Állattan

(zoologia); az a tudomány amely az állatokat minden arányban tanulmányozza és ismerteti. Feladata az állatok külső és belső alak- és szerkezetbeli viszonyait - részint szabad, részint fegyverzett szemmel - megismerni (állati alaktan, zoomorfologia); továbbá az állatok szerveinek, valamint az állati test egészének működéseit, e működések törvényeit, a szervek szerkezete meg működése között levő összefüggést, az állatoknak egymáshoz meg a külső világhoz való viszonyát kideríteni (állati élettan, zoofiziologia); nemkülönben az állati testet alkotó anyagokat s az élet alatt véghezmenő kémiai folyamatokat megismerni (állati-, zookémia). Mindez irányban pedig nemcsak a kész, azaz kifejlődött, hanem a fejlődésben levő állatokat is tanulmányozza, valamint vizsgálata körébe vonja a kihalt állatok ásatag maradványait ís. Végül feladata az egész állatországot a szervezet minőségében (nem működésében) nyilvánuló rokonság szerint rendszerbe foglalni s a fajokat ismertető jegyeik szerint pontosan leírni.

A körülirt munkakörben mozgó tudományos állattan ágazatai a következők: 1. Általános alaktan (morfologia), mely az állati test alapalakját, antimerekből, perimerekből, esetleg metamerekből való összetételét (l. Állat), az állategyéneknek alaktani értékét s a szerveknek elhelyezését tanulmányozza. 2. Anatomia (boncolástan, zootomia), az állati test belső alkatával foglalkozik s vagy egyszerüen csak a szervek alkat- és szerkezetbeli részleteinek leirására szoritkozik (leiró anatomia) vagy pedig összehasonlítja egymással az azonos alaktani értéküeknek (homolog) talált szerveket, megállapitja az állatok rokonsági kapcsolatát, a szervezeti viszonyok részleteit pedig megmagyarázni s általános értékü törvényekre visszavezetni igyekszik (összehasonlító anatomia). Az anatómiának ama része, amely a szabad szemmel nem látható szervezeti részleteket tanulmányozza, mikroszkopiai anatomiának, vagy, minthogy kiválólag azokkal a szövetekkel foglalkozik, amelyekből az állati test fel van épülve, szövettannak (hisztologia) neveztetik. 3. Fejlődéstan (ontogenia), az állatok fejlődését tanulmányozza az egyén életének kezdetétől a teljesen befejezett, kifejlődött állapotig s amennyiben adatait általános törvények megállapítására értékesíti, úgy mint az anatomia, az összehasonlító módszert követi. A fejlődéstannak egy része, mely az állat fejlődésének azzal a részével foglalkozik, amelyen a fiatal állat, az ú. n. embrió, a peteburkon belül megy keresztül, embriologiának, az pedig, amely az állat peteburkon kivül való fejlődésével foglalkozik, átalakulástannak (metamorfologia) neveztetik. 4. Élettan (fiziologia) az egyes szervek, valamint az egész állat életműködéseit kutatja. Az élettanhoz tartozik voltaképen az állatkórtan (patologia) is, mely úgy, mint maga az élettan is, külön tudománykörré fejlődött, amelynek azonban a tudományos állattan vetette meg és képezi alapját. Az eltorzulásokról szóló tag (teratologia) szintén az élettan körébe vág. 5. Életmódtan v. háztartástan (oikologia vagy szűkebb értelemben vett biologia), az állatok életmódját, szokásait, viselkedését, háztartását, műösztönét, egymáshoz s a környező természethez való viszonyait kutatja. 6. Elterjedéstan, állatföldrajz (korologia, zoogeografia), az állatok földünkön való elterjedését tanulmányozza s ennek törvényeit állapítja meg. Egyes körülirt állatterületek állatvilágát - a faunát- a faunisztika kutatja. 7. Állati kémia (zookémia lásd fent). 8. Őslénytan (paleontologia), a kihalt állatok maradványait kutatja, tanulmányozza és ismerteti. 9. Törzsfejlődéstan (filogenia), az összehasonlító anatomia, fejlődéstan, őslénytan, állatföldrajz, esetleg az állattan más ágazatai nyujtotta adatok alapján s ezek kritikai felhasználásával az állattörzsek, körök, osztályok, rendek, családok, nemek, fajok természetes uton való kifejlődését kutatja s igyekszik megállapítani; a filogenia nehéz feladatát oly módon igyekszik megoldani, mint az összehasonlító nyelvész, aki a nyelv szerkezete, a használatban levő meg a forgalomból kiment szókincs, régi mondákban foglalt hagyományok, a történelem stb. alapján egyes nyelvcsaládok és nyelvek keletkezését puhatolja. 10. Állatrendszertan (systematica, taxonomia), az állatokat természetes rokonságuk szerint rendszerbe foglalja (l. Állatország). 11. Leiró állattan (zoografia) az állatokat rendszertani sorrendben ismertetö jegyeik, életmódjuk, elterjedésük stb. szerint leirja. A leiró állattannak egyes természetes csoportokat magában foglaló részeit az illető csoporttól kölcsönzött külön névvel szokás jelölni: igy ornitologia a leiró állattannak az a része, mely a madarakkal, entomologia az, amely a rovarokkal foglalkozik.

