Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Alaptörvény... ----

Magyar Magyar Német Német
Alaptörvény... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Alaptörvény

(franc. «Charte,» v. «Constitution», spanyol «Carta. de Ley» v. «Constitucion», portug. «Carta de Ley», olasz «Statuto fondamentale del Regno», belga «Constitution», holl. «Grondwet», dán «Grundlov», svéd «Grundlagar» v. «Regeringsformen», norvég «Grundlov», német «Verfassungsurkunde», v. «Staatsgrundgesetz» vagy «Grundgesetz», osztrák «Staatsgrundgesetz»). A. alatt oly törvény értendő, mely az alkotmányjog alapvető tételeit rendszeres egészbe foglalja, hogy az államhatalmat, ennek egyes szerveit, különösen pedig magát az államfőt a felségjogoknak az alkotmányjog szellemében való gyakorlására kötelezze és a törvényhozásnak a törvényalkotásnál elvi irányadóul szolgáljon. Ez értelemben az A. az államhatalom szervezetének s jogkörének vázlatszerű megformulázását s az állampolgárok politikai jogainak és kötelességeinek fölsorolását foglalja magában, azokon a rendelkezéseken kívül, melyek az államterületre s (monarchikus államban) a trónöröklésre vonatkoznak. Az A. saját maga szabja meg az eljárást és a föltételeket, amelyek szerint revízió alá vehető és módosítható.

Alaptörvény a szónak ez államtudományi és államjogi értelmében Európában csakis 1791, vagyis a «Constituante» által megalkotott francia A. proklamálása óta létezik. (Amerika Egyesült Államaiban 1787-ben jött létre a «Coustitution», mely a modern kornak első rendszeres alkotmányjogi alaptörvénye volt.) Közelebb állnak már az A. fogalmához a Litvánia fejedelemség 1457-iki alkotmánylevele, az angol «Bill of Rights», a «Declaration of Rights» alapján (1688-89 febr. 13.), a lengyelek 1768-iki nagy törvénye és a svédek 1632, 1634 1720-iki stb. «Regeringsformen»-jei. Dánia 1670-iki királytörvénye (Konge-Lov), mely az autokratoriát proklamálja, más szempont alá esik 1791 óta Angliát, Magyarországot, Mecklenburg-Schwerin és Strelitz nagyhercegséget kivéve valamennyi alkotmányos európai államban jött létre, többé-kevésbbé francia mintára rendszeres alkotmányjogi alaptörvény. Így Norvégiában 1814, Szász-Weimarban 1816, Badenben 1818 Bajorországban 1818, Württembergben 1819, Hessen-Darmstadtban 1820, Portugáliában 1826 Belgiumban 1831, a Szász királyságban 1831 Németalföldön 1848, Dániában 1849, Poroszországon 1850, Svédországban az 1809-iki alaptörvénynek népképviseleti alapon újjáalakításával 1866-ban, Romániában 1866, Szerbiában 1869 stb. Olaszország Szardínia 1848-iki alaptörvényét tette magáévá 1861-ben. Amaz államok között, amelyek időfolytán egymásután több egészen új alaptörvényt léptettek életbe, Franciaország és Spanyolország állanak első helyen.

Franciaországnak

1791 óta 9, merőben új alaptörvénye volt: az 1793-iki (jakobinus); az 1795-iki (direktoriális); az 1799-iki (konzuláris), amelyből az 1804-iki szenátus-konzultum által a császárság alkotmányát vezette le (az 1814-iki pairiet behozó alkotmánymódosítás után), az 1814-iki Bourbonrestauráció «Charte»-ja, amelyre az 1831-iki Lajos Fülöp-féle «Charte Constitutionnelle» hozatott létre, az 1848-iki közt. A., az 1852-iki, amely Bonaparte Lajost plebiszcit folytán proklamálta tíz évre a köztársaság elnökének s amely alaptörvényt azután az 1852-iki november 7-iki szenátus-határozat a III. Napoleon császárságának alaptörvényévé módosította, és az 1875-iki «alkotmánytörvények» («Lois coustitutionnelles»). Ez utóbbiak, szintúgy mint az 1867-iki osztrák császársági alaptörvények («Staatsgrundgesetze») nem egy rendszeresen bevégzett egységes alkotmánylevélben, hanem többrendbeli alapvető tüzetes törvényben proklamálják az alkotmányjog főbb tételeit. Nem egységes Svédország 1866-iki «Regeringsformen»-je, önmagában bevégzett rendszeres alkotmányjogi A. ugyan de annyiban mégis a francia «Lois Coustitutionnelles»-re és az osztrák «Staatsgrundgesetz»-ekre emlékeztet, hogy még a képviseleti rendszerről (1866), a trónöröklési rendről (1810) és a sajtószabadságról (1812) alkotott törvények is alaptörvényi jelleggel - « Grundlagar» - vannak fölruházva. Viszont a Svéd- és Norvégország közt való unió-törvény (1815), melynek módosítása csak a norvég A. 112-ik §-ban megszabott föltételek beálltával eszközölhető, ekként szintén A. jelleget nyervén, ez értelemben a mi 1867. évi XII. törvénycikkünk «alaptörvényi» jellegére emlékeztet.

