Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Állatimádás... ----

Magyar Magyar Német Német
Állatimádás... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Állatimádás

(zoolatria), bizonyos hasznos, kártékony, v. néha egészen közömbös állatoknak is tisztelete. Az alacsonyabb értelmi fokon álló ember egyik kor- és népközi legáltalánosabb jellemvonása, mely gondolkodásának abból a stádiumából ered, ahol még maga és a természet többi tárgyai s így maga és az állatok között is szigoruan elkülönítő határvonalat húzni nem tud, hanem az érzéki tapasztalata körébe eső összes tárgyakat az élő lénynek elsősorban önmagán megismert tulajdonságaival ruházza fel; ahol pedig a magán tul megismert természeti lényekben saját erejét és hatalmát fölülmuló, v. ezeknek ellenszegülő tulajdonságokat tapasztalt, ott félelemből származó tiszteletet és e hatalmas lények megengesztelésére irányuló törekvést, vagyis kultuszt tanusít irántuk. E tisztelet első sorban talán abban nyilvánul, hogy a primitiv ember az állatot, mely reá nézve valamely tulajdonságánál fogva félelmesnek, v. ellenkezőleg hasznosnak mutatkozott, ugyanabba a képzetsorozatba iktatja, amelyben már a magánál felsőbb lényekről derengő fogalmai némi rendszerbe füződtek, t: i. az ősök tiszteletének alighanem még az állatimádásnál is régibb eredetü képzetei közé: szóval a tisztelt állatot megteszi a maga és törzse ősének. Ez az állatkultusznak már emelkedettebb foka: az u. n. totemizmus (1. o.) és nevezetes társadalmi szervezkedés-elemek csoportositó középpontjává válhatik további fejlődésében. A totemnek elismert, vagyis eredetileg ősül tisztelt, később törzsvédő és különböztető állat először is ismertető jelévé lesz a törzsnek, melynek tagjai az illető állat képét v. bőrükre v. ruházatukra, fegyverzetükre s egyéb használati tárgyaikra tetoválva, vésve, karcoiva vagy festve viselik; a közös totemmel birók rokonokul ismerik, kölcsönösen védik egymást, egymásért vérbosszura is kötelesek, esetleg egymás közt házasságra nem léphetnek stb. A tisztelt állat iránti kultusz legelőbb is abban jelentkezik, hogy azt, ha félelmes, áldozatokkal megengesztelni, ha nem rettentő, kimélni és ápolni, neki mindenképen kedvezni igyekeznek. Alapjában épen nem más képzetsorból, csak az előbbiek primitiv logikával való tovább fűzéséből magyarázhatók az állatimádás mindama maradványelemei is, melyekkel magasb műveltségi fokon álló népek, p. az ó-kori egyiptomiak, görögök, rómaiak, hinduk, perzsák, szemiták vallásrendszereiben, sőt napjainkban is a civilizált népek alsóbb rétegeinek babonáiban is fölös számmal találkozunk.

Az átmenet az állattisztelet alacsonyabb és kezdetleges fokától a magasabbhoz úgy képzelhető el az összes ide vonatkozó ó- és ujabbkori adatok vallomása alapján, hogy az eredetileg a maga természetes mivoltában ősnek és így felsőbb lénynek képzelt állat a vallásos felfogás egy magasabb fokán, már csak mint az ősnek megtestesülése, bolygó lelkének egyik ideiglenes lakása, utóbb az istenség egyik inkarnációja jelentkezik (lélekvándorlás, l. o.); még később pedig már csak mint a tiszta antropomorfizmus fokára jutott istenség kisérő jelvénye szerepel,:így p. a -bagoly Pallas Athene mellett, a harkály (Picus) Mars kiséretében stb.; holott átmenőleg a különben már emberi testünek ábrázott istenség ez állatok fejét viselte, p. az egyiptomiaknál, egyes szemita népeknél és Kelet-India vallásrendszereiben. Következetes tovább-vitelében az állatimádás felveheti a vele egykoru kultuszformák közül mindazokat melyek az alapjául szolgáló képzetekhez illenek. Így oly népnél, mint p. az egyiptomiak voltak, melynek vallásrendszerében a holtak tisztelete állott a vallásos érzület középpontjában, az életében tisztelt állat tetemére is ki kellett terjeszteni - a kultusz saját logikja szerint - a tiszteletet és gondozást; innen náluk az állat-hulláknak egészen az emberiek módjára való bebalzsamozása. Más, az állattiszteletből eredő s későbbi, már e tiszteletnek többé nem tudatos fokán is megmaradó jelenségekül tekintendők a bizonyos állatok husának egészben, v. részben való élvezetét tiltó vallási törvények, melyekben szintén nagy része van, a sokszor ellenkező látszat mellett is, egyes régebben tisztelt, később ez okon már csak kimélt, még utóbb pedig a folytonos mellőzés hosszu időn való gyakorlata következtében utált, sőt megvetett állatok hajdani kultuszánák. Mindebből láthatólag az állatimádás az összehasonlító néppszichologia- és vallástudománynak egyaránt igen fontos fejezete, melynek tudományos tárgyalása felé eddig csak az antropologiai alapra helyezkedett hasonlító mitológia részéről történtek nevezetesebb lépések, míg az egyoldalun és önkényesen szabott szűkebb körben hasonlító nyelvészeti mitosz-magyarázó iskola e téren is sok érdekes adatot derített ugyan fel, de magyarázataival többnyire igen kalandos utra tévedt. L. ez utóbbi irány e tárgyu kisérleteképen: De Gubernatis, Die Tiere in der indogermanischen Mythologie (ném. ford. Lipcse 1874. 2 köt.). A többit l. Beastlore és Jósállatok.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is