Az állattannak több segéd-diszciplinája van; ilyenek azok, amelyek az állatok gyüjtésének, muzeumok számára való kikészítésének, eltartásának, anatómiai és mikroszkópiai készítmények előállításának, a buvárlatok körül alkalmazandó módszerek s eljárások s a buvárlati eszközök használásának, az állatok tenyésztésének, ápolásának módjait stb. tanítják. A tudományos állattannal szemben az ú. n. gyakorlati v. alkalmazott állattan az állatokat bizonyos gyakorlati szempontból, az emberre való hasznosságuk vagy kártékonyságuk szerint tárgyalja: ilyenek p, a gazdasági (mezőgazdasági, erdészeti kertészeti) orvos-gyógyszerészeti, ipari, kereskedelmi állattan stb.

Az állattan fejlődésében, ugy mint az emberiség történelmében, három korszak: ó-, közép- s uj-kor különböztethető meg.

I. Ó-kor.

Az ó-kor klasszikus népe, a görög, az állattant, amennyiben a korszellem s a vizsgálati módszerek kezdetlegessége megengedte, egészen tudományos alapon és sikerrel művelte. A görögök állattani ismeretei Aristotelés fontos munkáiban (Az állatok története, Az állatok részeiről, Az állatok nemzéséről) vannak letéve. E munkák nagy részletességgel tárgyalják az összehasonlító anatomiát az emberből, mint legfelsőbb s legjobban ismert állatból indulva ki, továbbá az állatok élettanát, szaporodását, fejlődését és életmódját, szóval - a leiró állattanon kívül - a tudományos állattan összes fontos részeit s a görögök meglepő terjedelmü és mély ismereteit igazi tudományos szellemben fejtik ki, amelyet csak az ujabb kor tudott igazán megérteni s csak ez volt képes az Aristoteléstől megvetett alapon tovább építeni. Arístoteles munkái az állatoknak az ismeretek akkori állásának megfelelő rendszerét is magokban foglalják (l. Állatország), amely a tudományos rendszer követelményeinek sokkal jobban megfelel, mint az összes közép- és ujabbkori szerzők rendszerei egész Linnéig, akinek rendszere voltaképen szintén az Aristoteles-félén alapszik. Aristoteles szellemében művelték az állattant az alexandriai iskola tudósai, kik közül Hérophilos és Erasistratos emelendő ki. A rómaiaknak állattani irója, az idősebb Plinius (23-79 Kr. u.), nagy szorgalommal, de kritika nélkül gyüjtötte össze mindazt, amit kora az állatokról tudott és mesélt s a tudományt nemcsak előbbre nem vitte, sőt haladását megakadályozta, mert a középkori irók inkább a mesélő Pliniust, mint az előttök érthetetlen Aristotelést követték. A középkorban a Pliniuséval vetélkedő hírnévnek örvendő Solinos, Aelianus és Oppianos az állatok jó és rossz tulajdonságairól, bűvös hatásáról és csodálatos gyógyító erejéről meséltek.

