkedett kissé magasabb fejlődésre, rendesen egyszerü sátrakban laknak. A lakás általában ablaktalan fű- vagy agyagkunyhó, rendkivül alacsony ajtónyilással; négyszögletü vagy félgömbalaku, vagy méhkasformáju. A lakások változnak különben az egyes néptörzsek szerint,. a hottentotok p. sátrakban laknak, a busmánok sziklaüregekben s a törpék az erdő sűrűségében vonják meg magukat.

A családi élet; ott ahol a rablásvágy v. a rabszolgavadászat nem teszi lehetetlenné, igen egyszerü, patriarkális jellegü. Némely utazó kegyes törzsekről a szülői szeretet s az öregek iránt tanusítotf tisztelet szép példáit említik fel. Általában a többnejüség van szokásban, amely szokás a nők nagyobb számából eredt, a házasságkötést árúcserének tekintik, a férfi feleségét megveszi, ki azután a férj rabszolgája; egyes bantu néger törzseknél azonban a nő előkelő állást foglal el a családban, ő gondozza a gyermekeket, vezeti a házat s végzi a föld megmunkálását. A néger törzseknél az örökség nem apáról fiúra; de testvérről testvérre száll. A rabszolgaság általánosan elterjedt régi szokás, a legtöbb rabszolga hadi fogoly. A személybiztonság veszélye hozta létre a négerek közt a vérszerződést, mely még a benne résztvevőkre nézve szorosabb kötelék a családi viszonynál is. Régebben az elefántcsont mellett a rabszolgák voltak A. legértékesebb árúi, különösen Amerikába szállítottak szerfelett sok rabszolgát mióta azonban az Egyesült-Államokban a rabszolgákat felszabadították, a kivitel megszünt; jelenleg a legtömegesebben Szudánból szállítják a rabszolgákat az észak-afrikai arab birtokokra. A rabszolgák helyzete az araboknál nem oly szánalmas, többnyire családtagoknak tekintik itt őket. Nagy akadálya azonban a kultura fejlődésének a kegyetlen rabszolgavadászat, s a praktikus gyarmatpolitika egyik legéletbevágóbb kérdése, hogy lehetne megnyerni a négereket szabad munkásoknak.

Vallás: Ahova az iszlám vagy a kereszténység nem jutott el, mindenütt a fetisimádás, a kuruzslók- és boszorkányokban való hit van elterjedve. Egyeseknek, mint a busmánoknak, a túlvilági életről semmi sejtelmük sincs, a kafferek őseik szellemének áldoznak; az állattisztelet is nagyon elterjedt. Az összes négertörzsek nagy gondot forditanak a halottak eltakaritására. A halottak tiszteletében rejlik számos kegyetlenség oka, egy-egy főnök halála alkalmával számos rabszolgát ölnek le meggyilkolják a meghalt feleségeit ellátják élelemmel és itallal, mert mindazokra szüksége van a holtnak a túlvilágon. Az egy isten imádásáig csak a gallák emelkedtek; ahol vallási hit uralkodik, ott annak tárgyait a jó és rossz szellemek képezik s azokat különféle állatok alakjában (tehén; vipera tigris, leopárd, krokodilus) tisztelik. Némely törzsek emberáldozatot is hoznak. Vallási ünnepeiket rendesen holdújuláskor tartják s ezek tánccal, zenével vannak kapcsolatban. A papok, hol ilyenek vannak, orvosok és kuruzslók is egyszersmind s a nép a szárazság idején tőlük várja az eső előidézését. Minden betegség és haláleset a boszorkányok, a rossz szellemek munkája, kiknek hatalma ellen kuruzslóikhoz fordulnak. Az itélethozás is kuruzslók kezében van. E szokások mérséklésére jó hatással van az iszlám, mely erősen terjed a négerek között s nyomában jár a kultura -fejlődése. Az iszlam el van terjedve a kontinens északi részén mindenfelé, Szudánban és Kelet-A.-ban is.

