Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
álarc mask
álarcos masked
álarcos masker
álarcos masquerader...
álarcos men... masquerader...
álarcos mul... masquerade
álarcos mul... masquerader...
álarcos sze... mask
álarcosbál fancy dress...
álarcosbál fancy-dress...
álarcosbál masked ball...
álarcosbál masquerade
álarcosbálo... to masquera...
álarcot lev... to unmask
álarcoz to mask

Magyar Magyar Német Német
álarc Maske (e)
álarc & álc... Larve (e)
álarcosbál Maskenball ...
álarcot ölt... maskieren s...

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Álarc

(eszt.). Az isteni tiszteletből a művészetbe, valamint a közéletbe átszármazott viselet, mely az arcnak v. titokzatos elfödésére, v. pedig annak idegen szin alatt való bemutatására szolgál. A görög hagyományból ismeretes, hogy bizonyos ünnepeken, főleg Dionysiusén, az ájtatosak az életadó boristen viseletében, venyigével, repkénnyel diszítve, szarvakkal a vörös krétával befestett arc felett, baklábakkal, állatbőrbe burkolva jelentek meg. Ebben az értelemben az Á. v. jelmez ájtatosságból eredő utánzása volt az isteni jelenségnek. Amennyiben az ily Á.-ok és jelmezek az emberi alakot v. fenségesebbé v. ijesztőbbé teszik, annyiban érthető a mai etnologia az a tapasztalata is, hogy némely vad v. félvad népnél még ma is található a szörnyen eltorzított Á. használata a rossz szellemek elütésére. Felemlíthetjük azt a véleményt is hogy az egyiptomi isteneknek állatarcai is csak, Á.-ot jelentettek, mely mögé a láthatlan erő bujt és mely rettentőleg hatott a népre. Igy tehát a népet is úgy fogták fel hajdanában, mint a vadállatot melyet szintén különféle Á.-ok alatt szoktak a vadászok megközelíteni és megfélemliteni. Az A. ily félelmetes jelentősége csakhamar eloszlott a víg szellemü hellén népnél és egész más jellemüvé válik az első szinpadon, mely a görögöknek épp oly zseniális találmányuk volt egészben, mint az Á., a maszk (prosopeion) különvéve.

A hellén és utóbb a római színészek soha máskép, mint Á.-ban föl nem léptek. Finom izlésök nemsokárá az állatiast teljesen levetkőztette és az Á.-ot jellemmaszkká változtatta át.

A szinpadi A., többnyire vászonból készítve és kifestve, tipikus emberi vonásokat mutatott, a szem és száj helyét lyukacskák jelezték, később az egész fejre húzva nagybőségü, tornyos hajzatot is viselt.

Az Á. szája néha tölcsérformában szélesedett kifelé, hogy igy a hangot hatalmasabb hangzásuvá tegyék a fedetlen és nagytérfogatu szinházakban. (A maszk latin neve: persona is onnan van, hogy a hang át-cseng: personat.) A hellén szinpadi A.-nak több faja volt, milyenek: tragikus, mely komolyabb, fenségesebb vonásokat mutatott, komikus, a vidámabb, mindennapiasabb, szatirikus, torz-és rémképhez közeledő orchesztrikus, tánc v. kar-maszk mely nyugodtabb, szabályosabb. Idővel a szinpadi Á.-ok mindinkább jellemzetesebbek lettek egyes szenvedélyek és néposztályok kifejezésére, és így megelőzőjét képezték a modern szinpadi maszknak, mely a mesterséges, az álarcot teljesen eldobta és az eleven arccal, főleg pedig a rendszeresített arcjátékkal nemcsak pótolni tudta a régi maszkokat, de sőt az indulatok árnyalatait és átmeneteit meglepő hűséggel tudta visszatükröztetni.

