Albánok

v. albániaiak, saját nyelvükön skjipetárok (törökül: arnautok, szerbül árbánászi, görögül: árvánit-ok) néptörzs az európai Török- Görög- és Olaszországban. Az európai Törökországban az albánok főleg Albániában és Epiruszban laknak, azaz ama földön, melyet délről az Artai öböl és Görögország, nyugaton az Adriai és a Joni tenger, É-on Montenegró, K-en a Pindusz és Sar-Dagh határol. E határokon belül vannak az albánok északkeleten Ó-Szerbiában, K-en bolgárokkal és kutszooláhokkal (dél-románok, cincárok) keverve Macedoniában. Az ottomán birodalomról való pontosabb statisztikai adatok hiányában az A. számát lehetetlen pontosan meghatározni. D: Albániában, mely Janina vilajetet foglalja magában 4 szandzsákkal, Janina, Preveza, Argirokasztron és Berat, az 1888 dec. számlálás szerint 345,720-an albánul (köztük 264 505 muzulmán és 81,215 gör. keresztény), 247,810-en görögül (köztük 21,550 muzulmán és 1725 zsidó), 15,125-en oláhul beszéltek. Déli A. északi határául a Skumb folyót veszik fel; ez és Mâti közt fekszik Középalbánia, hol az albán elem a legtisztábban van meg. Az itt lakó A.-at rendesen a gégekhez sorolják; valóságban az itteni nyelvjárások középhelyet foglalnak el az északi (gégi) és déli (toszki) közt. Középalbánia egy része Kovaja, Krója, Tirána, Durazzo és Pekjin városokkal Szkutari vilajethez, a többi, azaz a Matya, Elbazán, Felsős Alsó-Dibra szandzsákok Bitolia vagy Monasztir vilajethez tartozik. Közép-Albánia népessége mintegy 213,000 muzulmán, 8000 gör. kat. és 800 r. kat. albán, azonkívül 18,000 kevert ortodox, 1700 oláh, és 1000 cigány. Felső-Albánia a Koszovo vilajethez tartozó Lyuma és Jakova szandzsákokból és a Szkutari vliajet legnagyobb részéből áll; az utóbbiban két részt különböztetnek meg: a síkságot Alesszio és Szkutari városokkal és a hegyvidéket, hol a mirdit, dukadsin, puka, hotti klementi, kasztrati, skrieli stb. félig független törzsek laknak. Itt észrevehető a szerb elemmel való vegyülés. A népességet 87,000 muzulmán, 78,100 r. kat. albánra, azonkívül 6100 szerbre és 2500 cigányra becsülik. Sokkal jelentékenyebb a szerb elemmel való vegyülés a Koszovo vilajet többi szandzsákjaiban, melyek a tulajdonképi Albánia határain kívül feküsznek névszerint: Prizrend, Prisztina Szkóplye (Üszküb) és Novi-Bazárban, hol 224,700 muzulmán, 5200 r. kat. és 153,000 gör.-kat. albán lakik, azonkívül 39,000 török és vagy 93 000 szláv. A görögországi albánok körülbelül 200,000-en vannak, s főleg Attikában és Megariszban laknak, azonkívül Szalamisz, Aegina Androsz, Eubea szigeteken, Arkádia, Lakonia, Messzenia nomosokban, Böotiában, Lokriszban, Korint-ban, Argollsz-ban, Hermionisz-ban, és Hidra, Spezia és Parosz szigeteken. Nagyobbrészt két nyelvet beszélnek, v. 4000 érti csak az albant. A XIV. és XV. században vándoroltak be Görögországba; Peloponnézosz-ban 1399-ben említenek először albánt. Az Itáliában lévő albánok száma körülbelül 100,000. Ezek Calabria, Basllicata és Capitanata falvainak egy részében laknak; azonkívül Szicilia, Contessa, Palazzo-Adriano, Mezzojuzo és Piano dei Greci helységeiben (utóbbi Palermónál). A legtöbb a XV. és XVI. században vándorolt be és pedig Görögországból sőt még a XVIII. században is keletkezett néhány kis telep. Azonkívül vannak albánok az osztr: magyar monarchiában, és pedig Herkovce és Nikince falvakban, Mitrovicánál a Száva mellett (v. ö. Windisch: «Von den Klementinern in Syrmien» az:« Magazin»-ban 1782, II), és Borgo Erizzo elővárosban Záránál (v. ö. Erber: La colonia albanese di Borgo Erizzo, Raguza 1883); ezek a monarchiába Észak-Albániából vándoroltak be a XVIII. században. Az Isztriában levő albánok (Parenzo-nál) most elszlávosodtak (v. ö. L"Istria folyóiratot 1852). Végre vannak albánok Tráciában Filippopollsztól délre Arnautkjöi faluban, Kis-Ázsiában és Volkoneszti faluban. Besszarábiában.