A keresztény vallás Afrikában legelőször annak keleti részébe jutott el, és pedig Egyiptomba, melynek nagy kereskedelmi városa Alexandria foglalta magában az első keresztény hitközséget. Eusebios és mások szerint Márk evangelista hirdette üt a hitet; ki a környéket is bejárta. A hívek száma különösen Alexandriában volt nagy Kr. u. 68-ban, amidőn Márk közel a varoshoz vértanui halált szenvedett. Alexandriánák már a II. században virágzó ker. iskolája volt, melyben Pantaenus, Alex. Kelemen, Origenes stb. működtek. Septimius Severvs keresztényüldözése (202-ben)csak szaporitotta a hívek számát, sőt számos püspöki szék keletkezett Egyiptomban, melyek az alexandriai püspöknek, mint érseknek voltak alávetve. Egyiptom azonkivül hazája volt a szerzeteseknek is, kik közül Thebai Pái, Antal, Pachomius stb. említendők. 320-ban az arianizmus keletkezett itt s 130 évvel későbben a monofizitismus, úgy, hogy maga az alexandriai érseki szék a monofiziták, később a monoteléták kezébe jutott és az egész ország két vallásfelekezetre: koptokra és melchitákra oszlott. A VII. században a mohammedánok foglalták el Egyiptomot: A keresztény hit azóta csak tengődik és a katolikusok száma legfeljebb 15,000 kik vallásukat szabadon gyakorolhatják s több kolostoruk van. Kivülök vannak még egyesült és nem egyesült koptok, s görög és örmény keresztények. A nyugati részen, atulajdonképeni Afrikában (Africa propria) Karthagóban volt az első ker. hitközség. Már a Il. század végén virágzott itt a kereszténység. Tertullián mondja, hogy a keresztények majd minden városban többségben vannak (pars pene major civitatis cujusque).

Nyugati Afrikában képződött ki a latin egyházi nyelv is. Karthagóban volt az érseki szék, melyen a III. század közepe táján a nagy Szt Ciprián ült. A nyugati egyház legnagyobb férfia Szt. Ágoston volt, kinek halála előtt (430) 400 püspökséget számláltak, de 428-ban a vandalok elfoglalván az országot, elnyomták a ker. egyházat. Ezen segített ugyan Belizár, de a VII. században meg a szaracénok dulták fel, úgy, hogy egész északi Afrikában egy püspöki szék sem volt többé. Csak a középkorban alapították a ceutai és 1838-ban az algéri püspökségeket. Belső-Afrikában a IV. században a ma is fennálló abissziniai és etiópiai egyházak keletkeztek. A középkor, vége felé számos afrikai sziget s tengerparti vidék felfedezése folytán tágas tér nyilt a kereszténység terjesztésére. Több püspökség keletkezett, melyek ma is fennállanak. Ilye nek az angrai, funchali, canariai, tenerifai, szentjágói, zöld előfoki stb. A keresztény hitet manapság is elszántan hirdetik Afrika belsejében. A hithirdetők mindenfelé behatolnak és terjesztik a keresztény vallást. Külföldi. téritők mellett említést érdemelnek P Zimmermann és P. Menyhárt J. magyar atyák, kik Zambeziben dicséretes buzgalommal működnek.

Ipar és kereskedelem: A. kontinensén a vadászó és halászó népektől kezdve a fejlődés minden foka megvan Közöttük a busmánok vadászó nép; a kafferek, masszaik, szomáliak, a gallák, a tuarégek; a damárák és namakvák, sőt a fulbe törzsök egy része is nomád életet él: baromtenyésztés s rablócsatározás a főfoglalkozásuk. A félnomád népek; minők a soák (Szudánban), a száraz évszakban nyájaikkal kóborolnak, az esős évszakban földműveléshez látnak. A népesség nagy része földművelésből él s az rendesen marhatenyésztéssel van kapcsolatban. A cserépedénykészítés széltében elterjedt a bőrt kevesebb helyen tudják kikészíteni s feldolgozni, a szövés mestersége általános elterjedtségü több törzs az érceket is fal tudja. dolgozni. A kereskedelem A. belsejében a karavánok kezében van ezek meghatározott útirányt követnek. A partokon mindenütt ott vannak az európai nemzetek kereskedői. Észak- és Közép-A.-ban a só képezi az egyik legfontosabb kereskedelmi cikket. A főbb kiviteli cikkek: az elefántcsont.

