Alfarabi

Abu Nasr Mohammed ben Tarkhan Farab-ból, arab filozofus, ki a IX. század vége felé született, s mint matematikus, de főleg mint Aristoteles magyarázója s peripatetikus filozofus nagy hírnévre tett szert. Bagdadba ment, ahol az Abasszidák korában a tudományok virágzottak, később Aleppóban élt s Damaszkuszban halt meg 960-ban. Csak kevés műve maradt fenn, részben héber fordításokban. A logikában Aristotelest követi s kommentárjainak legfontosabbjai az Organonra vonatkozók. Metafizikájából emlitésre méltó isten létéről szóló bizonyítása, melyet Albertus Magnus és mások elfogadtak. A szükséges lény fogalmából indul ki s Kant «egyetlen bizonyítéka» is emlékeztet Alfarabira. A metafizika további folyamában az újplatonikus emanáció fogalmát használja föl. A zenében is járatos volt, s mind az elméletben, mind zeneszerszámok készítésében fontos újításokat hozott be. Csilagászattal is foglalkozott. A perspektíváról írt műve elveszett. Montuela (Histoire math. I. 405) több művét sorolja fel. Musices elementa. Encyclopaedia astronomiae. De uno et unitate. De puncto geometrico seu indivisibili. Comment. in Alacagestum: De perpetuo astrorum motu stb. Farabinak egyetlen nagy munkája sincs lefordítva európai nyelvre, innét magyarázhatók azok a nagy eltérések, amelyek reá vonatkozólag a filozofia történetíróinál találhatók.

Forrás: Pallas Nagylexikon