Spanyolországon

is egész sorozata jött létre az egymást fölváltó A.-nek. A legkorábbi 1808-ban jött létre és merőben a francia Sieyes-Napoleon-féle mintát követte, de a spanyol rendiség maradványainak komoly figyelembe vételével. Azután jött az 1812-iki demokratikus alkotmány (alaptörvény), majd az 1834-iki «Estatuto Real», mely művelődési alapon és nem, miként az 1812. tömeguralmi alapon, törekedett demokratikus irányra; az 1837-iki «Constitucion, követte, ezt pedig az 1845-iki A., amelyet Castelar a legreakcionáriusabbnak nevezett («La más reactionaria que ha habido en Espana») és amelyet 1857-ben enyhített egy nevezetes módosítás, 1864-ben azonban helyreállíttatott az 1845-iki alaptörvény, de csak 4 évig maradt érvényben, mert 1868-ban II. Izabella elűzetvén, 1869-ben Amadeo királysága számára merőben új A.-t alkottak demokratikus szellemben; Amadeo lemondása folytán 1873-ban új, federalisztikus köztársasági alkotmányjavaslatot dolgoztak ki, de a belzavarok miatt nem léphetett életbe. 1876-ban II. Izabella fia, XII. Alfonz királysága számára lépett azután életbe az 1876-iki alkotmány, mint az alkotmánypolitikai eszélyesség terméke egyszerű alkotmánylevél alakjában, a revizió föltételeinek tüzetesebb megszabása nélkül. - Dániában 1849 óta, midőn először hozatott A., szintén sűrű egymásutánban váltották föl egymást az A.-ok: 1855-ben, 1863-ban, 1864-ben. Gyakori módosítást szenvedett Svájc szövetségi A.-e is. (1848, 1874.) Poroszországban 1850-ben lépett életbe s azóta módosíttatott 1851, 1852, 1853, 1854 1855 és 1857-ben. A német államok francia mintára alkották meg ugyan A.-eiket, de a francia forma dacára azok tartalma sok tekintetben szervesen kapcsolódik oda még ma is az A. kibocsátását megelőzött történelmi fejlődéshez. Ugyanez áll a Svédország A.-ére nézve is, amely már 1809-ben alkottatott meg ugyan francia formában, de a rendi képviselet helyett népképviseletnek behozatalát esak az 1865/6-iki alkotmányrevizió rendelte el.

