Alfieri

1. Viktor gróf, az újabb legnevesebb olasz: költők egyike, szül. Astiban 1749 jan. 7., megh, Firenzében 1803 okt. 8. Előkelő gazdag családból származott, de apját már egy éves korában elvesztette s így csak nagyon hiányos nevelést kapott. A katonai pályára lépett, de ezt csakhamar megunván 1767-72-ig keresztül-kasul utazta Európát anélkül, hogy tulajdonképen valamit tanult volna. 1775-ben «Cleopatra» című szomorújátékával a, nyilvánosság elé lépett; ez ugyan nem valami jó mű volt, de annyi jelentőséggel mégis bírt, hogy íróját további munkálkodásra buzdította. 1777-től, hosszabb ideig Siénában s Firenzében tartózkodott. Itt ösmerkedett meg a szép és szellemes. Albany Lujza grófnővel, Stuart Károly Eduard angol trónkövetelő nejével, s csakhamar sírig tartó barátságot kötött vele. Dante, Macchiavelli s más régebbi írók tanulmányozása köztársasági hajlamokat ébresztett föl benne, aminek munkáiban is kifejezést adott. 1785-ig tíz szomorújátékot írt. E művei az eszmék gazdagsága, a bennük nyilvánuló érzelem melegsége s erőteljes kifejezéseinél fogva nagy nevet szereztek neki hazájában; voltak azonban ócsárlói is, kik nyers irályát lobbantották szemére, azért A. alaposan átdolgozta munkáit s később is különös figyelmet fordított irályára. Stuart halála után A. együtt élt St. özvegyével s Párisban telepedett le. Rajongó köztársasági lévén, lelkesedéssel üdvözölte a francia forradalom kitörését s a Bastille bevételét ódában énekelte meg. A következő évek eseményei azonban kiábrándították republikánus rajongásábóL s barátnőjével visszatért Firenzébe. Birtokait a konvent elkobozta s ezért halálosan meggyűlölte a franciákat; gyűlöletének a halála után 10 évvel megjelent «Misogailo» című munkájában megfelelő kifejezést is adott. Hazájába visszatérve, magasabb műveltség elnyerésére s különösen a görög nyelv tanulására szentelte magát és rövid idő alatt bámulatos eredményt ért el. Túlfeszített munkálkodása azonban betegágyba döntötte s nem sokára meg is halt. Utolsó éveiben teljesen elveszítette kedélyét s a világtól elvonulva élt. Barátnője Firenzében temettette el a Santa Croce templomban. Nyugvó helyét Canova által faragott emlékkő jelzi. A. 20 melodrámát s 6 vígjátékot írt. Az olasz tragikai irodalom úttörőjének mondják s dicsőségét leginkább annak köszönheti, hogy munkáival igaz haza és szabadságszeretetet költött fel honfitársaiban. Mindig a magasztosért rajong s hőseit rendesen merev heroizmus jellemzi; darabjaiban kerüli a cicomát, fölösleges sallangot s rendesen nagyon kevés szereplői vannak, mi által bizonyos hidegség vonul rajtuk végig, ami előadásukra is nagy befolyással volt. Nyelvezete s verselése összhangban van ezzel, s bár az előbbi mindig erőteljes, helyes és nemes, mégis színtelen, verseiből pedig hiányzik a harmónia. Vígjátékai koránt sem oly sikerültek, mint tragédiái; többnyire politikai tendenciájuk van s hiányzik belőlük a komikum. Többi munkái közül különösen szatirái érdemelnek említést. Írt ódákat, szonetteket, epigrammákat, vegyes költeményeket, végül egy hőskölteményt «L"Etruria vendicata» címmel, négy énekben. Prózái közül különösen említésre méltó teljes őszinteséggel megírt önéletrajza, melyet csak halála előtt négy hónappal szakított. meg. Különös sikerrel fordította Sallustiust (új kiad. 1869 Milanoban, Vanucci). Összes munkái «Opere» címmel Pisában jelentek meg (1805-1815) 22 kötetben. Színművei «Tragedie» címmel Milanesi által az eredeti kéziratok után revideálva Firenzében jelentek meg (1855) 2 kötetben. Legújabban Mazzatinti adta ki «Lettere e inedite» címmel A. munkáit 1890-ben Turinban. L. Centofanti, «Sulla vita e sulle opere di A.» (Firenze 1842), Teza, a Vita giornali, lettere A.» (Firenze 1861). Chatenet G. Étudos sur les poetes italiens. Dante, Petrarca, Alfieri. (Paris 1892.) Magyar fordításban megjelent « Orestes, szomorújáték 5 fölvonásban, ford. Császár Ferenc, továbbá «Sofonisba»; szomorújáték 5 fölv. ford. u. a.; mindkettő Budán jelent meg 1836-ban a «Külföldi játékszín» című gyűjteményben. Radó Antal, Goldoni és Alfieri, (Budapest, 1892).

2. A. Cesare, marchese de Sostegno olasz államférfiú, szül. 1796-ban Turinban, megh. Firenzében 1869 ápr. 16. Már korán szárd követségi titkárul szerepelt külföldi udvaroknál. 1831-ben, Károly Albert kormányra léptekor, az udvarhoz került, hol Cavour, Balbo s Azeglio társaságában a nemzeti reformpárthoz csatlakozott és az Associazione agraria társulatnak lett elnöke (1842). A király kinevezte őt ama bizottság élére, mely az egyetemnek újjászervezésével foglalkozott. Azonfelül alkotmánytervezetet dolgozott ki Szardinia számára. Az 1848. évi szerencsétlen hadjárat után a király miniszterelnökévé nevezte ki, mely állásáról azonban Gioberti támadásai következtében leköszönt és a szenátusnak lett előbb alelnöke, 1856-ban pedig elnöke. 1366. e méltóságáról is lemondott és visszavonult.

3. A. Károly Albert, marchese de Sostegno, olasz államférfi és publicista, az előbbeni fia, szül. Torinoban 1827. Tagja volt a képviselőháznak, 1870 óta pedig királyi szenátor. Firenzében iskolát alapított a társadalmi tudományok számára, amelynek fennállását biztosította, s amelyet ő személyesen igazgat. Publicisztikai munkái közül nagy feltünést keltett az «II Transformismo nella Politica» (Firenze 1874) címü, s összes e nemű munkái «A liberális Olaszország» c. alatt jelentek meg 1872.

Forrás: Pallas Nagylexikon