Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Alkémia... ----

Magyar Magyar Német Német
Alkémia... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Alkémia

a kémiának gör. elnevezése, az arab al előszócskával, régebben egyértelmű volt a kémiával, azonban már századok óta A. alatt a közönséges fémek nemes fémekké való átváltoztathatóságának művészetét, az u. n. aranycsinálást értik. Az alkémisták tudományukat az őskorban eredettnek mondják. Egyik a bibliai ércművészt Tubalkaint, másik Mózest és ennek testvérét Mirjámot (Prophetissa Máriát) vallja feltalálójának. Sokan Jóbot meg János evangelistát is az adeptusok közé sorolják. Az alkémisták szerint az aranycsinálásról szóló legrégibb könyvet, a «tabula smaragdinát» Trismegistos Hermes (a háromszorosan nagy) Kr. e. a III. században írta, azonban ez is túlzott állítás, ha Hermes csakugyan azonos személy azzal a Hermon nevű egyiptomi pappal, aki Kr. e. 100 évvel élt. Az aranycsinálás lehetőségében vetett hit évezredeken át tartó megrögzöttsége részben a személyes megfigyelésnek, részben Aristoteles bölcseleti iskolájának tudható be. A sárgarezet a réznek és pörkölt gálmájnak szénnel való izzításával már ősidők óta gyártották. Ismeretes volt az is hogy az ólomból gondos kezelés után ezüstöt olvaszthatnak ki. A kémia titkaiba akkor még be nem avatott tudósok könnyen azt képzelhették, hogy a gálmáj megjavította aranyhoz hasonlóvá változtatta a rezet, az ólom egy része pedig a gondos kezelés következtében átváltozott: ezüstté. Hogy a rezet sárgarézzé a gálmájból kiredukált cink változtatja át, meg hogy az ólom úgy szólván mindig tartalmaz ezüstöt, erről fogalmuk se volt. Valószinűleg ezeken a megfigyeléseken alapult Aristoteles tanítványainak, az a bölcseleti tétele is, hogy az ércből nem kiválasztás, hanem átalakulás következtében lesz fém; szóval kellő átalakítással minden fém arannyá változtatható. Ez a bölcseleti tétel az alexandriai iskola révén az egész világon hívőkre talált, leghathatósabb terjesztőivé az arabok lettek, kiknek kalmárszelieme az eféle olcsó meggazdagodás iránt igen fogékony volt. Mivel az alexandriai könyvtárt fölperzselték, a szájhagyományokban élő alkémista tanokat az ő feljegyzéseik örökítették meg. A leghíresebb arab kémikus Geber (l. o.) azt hitte, hogy van olyan anyag, mely minden betegséget meggyógyít s ez a magiszterium, s mivel az alkémisták így nevezték azt az anyagot is, mely a testeket arannyá változtatja, lassankint a két fogalmat összesítették és azt a csodaszert, mely minden betegséget meggyógyít s minden anyagot arannyá változtat, elnevezték a «bölcsek kövének», «nagy magiszteriumnak», «nagy elixirnek» stb. A legtöbb alkémista szerint ez a szer vörös, v. sáfrányszínü; mások hajlékony, megint mások rideg anyagnak mondják, azonban mindnyájan állítják, hogy olvadt fémre vetve ezt arannyá változtatja. A bátortalanabbak szerint ez a csodaszer súlyának tízszeresét, százszorosát változtatja át arannyá, a merészebbek még többet mondanak; Lullus Rajmund a tengert is arannyá változtatná, ha benne víz helyett kéneső volna.

