Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
állam body politi...
állam realm
állam state
állam által... adopted roa...
állam birto... demesne
állam észak... upstate
állam távol... upstate
állam- state
államadóssá... public debt...
államappará... administrat...
államcsíny coup d'état...
államférfi statesman, ...
államférfih... statesmanli...
államférfiú... statesmanli...
államférfiú... statesmansh...
államférfiú... statesmansh...
államfői ke... act of grac...
államhatalo... police powe...
államháztar... finances
államháztar... estimate

Magyar Magyar Német Német
állam Staat (r)
államcsíny ... Putsch (r)
államférfi Staatsmann ...
államfő Staatsoberh...
állami staatlich
állami & ne... volkseigen
állami oper... Staatsoper ...
államosít nationalisi...
államosít verstaatlic...
állampolgár... Staatsangeh...
állampolgár... Staatsbürge...
állampolgár... Nationalitä...
állampolgár... Staatsangeh...
államtitkár... Staatssekre...
államvizsga... Staatsexame...
államügyész... Staatsanwal...

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Állam

a társadalmi lét legtökéletesebb és leghatalmasabb fejleménye, melyben meghatározott térületen élő nép egyéni életre, tehát akarat és cselekvésképességre, szervezkedett. A társadalomtudományokban az Á. mivoltának számos meghatározásával találkozunk melyek mindmegannyian ráillenek többé-kevésbbé az Á.-ra, s különbözőségük oka abban van; hogy majd egyik, majd másik jellemző vonást, mozzanatot ragadják meg és domborítják ki az Á. életéből. Közkeletü az a definició, mely szerint az Á. meghatározott területen, közös főhatalom alatt szervezett, a joguralom fentartására és a szellemi s anyagi jólét megvalósítására hivatott embersokaság; azután az mely szerint az Á. uralkodó azaz jogalkotó és jogfentartó társadalom; továbbá az A társadalmi, magasabb rendü összszemélyiség, mely, mint maga a társaslét, a világrend által követelt szükségesség. A vallásos iskola szerint az Á. isteni intézmény, mely az egyház céljainak támogatására van rendelve. Az Á. lényeges tényezői: a) a lakosság b) a terület, és c) a szervezet, az első a személyi, a második a dologi, a harmadik a jogerkölcsi elem. Az Á.-szervezet v. szélesebb értelemben vett államalkotmány határozza meg az állami élet berendezését, az állami uralom formáját gyakorlásának módjait. Az Á.-i uralom jelleme a felségiség, melynél fogva az a terület és lakosság felett mint független hatalom érvényesül és semmi más emberi hatalomnak alárendelve nincs. Az Á.-nak rendelkezésére álló anyagi és szellemi erők összesége, vagyis a nemzetérő képezi az államhatalmat.

Az Á. hatalom természete szerint egységes, föltétlen és oszthatatlan. Az Á.-hatalmak megosztása csak annak különböző irányban, különböző módokon és különféle viszonyokban való nyilvánulását jelenti, valamint azt, hogy e különböző nyilvánulatokat külön szervezetek vannak hivatva érvényesíteni. Közönségesen törvényhozási, végrehajtó és birói hatalmat különböztetnek meg, melyeket alaki felségjogoknak is neveznek, szemben az anyagi felségjogokkal, melyek az Á.-hatalmat, mint egyes ügyágakban nyilvánulót jelentik; így a hadügyi, pénzügyi, igazságügyi felségjog stb. Vannak azonban oly elméletek, melyek eltérőleg az általánosan elfogadott s még a régi görög állambölcselőktől származó hármas felosztástól, csak két, nevezetesen törvényhozó és végrehajtó hatalmat ismernek, ez utóbbihoz sorozván a biróit is; mások e kettő mellett még külön fejedelmi hatalomról szólnak, vagy pedig a főfelügyeleti hatalmat, mint külön természetü Á.-i alaki felségjogot emlegetik. Polgáraival szemben az Á.-hatalom jogilag korlátlan mert maga az Á.-i akarat képezi a jogot; e szerint az Á. egészen az egyéni gazdasági és fizikai lét megsemmisítéséig mehet. Erkölcsileg azonban az Á.-hatalomnak az ember egyéni rendeltetésében jogi és erkölcsi életében van határa, ennek respektálása nélkül az Á. saját létének feltételeit rombolná le.