Afrika belsejéből, structoll, gyémánt (Fokföld), arany, kávé. A Fokföld, Egyiptom és Algeria, hol az európaiak régibb idő óta uralomra vergődtek, gyapjút, gyapotot és gabonát termel, a Mascarenas szigetek fő kiviteli cikke a cukor. Nagyban űzik a rabszolgakereskedést is, egyes pogány, néger főnök saját alattvalóit, vagy az összefogdosott szomszéd népet adja el; a mohammedán szudániak sem irtóznak ez üzemtől, a négerek hitvány csecsebecséért övéiket bocsátják árúba. A karavánok utját maga a termnészet szabja. meg a víz és oázisok által, a karavánok a törzsfőnökök védelme alatt állanak s gyakran azok adják melléjük a kíséretet. Egyiptomból, Tripoliszből, Algeriából és Marokkóból dél felé vezetnek a karavánutak Kano és Timbuktu felé, itt van a kereskedelem fő empóriuma; a guineai partról is vezetnek ide útvonalak. Egyiptomból az oázisokon át Dar-Fur felé megy egy karavánút. Jelenleg azonban legjelentékenyebbek a Tripoliszból kiinduló útvonalak. Több út vezet nyugatról keletre, ezeket a Mekkába tartó zarándokok követik.

A. államai: A.-ban nincsenek természeti határokkal élesen elkülönített földterületek, a kontinens testéből kiálló félszigetei s más effélék, melyek az államalakulásra kiválólag előnyösek. A néger államoknak nem is volt sohasem éles határuk, de egész A.-ban is mindössze kevés államnak van pontosabban kijelölt határa. Régóta konszolidált államok az Atlasz-vidéken Marokkó. Algeria és Tripolisz. A római uralom megdőlése után vandal királyok uralma alá került e Vidék, később. az arabok hódították meg s az arab-berber kultura fészkelte meg magát benne. A 3 állam közül ma már csak Marokkó tartja még függetlenségét. Jól elkülönített állam Abisszinia is. Harmadik elkülönített országa A.-nak Egyiptom, a Nilus völgye. Egyiptomot nem meredek falak védik, mint Abissziniát, hanem sivatagok. Egyiptom, Abisszinia és az Atlaszvidéki országok Afrika legrégibb keletü államai. Másodsorban jönnek a Szudán-államok, de ezek történetét csak a XIII és XlV. századtól ismerjük. Az államalakításra nagy hatással van az iszlám. Szudán mohammedán államai: nyugaton a Fulbe (fellah) állam; középen Szokotó, Gando, Adamaua, Bornu, Kanem, Bagirmi; keleten Vadai, Dar-Fur és Kordofán. Míg Észak-Afrikában három élesen elzárt kulturállam keletkezett s tartja fenn magát s Szudánban is a mohammedánizmus államalkotásra vezetett, addig a Szaharán az államalkotásnak nyoma sem mutatkozott. A nagy tavak közt terül el Uganda és Unyoro, a parton pedig Zanzibar arab szultánság fekszik. A nagy tavak és a Kongó közt van a Kongó állam. A Kongó medencéjében számtalan apró törzs lakik, kik most mind az európaiak fennhatósága alatt állanak. Nem nagy jelentőségüek a Fan állam a Gabun mellett; a Loangó törzsek államai és a Kamerun államok, a négerek a Niger és Szenegál között is alapítottak nagyobb államokat; az Asanti és a Dahome állam nem nagy kiterjedésüek. Évszázadok óta fennálló hatalmas állam volt a Lunda birodalom, mely az utóbbi években vesztette el függetlenségét s a Kongó állam és a portugál gyarmat közt osztatott fel, épp így a msziriak és szembe törzsek országa. A Zambezi középfolyása mentén terül el Barotse-Mambunda birodalma s a Zambezitől délre kezdődnek a kaffer törzsek birtokai, nevezetesen. Metabele és Zuluország. A Limpopotól északra a Zambeziig a becsuánok állama terül el. Nagyon ingatag államok a Hereró és Ovambó. A humánus törekvéseknek köszöni keletkezését a guineai parton alakult néger köztársaság, Liberia. Az európaiak alapitotta Liberián kivül, a mohammedán államokkal szemben igen kevés keresztény állam van A.-ban; a keresztény benszülötteknek csak két államuk van: Abisszinia és Madagaszkár, amaz az olaszok, emez a franciák védelme alatt áll. Madagaszkáron és Abisszinián kivül még csak két keresztény önálló állam van A. területén, t. i. a két bur köztársaság: az Oranje és Délafrikai (Transvaal) köztársaság.

