Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Alpesek... ----

Magyar Magyar Német Német
Alpesek... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Alpesek

(«Az Alpesek magassági rétegei» c. térképmelléklettel.) Közép-Európának és egész földrészünknek legmagasabb, leghatalmasabb és e földnek legtökéletesebben, legjobban kifejlődött magas hegysége. Nevét a rómaiak is valószínűleg a keltáktól vették át (alb - magas).

Az A. az alsó Rhône-völgytől keletre a magyar Kis-Alföldig terjednek és északról vagy délről tekintve, magasságuknál és alakzataiknak változatosságánál fogva hatalmas hegy-falnak látszanak, amelyen egész hosszában örök hóval fedett magas csúcsok meredeznek. Mindenfelől meredeken emelkednek a hegyek és szabatosan elválnak a szomszédos tájaktól; azonban a déli lejtő a legmeredekebb és ott legnagyobb a viszonylagos magasság is. Az Alpeseket mindenfelől síkságok környezik és csak három helyen érintkeznek más hegységekkel, az Apenninekkel DNy-on, a svájci Jurával ÉNy-on és a Balkán-félsziget mészkő-fensíkjaival DK-en. DNy-on nem sokkal terjednek a Col di Tendahágón túl keletre, habár földtani szempontból a Bocchetta-hágóig sorakozó hegyeket is hozzájuk kellene számítanunk. A Col di Tendától a Rhône torkolatáig a Földközi tenger partja képezi határukat. Nyugati határukat a Rhône völgye képezi egészen a Genfi-tóig, ahol a városon alul, a Rhône könyökénél van kapcsolatban a svájci Jutra az Alpesekkel. Északi határát Svájcban az Aar vidékének, Németországban a Duna vidékének nagy síkjai képezik keleti határa pedig a magyar Kis-Alföld. A Dráva völgyétől délre az A. legkeletibb ágazatai, az u. n. Juli-A. Horvátországnak, Isztriának és Dalmátországnak felföldével vannak közvetlen kapcsolatban. Délen a Col di Tendáig a lombardiai alföld képezi a magas hegység határát. Az A. tehát 12 hosszasági fokon át (a Greenw. K. h. 6-18°) a Rhône alsó völgyétől a Duna völgyéig, Bécsig terjednek 1036 km-nyi távolságban. Nyugaton a hegység alig 75 km. széles, holott keleten legyezőszerűen 300 km-nyire terül szét; átlagos szélessége 175 km. Az A. az É. sz. 43-48° között terülnek el, tehát csaknem pontosan középen az északi sark és az egyenlítő között. A hozzájuk csatlakozó fennsíkokat nem számítva, 240,000 km2-nyi területet foglalnak el és közepes magasságuk 1400 m. Fogalmunk lehet a hegység tömegéről, ha meggondoljuk, hogy egész Európa területére elosztva, 6 1/2 méterrel emelné földrészünk magasságát. A nyugati Alpesek délről északra fokozatosan emelkednek, a legmagasabb ponttól keletre pedig lassan ereszkednek. A Montblanctól, amely nemcsak az Alpeseknek, hanem egész Európának legmagasabb hegye (4810 m.), az Etsch forrásáig a hegycsucsok magassága 4800 és 2600 m. között, tovább keletre 4000 és 1600 m. között váltakozik; ott a fő hegysorok gerincének magassága nem kisebb 2600 méternél, itt 2000 méterre csökken és ilyen arány van a hágók magassága között is. Az Alpeseket környező síkok és völgyek tengerszín felett való magassága igen különböző. Nyugaton Valence 104, Lyon 174 m., délen Torino 239, Miláno 114, Brescia 139, Bassano 149, Udine 108 m., északon Bécs 175, Passau 279, München 520, Konstanz 400, Zürich 412, Bern 540 m. magas: az északi lejtőhöz csatlakozó síkok tehát sokkal magasabbak, mint a déli síkok.

Völgyek és hágók.

