alatt a szó tágabb értelmében vm. állam államjogi intézményeinek összességét és az állampolgárokat ezekkel szemben kötelező államrendet és jogrendet értjük. Ez értelemben tehát minthogy állam államjogi intézmények s államrend nélkül nem képzelhető minden államnak van alkotmánya, még Oroszországnak, Törökországnak, Persiának is. Szorosabb értelemben az «alkotmány» (fr. Constitution, ang. Constitution, ol: Constituzione, spany. Constitucion, ném. Verfassung) alatt amaz államjogi intézmények összességét értjük, amelyek éppen jogi természetüknél fogva arra hivatvák, hogy az államhatalom jog és hatalomkörét szemben az állampolgári társadalom egészével, egyes köreivel, egyes tagjaival, valamint az államhatalom közegeinek illetékességét elvileg szabályozzák, hogy azután azt az állam- és jogrendet, melyet ez elvi szabályozás megállapított, minden önkény, túllépés v. mulasztás ellenében államjogi biztosítékok oltalma alá helyezzék. Ily értelemben nincs minden államnak A.-a (p. Oroszországnak, Törökországnak, Persiának sincs). A.-uk ily értelemben csak a köztársaságoknak meg az ú. n. alkotmányos monarkiáknak van a szó komolyabb értelmében (p. a Svájcnak, az Egyesült-Államoknak, Franciaországnak; másfelől Angliának, Belgiumnak, Olaszországnak, Spanyolországnak, Portugáliának, Norvégiának, Svédországnak, Dániának, Hollandiának, a német birodalomnak s a német birodalom egyes államainak, Ausztriának, Magyarországnak, a görög királyságnak, Romániának, Szerbiának, Bulgáriának, továbbá a közép- és délamerikai köztársaságoknak; de magának Japánnak, sőt Khinának is).

Ha már most azok az elvek, amelyek valamely állam államjogának említett rendelkezéseit dominálják, az erre illetékes államjogi tényezők által rendszeres egészbe egybeállítvák és tüzetes államjogi okmányba foglalvák, amelyek mint ilyennek államjogi uralmát az illető államtörvényhozás a forma szerint megállapítja: akkor az ily államnak a szó legszorosabb értelmében van alkotmánya, amely fogalom teljesen azonos a rendszeres alkotmányjogi alaptörvény, vagyis az alkotmánylevél (Verfassungsurkunde, Constitntion, Charte constitutionnelle, Statuto fondamentale del Regno, Constitucion, stb.) fogalmával (l. Alaptörvény); ha pedig valamely államban megvannak ugyan már hosszabb idők óta folytonosan az emlitett államjogi viszonyok szabalyozott voltának az államjogi biztosítékai és ez utóbbiak fenn is tartják az ekként szabályozott és biztosított állam- és jogrendnek uralmát az államhatalom és ez utóbbi közegeinek összes működése fölött, de nincsen az ily államnak mégsem rendszeres alkotmányjogi alaptörvénye, azaz alkotmánylevele: akkor az ily államot történelmileg fejlett alkotmányu államnak szokás nevezni. Előbbiek közé tartoznak Európa összes nagyobb köztársaságai és összes alkotmányos monarkiái Anglia, Magyarország és Mecklenburg Schwerin meg Mecklenburg Strelitz nagyhercegségek kivételével, mert Európában jelenleg, csakis e most nevezett négy alkotmányos monarkia nevezhető történelmileg fejlett alkotmányu államnak.

Az alkotmányok a szó szorosabb értelmében tehát kétfélék: 1. rendszeres alaptörvényü A.-ok, és 2. történelmileg fejlett A.-ok, amely utóbbiak keretén belül nem együtt és egyidőben alkotott, de gyakran századok folyamában hol egy, hol más időpontban alkotott közönséges törvényekben és a hagyományosan fejlett szokásjogban gyökereznek, nem egyszer csak úgy lappangnak az állam alkotmányjogának alaptételei. A szárazföldi államok nem állanak ugyan, Magyarországot és Mecklenburgot kivéve, A.-aikkal ez utóbbi alapon, mindazáltal több helyütt, kivált a német államokban (és Magyarországon) a szabadelvü polltikai iskoláknak valóságos dogmájává vált kárhoztató ítéletet mondani a rendszeres alaptörvényen nyugvó A.-ok fölött, melyeket egyszerüen «papiros-alkotmány»-nak szoktak nevezni. Kimagyarázható ez az ellenszenv, ha meggondoljuk, hogy míg Anglia A.-a mint százados harcok s százados nehéz munka eredménye, mint megingathatatlan ércszikla dacolt az idők viharaival, azalatt a francia forradalom által létrehozott rendszeres alaptörvényeken nyugvó A: ok egymás után dőltek romba a mult század végső és a jelen század első évtizedeiben; másfelől természetesnek fogjuk találni a német szabadelvüség rokonszenvét a történelmileg fejlett angol A. iránt már csak azért is, mert az angol A. komolyan tudott biztosítani valóban nagyjelentőségü jogokat úgy az egyénnek mint az egész népnek szemben a királyi hatalommal, holott a huszas-harmincas években kibocsátott alkotmánylevelek az egyes szárazföldi államokban csak árnyékát mutatták az angol szabadságnak és még e halvány jogokat sem látszottak hosszabb időre biztosítani a fejedelmi önkénynek bármely percben bekövetkezhető államcsínyes merényletei vagy alkotmánysértő szeszélyei ellen.