Az Á. eredetének,

vagyis elsődleges keletkezésének kérdése sokat foglalkoztatta a társadalmi tudományokat, a nélkül, hogy e tekintetben egyöntetü álláspont jutott volna elfogadásra. Történelmileg az ősállapotokból állami életre való szervezkedés nem világosítható meg. Kutatásaink nem birnak oly ősrégiségbe biztossággal behatolni, hol társadalmon, Á.-on kivül álló élettel találkoznának. A félvad népeknek is van társadalmi és államszerü szervezete, bár primitiv és tökéletlen főleg az állandó letelepedés hiánya miatt. A történelmi korszakba eső Á: keletkezések nem adhatóak biztos tájékozást az Á.-i élet eredetére nézve, mert ezeknél már Á.-i életet élő népek külön Á.-okká válása v. egy Á.-má tömörülése forog fenn, v. pedig a meglevő Á.-ok hatalmi és erkölcsi befolyása vezet Á.-i szervezkedésre. Ezért az Á. eredet-elméletek, feltevéseken alapulnak és némely részben tendenciózusak is. Legismeretesebbek: a) a teokratikus elmélet, mely szerint az istenség közvetlenül, v. pedig küldöttje, az egyház által alkotta meg az első Á.-ot; b) az erő elmélete, mely szerint az A. egyszerüen úgy keletkezett hogy a nagyobb fizikai erő alávetette a csekélyebbet; c) a patriarkálís elmélet, mely szerint az Á. a család természetes növekedése folytán állott elő; s a családapai hatalom a legelső Á.-hatalmat képezte; d) a patrimoniális elmélet, mely szerint a földtulajdonból származott az Á.-hatalom, és azzal sokáig összeforrva is maradt; e) a szerződési elmélet, mely a társadalmon kivüli állapot hipotéziséből indul ki, s az egyesek közös akaratával létrejött egyesülési, alávetési és szervezési szerződésre alapítja az A. létrejövetelét. Ez elmélet a mult század végén igen népszerü volt; főképviselője a hirneves francia bölcsész Rousseau.

Nem kevésbbé divergens felfogásokkal találkozunk az Á. céljára végső rendeltetésére nézve. Az egyház felfogása szerint az Á. főhivatása isten országát itt a földön előkészíteni, amiért is a vallásosság ápolása mindenekfelett való az Á.-ban; az önfentartási elmélet szerint az Á. mint személy, mint öncélu lény intézményül idegen célok érdekében nem működhetik, s befejezte hivatását azzal, ha teljesíti, ami saját léte biztosítására feltétlenül szükséges; a jogrendi elmélet azt tartja, hogy az A. feladata a joguralom valósítása, jogalkotás és jogfentartás. E két utóbbival szemben áll a jóléti elmélet, mely szerint az Á. túl a jogrend fentartásán hivatva van minden életviszonyokban működni, s oltalom és pozitiv támogatás által megadni a szellemi és anyagi haladásnak amaz előfeltételeit, melyeket az egyesek maguk erejéből, v. társulásaik által elérni nem képesek. E tan szükségesnek és üdvösnek tartja az Á. beavatkozását a közművelődés és közgazdaság terén, bár nem tagadja az egyéni szabadság és kezdeményezés nagy horderejét és az állami mindenhatóság és gyámkodási rendszer veszélyeit. A szocialisztikus irányu Á.-tan a gazdasági rendnek Á.-i uralom által való meghatározását kivánja, és az Á.-ot hivatottnak ismeri el arra, hogy felsőségi hatalommal szabályozván a javak produkciójának és eloszlásának processzusát, biztosítsa azt, hogy a kultura ne vezessen az emberi társadalomban a nagy többség nyomorára Van egy ideális elmélet, mely az erkölcsi tökély elérését tűzi feladatául az állam elé, tehát oly állapot megvalósítását, melyben feleslegessé lehessen az Á.-i uralom; az egyesek önmaguktól minden kényszertől menten tudni és akarni fogják a jogot, igazságot és méltányosságot. Másképen ez a tan abban kulminál, hogy az állam végső célja önmagát feleslegessé tenni.