Az A. völgyei, amelyek azért olyan fontosak, mert a hegység 8 milliónyi lakosságának legnagyobb részét és az egész mívelt területet magukban foglalják, a hegysorok között levő helyzetükhöz képest hosszantfutó és harántvölgyekre, összetartozásukhoz és egymáshoz való csatlakozásukhoz képest pedig fő- és mellékvölgyekre oszthatók. A hosszantfutó völgyekben, amelyek az A. főirányát követik, nyilvánulnak leginkább azok a nagy előnyök, amelyeknél fogva az A. emberi szempontunkból a föld minden egyéb magas hegységeit fölülmúlják. Oly nagy számmal vannak a hosszantfutó völgyek és olyan terjedelmesek, mint aránylag egyetlen más magas hegységben sem. E völgyek oly nagyok, hogy néhányában egész külön országok keletkezhettek. Némi szabályszerűség, sőt egyformaság tűnik föl az alakjukban; nagyobbrészt mély, egyenes irányban húzódó, magas hegyfalakkal befoglalt és tágas barázdák, amelyek lassú emelkedéssel messzire benyúlnak egészen a hegység legbelsejéig. Ahol bennük mocsaras a völgyfenék, ami nem ritka eset, a falvak földjeikkel és kertjeikkel a hegyfalak hosszában sok helyen egyenletesen húzódó magasabb fokozatokon vagy a fővölgyekbe folyópatakok torkolatánál levő törmelékhalmokon vannak. Az A. hosszantfutó völgyeinek típusát leghívebben a Rhône völgye Wallisban, a Vorderrhein völgye, az Engadin, a Salza, Enns, Dráva, Száva és Mura-völgye mutatja.

A harántvölgyek, amelyek többé-kevésbbé tökéletes derékszöget képeznek a főhegysorok irányával, a főhegysorokba messzire benyomulnak, sőt azokat át is szelik, sokkal nagyszerűbbek és festőiebbek, mint a hosszantfutó völgyek; sokkal meredekebbek hegyfalaik, tele vannak szabálytalan sziklaomladékokkal és többnyire rövidebbek. Kivált a Közép-Alpesekben többnyire egy sor fokozatosan egymásután emelkedő, gyakran kerekded, leginkább azonban hosszúkás völgy tágulatból állnak, amely tágulatok régibb korban tómedencék voltak, de később kiürültek. A bennük folyó patak eleinte lapályos partok között halad, nem nagyon sebesen, de útját folytatva, mind mélyebbre vájja be a földbe a medrét és végre a kétoldalt emelkedő sziklafalak összeszorulása által képződő szakadékon át, amelyben gyakran szép vízesések vannak, az alább eső völgymedencébe jut. A völgytágulatokban vannak a falvak, amelyek lakosai többnyire állattenyésztéssel foglalkoznak. Efféle harántvölgyek például a Rhône völgye Martignyn alul az Aar, a Reuss, a Linth völgyei, a Rajna völgye Churon alul, Gastein völgye, az Ötzthal és a Möllthal.