A kormányzás formája mindezekben az államokban jobbára despotikus, annyira, hogy néhány államban az uralkodó abszolut ura alattvalói életének és vagyonának s e jogát kiméletlenül, sőt a legkegyetlenebbül gyakorolja. Az uralkodó zsarnokságát legfölebb némi szokásjogok korlátozzák, melyeket a legönkényesebb despota is kénytelen szem előtt tartani. Mint északi Afrikában, úgy középen, valamint délen a legtöbb állam hódításból keletkezett, s így történt., hogy a hódító és a meghódítottak között egy-egy kiváltságos osztály képződött ki, ami megint a hűbérviszony bizonyos jellegét nyomta egyik-másik államra. E viszony néhol csak abban áll, hogy a meghódított állam sereggel tartozik követni hódítóját ujabb vállalataira. Nagyon el van terjedve azonkivül egyes főnökök patriárkális urasága és pedig nemcsak az egyes törzsek közt, de külön-külön falunként is, úgy, hogy a Nilus vidékén, a Szudánban, Közép-Afrikában le egészen Dél-Afrikáig hiányzik az állami kötelék. Nagyobb veszély idején azonban természetes, hogy ezek a főnökök egymás közt szövetkeznek. A clanszervezet formája megvan a hottentotoknál valamint a lunda népeknél, hol az uralkodó főnök mellett a törzsek döntő szóval birnak háborus ügyekben. Ekként egész A. apróbb tartományokra van különülve, ami az európaiak hódítását igen megkönnyíti. S így történhetett meg, hogy az angol, francia, sőt ujabban a német hatalom minden nehézség nélkül terjeszkedhetett a partokról a kontinens felé s minden irányban kikerekíthetett magának egy-egy birtokot. Az összes afrikai szigetek közt egyedül Madagaszkár képez független birodalmat, melynek a legujabb időkig despotikus államformája volt.

A. gyarmatai: Mig A. független államai naprólnapra fogynak, addig az európai gyarmatok és érdekterületek mindig nagyobb területre terjeszkednek. Különösen mióta a németek is részt vesznek a gyarmat-politikában, kezdődött nagyobb mérvben A.-nak az európai hatalmak között való felosztása. A németeken kivül a belgák és franciák foglaltak el újabban A.-ból nagy részt, amennyiben a belgák a Kongó-államot s a franciák nagy gyarmatbirodalmukat alapították. A gyarmatosok sorában 7 európai nemzet van, u. m. portugál, spanyol, angol, francia, német, olasz és belga. Az egyes gyarmatoknak nagyon eltérő államjogi helyzetük van. A legtöbb régi gyarmat anya-államuk alá tartozik; így Algeria, Fokföld, a portugál birtokok, a zöldfoki és guineai szigetek. Más, újabb keletü gyarmatok csak védelem alatt állnak, p. a német DNy-i A., Zanzibár, Tunisz, AngolBecsuána állam stb. Egyiptom bár török vazall ország az angol kormányzás következtében lassankint angol kézbe megy át. Sajátszerü helyzete van a Kongó államnak, ez független állam, de a belga király szuverénitása alá tartozik. Némely európai birtok csak keskeny partszegélyre terjed ugyan, de ezek határvonalaikat önkényesen messze betolják a kontinens belsejébe: ezek az u. n. érdekterületek.

Közlekedési utak.

A vasuti hálózat a területhez és a lakossághoz viszonyítva annyira csekély, hogy A. e tekintetben a világrészek közt az utolsó helyen áll; a legujabbi időben azonban e téren is a legélénkebb mozgalom indult meg s a vasútépítés hovatovább egyre nagyobb mérvet ölt. 1889. év végén 9349 km. volt nyitva a forgalom számára, ebből Egyiptomra esik 2012 km., Masszauára 27, Algeriára 2805, Tuniszra 410, a Szenegál vidékére 396, Fokföldre 2858, Natálra 376, Mauricius szigetére 148, Réunionra 126, velagoa öbölre és Transvaal-ra 91 és Angolára 100 km. E mellett több vasútvonal van épülőfélben. V. ö. Röli: Encyklop. des gesammten Eisenbahnwesens (Wien 1890); Arch. für Eisenbahnwesen (Berl. 1889).

Ujságirodalom.

