Állatöv

(zódiakus), az ekliptika (nappálya) mentén s annak mindkét oldalán fekvő, összesen 18° szélességű öv, melyben mozognak a Nap, a Hold és a nagyobb bolygók. Már ősrégi időben 12 jegyre osztották (minden jegy ennélfogva 30° kiterjedésü), melyek egymásutánja a tavaszi napéjegyenlőség pontjától kelet felé számítva, a következő: kos ^ bika _ kettős ` rák a oroszlán b szűz c mérleg d skorpió e nyilas f bak g vízöntő h és halak i. Az első hat jegy, mely a hosszuság 0° és 180°-a között fekszik, északi, a többi hat déli jegy nevét viseli. Az északi félgömb telének kezdetén a nap a bak, tavasz kezdetén a kos, nyár kezdetén a rák, ősz kezdetén a mérleg jegyébe lép; innen g h i ^ _ és ` felszálló, a b c d e f leszálló jegyek nevét is kapták. A jegyek elég kényelmesen a hosszuság megjelölésére is alkalmazhatók, mint ez p. naptárakban a Nap és Hold járásának megjelölésére ma is divatos. E szerint «a Hold hossza 25° a bakban» kitétel annyit jelent hogy a Hold a tavaszponttól 9 jeggyel (9.30° = 270°) és 25°-kel azaz 295°-kel keletre áll.

Az Á. megállapítása alkalmával (a khinaiak régen ismerik, a mi állatövünk valószinüleg kaldei eredetü) minden jegyhez az ekliptika valamely ugyanazon névvel jelölt csillagképe is tartozott, mely kétségen kivül az évszakokkal és ezekhez kötött teendőkkel állott összefüggésben. A precesszió következtében, melynek folytán a tavaszpont évente körülbelül 50 ¹/₄"-cel nyomult nyugat felé, ma jegyek nem esnek össze már a képekkel; így például a kos jegye már a halak csillagképébe vándorolt s i. t. Az építészeti szimbolikában gyakran fordul elő; különös hirnévnek örvend a francia hadjáratok alkalmával az egyiptomi Dendrah-ban (Tentyris) fölfedezett ősrégi A. A keresztény szimbolikában isten bölcseségének jelképe gyanánt különösen a világteremtés ábrázolásain szerepel, így a Campo santoban Pisában (1390 körül), Raffael rajzai szerint a római Santa Maria del Popolo-ban, XII és XIII. századbeli templom-homlokzatokon, ujabb időben A. v. Heyden alakításában, a berlini « Nationalgalerie» kupolájában.

Forrás: Pallas Nagylexikon