Az A. völgyei jelenlegi alakjukat a víz hatásának köszönik. A patakok és folyók nagyobb részének vízbősége inkább az örök hó vídékén levő medencéknek nagyterjedelmű hómezőiből és az aláereszkedő glecserekből ered (körülbelül 3300 km2-nyi területet foglal el az örök hó és jég). mintsem a rendkívül nagy számú forrásokból. Ez a magyarázata annak, hogy a glecserekből eredő alpesi folyóknak éppen nyáron, a legnagyobb forróság idején legtöbb a vizök, holott a csupán forrásokból eredő folyók vize akkor csökken. A Mészkő-Alpesekben ellenben a magasabb tájak sok helyen víz nélkül szűkölködnek, mert hasadékaikon és szakadékaikon a hegyek belsejében levő barlangszerű üregekbe tódul a víz és a hegy aljában hatalmas forrásokban buzog ki. A felső völgyek patakjai alább folyókká egyesülnek és úgy lépnek ki a síkokra. A magasabb völgyekben nagyobbára nagy esésük, sebes folyásuk van, a völgytágulatokban ellenben sok helyen lassan haladnak tovább és nagy mocsarakat képeznek. A kisebb folyók sok kavicsot és törmeléket hordanak le a völgyekbe. Ahol a nagyobb völgyekbe és síkokra kijutnak, ott a hordalékból egész nagy törmelékhalmok keletkeznek és sok helyen a mocsaras völgyfenekeken éppen csak ezek a halmok elég szárazak arra, hogy rájuk falvakat építhetnek és földjüket megmívelhetik. Az A. vízrendszerére jellemző, hogy a folyók egy központból sugárzanak szét minden irányban. A Szt. Gotthárdról a Reusson kívül még három folyó folyik le, a Rajna, a Rhône és a Tessin, amelyek vize az Északi-tengerbe, a Földközi-tengerbe és az Adriai-tengerbe folyik. Két más folyó nem ered ugyan a Szt: Gotthárdon, de hozzá egészen közel, t. i. az Aar, a Rajna e legnagyobb mellékvize, és az Inn. Tehát az Alpesek egy csoportjából öt folyó négy tenger felé folyik szét. A tavak közül csak a kisebbek vannak a hegység belsejében; de annál fontosabbak a hegység északi és déli aljában a nagy völgyek torkolatánál levő igen mélyvizű tómedencók (Lago Maggiore, Lago di Como, Lago di Garda, Genfi-tó, Zürichi-tó, Boden-tó, Chiemsee. Traunsee, Attersee stb.), amelyekben megtisztulnak a rajtuk keresztülfolyó alpesi vizek, mert otthagyják minden hordalékukat. E tavak felső végét még magas szirtfalak szegélyezik, alsó végük pedig már a síkságon van, úgy hogy körülöttük együtt láthatók a hegységnek és a síkságnak természeti szépségei. Némely tómedencét már egészen betöltötték a folyók hordalékukkal.

A hágók, amelyek a hegysorok két oldalán ellenkező irányba nyíló völgyeknek felső végét kapcsolják össze egymással, szintén jó bizonyítékai annak, hogy az Alpesek tagozódása milyen kedvező. Egyetlen más hegységnél sincsen olyan nagy külünbség a gerincek átlagos magassága és a hegycsúcsok magassága között; annak köszönhető, hogy olyan könnyen járható utak vezetnek a hegységen át. Ugyan minden magas hegység határt képez a két oldalán elterülő tájak között, de az Alpesekben a magas hegységeknek ez a sajátsága legkisebb mértékben nyilvánul. Igaz ugyan, hogy az A. nagy szélességüknél és magasságuknál fogva fontos határvonalat képeznek éghajlati, növényzeti és állati tekintetben, de a két oldalán lakó népek aránylag mindig könnyen közlekedhettek egymással, aminek igen nagy hatása volt az európai műveltség egész fejlődési menetére. Már az ó-korban a rómaiak járhatókká tették a hegyi utakat, amennyire az ő viszonyaik megkövetelték. A középkorban és az újkorban csak gyalogjáróknak valók voltak ez utak, csak századunk elején tették őket kocsiközlekedésre használhatókká. Újabb időben vasutakat is építettek, amelyek részint a gerincen át vezetnek (Brenner), részint alagutakban haladnak a legmagasabb pontokon (Mont Cenis, Szt -Gotthard, Semmering,. Arlberg). (Lásd Alpesi utak, és a térképhez csatolt névsorban az áttekintést.)

Az A. földtana.