Az összes többi európai államok

A.-ei többé-kevésbbé erélyesen értékesítik az 1789-iki eszméket beleillesztve A.-eikbe természetesen úgy a saját speciális viszonyaik mint az angol alkotmánytörténelem tanulságait is. Az 1789-iki eszmékkel szemben merőben nemzeti álláspontot elfoglalni és azt az egész A.-en szigorú következetességgel keresztül vezetni egy modern európai állam alkotmányhozásának sem sikerült. Niebuhr elméleti kísérlete fölött, e részben, Hollandiára vonatkozólag már rég lesújtó ítéletet mondott az európai kultúréletnek hátrafelé soha többé nem terelhető szolidaritása, aminthogy a nagy Locke feudális velleitásokban bővelkedő alkotmánytervét is, a mellyel Carolinát kívánta megajándékozni ma már csak szánalmas mosollyal emlegetik túl az óceánon. Az 1789-iki eszmék befolyása alatt állott Waldeck porosz képviselő is, akinek legnagyobb osztályrész jutott az 1850-ik porosz «Verfassunagsurkunde» megfogantatásában és kidolgozásában; Salmeron, Pi-y-Margall, Figueras, Zorilla és Castelar is ugyanezen eszméket fejlesztették csupán tovább az 1869-iki spanyol A.-en. Az 1791-iki francia A. az államhatalmak megosztásának elméletét értékesíti az angol alkotmány lényegének félreismerése folytán: e nagy félreértéssel nem igen bírtak megkűzdeni a szárazföld alkotmányos államainak A.-ei sem. Csak a Sieyes-Napoléon-féle 1799. konzuláris alkotmány, s az ebből kifejlesztett 1804-iki császári alkotmány, valamint az ez utóbbiból táplálkozó 1852-ik (III. Napoleon-féle) francia alkotmány léptek az alkotmánypolitikának egész más utaira, amelyek az angol parlamentarizmustól messze elvezettek ugyan, de amelyeket komolyabb mérvekben egy európai állam sem tett magáévá; hanem ez utóbbiak közől egyik-másik inkább az 1814-ik Bourbon-féle «Charte»-ot utánozta, mig Benjamin Coustant államhatalmi elméletét elfogadta nemcsak Portugália alaptörvénye, de Braziliáé is. A jogegyenlőség kérdésében azonban Portugália sem kért már tanácsot Benjamin Constanttól, aki e részben szintén az 1789-ik eszmék alapján áll, hanem a saját történelmi fejlődésének eredményeit iktatta bele 1826-ban az A.-be. Amerika összes köztársaságaiban A. szabályozza az alkotmányosságot.

Magyarországnak

nincs és nem is volt soha A.-e a szónak államtudományi értelmében; bármennyire gyakran forduljanak is elő régibb (rendi) latinnyelvű publicistikánkban az ily kifejezések «Lex fundamentalis» vagy «Leges fundamentales», és bármennyire legyen, is tagadhatatlan, hogy 1868: 30: 4 és 69. törvénycikkeink e kifejezést «alaptörvény» és «alaptörvények» szemlátomást használják. (L. alább.) A «leges fundamentales»-nek nevezett régibb törvényeink épp oly kevéssé voltak A.-ek, mint ahogy nem voltak azok a «Lois fondamentales» sem, amelyeket az 1789 előtti francia publicistika így nevezett. Köznapi életben széltében használják és vajmi gyakran alkalmazzák ezt a kifejezést «alaptörvény» politikai szónokaink, publicistáink, sőt még államjogi tankönyvíróink is egyik-másik nagyjelentőségű, alkotmányjogi tartalmú törvényünkre így p. az 1790,1 -10, 12,18, 19, 26, 27-ik törvénycikkekre, az 1608-iki koronázás előtt hozott 1. törvénycikkre, az 1715: 3. és az 1723-iki pragmatica sanctio-ra, valamint az 1723: 6. és az 1741: 8. törvénycikkekre, sőt még az 1222. «Arany Bullá»-ra, a Verbőczy Hármaskönyvének I. 9. és II. 3. címjeire és a - «Vérszerződés»-re is. Hogy nem találó e műszó mind e nagyfontosságú törvényeinkre: ez kiderül abból a bevégzett s tagadhatatlan tényből, hogy mindezeket a törvényeinket bármelyik országgyűlésünk a koronás király szentesítésének hozzájárulásával, bármely pillanatban megváltoztathatja v. akár teljesen el is törölheti, aminthogy tényleg el is törölte egyszerű szavazattöbbséggel s a király szentesítésével az 1723: 6. és az 1741: 8. törvénycikkeket, amelyeket pedig, mint a nemesek örök időkre való adómentességének érinthetetlennek hírdetett palládiumát, még az 1790/1: 12-ik törvénycikk is újból megerősített volt.