A spanyolországi arab egyetemek révén az A. Európa többi részébe is eljutott. A középkor alkémistái közül Albrecht bollstadti püspök, írói nevén Albertus Magnus volt a leghíresebbek egyike (élt 1193-1280), melléje sorakoznak Rogerius Baco (1214-1292), Aquinoi Tamás (1224-1274), Bachuone Arnold írói nevén Arnoldus de Villanova (1235-1312) és Lullus Raimundus (1235 -1315). Különösen az utóbbiról regéltek sokat. Állítólag Eduárd angol királynak a törökök ellen viselendő háborújára hat millió aranyat csinált, ezeknek az ú. n. «rosenobel»-eknek egyik oldalára rózsát, másik oldalára: Jesus autem transibat. per medium eorum» felirást sajtoltak. A XV. század alkémistái között találjuk Basilius Valentinus és Hollandus Izsák és János nevét, az először említett benediktinus barát, az utolsó kettő pedig orvos volt. Az ó- és középkor alkémistái inkább csendes rajongók voltak, kiknek tudományos működését az aristotelesi bölcselet vakutakra terelte, az utánok következők jórésze már praktikusabb volt és az A.-t vagyonszerzésre használta fel. Már a XV. században akadunk efféle vllágcsalókra. Le Cor volt a leghíresebb, akit VII. Károly francia király udvarába fogadott, hogy aranyat csináÍjon. A vége az lett, hogy az illető a jó aranyakat elsikkasztotta és helyettük hamis aranypénzeket veretett. VII. Károlyt úgyszólván a legtöbb európai fojedelem utánozta. A legtöbb udvarban találkozunk alkémistkkal; ilyen volt Thurneysser Leonhard (1530-1595), aki János György brandenburgi fejedelem udvari orvosa lett, továbbá az angol Kelley Eduard (szül. 1555), aki jó ideig a tudományokat kedvelő II. Rudolf császár udvarában élt, ilyen volt Russenstein báró is, ki III. Ferdinánd császárnak készített v. 100 tonna aranyat, továbbá Sendivogius Mihály, aki II. Keresztély szász választófejedelmet bolondította el.

Az újkor alkémistái közül kitűntek még Teofrasztus Paracelsus Bombasztus von Hohenheim (1493-1541), aki Magyarországot is beutazta (festett arcképe állítólag Besztercebányán a múlt században még megvolt) és korának legnagyobb sarlatánjai közé tartozott; Libavius András (meghalt 1616) orvos, Helmont János Baptist (1577 -1644) orvos, Glauber János Rudolf (megh. 1668) laboráns. Becher János Joákim (1635-82) orvos, Kunkel von Löwenstern (1630-1702) gyógyszerész és így tovább. Voltak aranycsináló társulatok is, ezek közé tartoztak az 1378-ban alapított Rosenkreuzer-ek és a XVIII. században a nürnbergi Buccinátorok. Igen nagy azoknak a száma, akik a modern kémia megalapításáig az A.-val foglalkoztak, azonban ezek között igen kevés magyarra akadunk. Az elsők egyike Erdélyi (Transsilvaniai) János (élt 1463 és 1500 között), aki a Lapis refugii (Szepesm.).kolostor vagyonát laborálta el és Zsigmond király neje Borbála. A XVI. és XVII. század híresebb alkémistái voltak Melchior Miklós, Erdélyi Dániel, Laszky Albert, Hunyadi Bánfi János, Listi István és Hain János. A XVIII. században Gömöri Dávid orvos tünt ki. Az A.-t sem tilalmakkal (ilyen volt III. Honorius pápa 1219-ben kelt rendelete, XXII. János pápa 1317-ből kelt bullája és Mária Terézia 1768-ban kelt rendszabálya), sem a józan ész logikájával legyűrni nem lehetett. A világ csak akkor tért magához, midőn Lavoisier az elemek vegyülésének titkát földerítette, ettől kezdve a hermetikus tudomány sorvadni kezdett s ma már csak híréből ismerjük. Azonban az alkémisták kutatásai kárba még sem vesztek, mert az orvostudományokat fejlesztették és a kémiai tudományok egészséges fejlődésének biztos alapját vetették meg. Aranyat ugyan nem tudtak csinálni, de nevükhöz nem egy aranyatérő találmány fűződik; így Albertus Magnus a cinket, Homberg 1693-ban a foszfort, Böttger Frigyes 1702-ben A porcellánt találta fel.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is