Ama viszony szerint, melyben az Á.-i uralkodó hatalom, illetőleg ennek birtokosa, az állam lakosságával áll, azután ama módok szerint, melyeken a főhatalom gyakoroltatik, végül amaz irányok, principiumokhoz képest, melyek az állami tevékenységet főleg meghatározzák annak jellegét kölcsönzik, sokféle osztályozást tesznek az A.-ok között. Igy p. szólnak alkotmányos, abszolutisztikus, monarkikus, rendi, arisztokratikus feudális, demokratikus államról; az állam elfajulási alakjairól, minők az autokrácia, deszpotizmus, tirannizmus, oligarkia, plutokrácia, argirokrácia, demagógia, ochlokrácia; megkülönböztetnek azután katonai, hódító, rendőri, kultur-, gazdasági, nemzeti, szocialisztikus és jogállamot stb.

Az Á.-ok rendszerében különös figyelmet érdemelnek az államkapcsolatok, v. összetett Á.-k, melyek alatt általában két v. több államnak szorosabb viszonyát értik, bizonyos Á.-célokra való együttes, közös működés céljából. Az ily összeköttetések főleg ama szempont szerint osztályoztatnak, hogy érintik-e, csorbítják, korlátozzák-e a teljes álladalmi létet, felségiséget v. sem; keletkezik-e a kapcsolatokból uj Á., mely az összekötött Á.-ok felett közös főhatalmat gyakorol, melynek azok alávetvék. s az alávetettségből az alávetettek közös akaratuk mellett sem szabadulhatnak. Gyakori alapja volt a régebbi korban az Á.-kapcsolatoknak a hűbéres viszony; véduri hatalma szuverénitás valamely erősebb államnak kisebb Á.-ok felett, melynek ezek rendszerint önként vetették alá magukat, hogy állami létüket saját erejükkel el nem hárítható veszélyek ellen biztosítsák. E viszonyból folyólag a hűbéres A. a számára nyujtott katonai oltalom fejében, bizonyos szolgáltatásokra kötelezi magát s meghatározott módon beleszólást enged a véduri Á.-nak saját ügyeibe. Hűbéres államai voltak egykor Magyarországnak Szerbia, Bulgária, Ruménia stb.. ujabb időben a török birodalomnak az u. n. Dunafejedelemségek, s még ma is Bulgária.