II. Középkor.

Egész a XIII. századig nem jelent meg értékesebb állattani munka. E kor szellemére jellemző a « Physiologus» elnevezéssel jelölt, ismeretlen szerzőtől származó állattani munka, amely a XIV. századig különböző átdolgozásokban az összes keresztény népek között el volt terjedve s voltaképen nem egyéb, mint a bibliában előforduló állatoknak erkölcsös elmélkedések s allegóriák közbeszövésével bővített természetrajza. Csak akkor akadnak az állattannak komolyabb művelői, mikor a keresztény népek a XIII. században az arabok közvetítésével megismerkednek Aristotelés munkáival. Három dominikánus baráttól birunk ez időből nagyobb állattani munkákat. Cantimpréi Tamás (Thomas Cantipratanus) a dolgok természetéről írt munkájában mindazt összefoglalja, amit idejében az állatokról tudtak, Albertus Magnus nagy állatkönyvében leirja az összes ismert állatokat s kommentálja Aristotelést, Bauvaisi Vince (Vincentius Bellovacensis) természettükrében az állatországnak egész enciklopediáját adja.

III. Ujkor.

A könyvnyomtatás feltalálása, mint minden tudományban, úgy az állattanban is új korszakot jelez. Theodoros Gaza a XIV. sz. közepe táján görög eredetiből latinra fordítja Aristotelés munkáit, amelyek 1476-98-ig Velencében öt kiadástérnek s közkincsesé válnak. Idegen világrészek felfedezése új természeti tárgyakkal ismertet meg, amelyek felébresztik a buvárkodási vágyat. Más világtörténeti események, amelyek békóiból fel szabadítják az emberi szellemet, a természettudományok más területein tett korszakot alkotó felfedezések, a mikroszkóp feltalálása (1590 körül) stb. mind közreműködnek, hogy az állattan is haladásnak induljon. Watton Edward (1492-1555) nagy rendszertani munkájában javítást tesz az Aristotelés rendszerén s először tárgyalja, mint külön állatcsapatot, a zoofitákat; Gesner Konrád (1516-65), Aldrovandi Ulisszes (1522-1605), Jonston János (1603-1675) nagy munkáikban enciklopédiailag tárgyalják az egész ismert állatországot. Idegen világrészek állatainak leirásával a buvárok egész sora foglalkozik. Volcher Coiter (1535-1600), Hieronymus Fabricius ab Aquapendente (15371619), Marcello Aurelio Severino (1580-1656), Thomas Willisius (1621-1675) megvetik az ujabb összehasonlító anatomia alapját s Monro Sándor kiadja (1764) az összehasonlító anatomia első kézikönyvét. Francesco Stelluti a méhek anatomiáját tárgyaló munkájában (1625) először közöl mikroszkópiai vizsgálatokat; őt követi Marcello Malpighi (1628-1694), Anton van Leeuwenhoek (1632-1723) és Jan Swammerdam (1637-1680), megnyitva a mikroszkópiai felfedezések sorát. Az utóbbi ezenkivül halhatatlan érdemeket szerez a rovarok átalakulásának tanulmányozásával, melyben őt a rovarok életmódjának fáradhatatlan tanulmányozója, René Réaumur (1683-1757) és sok más követi. Az állatok fejlődéstanának is akadnak tanulmányozói (Coiter, Fabricius ab Aquapendente, Malpighi) s Wolff Gáspár Frigyes (1735-1794) megvéti a mai fejlődéstan