Az A. földtani szerkezetének egyes részleteit ugyan számos búvár vizsgálta meg az újabb időben nagyon alaposan, de még mostanig sem jutottak az A. keletkezését illetőleg általánosan elfogadott nézetre. Legáltalánosabb és legközelebb jár a valószínűséghez az a nézet, amely szerint az egész hegységet egy vízszintesen, általában D felől ható erő emelte fel. Az A. jelzett keletkezési okának megfelelőleg alakul a hegység nyugati és északi szélének vonulati iránya. Mindenütt, ahol régibb tömegek ellensúlyozták a dél felől jövő oldalnyomást, a rétegek gyüremlései sokkal változatosabbak, mint ott, ahol efféle akadályok nem voltak. Ez a jelenség a hegység bel-alkatában is szembetűnő. Az A. földtani térképén világosan megkülönböztethető három öv, egy központi öv és egy-egy déli és északi melléköv. A központi öv hegytömegei túlnyomóan különböző alkatú gnájsz-gránitból állnak, ritkábban valóságos gránitból és köpenyszerűen borítják őket köröskörül palarétegek (szarukő-kőzetek, csillámpala és kivált az u. n. zöld és szürke palák), melyeknek kövületeiből kitünt, hogy a keleti Alpesekben, legalább részben a szilur- és devon-képlethez, sőt (mint a magas Ny-i részen) a kőszénképlethez tartoznak. A nyugati Alpesekben a központi övnek jelentékeny magasságú részeit jura- és kréta-korszakbeli kőzetek, sőt az eocén-képletbe tartozó kőzetek képezik és a központi tömegeket környező palák némelyike metamorf kőzetnek látszik. E palák a rajtuk áthatoló kristályos tömegektől bámulatos módon össze vannak szorítva és átgörbítve. A melléköveket nagyobbrészt a másod- és harmadkorbeli képletek meszes kőzetei képezik, amelyekben csak elszigetelve mutatkoznak kristályos kőzetek. Az A. déli melléköve nem olyan jól kifejlett; mint az északi, mert délen a Lago Maggioretól keletre a harmadkori kőzeteknek nagy tömege van ugyan a központi öv elé rakodva, de olyan szabályos gyüremléseik nincsenek, mint az északi övben. Az ívalakúan vonuló Alpeseknek déli homorú oldala meredeken szakad meg és ott ahol valóban harmadkori képletek vannak eléje települve, azok más természetűek, mint az északi melléköv megfelelő képletei.

A központi öv tűnik ki leginkább ritka és becses ásványainak, érceinek sokaságával, habár a bányászatnak csak egyes részeiben van jelentősége. A központi övhöz tartoznak az egész hegység hosszában elterjedt aranytelepek, valamint azok a telérek, amelyek rezet, ólmot, nikolt, kobaltot, de legfőképen vasérceket szolgáltatnak, amelyek kivált Stájerországban a fontos bánya- és kohóiparnak alapját képezik. A melléköveket illetőleg a keleti Alpesekben nevezetesen a triasz-képlet van nagyon elterjedve, holott a nyugati Alpesekben e korból való kőzet alig van egyéb, mint néhány quarcit (az ü. n. Verrucano); e képlet fontos a benne foglaltató érctelepek (főleg ólomtelepek) és a nagy kősótelepek által, amelyeket Berchtesgadenban, Halleinnál és a Salzkammergutban aknáznak ki. Viszont a keleti Alpesekben a jura-képlet szorul háttérbe, amely a nyugati Alpesekben nagyon ki van fejlődve. A krétaképlet egyes tagjai is sokkal nagyobb területet foglalnak el a nyugati Alpesekben, mint a keletiekben. Nem csekély jelentősége van végre az eocénképleteknek, amelyek a hegység egész északi pereme hosszában olyan fontos helyet foglalnak el, de a völgyek belsejében ís előfordulnak és a Száva meg az Adriai tenger között elterülő felföldet képezik. Az újabb harmadkori képletek is az A. szélén és völgyeiben fordulnak elő, még pédig a molassz van leginkább elterjedve. Diluviális képletek leginkább a hegység aljában elterülő síkokon és a völgyekben fordulnak elő. A déli mellékövben az üledékes kőzetek között imitt-amott régibb kőzetek is vannak, gránitok, kristályos palák, a híres földpát- és augitporfirok és velük együtt a dolomitok a Luganoi tónál és déli Tirolban.