Az európai gyarmatokban megjelenő újságuk közül kevés a közérdekü. A Fokföldön számos angol újság jelenik meg, de ezek mind helyi érdeküek. 1800 aug. 16-án jelent meg a «Cape Town Gazetta and African Advertiser» az első fokföldi újság angol és hollandus nyelven. 1890-ben 53 angol, 13 hollandi, 1 német és 25 hollandi és angol ujság volt.

Felfedezésének története.

Az A.-ra vonatkozó ismeret az ókorban egész a második század végéig a nagy hódítók és hajósok elbeszélésén alapult. 1600 és 1480 között Kr. előtt egyiptomi királyok (nevezetesen III. Tutmesz és III. Amenhotep) ismételten hatoltak be Nubiába. A feniciaiak 1100 és 900 között járták be A. É.-i és ÉNy:-i partjait, sőt egy ízben A.-t teljesen körülhajózták. Kr. e. 672-ben Aszarhaddon assziriai király hódította meg Egyiptomot, mely utódjának, Aszurbanipalnak uralmát is kénytelen volt viselni (653-ig). Hannó Kr. e. 470-ben egész a Sierra Leone-ig nyomult a nyugati parton. Pomponius Mela Kr. e. 50-ben azt állította, hogy A. valószinüleg háromszögletü, Ptolomaios azonban, az ókori geográfia legfőbb auktora, úgy ábrázolja A.-t, mint az egyenlítőn túl délre kiszélesedő kontinenst, mely az Indiai-óceánt körülveszi, tehát Azsiával összefügg; a Nilus forrásait messze délen a Holdhegységben vélte keresendőnek. Egy expedició Neró korában a Bahr-el-Ghasalig jutott el. A feniciai gyarmatosok és a római Septimius Flaccus bejárták a Szaharát és Kr. u. az I. század végén Julius Maternus a Csad-tólg hatolt. V. ö. Göbel E., Die Westküste Afrikas im Alterthum. (Lipcse 1887.)

A középkorban arabok, olaszok és portugálok fáradoztak A. megismerésén, azonban a középkori geografusok körében is erősen tartotta magát Ptolomaeus felfogása. Még az arab Edrisi Kr. u. 1154-ben sem ismerte A. déli csúcsosodását. A XIII. és XIV-ik század hires kartografusai É.-A.-ról ugyan elég hű képet adtak, a Nilust azonban összeköttetésbe hozták a Nigerrel (és az Atlantióceánnal. Marco Polo (1256--1323) arab tudósítások után először rajzolta Madagaszkárt, mint szigetet. Ibn Batuta arab utazó 1352-ben a FelsőNiger vidékén és Zanzibárban járt, mig Leo Africanus a Középkor végén Timbuktu-ba és Bornu-ba ért. Az arab földleirók a Ptolomaios által említett két középafrikai tavon kivül még egy harmadik tavat is ismertek az egyenlítő alatt. E tavat Kura-tónak nevezték és belőle származtatták a Nilus-t. A mi századunk igazságot szolgáltatott nekik, mert a Nilusnak Ptolomaios által említett két forrástaván (a Viktória- és az Albert-tavon) kivül Stanley még egy harmadikat, az AlbertEduárd-tavat fedezte fel. Az arabok azonfelül a Kongo felső folyását és a Luapuba folyót is ismerték egészen a Stanley nevéről elkeresztelt vízesésekig. (Müller Gyula, Die Araber und die Nilseen. Petermann, Geograph. Mittheilungen 1890. 195-196 l.) Mindezen ismeretek azonban feledésbe mentek és a középkor második felében megindított keresztény felfedezéseknek Afrika nyugati partvonalának megállapitásával kellett kezdeniök.