A szövetkezés

(alliance, coalitio) tisztán nemzetközi jellegü egyesülése két vagy több Á.-nak közös érdekeiknek meghatározott egyöntetü, v. közös tevékenység által való intézésére; rendszerint időtartamhoz kötve, közös intézmények és szervezetek létesítése nélkül. Ilyen p. a hármas szövetség mint békeszövetség monarkiánk, Olaszország és a német birodalom között. Ennél szorosabb kapcsolat az u. n. Á.-szövetség (Staatenbund). teljes főhatalmukat fentartó Á.-ok oly összeköttetése, melyben közös érdekü ügyek intézésére közös szervezet alkottatik, mely az egyes A.-ok szervezetének kiegészítő részét képezi. Jellege nemzetközi; a benne levő Á.-okból különálló egységes összállam nem alakul, közös főhatalom nincsen. Ha az Á.-ok kapcsolatából egy mindnyájukat közvetlen egységbe foglaló közös állam keletkezik, mely saját főhatalma alapján függetlenül a tagállamoktól intéz némely állami ügyeket, míg más alkotmányilag meghatározott ügykörben a tagállam főhatalma függetlenül érvényre jut akkor beszélünk szövetséges Á.-ról. Ennek legnevezetesebb példái korunkban a német birodalom; az Északamerikai Egyesült Á.-ok köztársasága és Svájc. Míg a szövetséges Á.-ban a szövetség és tagállamok külön Á.-fővel, Á.-uralkodóval birhatnak; addig vannak Á.-kapcsolatok, melyek az uralkodó egységében gyökereznek, ezek az uniók. melyek, vagy olyanok, hogy a két vagy több szuverén A. viszonyaiból esetlegesen erednek, átmenetiek, v. pedig az illető Á.-ok alkotmányából folynak, az által állandólag biztosítják. Ez utóbbi esetben az uralkodó közösségét jogi perszonális uniónak nevezik. Reál-unióról akkor beszélhetünk, ha a jogi perszonális unióhoz bizonyos állami ügyágakra állandólag közös organumok szerveztetnek, anélkül azonban, hogy az unióban levő Á.-ok teljes szuverenitásukról barmi csekély részben is lemondanának, teljes államiságukból engednének, anélkül, hogy a közös szervezettel intézett ügyek az unió államainak külön főhatalma alól el lennének vonva.

Állam a nemzetközi jogban.

1. Az Á. népjogi személy (jogalany). A személyiség elismerése sem bizonyos alkotmányformához, sem az államterület bizonyos nagyságához kötve nincs. Lázadások, forradalmak, átmeneti, ideiglenes anarkia az állam személyiségét nem érintik, amíg a rend helyreállítására kilátás van. Minthogy az államterület az államnak lényeges alkatelemét képezi, azért az állandó lakhellyel s területtel nem biró nomád népek nem államok ugyan, mégis nemzetközi jogilag ilyeneknek tekintetnek, s nemzetközi szerződési képességgel birnak, amennyiben szervezetök közakaratot és közakaratnyilvánítást lehetségessé tesz. Mint népjogi személyek az államok a nemzetközi jognak alanyai. Nem birnak népjogi személyiséggel: a) az egyes emberek; B.) a politikai pártok, még ha hadilag szervezvék is; c) állami szervezettel nem bíró közületek (p. az államban levő különböző nemzetiségek); de mindezeknek nemzetközi oltalomra igényök van, amennyiben az általános emberi jogok a népjog oltalma alatt állanak; d) az egyház; jóllehet ha az egyház nem bizonyos államterületre szorítkozik, s önálló szervezettel bir, az egyház és állam közti szerződések nemzetközi jelleggel birnak, p. a pápal székkel kötött konkordátumok; e) az államfők s a követek az államnak mint népjogi személynek képviselői, de önálló népjogi személyiséggel nem birnak. 2. Az «államképződés» történeti esemény. A népjog nem alkot államot, hanem a történetnek állandó fejleményeit jogérvényeseknek ismeri el. Az uj államnak a népjogi közösségbe felvétele az elismerés által történik. Az elismerés az életképességgel biró uj államtól meg nem tagadható, az uj alakulat által jogaiban sértett régi állam ellenzése dacára sem. 3. Az alkotmány belső államjogi kérdést képezvén, annak megváltoztatása nemzetközi hatással épp oly kevéssé bir, mint a kormány-alkatban beállott változás. 4. Az államterület egy részének átengedése a nemzetközi viszonyokra annyiban van hatással, amennyiben az átengedett területre vonatkozó nemzetközi jogok és kötelességek a szerző államra mennek át. 5. Az állam elenyésztével jogi személyisége is elenyészik. A jogutódlási viszonyokat szerződések hiányában nemzetközi elvek szabályozzák, amelyeknél nem az öröklés magánjogi szabványai, hanem a javaknak közjogi természete az irányadó.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is