Aleppo-fakadék

(Aleppo-Beule, Delhi-Beule, Orient-Beule, Bouton d"Alep, de Biskra, de Delhi, de l"orient), lassan fejlődő, hosszasan fenálló és hegképződéssel végződő bőrbántalom gyanánt ismeretes, mely első időszakában bibircsek, göbök alakjában, későbbi időszakában nagyobb képletek, esetleg fekélyek alakjában mutatkozik. A betegség leírását a keleti utazók egész sorának köszönhetjük. Első leírója 1745-ben Pococke volt, aki csak Aleppoban észlelte; kimerítőbb a két Russel testvér leirása 1756-ból. A betegség leírásai igen változatosak, s körülbelül csak abban egyeznek, hogy legnagyobb valószínűség szerint ragályos ez a betegség, mely 3-8 napi lappangó időszak után kitör és körülbelül 1 év v. még hosszabb idő múlva hegképződéssel végződik. A betégséget szétszórtan az egész Keleten észlelték. Némelyek a vizet, mások a talajt, ismét mások a distoma haematobium-ot, némelyek pedig a baktérium egy faját tartották a betegség okául. Az A. lényegének legmegbízhatóbb ismertetője hazánkfia, Geber volt kolozsvári tanár, aki keleti utazásáról beszámolva, tüzetesen foglalkozott ezzel a betegséggel. Geber arra a következtetésre jutott, hogy az A.-nak mondott esetek legnagyobb része az arc-szifilis különböző időszakainak felelt meg, míg kisebb részét a lupusz és bőrtuberkulózis képezte. Geber szerint a Pococketól, Russeltől stb. A. név alatt leírt endemikus bőrbetegség nem létezik, s így inkább csak történeti jelentőségű.

Forrás: Pallas Nagylexikon