alapját. Az állattan minden területén pezsgő élet közepett kezdette meg működését Linné (Linnaeus) Károly (1707-1778), akinek halhatatlan érdeme abban áll, hogy az idejében ismert összes állatokat könnyen áttekinthető rendszerbe foglalta (l. Állatország) s következetesen keresztülvitt terminonologiával pontosan leírta. Linnének célja, az állattani leirások kaoszába rendet hozni, mesterileg sikerült s nem az ő hibája, ha az állatbuvárok egy része az Á. egyedüli felada át az állatoknak a Linné kijelölte módon való leirásában kereste. A Linnéi követő korszak rohamos haladásának történetéből csak a tartós nyomokat hagyó új eszméket ébresztő s új irányokat kijelölő mozzánatokra szorítkozhatank. Az Á.-nak az éppen jelzett irányban való szorgalmas művelése mellett nem maradt el az állatoknak összehasonlító anatómiai tanulmányozása. E téren korszakot alkotó tévékenységet fejtett ki Cuvier György (1769-1832), kinek az állatok összes csoportjaira kiterjedő összehasonlitó anatómiai tanulmanyai a mai rendszerek alapját tevő állatrendszer (l. Állatország) megalapítására vezettek. A mester nyomdokaiba léptek tanítványai: a Cuvier-féle francia iskola; Németországban Meckel János Frigyes (1781-1833), Müller János (1801-1858) és tanitványaik; Angolországban Owen Richard (szül. 1803), Huxley Tamás Henrik (szül. 1825) és tanítványaik, stb. A fejlődéstannak, melynek tudományos alapját a kartársaitól nem értett Wolff G. Fr. vetette meg, új lendületet adtak Baer Károly Ernő (1792- 1876), Pander Keresztély Henrik (1794-1865), Rathke Henrik (1793-1860), Bischoff Tivadar Lajos Vilmos, kiket napjaink buvárainak egész hosszu sora követ. Steenstrup János Japet Smith (szül. 1813) megállapította a nemzedék-változás tanát. Van Beneden P. J. (szül. 1809), Siebold Károly Tivadar (1804- 1885) és Leuckart Rudolt (szül. 1823) vizsgálatai megismertettek a balférgek azelőtt egészen rejtélyes fejlődésével; ugyancsak Siebold vizsgálatai a szűzszaporodással. A tökéletesített mikroszkópok mélyebb bepillantást engedtek a Leeuwenhoektól 1675-ben felfedezett legalsóbb állatok szervezetébe, amelynek kifürkészése főleg Ehrenberg Keresztély Gottfrid (1795-1876), Dujardin Felix (1801-60), Stein Frigyes (1818-1885), Claparéde Réné Ede (1832-1871) és Lachmann Frigyes János (1832-1861) érdeme. Az állatok szöveti szerkezetének megismerésében pedig új korszakot indít meg Schwann Tivadar (1810-1882) sejtelmélete (1838). Az őslénytannak főleg Cuvier, Lamarck K. János (1745-1829), Smith Vilmos (1769-1839) és Ozven vizsgálatai, az állatok földrajzi elterjedését tárgyaló tudományszaknak pedig Selater (szül. 1829) és Vallace Alfred Russel munkái vetették meg alapját. Végül Darwin Károly Róbertnek (1809-1882) a fajok keletkezéséről szóló elmélete (1859, l. Fajkeletkezés) egészen új területet nyitott meg a buvárkodás előtt s az egész szerves világról való felfogásunkat gyökeresen reformálta. V. ö. J. V. Carus, Geschichte der Zoologie, 1872.

