Ágyúöntés Magyarországon

A fegyvergyártás Magyarország városaiban a középkortól fogva egyike volt a legvirágzóbb iparágaknak. A XV. és XVI. században Buda, Pozsony, Bártfa, Kassa, Szeben és Brassó ágyuöntő műhelyei a legnagyobbak, melyeknek kezeléséről égészen pontosan értesülünk a maig fenmaradt városi számadáskönyvekből. A mellékelt kép a szebeni Servatius mester ágyuját ábrázolja a XVI. századból. Pozsonynak már 1354-ben «Püxen-hof» nevü arzenálja volt, s ágyuöntödéje 1440-ben már minden kellékkel föl volt szerelve. Eddig az ágyukhoz kőgolyókat («Püxenstain») készítettek; 1440 ben először öntenek sárgaréz bombákat.

Az öntési eljárás a mohácsi csata évéből pontosan összeállítható a brassói számadáskönyvek alap ján. Brassó városa 1526-ban szegődött ágyumestere Szaniszló által nagy ágyut (magna bombarda) öntetett. Az ágyu öntése helyéül a Péterkapu előtt levő térséget jelöltek ki, honnan télvíz ideje levén -a havat előbb el kellett hordatniok. Azalatt megérkezett Medgyesről az öntéshez megrendelt 54 mázsa réz és néhány mázsa ón. Az öntőforma készítéséhez láthatnak, s egymást érik a kiadások a formához való szükségletekre, aminők: faggyu, gyapot drót, gerendák a tákolmányhoz, melyet az öntőminta fölé emeltek. Domonkos, a városi festő is elkészült az ágyu föliratával s díszítményeivel, melyeket ő maga helyezett el a mintákban. Szaniszló mester az ágyuöntő ácsokkai, kőmüvesekkel, napszámosokkal rendelkezik, kik a forma alapját kifalazzák. Majd kezdetet veszi maga az olvasztás és öntés, melyben Szaniszlónak tizenhárman segédkeztek, kik mindnyájan a tűznek ellenálló felöltöket kaptak. Az olvasztó-műhely, az öntőforma mellett volt, hol hat nap, hat éjjel égett a tűz az érc alatt. Az egész öntőművelet azonban, hosszas előkészületek miatt, fél esztendeig tartott, s tetemes pénzbe került. Maga a réz, mázsáját 5 forintjával véve, 290 forintba, mai értékben körülbelül 2500 forintba került egy nagy ágyuhoz; az öntés kiadásai pedig, beleértve az ágyumester bérét, körülbelül 70 forintba.

Mátyás király korában különösen magas fokon állott nálunk az ágyuöntés mestersége. Ez időtájban, 1453-ban, azt a nagy ágyut; mely Konstantinápoly ostrománál különösen jó szolgálatokat teljesített, egy Orbán. nevü erdélyi ember öntötte II. Mohammed számára. Mátyásnak úgy ágyui, mint tüzérsége, XI. Lajos francia királyéi mellett, a legkülönbbek voltak egész Európában. Ez időben, s a XVI. században a városok gyakran otthon készített ágyukban s municiókban fizetik meg országos adójukat. Igy p. Lőcse városa 16 ágyuval és mozsárral, 1080 ágyugolyóval, 10 mázsa puskaporral és negyedfél mázsa ólommal rója le közadóját. Nálunk egész 1711-ig szokásban volt, hogy a fejedelmek és főurak az ágyúkat saját arcképeikkel s címereikkel p. ékesítették, gyakran találó feliratokkal, mint Zrinyi a költő a «sors bona nihil aliud»-dal. Az olaszok és németek révén hozzánk is elharapódzott az a szokás, hogy némely ágyúkra bizonyos állatok alakjait öntették, többnyire az illető ágyu nagyságához aránylag választván meg a jelképül szolgáló állatokat, melyekről aztán az ágyút állandóan elnevezték. 1454-ben Pozsony városa Hunyadi Jánosnak egy Csóka nevü ágyut szállít keletre, melynek súlya 1171 font volt. Bebek Ferenc 1547-ben öntette a krokodilus ágyut, kétségkivül a Szepességen; ez most is megvan a gr. Andrássyak krasznahorkai várában. Egy másik Bebek-féle ágyun a cső hátsó vége vaddisznó fejet ábrázol. Történelmi nevezetességü a Báthory Zsigmond által öntetett farkas ágyu, melynek ez volt a felirata: «Farkas az én nevem, kérlek ne irtózz oly névtől, mellyről vött régen Róma is eredetet.» Ez az «öreg farkas» roppant nagy «faltörő» ágyu volt. Szalárdy krónikája szerint «hossza öt egész ölnyi, golyóbisa pedig mellyet vetne, ötven egész fontos» Hiresek voltak Rákóczy György és Ferenc madaras ágyui. 1704-ben Munkács várában «tanáltatott egy hirmondó sugár-ágyu, kinek is az effigiesse (képe, alakja) béka». 1706-ban Huszt várfokán áll a fülemile nevü öreg ágyu a saskeselyü és a habarnyica (a. m. polypus). Előfordul még pók, bagoly, fecske, medve, bivaly, kakas stb. Ez állatnevek mellett aláljuk még a. sipos és dobos, a szőllő és crucifix nevü magyar ágyúkat, melyek valamennyije v. a rája vésett ékítményekről, v. hangjáról vette nevét. 1711-en innen, az ágyuöntés mondhatni egészen megszünt Magyarországon. A hazai várakból is jobbára Bécsbe vándorolnak az ágyúk, v. itthon öntetnek harangokká.

Forrás: Pallas Nagylexikon