Aisópos

(lat. Aesopus), az állatmese atyja, ki a hét görög bölcs idejében, Kr. e. 600 körül élt. Állítólag sokáig rabszolga volt, míg szabadsággal; megajándékoztatván, Kroisos, lidiai királyhoz került, ki követének használta. E minőségében egy alkalommal Delfiben egy ezüsttálcának elorzása miatt agyonütötték. Púpos voltát a későbbi korban költögették annál a tapasztalásnál fogva, hogy a természettől termetben mostohán megajándékozottak elmeél dolgában bőségesen meg vannak áldva. Meséit a régiek igen kedvelték és széltében alkalmazták. Sokratés a börtönben Aisóposnak prózai formában szájról-szájra járó meséit kötött alakba öntögette. Kr. előtt 300-ban Phaleróni Démétrios összegyűjtötte őket, choriambúsokban felfrissítette Babrios. Sokan exisztenciájában kételkedtek, voltak olyanok is, kik Lokmánnal azonosítani igyekeztek.

A neve alátt járó mesegyűjteményt legteljesebben kiadta Halm (Lipcse 1884 utoljára). Mellékelt képünk A. szobrát mutatja mely a római Villa Albaniban van. V. ö. Keller: Üntersuchungen über die Geschichte d: griech. Fabel. (Lipcse 1862). Szász Károly (a Budapesti Szemlében, 1874. V.).

Forrás: Pallas Nagylexikon