Alaktalan

(eszt.), a szépnek, amennyiben ez csakis harmonikus alakban jelenhetik meg, legdurvább ellentéte; néha a költészetben türhető ott, hol csak külső A.-ságról; formahiányról van szó, mely mögött mégis költői érzések rejtőzhetnek. Néha a drámában az alaktalanság, úgy a formában, mint a jellemzésben szándékosan használtatik arra, hogy a valóságnak épp ily A. jelenségei minél hívebben tükröztessenek. Található Ibsennél és a modern realizmus követőinél.

Az ásványtanban alaktalan a kristályosnak az ellentéte. A. vagy amorf az olyan anyag, melynek tömege teljesen egyöntetű, azaz a kristályos szerkezetnek minden nyoma nélkül van. Az A. anyagban a részecskék nem individualizálódtak és semmiféle tulajdonsága szabályos szerkezetre nem vall. A folyós testek szerkezetével hasonlíthatók össze. Az A. ásványok vagy félig folyós állapotból merevednek meg, mint p. a földi szurok és számos gyantanemű ásvány; vagy megelőzőleg tejnemű, esetleg pépszerű tömegek és megszáradva lesznek alaktalanokká, p. az amorf magnezit; v. kocsonyás anyagból szilárdulnak meg, p. az opál; v. végre izzón folyós anyagból gyors lehülés következtében lesznek alaktalanokká, p. az üveg, v. mint ásvány az obszidián (vulkáni üveg). Breithaupt nyomán a kocsonyás anyagból lett amorf ásványokat (p. az opált) porodin amorfoknak, az izzón folyós anyag megmerevedéséből keletkezetteket (p. az obszidiánt) hialin amorfoknak nevezik. Vannak testek, melyek csak A. állapotban ismeretesek (p. opál), mások, melyek kristályosban és A.-ban (kén, szén, foszfor). A. testek anélkül, hogy halmazállapotukat megváltoztatnák, kristályosokká lehetnek, mely átalakulás mindig melegfejlődéssel jár, némelykor fénytüneménnyel is. Az alaktalan testek, nevezetesen az ásványok bizonyos tulajdonságokat minden irányban egyféleképen mutatnak (p. fénytörést v. hő okozta kitágulást), kristályos testekben e tekintetben eltérések mutatkoznak.

Forrás: Pallas Nagylexikon