Hazánkban az állattan művelése csak a legújabb időben, nemzetünk ujjáébredésének szakától kezdve, indult meg élénkebb lendülettel. Az állattan terén kifejtett szerény munkásság azonban az irodalmi termékek csekély száma dacára is, meglehetős régi keltü. Irodalmi feljegyzésekből tudjuk, hogy Nagy Lajos király udvari fő sólymásza, Magyar László (Ladislaus Ungarus) különmunkát irt a sólymászatról és vadászatról. A kézsmárki születésü Augustinus ab Hortis (1597-1650) aki a bécsi füvészkertet alapította, III. Ferdinánd támogatásával muzeumot tervezett hazánkban Lippay Prokóp (Procopius Bananus), kamarái főorvos, Lippay György esztergomi érsek költségén 1642-1665-ig hazánk különböző részeiben gyüjtéseket tett, a gyüjtött természeti tárgyakat leirta, lerajzolta s Magyarország csodálatos tárgyairól (De admirandis Hungariae rebus) nagy munkát irt, amely azonban Bécsben való nyomatása közben elveszett. Apácai Cseri János (megh. 1659) «Magyar Encyclopaediá»-jában (megjelent Ultrajectumban - Utrecht - 1653) az akkori ismeretek alapján 116 állatot ir le s azokat, Pliniust követve, földszinen, vizben és levegőben élőkre osztja. A magyar nyelven megjelent első terjedelmesebb állattani munka Miskolci Gáspár (1628-1691) «Jeles Vadkert»-ja (1702), amely voltaképen «a tudós és híres Franzius Farkas Wittenbergai sz. Irásmagyarázó Doktor által deák nyelven itatott» munka fordítása. E mű a középkori «physiologus» modorában tárgyalja az állatországot; leirásai telve vannak mesékkel, csodatörténetekkel, erkölcsös elmélkedésekkel, allegóriákkal és tanulságokkal. Mint a XVII. században Lippay Prokóp, úgy a mult században is akadt egy természetbuvár, Grossinger János (1728-1803), jezsuita, majd tábori pap; aki hazánk természeti tárgyainak gyüjtését, tannlmányozását és leirását tette feladatául. Az évek hosszu során tett tanulmányok eredményeinek az állatországot tárgyaló része négy nagy kötetben látott napvilágot (Universa historia physica Regni Hungariae secundum tria regna naturae digesta. Posonii el Comaromii 1793-1797), melyeknek elseje az emlősöket, másodika a madarakat, harmadika a csuszó-mászó állatokat, kétéltüeket és halakat, a negyedik a rovarokat s összes alsóbb állatokat tárgyalja. E mű hazánk faunájára tömérdek becses adatot tartalmaz, amelyeket a szerző rendkivüli olvasottságot tanusító módon dolgoz fel. Hátránya, hogy egészen a Linné előtt való tárgyalási módot használja s egyszersmind ez az oka annak, hogy megjelenésekor nem tulajdonítottak neki annyi értéket, mint amennyit tartalmánál fogva megérdemel. A Linné iskolájának állattanát Földi János (1755-1801) ültette át irodalmunkba «Természeti Historia a Linné szisztémája szerint. Első csomó, az állatok országa» (Pozsony, 1801) címü munkájával, amely az állattant - Blumenbach; kézikönyvét követve - egészen a tudomány akkori állása szerint tárgyalja. Cuvier iskolájának állattanát Nagy Péter igyekezett meghonosítani lefordítván Milne-Edwards kézikönyvét (Állattan. Kolozsvárott 1847).

A tudomány mai szinvonalán álló eredeti állattani kézikönyv mai nap is hiányzik irodalmunkból; Margó Tivadar két kötetre tervezett kézikönyve (A tudományos állattan kézikönyve. I. köt. 1. rész. Pest, 1868) még eddig befejezetlen. A nagyszámu középiskolai használatra szánt állattani kéziköny vek közül Hanák János, Kriesch János, Paszlavszky József, Róth Sanlu stb. tankönyvei emelendők ki. Az állattan különböző területein önállóan buvárkodó szaktudósainknak a mult században, valamint jelen századunk első tizedeiben is rendkivül csekély száma, az utolsó tizedekben örvendetesen szaporodott s különösen az utolsó negyedszázad alatt jelentékeny és számottevő állattani irodalom fejlődött ki hazánkban is. Állattani irodalmunk termékeinek nagy része a megy. tud. akadémia, a kir. magy. természettndományi társulat, a magyar orvosok és természetvizsgálók vándor gyülései, a nemzeti muzeum, az erdélyi muzeum-egylet, az orsz. rovartani állomás, egyes vidéki természettudományi társulatok kiadványaiban, kisebb része önállóan jelent meg. A külföldi szakfolyóiratokban is egyre sürübben találkozunk magyar buvárok dolgozataival.