Nem nevezhetjük tehát «alaptörvények»-nek az említett nagyjelentőségű alkotmányjogi tartalmú törvényeinket, ha nem akarjuk a jövőre is megállandósítani azt a fogalomzavart, mely az A. fogalmára s annak korolláriumaira vonatkozólag ez idő szerint még politikai köreinkben is uralkodik; sokkal helyesebb azokat «sarkalatos törvények»-nek «Leges cardinales» -nevezni, amint ezt a maga «Conspectus»-ában gr. Cziráky Antal Mózes is megjegyezte (1850). E sarkalatos törvényeink közé azonban nemcsak az 1723-diki pragmatica-sanctio-törvény, nemcsak az 1790/1. 10, 12, 18, 19, 26, 27-ik törvénycikkek, nemcsak az 1848-diki alkotmányjogi tartalmú törvénycikkek sorolandók, de azok közé sorolandók még a nemnemesek birtokszerzési jogát elrendelő 1844: 4. és a nem-nemesek általános hivatalképességét elrendelő 1844: 5-dik törvénycikk és mindenekfölött az 1848-diki törvénycikkek országgyűlési «Előbeszéd»-e is, mely még akkor is biztos tájékoztatást fog majd nyújthatni az 1848-diki átalakulásban még nem szerepelt nemzedékeknek, mikor azok már magából az 1848-diki «Törvénycikkek» részben hézagos, részben szófukar szövegéből egyáltalán nem lennének többé képesek 1848-diki törvényhozásunk valódi szellemét, s törvényhozóink tulajdonképeni intencióját megérteni.

Ily értelemben sarkalatos törvények a képviselők választásáról, a képviselői mandátumnak 5 évre való kiterjeszteséről, a főrendi ház reformjáról, a törvényhatóságok, községek rendezéséről, a közigazgatási bizottságról, a legtöbb pénzügyi közigazgatási bíróságról, a bírói hatalom gyakorlásáról, az állami számvevőszékről, valamint a véderőről, népoktatásügyről, középtanodákról 1867 óta alkotott törvénycikkek. v. legalább azoknak, általános elvi irányadást tartalmazó rendelkezései; ide kell számítanunk az 1868-diki nemzetiségi törvényt is. Amennyiben pedig az 1868: 30: 69. törvénycikk mind Magyarországra, mind Horvát-Szlavon-Dalmátországokra vonatkozólag közösen kötelező «alapförvények» létét konstatálja s ugyancsak az 1868. 30: 4. tck. az 1867: 12. törvénycikket tüzetesen «alaptörvény»-nek nevezi: meg kell hajolnunk a törvény e kijelentése előtt, de egyúttal tudomásul kell a fentebbiek értelmében vennünk, hogy az 1868:30: 4 és 69. törvénycikkek e kijelentései sem az 1867: 12. törvénycikknek, sem más a törvény által A.-ül tekintett törvényeinknek a magyar államjog keretén belüli egyszerü törvényi jellegén mitsem változtathatnak, bármennyire intsen is óvatosságra politikailag ama nemzetközi jelentőség, amellyel az Ausztria és Magyarország közt létrejött jogviszony az 1867. 12. törvénycikket tagadhatlanul fölruházta.

A most előadottakkal megegyeznék, hogy némelyek Magyarország «alaptörvényeül» helyesebben sarkalatos törvényeiül tekintsék a következőket: a törvényhozói hatalom gyakorlására vonatkozólag az 1635: 18. és az 1791: 12. t: cikkeket; az országgyűlés összehívására az 1848. 4. és az 1867: 10. t: cikkeket; az országgyűlés szervezetére az 1608. koronázás utáni 1., 1848. 5. és az 1885: 7. t: cikkeket; a bírói hatalom gyakorlására az 1791: 12. és 1869: 4. t.-cikkeket; a kormányzói (végrehajtó) hatalomra az 1868: koronázás előtti 10., 1741: 11., 1791: 12., 1791: 17. 1848: 3; a pénz és hadügyre az 1504: 1., 1603: k. e. 5., 1715: 8., 1741: 22., 1791: 19., 1848: 3., 1867: 10., 1870: 42. (17. §), 1886: 21. (20. §), 1868: 40., 1889: 6.; Erdély uniójára 1848: pozsonyi 7., kolozsvári 1. t.-cikk és az 1868: 43. t -cikkeket; a Horvát-szlavon viszonyra az államhoz az 1868: 30. t.-cikk, valamint ez intézkedik Fiuméra is; Ausztriával való kiegyezés 1867: 12. t.-c.; trónörökösödés és feltételei 1687: 2., 3., 1723: 1., 2 t.-cikkek; a koronázás határidejére 1791: 3., trónlemondásra 1867: 3. t.-cikk; a személyszabadságra az aranybulla és 1848: 3., vallásszabadságra 1608; k. e. 1., 1647: 5., 1791: 26., 27., 1848: 20. t: cikkek; sajtó- és tanszabadságra az 1848: 18., 19., 1868: 38., 1872: 19.; nemzetiségi egyenjogúságról 1868: 44. t.-cikkeket.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is