Áldozás

A katollkus egyházban A. az oltári szentség vétele és így Krisztussal való egyesülés (communio). Az Á. helye mindig a templom, vagy a szent hely volt, hol a szt. mise-áldozatot bemutatták. Rendkívüli szükségleték szerint üldözések, betegség távol eső pusztákban élő szerzetesek stb. áldozhattak a körülményeknek megfelelő helyen. A papok az oltárnál, a többi hívek a szentelyt elzáró ú. n. áldozó-rácsnál áldoznak. Az Á. ideje rendesen ugyanazonos a szt. mise-áldozat bemutatásának idejével; a szükség es a körülmények szerint azonkívül is áldozhatni. Az ősi szokás és az egyház óhaja szerint a híveknek mindannyiszor kellene áldozni, ahányszor a szt. misén jelen vannak. Ma az irányadó elvet egyrészt az szolgáltatja, hogy csak méltoan vagyis a halálos bűntől menten szabad, másrészt az egyházi törvény szerint minden hívőnek legalább egyszer évente, a husvéti időszakban kell áldoznia. Az A. módját illetőleg az első keresztények, = eltekintve kivételes esetektől p. a gyermekeknél, betegeknél stb. két szín alatt áldoztak, és az Ur testét kezökbe kapták. A mostani ismert szokás nyomai visszanyulnak a VI. századba. Az Á. hatásai egyházi felfogás szerint hasonlók a lelki életben ama hatásokhoz, melyeket a testnek nyujtanak a testi táplálékok.

Forrás: Pallas Nagylexikon