Állattani állomások

a tengeri és édesvizi állatok életmódjának, anatómiai és fejlődési viszonyainak tanulmányozhatására berendezett tudományos intézetek, melyek rendesen a tengerek v. egyik-másik terjedelmesebb tó partjain épülnek. Vannak azonban úgynevezett vándorállomások is, amelyek időről-időre és a szükséghez képest változtatják helyeiket. Ez intézetek azonban nem csupán a tudomány, hanem egyuttal a gyakorlati élet és különösen a haltenyésztés szolgálatában is állanak. A legelső állattani állomás a nápolyi «Stazione zoologica» volt, amelyet Dohrn A. tanár alapított a 70-es évek elején, ma már azonban több hasonló intézet van a különböző tengerek partjain, sőt van egy édesvizi is.

I. Tengeri állomások. Az európai Jegestenger partjain csak Szoloveck mellett a Fehértengernél van egy kis, az orosz kormánytól alapított és fentartott, kevéssé látogatott állomás. Az északi tenger partjain már több állomást találunk. Az aberdeeni egyetemnek 1879 óta egy közadakozásból épült kis állomása van; a Skóciában levő st.-andrewsi és grantoni állomások az odavaló halászati egyesület felügyelete alatt és kizárólag a haltenyésztés és halászat szolgálatában állanak. Az északi tengeri német partokon 1888 óta a német halászati egyletnek van egy vándor, kizárólag a halászat érdekében működő állomása, amely legelőször Doitzum mellett Dollart közelében kezdett működni. A hollandi partokon 1876 óta működik egy vándorállomás, amely magánadakozásokból keletkezett és a halászat érdekeit szolgálja. A belga kormány Ostendeben állított fel egy állomást, amely a lüttichi és genfi egyetemekkel áll összeköttetésben. Dániának Kattegatt-ban van állomása 1890 óta, amely első sorban a halászat érdekét szolgálja és felállítása 40,000 márkába, évi fenntartása 9600 márkába kerül. Vezetője Petersen. A Keleti tenger partjain csak egy állomás van s ez is a kieli egyetem növénytani intézetével áll kapcsolatban és főleg a tengeri algák tanulmányozására szolgál. Az Irtengerben a kis, lakatlan Puffin szigetén van egy állomás 1887 óta, amely az Irtenger faunájának tanulmányozásával foglalkozik. A Calais csatorna mentén egész sorát találjuk a francia állomásoknak. Ultimereuse-ben Boulogne mellett Giard alapított egyet, amely még ma is az ő vezetése alatt áll és a lillei egyetemmel kapcsolatos. Paul Bert híres fiziolonus Havreben létesitett egy állomást, amely kiválóan fizioiogiai tanulmányok végzésére nyujt segédkezet. A francia kormány 1890-ben, Saint-Vaast de la Hogue mellett rendezett be egy állomást a halászat és osztriga-tenyésztés érdekében. Az angol partokon Plymouth mellett az angol Marine Biological Associaiton állított fel egy nagyszerüen berendezett állomást, amely berendezés tekintetében vetekedik a nápolyival. Felszerelése 250,000 márkába került s a kormánytól évi 10,000 márka segélyt kap az ehető halak életmódjának tanulmányozása feltételével. Az Atlanti óceán európai partjain kizárólag francia állomásokat találunk. A bretagneit Roscoff- ban Lacaze-Duthier közbenjárására a párisi Sorbonne alapította 1872-ben s ma már egyike a hírnevesebbeknek. Sables d"Olonueban egy aquarium és Bretagnenak déli partjain Concarneau-ban egy állomás van, amelyet Coste kezdeményezésére a francia kormány létesített 1859-ben. A Bordeaux melletti Arcachon állomást a bordeauxi természetudományi társulat alapította.

