Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Alaklélekta... ----

Magyar Magyar Német Német
Alaklélekta... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Alaklélektan

oktatás,

Gestaltpszichológia (ném. Gestalt "alak, forma"): a XX. sz.-i német kísérleti pszich.-ban keletkezett irányzat, mely a jó egészek, és a struktúrák elsődlegességét hangsúlyozza a lelki életben. Filozófiai előzményei messzire nyúlnak vissza, ahhoz a két klasszikus gondolathoz, hogy az egészek meghaladják a részek puszta összességét, illetve ahhoz a vitához, hogy vajon a szerveződés a világban magában van-e vagy pusztán az emberi elme viszi-e bele a rendet a rendetlenségbe. Az alaklélektan túlmegy azon a klasszikus gondolaton, hogy vannak nem összegződő egészek is (az egész több, mint részeinek összessége): azt hirdeti, hogy az egészek a részekhez képest elsődlegesek. Az irányzat közvetlen kiindulópontja a századfordulón felélénkült érdeklődés az észlelésnek az elemi érzeteken túlmenő szerveződési folyamatai iránt. Christian von Ehrenfels (1859-1932) osztrák filozófus fogalmazta meg először a melódiaélményre vonatkozóan, hogy a melódiának, mint egésznek az őt alkotó hangokon túlvivő jellegzetességei vannak: egyetlen hang megváltoztatása az egész melódiát megváltoztatja, ugyanakkor a melódia minden elem megváltoztatásával transzponálható (pl. egy másik oktávba). Hasonló módon => E. Mach, Benussi, Meinong és a grazi pszich.-i isk. más képviselői, akárcsak => K. Bühler már a századfordulón vizsgálni kezdték az alaki minőségeket (Gestaltqualitäten). Ôk azonban az egészlegességet egy külön aktív erőfeszítés eredményeként hozzáadódó tulajdonságként fogták fel, szemben az alaklélektan koncepciójával. 1913-ban Max Wertheimer (1880-1943) az alaklélektani irányzatot elindító híres kísérletében ezekre a megfontolásokra építve az egészlegességet nem kiépültnek s másodlagosnak, hanem kiindulópontnak s automatikusnak tartja. Kimutatta, hogy két pont egymás utáni gyors bemutatásánál nem két pontot látunk, hanem az egyik elmozdulását a másiknak megfelelő helyre. Ez a látszatmozgás (phi jelenség) az egész érzékleti mező függvényében alakul ki, túllépve az egyedi ingereken. Az irányzat a húszas években erősödik meg elsősorban a Berlini Egy.-en, ahol Wertheimer, Wolfgang Köhler (1887-1967) és Kurt Koffka (1886-1941) vezetésével fiatal kutatók sora kezd foglalkozni az észlelés egészeivel (Gestalt). Ugyanakkor az észlelés tv.-szerűségei szerintük a pszich. egészleges és értelemteli megújításához adnak kulcsot. Észlelésünk mindig az egészek és viszonyok által irányított, s a kapcsolódásokat sem a véletlenszerű asszociáció, hanem az értelmes rend felfedezése irányítja. Első s mindmáig legérvényesebbnek tartott kutatásaikat a formaészlelés terén végezték. Wertheimer kidolgozta a jó formákat alkotó tényezők elméletét: a közelség, a hasonlóság, a zártság és a jó folytatás az "elemeket" egységbe szervező fontosabb tényezők. Edgar Rubin a figura-háttér szabályszerűségeit tárta fel: a látómezőt mindig egy előtérben álló figura és egy e mögötti háttér világára tagoljuk, kétértelmű ábráknál ezek között váltogatunk. David Katz, a magyar Brunswick Egon és Kardos Lajos az észlelés állandóságainak (konstanciajelenségek) elméletét dolgozzák ki. Az utóbbi szerint a tárgyak világossága vagy színe a megvilágítás változásai ellenére sem változik, mert látásunk a környezetmegváltozáshoz viszonyít. Hasonló érvényes a tárgyak nagyságára a retinakép változásai ellenére, illetve a formalátásnál a látószögtől függetlenedésre. Ezek a teljesítmények nem tudatos erőfeszítés eredményei, hanem a látás automatikus, term.-szerű folyamatából erednek. Az alaklélektan felfogásában az észlelés szerveződési folyamatait az idegrendszer veleszületett szerveződése magyarázza (innátizmus). Az észlelési egészek magyarázatára dolgozták ki az alaklélektan képviselői (Wertheimer és Köhler) nagy vitákat kavart izomorfizmus elméletüket. E szerint a fizikai ingermező, az élmények és a nekik megfelelő agykérgi folyamatok között topológiai, alaki hasonlóság van. Ez úgy valósulna meg, hogy az agykéregben az idegsejtek működésének eredményeként azok egyenkénti potenciáljain "túllépő" elektromágneses mezők jönnek létre, s ezek felelnének meg az egészleges folyamatoknak. Az elméletet Köhler elsősorban a figurális utóhatás magyarázatában vélte igazolni. E szerint a jellegzetes formák hatására kialakuló agykérgi mezőknek önszervező, egyensúlyi jellemzőik is vannak: a nem kiegyensúlyozott kérgi mezők egyensúlyra törnek, s ennek megfelelően átalakulnak az újabb érzékletek is. Az elméletet sok kritika érte, mind elvi, mind kísérleti alapon (J. Gibson, K. Lashley), s mint neurobiológiai elmélet nem elfogadott. Ugyanakkor maga a probléma mint az analóg kódolás kérdése az idegrendszerben ma is releváns. Az alaklélektan külső köréhez tartozó K. Goldstein és A. Gelb munkássága az agysérülések neuropszich.