Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Alapkötés... ----

Magyar Magyar Német Német
Alapkötés... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Alapkötés

Az egyszerű szövetek egymásra merőleges irányban haladó két fonálrendszerből állanak. A szövet hosszirányában haladó fonálrendszert láncnak v. felvetőnek, a szélesség irányában haladót pedig vetőnek, bevetőnek, v. vetüléknek mondják. E két fonálrendszer szálai, hogy szövetet alkossanak, különböző módon keresztezendők. A fonál-keresztezéseket kötésnek hívják. Valamennyi kötés, még a legváltozatosabb is, három elemi kötésre bontható, amelyeknek A. a nevök. A kötések jelzésére kockázott papirost - patronpapirost - használnak, amelyen azokat a kockákat szokás befesteni, ahol a láncfonál fedi a vetőt. E mintarajzon (patron, dessin) az ismétlésekig terjedő részt vagyis a mintaelemet vonalakkal szokás határolni.

A három alapkötés megnevezése, mintarajza s jellemzője a következő:

1. A vászonkötés jellemzője, hogy mintaeleme csak 2 lánc s két vetélő fonálból áll, s hogy a kötőpontok két átló irányában haladnak. Ez a kötés adja a legmerevebb szövetet.

2. A sávoly-kötés (serge - Köper) jellemzője, hogy minta-eleme legalább 3 láncból s 3 vetőből áll s hogy a kötőpontok csak egy átló irányában haladnak. Minthogy a minta eleme háromnál több fonálból is állhat, ezért a sávoly-kötés megnevezésekor a mintaelem fonalszáma is jelzendő (három fonalas sávoly stb.). A sávoly-kötés sokkal lágyabb szövetet ad a vászonkötésnél.

3. A fényes-kötés (atlasz, szatin) jellemzője, hogy a minta-eleme legalább 5 lánc- s 5 vető-fonálból áll, s hogy a kötőpontok szét vannak szórva.

A szövet egyik oldalán főleg a vetőfonal, a másikon főleg a láncfonal látható. A kötés megnevezésekor a mintaelem fonálszáma is jelzendő. Ez a kötés adja a legfényesebb és leglágyabb szövetet. A sávoly és fénylő kötésnél az egyik oldalon főleg a láncfonal, a másikon pedig főleg a vetülék látszik, s igy módunkban áll a szövet szinén az egyik fonalrendszert érvényre juttatni. A kötésnek az az oldala, amelyen főleg a láncfonal látható, láncoldalnak, a másik oldal pedig vetülék-oldalnak neveztetik.

A most ismertetett alapkötések s ezek változatai nehány szövetfajnál külön elnevezést nyertek. Így a vászonkötés a gyapjúiparban posztókötésnek, a selyemiparban tafotakötésnek neveztetik; a vászon az a változata, amelynél a kötpontok többszörös lánccal s vetéssel állíttatnak elő, szalmakötésnek (Panamakötés), míg az a változata, amelynél a kötpontok egyszerű lánc, de többszörös vetülékkel készülnek, vetülék irányú bordás kötésnek (Rips travers), azt pedig, amelynél a kötpontok többszörös lánc, de egyszerű vetülékkel készülnek, lánc- v. hossz-irányú bordás kötésnek (Rips a long) neveztetik.

A sávolykötés leggyakrabban használt alakja a 3 fonalas egyszerű sávoly vetülék oldala, a melynek csinvat (Drell) a neve, míg a 3 fonalas sávoly láncoldala fonalgónak (croisé) neveztetik; igen gyakori továbbá a 4 fonalas kettős sávoly, amely keresztbe szőtt (a kártolt gyapjúiparban Circas, a fésűs gyapjúnál Kaschmir) és a 4 fonalas szétszórt kettős sávoly, mely téli posztó (Tüffel) nevet visel. Gyakori a töröttsávoly. A fénylő kötés leggyakrabban használt alakja az 5 fonalas fénylő kötés láncoldala, amely a selyem-, fésűs gyapjú- s pamutiparban szatén, atlasz (satin, atlas, bristol), a kártolt gyapjúiparban pedig simulékony posztó (doszkin) néven ismeretes.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is