Az A. egyes részeinek külső alakzata a hegyeket képző kőzetnemek természete és fekvése szerint változó. A központi övben a rétegek meredeksége, a kőzeteknek tartóssága, kivált nagy quarctartalma oka annak, hogy a sziklagerincek és csucsok tű- és gúlaalakuak, kivált a nyugati A.-ben. Viszont azok a hegyek, amelyek a kevésbbé szilárd palából állnak, szelídebb lejtőjűek, kerekebb formájúak. A Mészkő-Alpesekben a rétegek helyzetének megzavarásától előidézett sokféle változás dacára mindenütt a fennsíkok képződésére való hajlam mutatkozik (a víz működése által keletkezett mély barázdák, tölcséralakú lyukak, éles hegygerincek jellemzik ezeket a részeket); azonban a hatalmas sziklatömegek nagymérvű szétrombolása által sok helyen tornyokhoz és várromokhoz hasonló festői sziklacsoportok keletkeztek, amelyek az A. legérdekesebb részletei közé tartoznak.

Az A. felosztása.

Már régen érezték az Alpeseknek részekre való osztása szükségét. Már régóta osztják fel nyugati (francia), középső (svájci) és keleti (ausztriai) Alpesekre. A nyugati Alpesek a többi Alpesektől főképen abban különböznek, hogy észak-déli irányuk van; a keleti rész a középsőtől abban, hogy sokkal szélesebb és abban, hogy mindinkább a fensiki forma lép előtérbe. E három rész mindegyike kisebb részekre oszlik.

A nyugati Alpesek. A nyugati Alpeseket négy kisebb csoportra osztják. A délkeleti csoportot Tengeri-Alpeseknek nevezik; a lombardiai síkságtól a Verdon völgyéig terjednek. Hozzájuk tartozik a síkság felé meredeken végződő és magas hegysor, amely északnyugati irányban a Stura forrásáig húzódik, és amelynek legmagasabb csúcsa a Cima di Gelas (3188 m.). A Nizza és Torino vidékét összekapcsoló Col di Tenda hágó vezet e hegysoron át. Tőle délnyugatra a Var völgye körül alacsonyabb hegység terül el, amely az Argens hosszan futó völgyétől elválasztott Monts d"Esterel és Monts des Maures hegysorokkal van kapcsolatban.

A Stura és Ubaye völgyétől északra kezdődnek, a Kotti-A.; csupa rendetlenül csoportosuló hegyekből és hegysorokból álló vidék, amelyet a Durance és a Drac vőlgye fog körül, és amelynek K.-re meredeken végződő és a Pó-vidék forrásvölgyeitől szeldelt lejtőjén a Col de Genevre hágó vezet át, amelyen kocsival is lehet közlekedni Briançon és Susa között; délebbre elszigetelve emelkedik a Monte Viso. A Kotti-Alpeseknek a Rhône felé eső nyugati lejtői nem olyan meredekek, mint a keleti lejtők. A Kotti-Alpesek legmagasabb hegycsoportja a Pelvoux, amely a Grenobleból Briançonba vezető és kocsiközlekédésre is használható Col de Lautaret hágótól délre van; a hegycsoport legmagasabb csúcsa az Ecrins vagy Pic des Arsines (4103 m.).