A. igazi alakjának felderítésében legtöbb érdemet szereztek az olaszok és a portugálok, és nevezetesen Tengerész Henrik herceg. Egy genuai hajóhad fedezte fel a Kanári-szigeteket, más olaszok pedig a XV-ik század első felében Madeirát és az Azör-szigeteket találták. 1442-ben Gonzales portugal hajós az Arguin-fokig jutott, Cada-Masto pedig 1456-ban az Aranypartot érte el. 1486 Diego Con"o Behaim Márton kiséreteben a Kongó torkolatáig jutott. Behaim Márton volt az első, ki A.-t igazi alakjában habár torzítva rajzolta glóbusán. Ugyancsak 1486-ban érte el Diaz Bertalan A. déli csúcsát, felfedezte a Jóremény fokát s megtalálta a Kelet-Indiába vezető tengeri utat. 1497-ben nálánál szerencsésebb utóda Vasco da Gama, körülhajózta a Jóremény fokát, felhajózott A. keleti partján a Zambézi torkolatáig s elérte K: India partját 1498: Miután Saldanha 1503ban egész a Guardafui-fokig eljutott, sikerült végre 1541-ben a szuezi földszorosig körülhajózni. A. partjai eszerint 400 év óta ismeretesek. A «sötét» kontinens belsejét azonban még sokáig sűrű homály fedé és csak hallomás útján került az irodalom fogyatékos leirásnak (Dropper 1670) birtokába. A. a szörnyetegek és csodák világa maradt.

A XVII. században a portugálok mellett francíák, hollandok, németek, angolok telepedtek le a partokon. Jelentékenyebb utazók voltak: André Brue (Szenegambia), Paëz és Lobo, kik a KékNilus forrásáig jutottak és Poncet (Abisszinia). A XVIII században több merész utazó a kontinens belsejébe hatolt. Compagnon 1716. elérte Bambuk-ot a Felső-Szenegal mentén, Snelgrave, (1719 -32) és Norris (1772) Guinea belsejében jártak, Harrison a Gambia forrásáig jutott. 1769-72. Bruce a Felső-Nilus mentén kutatott 1772-76. Sparrman és Thunberg a hottentotok földjén jártak, szintúgy 1780-85-ig Levaillant; Bourgognon d" Anville pedig 1749-ben A. jeles térképét adta ki.

Az 1788. év fordulópontot képez A. felfedezésének történetében, mert ez időtől kezdődik A. rendszeres és céltudatos tanulmányozása. Londonban ugyanis Banks József természetbúvárnak indítványára, ki Cooknak első útjában kisérője volt, egy társaság alakult, t. i. az «Associatíon for promoting The discovery of The interior parts of Africae, mely, mint neve is mutatja, A. belső része kikutatását tűzte ki célul. Brown és Mungo Park e társaság megbizásából hatoltak A. belsejébe, amaz (1794) Egyiptomot, Nubiát és keleti Szudánt utazta be, emez a Niger folyó problémájának megoldásán fáradozott, de második útjában meggyikoltatott. Ugyancsak áldozatul esett Clapperton is, ki (1822) Szudán északi részét és a Csad-tó környékét kutatta. Ezen bátor uttörőknek példáját egy sereg lelkes és merész utazó követte. Ezeknek neveit és az általuk elért eredményeket l. a mellékleten, mely Afrikának felfedezését időrendi és tárgyi szempontból készült táblázat keretében tartalmazza. Közöttük említjük Magyar Lászlót, ki a bihéi királyság felől - ahol le is telepedett - nyujtott alapos értesítéseket. Nevezett angol afrikai társaság 1830-ig működött s kikutatta É.-A.-t, megoldotta a Niger folyásának problémáját, átkutatta Szenegambiát, átszelte a Szaharát és Szudánról is szerzett helyes ísmeretet. 1849 óta az A.-kutatás még hatalmasabb lendületet nyert, az angolok mellett a többi európai nemzetek és az észak-amerikaiak is nagy tevékenységet fejtettek ki a sötét világrész rejtélyeinek felderítésében. Legelsőbben is É.-A.-ra fordult a figyelem; a Nilus problémája, mely már az ókori népeket s a középkori arabokat is foglalkoztatta, 1862-ben Speke által megoldást nyert: a Zambezit Livingstone járta be. A felfedezések második kiemelkedő momentuma volt a Kongó problémája (1862-1877). melynek megoldásában Livingstone és Stanley szereztek elévülhetlen érdemeket. A Kongó problémájának megoldása után az A.-ra vonatkozó földrajzi ismeretek kikerekíteésére, kiegészítésére. és a gyarmatosításra fordult a figyelem s a kutatás lankadatlanul folyik napjainkban is. Valamennyi európai gyarmat-állam lázas sietséggel iparkodik versenytársait A. belsejének megismerésében és természeti kincseinek kiaknázásában megelőzni, mely célból egyesek ugy mint társulatok rajta vannak, hogy mentül beljebb hatoljanak a még kiaknázatlan részekbe.