Átvitt értelemben «maszk» alatt a drámai költészet és színművészet is érthető, «a két maszk» a tragédiát és komédiát jelenti. Szorosabb értelemben a mai kor a szinpadi Á. v. maszk alatt nem álarcot, hanem a szinész valódi arcát és külsejét érti, mely teljesen át van idomítva egy bizonyos karakter visszatükröztetésére. Az ily értelemben vett Á.-hoz (mely nem álarc) tartozik a frizura (paróka vagy jellemzetes hajviselet), az arc sajátszerü vonásainak festés által való kiemelése (ráncok, szem aláfestése és nagyítása) szakál-, bajuszviselet, nyak és válltartás stb. karakterhű idomítása. Kor és karakterhű jelmezek is ide vágnak. Az ily értelemben vett szinpadi Á. v. maszk teljesen ujkori vivmány, mert még a mult században Apollót akár huszárkatonásan, Vénuszt pedig krinolinba öltöztették, Julius Caesar pedig, ha kellett, spanyol gálában járt. A mai szinigazgatásban nélkülözhetetlen kellék lett tehát a jelmeztan. Az ókori szinpadi Á.-k, maszkok csakis az olasz népszinműben (commedia dell" arte) jutottak át némileg az ujkorba is. Az olasz népszinházakban bizonyos állandó figurák; maszkok léptek fel A.-ban, melyek az olasz nép és tartományi élet tipusainak feleltek meg. Ilyen figurák, maszkok, voltak: Arlechino, furcsa inas Bergamóból, Beltrome, együgyü milanói, Brighella, kerítő Ferrárából, Coviello és Giangurgolo, kalábriai kamaszok, Gelsomino, édeskés római uracs, Pantalone, velencei kalmár, Pulicinella, apuliai bohóc, Spaviento, nápolyi vasgyuró, Dr. Balanzoni, latin mondásokat köpködő doktor, Smeralda (Pierrot v. Arlechino neje) stb. Minden ily figurának megállapított jelmeze és A.-ja volt és ilyen maszkok legalább négyesével léptek fel egy vigjátékban, melynek többi személye köznapi ruhában, Á. nélkül jelent meg. Más értelemben veendők az Á. játékok (franciául és angolul: masques), melyek főleg az angol udvarnál ünnepélyes alkalommal, nagy pompával, tánccal és karénekkel többnyire mitologikus tárgyakat ábrázoltak és később az operába fejlődtek át.

A kultusz egy részét régente a halottak tisztelete képezte, és igy a régi sirokban majdnem mindenütt a halotti maszkot,. arcfedőket. találnak aranyból, ezüstből, rézböl, fából, festett agyagból stb. Némelyek e halotti maszk szokását arra vezetik vissza, hogy ezáltal a lelket a tulvilági démonoktól akarták megóvni, de természetesebbnek látszik az a magyarázat, mely szerint a halotti maszk az arcvonások megőrzésére (ugymint a mikénei aranymaszkok alatt csakugyan az arcot még fentartva találták), v. pedig az emlékezet épentartására szolgált. Határozottan e célból voltak készítve a viaszfestésü arcképek, melyeket nem régen a kétezer éves sirokban a múmiák feje tájékán találtak. Az Á. nemcsak ijesztés, művészi utánzás és megemlékezés, de párhuzamosan mindig a mulattatás céljaira is használtatott, az álruhával (domino stb.) együtt. Az Á. a népünnepek egy kiegészítő kellékét képezte régóta, mert mint az arcnak elfödője a játszó titokzatosságnak, a szellemes incselkedésnek tág teret nyitott. Az antik kor e gyönyörü tréfáskodásai átmentek a keresztény világba is. Az ó-római szaturnáliáknak megfelel a mi farsangunk álarcos báljaival és álarcos meneteivel, mely utóbbiak nevezetesen a déli és katolikus városokban szokásosak. Színes mellékletünk többi közt egy jelenetet ábrázol, melyben e Jánusfővel járó, az az elül is, hátul is álarcozott férfit két nő kezökben tollseprővel üldöz. A bécsi «g"snasz» bálok, a pompát kigunyoló jelmezeikkel, is ide tartoznak.

A régi magyar magánjogban A. (larva), a magánjogi bántalmaknak (délicta privata) egy esete. Alarcos (szinlett személy) az, ki másnak személyét. nevét és cimét csalárdul felveszi, különösen, hogy ez által annak örökségét v. családi jogosítványait bitorolja. Álarcosok a gyermekek is, kik a szülőik által kezdett álarcosságot tudva folytatják. Büntetése régente örökös szolgaság volt. Ma az Á. büntetendő, és pedig a körülmények szerint különbözőkép büntetendő cselekményeknek tényálladékát állapítaná meg. Alkalmas jelesül az u. n. intellektuális okirathamisítás (btkv. 400. §) megállapítására.

Á. a rendészetben: Minthogy álarcosok a közrendet és közbiztonságot gyakran megzavarták; a jogállam az álarc viselését és az álarcos menetet előleges bejelentéstől teszi függővé. Aki álarcos menetet engedély nélkül v. az engedély megszegésével rendez, illetőleg tart, az 1879. évi XL. t.-c. 76. §-a alapján 100 frtig terjedhető pénzbüntétéssel büntetendő.

Á. a méhészetben, l. Méhészálarc.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is