A Graji-A. északkeleti irányban húzódó magas hegysorral kezdődnek az Arc és a Dora Riparia völgye között; e hegysor nyugati részében vannak a Grandes Rousses (3478 m.), keletebbre pedig a, híres Mont Cenis hágó, amely Torinot Grenoblelal kapcsolja össze. A hágótól 21 kilométernyire nyugatra a Pointe sur Frejus alatt szeli át a vasúti alagút a hegysort. E hegysortól északra van az Arc völgye, a völgytől északra pedig az előbbi hegyláncolattal párhuzamos láncolat emelkedik (a Grand Paradissel, mely 4052 m., és a Becca di Nonaval), amelyet északon az Iserenek völgye és a Dora Baltea völgye határol. A két folyó forrásának völgyét egy északnyugatra húzódó magas hegyláncolat választja el, amelyen át a Kis-Szt.-Bernát hágó vezet Grenobleból Aostába. A tőle északra következő Savoyai-Alpesek-ben a Montblanc hatalmas hegytömege emelkedik legelől, az összes Alpeseknek e legmagasabb része, a mely északkeleti irányban húzódik. Nagy glecserekkel borított gerince sehol sem alacsonyabb 3000 méternél; főcsúcsai a Montblanc (4810 méter), és a csipkés gúlaalakú csúcsaik által föltűnő Aiguillek (Aiguille Verte, Aiguille de Dru stb.). Az egész hegytömeget délen a Dora Baltea forrásvölgyei (sok glecseréről nevezik e völgyet Allée Blanchenak), északon az Arve forrásvölgye; Chamounix világhirü völgye határolja. Ez utóbbi völgytől a Genfi-tó felé végre lassan alacsonyodik a hegység (Chablais). A déli részben emelkedik a Buet és tovább északra a Dent du Midi. Nyugatra az alsó Arve és a Rhône völgye felé még szelídebben ereszkedik a hegység.

A középső vagy svájci Alpesek. A középső A. két főrészre oszhatók, egy délire, amely a hegység legmagasabb láncolatait foglalja magában, és egy északira, amelyhez csak alacsonyabb hegycsoportok tartoznak. A déli rész megint négy kisebb részre osztható. Ezek közül a legészakibbat a Berni A. képezik, egy KÉK-i irányban húzódó hegysor. Ny-i végét csak Szt.-Maurice szorosa, amelyen át a Rhône a Genfi-tóhoz jut, választja el a Dent du Miditől; K-i vége pedig a Rhône forrásánál közvetlen összeköttetésben van a Szent-Gotthárd tömegével. Csak ösvények (Gemmi és Grimsel hágók) vezetnek át a hegysor főgerincén. Legnagyobbszerű a hegysor keleti része, amelyet hatalmas glecserek borítanak, és amelyben a legmagasabb hegycsúcsok vannak (Finsteraarhorn 4275 méter, Aletschhorn, Jungfrau, Mönch, Schreckhorn). A Brienzi- és Thuni-tó felé hozzáférhető völgyek, ereszkednek alá e hegytömegből. Leghíresebbek e völgyek közül Grindelwald és Lauterbrunnen völgyei, amelyek a szorosabb értelemben vett Berner-Oberlandot tárják föl. E vidéket északon a két említett tó, keleten a felső Aarvölgy (Haslithal), nyugaton a Kander határolja. Grindelwald völgye a Berni-Alpesek főtömegétől egy kisebb hegycsoportot választ el, amelynek hegyei közül a délre eső glecserekre nyíló szép kilátásáról elhíresült Faulhorn (2683 méter) magaslik ki. Nyugaton alacsonyabb a Berni-Alpesek gerince, mint keleten; nyugaton a Wildhornt (3264 méter) tartják a legmagasabb hegycsúcsnak. A Berni-Alpesek déli lejtője meredeken és hirtelen végződik a felső Rhône hosszant futó völgyében, Wallisban. A Rhônevölgytől délre a Berni-Alpeseknél is hatalmasabb Pennini vagy Wallisi-Alpesek hegytömegei emelkednek, amelyek nyugaton a Montblanc csoportjával vannak kapcsolatban, keleten pedig az Anza forrásáig huzódnak. Egyetlen járható hágójuk, amelyen ösvény vezet át, a Nagy-Szt.-Bernát a nyugati részen, keleten ellenben hatalmas glecserek borítják a főgerincet. E glecserek fölött emelkednek a hegysor keleti végén a legmagasabb hegycsúcsok (a Monte Rosa a Dufour-csúccsal 4638 m., a Matterhorn, Weisshorn). E hegyek D-re, a Dora völgye felé meredeken és hirtelen végződnek, É-ra a Rhône felé szelídebben ereszkednek hosszabb ágazatokkal, amelyek között szép völgyek vannak (Bagne-, Eringer-és Visp-völgy). Egészen K-en, a Visp-völgynek két ága között a Monte Rosa felől messzire előrenyomulnak a Mischabel csúcsai (Dom) és vele egyközűen a Saasvölgy keleti oldalán nyúlik É-ra a Rhôneig egy hasonló hegysor (a Fletschhornnal).