-jában máig nagy hatással van a => neuropszichológiában az egészleges lokalizáció gondolatával. Az alaklélektan az észlelésből indult ki, de az elmélet hamar kiterjedt más területekre is. Köhler csimpánzokkal végzett nevezetes kísérleteiben azt vizsgálta, hogy hogyan jön rá az állat arra, hogy a ketrec tetejéről lógó banán eléréséhez ládákat kell egymásra raknia, hogy a ketrec előtt fekvő banánt két bot összeszerelésével el tudja érni stb. A tanulás olyan formája jelenik itt meg, melynek lényege a cél (a banán) és az eszközök (ládák) közötti viszony belátás a. Ez a tanulás hirtelen jön létre, nem fokozatos próbálkozásokkal, mint a behavioristák hirdetik. Az alaklélektan szerint ez átfogóbb elvet is takar: minden tanulás lényege az értelmes szerveződés megtalálása, a tanulás nem elszigetelt kapcsolatok kialakításából, hanem struktúrák felfedezéséből áll (Katona György), s így az észlelés, az értelmes tanulás és a gondolkodás között folyamatos átmenetek vannak. Az alaklélektan szerint a tanulás gazdaságosságában is az egységbe szervezés a döntő mozzanat. A strukturálás segítése egyes elemek kiemelésével (Köhler-von Restorff-hatás) elősegíti hosszú ingersorok megjegyzését is. Az emlékezet lényege is a struktúrák rekonstrukciója lenne, s nem elemek visszaadása. A gondolkodás alapjaiban szintén szemléletes jellegű; lényege a rendezetlen adatok újraszervezése. Szemben az asszociatív és a logikai elméletekkel, minden problémamegoldás lényege a struktúrák szemléletes újrarendezése. Ez a felfogás számos gondolkodás-lélektani kísérletet inspirált (M. Wertheimer, K. Duncker, Katona Gy.), s az alaklélektan struktúra és megértés közp.-ú felfogása nagy hatással volt a ped.-ban a struktúra elv képviselőire, pl. => Pólya György koncepciójára is. Az alaklélektan fejlődés koncepcióját K. Koffka dolgozta ki. E szerint a lelki jelenségeknél mind a törzsfejlődés, mind az egyedfejlődés az egyre összetettebb struktúrák megragadásából áll. A fejlődés nem pusztán egyedi szokások összegződése, lényegét minőségi átszerveződések alkotják. Koffka egyben az alaklélektan személyiség-lélektani alapfogalmait is megadja: a viselkedést nem a geográfiai (fizikai), hanem az értelmezett, jelentéssel ellátott, pszich.-i környezet határozza meg. => Kurt Lewin mezőelmélete dolgozta ki részleteiben az alaklélektan szociális oldalát. A személyiség mint egy sajátos értékrend és dinamikus tényező befolyásolja a megismerési folyamatokat is. Az éppen érvényes feszültségi állapotok (szükségletek) nagymértékben irányítani képesek azt, amire emlékszünk. A befejezetlen feladat okozta feszültségeink fokozzák az emlékezeti megtartást (Zeigarnik-hatás). A sikerélmény és a kudarc is viszonylagos: saját elvárásaink, igényszintünk függvénye (Hoppe). Ennek nagy jelentősége van az egyéni bánásmód és jutalmazás ped.-i gyakorlatában. Lewin részletesen elemezte a kudarcra adott reakciókat is (agresszió és visszacsúszás alacsonyabb szintre, regresszió). Lewin egyben a csoportlélektan úttörője is. Kimutatta a demokratikus vezetés fölényét a tekintélyelvűvel szemben. Érvelő, vitázó, demokratikus vezetés mellett a csoportok a közös célokat a tekintélyszemély (vez.) távollétében is követik; utasítások mellett csak a vez. ottlétekor dolgoznak hatékonyan. A fasizmus elől az alaklélektanosok Amerikába emigráltak. Európában az ötvenes évektől főként az olasz Caetano Kanizsa folytatta hagyományukat a látás területén. Az amerikai pozitivista és behaviorista közegben az alaklélektan elmélete háttérbe szorult, az észlelés folyamatainak részleges elméletévé vált. Kivételt Lewin csoportlélektani munkái képeztek. Ezek máig a szociálpszich.-i kutatás klasszikus ihletői. A mai kognitív pszichológia újra felfedezi az alaklélektanos örökséget, amikor a szerkezet és az egészek fontosságát hangsúlyozza a megismerésben. Számos észlelési folyamat elemzésében az alaklélektan leírta jelenségek kiindulópontot képeznek ma is, bár a magyarázatban ma sokszor lokálisabb s nem egészleges tényezőket keresünk magyarázatként. Az egészlegességi és a struktúra gondolat nagy szerepet játszik a mai kognitív ped.-ban is, különösen a séma fogalom elterjedésében. R. Arnheim munkássága révén az alaklélektan felfogás a mai művészetelméletben is előtérben áll. - Ir. Lewin, K.: A mezőelmélet a társadalomtudományokban. Bp. 1972.; Gregory, R. L.: Az értelmes szem. Bp. 1973.; Kardos L. (szerk.): Alaklélektan. Bp. 1974.; Arnheim, R.: Art and visual perception. Berkeley, 1974., m.: A vizuális élmény. Bp. 1979.; Lewin, K.: Csoportdinamika. Bp. 1975.; Lénárd F.: A problémamegoldó gondolkodás. Bp. 1984 5.

Pléh Csaba

Szerkesztette: Lapoda Multimédia



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is