Államjog

ama jogszabalyok összesége, melyek az államnak mint politikai személyiségnek, felsőségnek, közhatalomnak tevékenységét szabályozzák. Amint az államtevékenységnek két nagy köre van, u. m. törvényhozás és végrehajtás, úgy az Á. két főrészre különíthető el, t. i. a törvényhozási jogra, mely a törvényhozás szervezetet, hatáskörét és eljárását, valamint más államszervekhez való viszonyát megállapítja; és a végrehajtó hatalom jogára, mely a szélesebb értelemben vett végrehajtási működés összes szervezetének organizácionális, hatásköri és eljárási jogát, s az egyeseknek azzal v iszonyos közkötelezettségeit meghatározó jogszabályokat öleli fel. Ezt a második részét az Á.-nak közigazgatási és igazságszolgáltatási jogra szokás osztani, ez utóbbi alatt értvén a polgári perrendet és a büntető biráskodás jogszabályait. Szokás szerint általánosan csak a törvényhozási és szorosan vett belső kormányzati és közigazgatási jogot értik Á. alatt, és a külső államjogot nemzetközi közjog név alatt külön jogvidékként művelik. Nem azonos az Á. a közjoggal v. nyilvánjoggal, mert míg a voltaképeni Á. csak az, ami alanyilag az államszemélyiségnek, ezt a személyiséget kifejezésre juttató szerveknek s minden másoknak mint államtagoknak joga (facultas agendi), amely belső indokát szorosan államérdekekben találja, ezek biztosítását célozza, a római jog kifejezésével élve «statum spectat», addig a nyilvánjog (Öffentliches Recht, jus publicum) az «quod ad publicam utllitatem pertinet», ami az általános társadalmi v. közfejlődés szükségleteinek kielégitését jogilag. lehetővé teszi és biztosítja; ez szélesebb körü mint az Á., mert nemcsak az államnak s államtagoknak, hanem az állami viszonytól eltekintve, adott körülmények eseteiben mindenkinek jogokat biztosít a közművelődési, közgazdasági, szellemi és anyagi haladás érdekéből. Azok, kik a nyilvánjogot általában, egészben A.-ként fogják föl, onnan indulnak ki, hogy az egyesek nyilvánjogi jogosítványai keletkezésükben legtöbbször az állami közigazgatási hatalom közreműködését feltételezik, és hogy annak gyakorlata ugyancsak eme hatóságjelentekény mérvü ingerenciája mellett történhetik, s hogy a közérdek képviselete és érvényesítése általában az állami végrehajtó hatalomra hárul.

Eddigelé legszokásosabb volt a szorosan vett Á.-ot alkotmányi és közigazgatási jogra osztani, de az irodalomban nem uralkodik egyöntetüség arra nézve, hogy hol van az elválasztó határ a kettő között. Az alkotmányjogban tárgyalják rendszerint azokat a közjogokat, melyeket az egyes államok alkotmányelvei, alkotmányi alaptörvényei szabályozni szoktak. Igy a törvényhozási és végrehajtási latalom alapszervezetét és ennek hatáskörét, az állampolgárok politikai szabadságait, u. n. alapjogait meghatározó jogot, s ami felülmarad, azt engedik a közigazgatási jognak. Hogy ez az eljárás az Á. szisztemátikus felosztásának nem felel meg, azt legmeggyőzőbben Stein Lőrinc hírneves bécsi jogtanár Verwaltungslehre címü művében mutatja ki. Az Á. bölcseleti és tételes lehet. Amaz az állam fogalmából, természetéből és rendeltetéséből kiindulva állítja fel jogtételeit mint posztulátumokat, mig a tételes államjog tudománya vm. államban a hatályos Á. tételeit ismerteti, elemzi, magyarázza, az illető állam adott viszonyai szempontjából való helyességüket veszi vizsgálat alá és esetleg a kivánatos változtatások iránt propoziciókat is állít fel. A hazai államjogi rendszeres művek közül legbecsesebbek: gr. Cziráky, Virozsil, Récsi, Korbulyi, Kiss István, Csiky Kálmán vonatkozó könyvei.

Forrás: Pallas Nagylexikon