Ettől keletre a kocsiközlekedésre is használható Simplon hágóval kezdődnek a Leponti-A.., amelyeket keleten a Splügen hágó, a Hinterrhein völgye a Via-Mala-val, északon pedig a felső Rhône völgye, a Szt.-Gotthard hegytömege és a Vorderrhein völgye határol. A Leponti A. déli szélén van a Lago Maggiore és a Lago di Como. A Toce és a Tessin völgye hasítja ki a Leponti-Alpesekből azokat a hegycsoportokat, a melyeket Tessini-A. neve alá foglalnak; ezeknek vannak ugyan a Lago Maggiore északi partján még 2000 m. magas csúcsaik, de csak az északi részük emelkedik az örök hó határáig. Ehhez a hegycsoporthoz északon két nagy hegyláncolat csatlakozik, amelyek egyike a Simplontól a Szt.-Gotthárdig terjed (legmagasabb csúcsa a Monte Leone 3565 méter), másika pedig, melyet Adula-Alpeseknek neveznek, a Szt.-Gotthárdtól keletre a Splügenig húzódik. Ez utóbbi részben, általában a Vorderrhein völgye között és az említett tavak között a Rheinwaldhorn (3398 méter) a legmagasabb hegycsúcs. A Tessin felső völgyétől északra van a Szt.-Gotthárd középponti hegytömege a hasonló nevű hágóval, amely alatt vasúti alagút vezet át; É-on a Reuss felső völgye határolja, amelyet a Furka hágó a Rhône völgyével, az Oberalppass pedid a Vorderrhein völgyével kapcsol össze. K-en a Leponti-A.-hez a Reti-A: (Graubünden) csatlakoznak, amelyeket a Chiavennától Landeckig terjedő hosszant futó völgy (Bergell és Engadin, a mely két völgyet a kocsival is járható Maloja hágó kapcsol össze) oszt ketté. A Reti-A. északi felében, amelyet az Inn, a Rajna és

Feldkirchtől Landeckig az Arlberg hágón át vezető út határol, kevés terjedelmes hómező van; de még a hegycsúcsoknak egész sorozata emelkedik ott 3000 méteren felül. A legmagasabb csúcsok a hegycsoport déli szélén, az Engadin hosszában húzódó hegysorban vannak (Piz Kesch 3422 m., a Silvretta-csoportban Piz Linard). A főgerincen kocsival is járható több hágó van. Az északi Reti-A. központjából, a Silvretta-csoportból húzódik Ény felé a Montafun és Prättigau völgyek között a Rhätikon a Scesaplanaval (2968 méter). A Reti-Alpesek déli része az alsó Mairától északkeletre Reschenscheideckig húzódik; leginkább kitűnik a Berninának (Rosso" di Scerscen 4052 méter) nagy glecserekkel borított tömege által, a melynek keleti oldalán a kocsival is járható ugyanily nevű hágó vezet délre, a Val Tellinába vagy Veltlinbe, az Addának előbb délnyugatra, azután nyugatra a Lago di Como felé huzódó völgyébe. A völgytől délre külön csoportot képeznek a Bergamoi-A., melyek legmagasabb hegysora az Adda mentén nyúlik el keletre; déli ágazatai a lombardiai síkság felé ereszkednek, keleten pedig az Oglio völgye (Val Camonica) választja el őket a tiroli határon emelkedő hegyektől.