A Földközi tenger partjain a legnyugatibb állomás a francia Banyuls sur Mer a spanyol határon, amely szintén Lacaze-Duthier kezdeményezésének és fáradozásainak eredménye s ugyancsak a Sorbonne-nal áll kapcsolatban. Ennek «Station Arago» a neve. Az itt készült dolgozatok az «Archives de zoologie expérimentale el générale»-ban jelennek meg. Ugyancsak a lyoni öbölben-fekszik a Cette mellett levő állomás is, amely el Sabatier alapított és amely a montpellieri egyetemmel kapcsolatos. További francia állomásokat Marseille-ben és Villafranca-ban találunk Nizza mellett. Az elsőt Marion, az utóbbit Fol és Barrois vezeti. 1888 óta Oroszországnak is van itt egy kis állomása Korotnev vezetése alatt. Genua közelében Rapallo-ban az olasz Camerano, Perocca és Rosa állított egy állomást 1889-ben, amely a türini egyetemmel kapcsolatos. A híres nápolyi állomást Dohrn A. alapította 1870-ben saját költségén és ez nemzetközijellegü, a mennyiben több európai állam tart itt dolgozó asztalokat és küld ide buvárokat. Ez az állomás egyik jövedelmi forrása; különben a német és olasz kormány külön évi segélyben is részesiti. Az európai államok közül a következők tartanak asztalokat itt: Olaszország 4, Poroszország 3, Oroszország 2, Bajor-, Magyarország, Baden, Württemberg, Hessen, Belgium, Svájc, Holland 1-1-el, továbbá Hamburg, a strassburgi és cambridgei egyetem, a berlini akadémia s az angol természettudományi társulat szintén 1-1-el. Főjövedelmi forrása azonban a nagy-közönség rendelkezésére álló nagyszerü aquárium, az állomás kiadványainak, valamint gyönyörüen konzervált készítményeinek eladása. Ujabb időben nagy mértékben gyarapodott, amennyiben a fiziologiai vizsgálatok végezhetésére külön épületet nyert. Hazai buváraink közül többen végeztek itt tanulmányokat, igy, időrendben: Őrley L., Entz G., Onodi A., Perényi S., Daday J. és Apáthy I. (Részletesebben. l. Onodi A. idevonatkozó cikkét a Természettudományi Közlönyben.) Az Adriai tenger partjain csupán Trieszt-ben van egy, kizárólag tudományos irányu állomás, amely a bécsi egyetemmel kapcsolatos. Az afrikai partokon Algirban találunk egy kis állomást, amely 1889-ben épült és Vignier vezetése alatt áll. A Fekete tenger partjain Szebasztapol-ban állitott az orosz kormány egy állomást, amely az odesszai egyetemmel kapcsolatos.

Amerikának csupán az Atlanti óceánra tekintő partjain vannak állattani állomásai, melyek közül az északkarolinai Beaufort-ban lévő a John Hopkins egyetemhez tartozik s csak nyáron működik, általában Chesapeake Zoological Laboratory néven ismert. A Rhode-Islandban lévő Newport állomás Agassiz tulajdona s a Harward College-zsel áll kapcsolatban. A tevékeny United States Fish Commissionnak 1888 óta Woods Hallban van állomása. Kisebb állomások még az előbbenivel együtt a massachusettsi Annisquarm és Cottage Caty mellett épültek. Az Indiai óceán partján 1887 óta csak egy kis, de azért jelentékeny állomás van Java szigetén Batavia-ban s ez az első tropikus állomás. A Csendes oceán partjain még eddig az 1888-ban épült Misaki japán állomás az egyedüli, mely a tokioi öböl mellett fekszik s a tokioi egyetemmel kapcsolatos. Minden zoologiai hallgató 3 félévet köteles itt tölteni.

II. édesvizi állomások. Az első édesvizi állomást Csehországban létesítették 1888-ban s a csehországi «Komité für Landesdurchforschung von Böhmen» felügyelete alatt áll. Tulajdonképen vándorállomás, amennyiben a bt. Dercséni B,-től építtetett épület szétszedhető és időközönkint más-más tó partján állitják fel. Egyetlen állandó állomás ezidőszerint a németországi, 1891-ben készült, amely Zacharias tevékenységének köszöni tételét. Ez Keletholsteinban épült a Plöni tó mellett részint magánadakozásból, részint a porosz kormány segélyéből. Nálunk a Földrajzi társulat elnöksége fáradozik ilyen állomás létesítésében, melyet a Balaton partjaira tervez.

Forrás: Pallas Nagylexikon