Állkapocs

(Maxilla, Mandibula), az állatok szája mellett levő gyakran éles, máskor fogakkal ellátott igen különböző morfologiai értékü szilárd szerv, amely külön izmok segítségével majd vizszintes, majd függőleges irányban mozgatható s a táplálék megragadására, gyakran megaprítására is szolgál. Az állkapcsok a kétoldali részarányos állatokon párosával vannak - jobb- és baloldali az ízeltlábuakon, felső és alsó a gerinceseken -, a sugaras részarányosokon a sugarak számának megfelelő számban, a tengeri sünnek p. 5 állkapcsa van, amelyek együtt az Aristotelés lámpája elnevezés alatt ismeretes bonyolódott szerkezetü szervet alkotják. Az állkapcsok szerkezete s a rajtok levő fogak száma, elhelyezése és szerkezete a táplálék minősége szerint rendkivül változatos azért a rendszeres állattan méltán fektet nagy súlyt az állkapcsokra. L. Rovarok, Gerincesek.

Az ember alsó (mandibula s. os maxillare inferius) Á.-a az alsó fogsort magában foglaló hajlott csont. A csaknem derékszög alatt felfelé haladó szár egyik nyujtványának összelapított izületi feje van a halántékcsont izületi gödrével való kettös izesülésre. Az alsó állcsontot beszédkor s rágáskor izmai felfelé, a felső állcsont felé húzzák s ekkor ismét állcsontba helyezett fogak, különösen a metsző- és szemfogak az eledelt átharapják, ismét más izmai váltogatva hol az egyik, hol a másik oldalra húzzák s ez által az élelmiszert megőrlik. - A felső Á. (maxilla s. os maxillare superius) az arc legnagyobb csontja. Fejlődése alatt két részből áll: a tulajdonképen állkapocsból és az áll előtt levő csontból (os praemaxillare s. intermaxillare). Ez utóbbi a metszőfogakat tartalmazó rész, mely később az előbbivel egybeforr. Megkülönböztetjük a testét és nyujtványait. A test (corpus) két lemeze közt az állcsonti öböl, az u. n. Highmor-féle barlang (sinus maxillaris s. antrum Highmori) van elrejtve. Orr- vagy homloknyujtványa (processus nasalis s. l"rontalis) az orrcsontokkal, és a homlokcsont orri bevágásával, járomnyujtványa (processus zygomaticus s. jugalis) az arc kiszökését képező járomcsonttal van egybekötve; míg lefelé terjedő fogmeder-nyujtványa (proc. alveolaris s. dentalis) a fogmedreket tartalmazza; végül a hátrafelé álló szájpadnyujtvanya (proc. palatinus) a kemény szájpad csontos alapját képezi.

Forrás: Pallas Nagylexikon