Ámde ez aggodalom tárgyát joggal csakis az ú. n. «oktrojált» («octroi») alkotmányok képezhették, amelyek nem nyugodtak fejedelem és nép, illetőleg népképviselet mint két egyenrangu souverain tényező félnek szerződésszerüleg biztosított, kölcsönösen kötelező jogviszonyán, hanem csakis a véletlenül szorult helyzetbe jutott fejedelmi hatalomnak többé-kevésbbé pillanatnyilag kicsikart engedményezési aktusát jelentik csupán, amely oktrojált. tehát valóban papiros-alkotmányt azután bármely pillanatban visszavonhatott a hatalom állásában ujra megerősödött fejedelem. P. Nápolyban, a pápai államban, Hesszen-Kasszelben stb. és Ausztriában 1849 márc. 4.). A papirosalkotmány kifejezés azonban éppen nem illik rá az oly államok A: ára, mint p. Norvégia, Hollandia, Olaszország, Svédország, Portugália, Svájc, Egyesült-Államok stb., amely államokban az alaptörvény éppen oly erős talajon állónak bizonyult, mint akár maga a «Magna Charta» v. a «Bill of Rights». Másfelől az az aggodalom sem bizonyult alaposnak, hogy az alaptörvények bizonyos sablonok közé szorítván a törvényhozást, majd valóságos kényszerzubbonyként fogják az államélet organizmusának szabad fejlődését gátolhatni. Hisz az alaptörvények maguk tartalmaznak jogi fogantyut a tarthatatlannak tetsző szakaszoknak a kellő pillanatban valómódosítására és ha visszatekintünk a XIX. század történelmére, úgy fogjuk találni, hogy Európa összes szárazföldi monarkiái (Magyarországot, Mecklenburgot kivéve) ugyancsak rendszeres alaptörvények uralma alatt tették meg mindazt az értelmi, erkölcsi és anyagi haladást, mely korunknak legnagyobb dicsősé e és ugyancsak folyton előrehaladott arány ág az illető állam multjához képest úgy a szabadság mint az egyenlőség ügye is mindazokban a szárazföldi államokban, amelyek földrészünkön 1809 óta rendszeres alkotmányjogi alaptörvény uralma alá helyezkedtek. Angliában nincs alaptörvény, mert az angol alkotmány fejlődése 1215-től fogva le egész a mai napig a köztörvényhozás formái mellett is annyira folytonos és annyira egészségesen progressziv volt mindig, hogy az angol népnek eddigelé nem volt szüksége ily alaptörvény megalkotására. (L. Chartisták 1848.) Mecklenburgban pedig nincs alaptörvény, mert bár ilyent az 1848/9-iki áramlatok folytán alkottak ugyan; de a reakció beálltával egyszerüleg eltörölte azt az uralkodó.

Magyarországon pedig azért maradt történelmi fejlődésü az A., mert 1848-ban, midőn aránylag legközelebb jutott törvényhozásunk egy ily kezdeményezéshez, honatyáink túlnyomó nagy többsége az angol A.-t kivánta szem előtt tartani, a másik rész pedig maga is belátta azokat az óriási nehézségeket, amelyeknek közhasznu, általános megnyugvást okozó legyőzésére nem volt a rohamos márciusi napokban elég idő. Ezen nem csodálkozhatunk, ha meggondoljuk, hogy 1875-ben a «Lois Constitutionnelles» megalkotásával maga a rendszeres alaptörvények klasszikus szülőföldje szintén hasonló okokból tanusított tartózkodó magatartást. L. még Alaptörvény, Alapjogok és Magyarország alkotmánya.