Ágyúbronz
Réz és ón ötvényéből, tehát
bronzból öntött ágyúkat Európában legelőször a XIV. században használtak. Az Á.
legyen kemény, szilárd és némi tekintetben szivós is, hogy a puskapor robbanó
erejét és a golyó ütéseit kiállhassa. A tapasztalás szerint legjobb az az Á.,
amelyben 89-90 rész réz és 11-9 rész ón van. A legtöbb államban ezt az
összetételt használják. Az Á-ot fával tüzelt lángalókban ömlesztik meg; a
széntüzelés nem jó, mert a szén rendes kisérője a kén az égéstermékek révén az
ötvénybe jut és megrontja. Először ömlesztik meg a rezet, azután teszik hozzá
az előmelegített ónt, hogy az utóbbi el ne égjen; még így is az utóbbiból 2-3
%-kal többet kell venni, hogy a kivánt összetételü ötvény keletkezzék. Ha régi
Á.-ot ujra öntenek, ezt friss rézzel és ónnal 88 1/2: 10: 1 1/2 arányban
keverik. Az ömledéket öntés előtt farudakkal megkeverik, hogy a keletkező gázok
a bronzban levő oxidokat kiüzzék. Öntés után 4-6% anyagveszteség mutatható ki.
Az Uchatius vezérőrnagy által feltalált és az osztrák-magyar hadsereg ágyuihoz
használt u. n. acélbronz sem egyéb, mint közönséges Á.; ezt úgy készítik, hogy
a megöntött s azután kifúrt ágyu üregét valamivel nagyobb acéldugók átnyomásával
fokozatosan kibővítik; ekkor a cső belseje igen kemény és szilárd lesz, külseje
azonban a bronz rendes szívósságát megtartja. Tehát ennek az ötvénynek neve nem
megfelelő, mert acél benne nincs, csak a megmunkálás következtében lesz a
belseje acélkeménységüvé.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|