Az «albán» névvel először Ptolemaios földrajzában találkozunk, ahol a taulanti, elimio és orest illir népségek mellett az albánok is említtetnek Albanopolisz fővárosukkal (nem a mai Elbaszan). Az albáni név valószínűleg egy r-es alak görögösítése, mely a szerb arbanasz és az új-görög arvanitisz (innen a török: arnaut) alakokban maradt meg. Albánia egy vidéke Arberi nevet visel, és pedig az Akrokerauni hegy mögött levő rész Avlonával, Kurvelyessel stb.; a lakosság: arbok. E törzstől van az egész nép neve. Arboknak a görögországi és itáliai albánok nevezik magukat. A többiek skjipétárok név alatt ismeretesek, mi valószínűleg «értők»-et jelent, a latin excipio-ból, értek (albánul: skjipóny). Az A. legrégibb történetét mély homály fedi. A macedóniai királyoknak, akik az illirekkel gyakran hadakoztak, sohasem sikerült teljesen meghódítaniok őket. A Kr. e. VI. században a kelták törtek be Illiriába. Hosszú kűzdelmek után, melyekben főleg Teuta illir királynőt és Geatios királyt említik, meghódították az illireket a rómaiak; az ő uralmuk gyakorolta az albán nyelv alakulására a legnagyobb hatást. Később É: Albániában 150 évig (Kr. u. 635-ig) a gótok uralkodtak, átmenetileg a normannok is Guiscard Róbert és Boemund uralma alatt. Nagyobb történeti jelentősége van a szlávok betörésének, kik az V. század óta szakadatlanul látogatták a félszigetet. A rigómezei ütközetig (1389) É.-Albánia Szerbország egy részét képezte. Dél-Albánia vagy száz éven át a bolgárok uralma alatt állt kiknek hercegjük Ohridában székelt. Simon cár birodalma magában foglalta az egész epiruszi partvidéket a Korfuval szemben fekvő parttól a Drina folyó torkolatáig, kivéve egy pár kikötőt, melyek a bizantinusok kezében maradtak. Szerbia felé a határ volt: a Drina, a Fehér-Drina és az Ibar. Ekkor az epiruszi deszpotizmus véget vetett a bolgár uralonmak. A törökök hosszú, véres küzdelmek után hódították meg az albánokat, mely háborúban a Szkanderbégnek nevezett Kasztriota György vált ki. Még ennek halála után (1468) is az A. még hosszú ideig ellentálltak. Az 1778. török-velencei béke következtében Albánia török tartomány lett de az ország még sokáig leigázhatatlan maradt, sőt még ma is Észak-Albánia hegyi törzsei csak névleg vannak alávetve a török hatalomnak. A XVII. század óta terjedt az iszlám; az A. azóta besorakoztak a török hadseregbe, melynek ők a legjobb alkotó részei, főleg a janicsár-intézmény óta. 1770-ben a porta őket küldte az Oroszország által felkeltett görögök leverésére. Ekkor lépett fel a tepeli Ali pasa is, kinek célja a szétdarabolt A.-nak egy uralom alá való egyesítése volt; halála (1822) a tervet dugába döntötte. A görög szabadságharcban a török A. ismételten a görögök engesztelhetetlen ellenségeinek mutatkoztak, míg a déli albánok, főleg a szulioták, a küzdelemben tevékeny részt vettek. A görög királyság felállítása óta az albánok többször fölkeltek a porta ellen. Resid pasa 1829-ben a Mehmed All egyiptomi alkirály által támogatott felkelést csak 400 albán vezér lemészárlása által bírta Vitaliában elnyomni. Épp oly erőszakkal fojtották el az 1843, 1847 és 1854-iki zendülést. Midőn 1879-ben a berlini kongresszus Dulcignót és Antivárit Montenegrónak engedte át, az északi albánok fegyverrel álltak ellent, de Dervis pasa 1880-ban és 1881-ben megfékezte őket; Bib Dodát, a mirditek vezérét Konstantinápolyba hivták.

É.-Albaniában a török közegeknek igen csekély a hatalmuk; a hegyi törzsek tényleg maguk kormányoznak. s a vali-val (kerületi kormányzó) egy hulukbasi által érintkeznek. A törzsek arisztokratikus községeket alkotnak, melyeknek élén egy bajraktár (zászlós) áll; ez vezeti a harcban a törzs által kiállított fegyvereseket. Fontosabb kérdés fölött a legöregebbek gyűlése (plyekjenia) határoz, melynek tagjait sors által választják. Hozzájuk tartoznak a gyobár-ok (kik a pénzbüntetéseket: gyobe, behajtják) és a dorrán-ok, kik a valinak a törzs békéjéért kezeskednek. A közös érdek tárgyai fölött, mint háború és béke, a törvények változtatása, a népgyűlés (kuvent) határoz, melyre minden ház egy képviselőt küld. A viszályokat vérbosszúval intézik el, mely Közép- és É- Albániában még teljes erejében dühöng. Oly bűntényeket, mint gyilkolás, leányrablás, erőszaktétel, házasságtörés, csak ezzel intézik el; áldozatai évente számosak és sok család s nemzetség kipusztul általa.

Forrás: Pallas Nagylexikon