Alany

(a nyelvtanban) annak a személynek v. tárgynak megnevezése, melyről valamit állítunk (vagy tagadunk); p. «A nap süt» - ennek a mondatnak alanya «a nap», állítmánya «süt». Az alanynak nyelvtani alakja az alanyeset. Néha egészen határozatlanul, általánosságban gondoljuk az A.-t (általános alany), s akkor magyarosan többnyire nem fejezzük ki külön szóval, hanem az igét többes 3. személyben mondjuk: «Letépték a rózsát». «Deák Ferencet a haza bölcsének nevezik». Sokszor «az ember» fejezi ki az általános alanyt: «Hazájába mindig viszavágyódik az ember». «Mit szóljon az ember ehhez?». (E kifejezésmóddal egészen egyező észjárást mutat a német man, mely a. m. Mann, s a francia on, L" on, mely a. m. homme, l" homme; sőt a latin omnes szót is, mely a m. mindenki, mindnyájan, ebből magyarázzák: homines ,emberek`.) Végre szintúgy használjuk mi az infinitivust vagyis főnévi igenevet: «Oly sötét van, hogy nem látni semmit», = «hogy nem lát az ember semmit». «Csak nagy üggyel-bajjal juthatni oda». (Barbarics: A határozatlan és az általános alany. M. Nyelvör XXI. k.) Némely kifejezéseket alany nélkül szoktunk használni s nem is gondolunk hozzájuk alanyt; ezek az alanytalan mondatok, és igéik az úgynevezett személytelen igék. P. villámlik, esteledik, alkonyodik. (Veress Ignác: Alanytalan mondatok. Miklosich: Subjectlose Sätze.) V. ö. Mondatrészek és Alanytalan itéletek.

Lélektani szempontból

az én tudata neveztetik alanynak, szemben e tudat egyéb tartalmával mely tárgya a tudatnak. Ily vonatkozásban mondhatta Schopenhauer: nincsen A. tárgy nincsen tárgy A. nélkül. Logikai szempontból az alany amaz alkotó része az ítéletnek, melyről valamit kijelentek. Az esztetikai kritikában alanyinak mondjuk azt az ítéletet, melyben a megítélésre nem tartozó alanyi szempontok, az ítélőnek vm. véletlen hangulata, előítélete, ellenszenve, hajlama jutnak érvényre. Hasonlóképen alanyinak jelzünk minden fölfogást mely nem a tárgy mivoltát tükrözteti. A költészetben alanyi költészetnek nevezzük a lírát. Alanyiság a fent jelzett lélektani szempont alkalmazása, midőn az egyén én-jét, ennek sajátságait, némelykor ennek tartalmát is szembe állítjuk más egyének én-jével.

A.-t növénytani értelemben,

különösen a kertészek szeretik használni anyatő v. vadtő helyett, l. Ojtás. A gyümölcskertészetben az olyan fát mondják A.-nak, amelyet csupán gyökérzete v. gyökérzete és törzse miatt nevelnek, de gyümölcséért nem, miért is vm. más fának - amelynek gyümölcsét termelni óhajtják - ágával nemesítik be.

Forrás: Pallas Nagylexikon