Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Állategészs... ----

Magyar Magyar Német Német
Állategészs... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Állategészségügyi egyezmény

egymással állatkereskedelmi relációkban álló két v. több állam között bizonyos időre kötött oly szerződés, mely megállapítja, hogy házi állatok az egyik fél területéről a másik fél területére minő feltételek alatt vihetők, illetőleg e bevitel minő esetekben korlátozható v. betiltható. Az importáló államnak főleg a hussal való ellátás szempontjából, az exportáló államnak pedig a külföldi piacok biztosítása s közvetve az állattermelés biztosítása céljából egyaránt érdekében áll az állatforgalom állandósítása. Az előbbi azonban saját érdekében szükségképen ügyelni kénytelen arra, hogy a területére bejövő állatokkal saját állatállományát veszélyeztető fertőző betegségek be ne hurcoltassanak, s ebből folyólag követelheti, hogy csak egészséges állatok hozassanak be, valamint nem mondhat le arról a jogról, hogy oly időben, midőn az exportáló államban járványos betegségek uralkodnak, a bevitelt a szükséghez képest korlátozhassa. Viszont ez utóbbinak arra kell törekednie, hogy állatjai kivitelét a befogadó állam tetszése szerint bármely okból meg ne akaszthassa. A két fél érdekeinek megvédését célozzák azok a megállapodások, melyek az állategészségügyi konvenciók tartalmát képezik és melyek közül a legfontosabbak rendszerint a következők: Állatok és állati nyerstermények csak marhalevelek, illetőleg származási igazolványok kiséretében hozhatók be, melyek azok egészséges, nem fertőzött voltát hitelesen igazolják; a behozatal bizonyos határszéli belépő állomásokra korlátozható, hol a szállítmányokat az importáló állam szakközege egészségi állapotukra nézve megvizsgálja; járványos betegségek, nevezetesen a keleti marhavész fellépése esetében az illető ország térületéről az állatbehozatal ideiglenesen korlátozható, esetleg, főképen, ha már a járvány a másik fél területére be is hurcoltatott, egyidőre be is tiltható; mindegyik szerződő fél állategészségügye állapotáról időszaki hivatalos kimutatásokat közöl; végül külön pontozatok szabályozzák a határszéli állatforgalmat.

Ausztria-Magyarországnak ez idő szerint Szerbiával (1882: XXX. t.-c.), Svájccal (1891: IV. t.-c.), Németországgal (1892: V. t.-cikk) és Olaszországgal (1879: I. t.-c.) van állategészségügyi egyezménye. Mindannyi az ugyanezekkel az országokkal érvényben levő kereskedelmi szerződéseknek szerves részét képezi és érvényességi határideje is ez utóbbiakével azonos.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is