A svájci Alpesek északi alacsonyabb felének hegycsoportjai a Berni-Alpesektől és Reti-Alpesektől északra a svájci síkságig és a Boden-tóig terjednek. E hegycsoportokon csak imitt-amott elszigetelve mutatkoznak a magas hegységnek jellemző sajátságai; a szép hosszant futó és harántvölgyeknek egész sorozata szeldeli őket sok helyen, völgyeikben nagy tavak vannak és ezekről a tájképi változatosságukról híresedtek el annyira. Az Aar, a Reuss, a Linth völgyei, ez utóbbi a Zürichi-tóval és a Wallenseevel, és a középső Rajna völgye hat részre, osztják Svájc északi alacsonyabb Alpeseit.

A legnyugatibb rész, a Freiburgi-A. (főcsúcsai a Vanil Noir 2386 m.), a síkság, a Genfi-tó keleti része és a Simme völgye között van; sehol sem mutatkoznak benne a magas-hegységi sajátságok. A Brienzi- és Thuni-tótól északra egészen a Vierwaldstätti-tóig terjednek az Emmenthali-A. (főcsucsai a brienzi Rothorn 2351 m., a Pilatus), amelyeken át a kocsival is járható Brünig hágó vezet a Brienzi-tóhoz; a két Emmen völgye szeli át őket, amelyek egyike az Aarba, másika a Reussba folyik. Tovább keletre, a Vierwaldstätti-tótól délre, a Reuss és az Aar között vannak az Urii-A.; ezek közepén, a Rhône forrásától északi irányban húzódik egy magas hegysor (főcsúcsa a Dammastock 3633 méter).

Az Urii-Alpesektől keletre, a Vorderrheintól északra vannak a Glarusi-A., amelyek a Linth völgyéig és a Wallensee partjáig terjednek; több pontjuk a magas hegységhez hasonló természetű (a Tödi 3623 m.). E csoportot a Rajna mellékfolyóinak völgyei szeldelik. Tovább északnyugatra, a Linth völgyétől nyugatra a Vierwaldstätti- és Zürichi-tó között vannak a Schwyzi-A., amelyeknek már csak keleti részében vannak magas hegyek (a Glärnisch 2919 m.); hozzájuk tartozik délnyugaton a Lowerzi-tó völgye által tőlük elkülönített Rigi tömege, amelyet délen a Vierwaldstätti-tó, északon a Zugi-tó határol, és amely nem (1800 m.) magasságáról, hanem a róla nyíló gyönyörű kilátásról híres. A Zürichi-tóval és a Rajnának keletre eső völgyével együtt a Wallensee egészen elvágja a többi Alpesektől az Appenzelli-Alpeseket (Säntis 2504 m.), amelyek északon és nyugaton lassan ereszkednek a síkság felé.

A keleti Alpesek. A középső Alpesektől abban különböznek leginkább, hogy nagyobb térre terülnek szét és mindenütt a fensíkok képzésére való hajlam mutatkozik; egész alkatuk egyszerűbb, mint a többi Alpeseké. Három nagy részre oszlanak, amelyeket tágas hosszant futó völgyek választanak el egymástól. Az északi rész nyugaton a Vorarlbergi-és Allgäui- Alpesekkel kezdődik. Ezek délen Arlberg hágóig terjednek, amely az Inn és Rajna völgyét kapcsolja össze egymással; keleti határuk pedig a Lech völgye. Nyugati oldalukon van a Montafun, a Bregenzer-Aa és a felső Iller völgye (Allgäu), keleten a felső Lech hosszant futó völgye, amelynek a Füssen-szoros képezi kijáratát a síkság felé. Legmagasabb emelkedésök a Rothe Wand (2701 m.).

A Vorarlbergi-Alpesekhez csatlakoznak keleten az Észak-Tiroli-A., melyeknek északi lejtője a bajor Oberland; bennük több helyen fensíkszerűen szétterül a hegység és több hegysor és különálló hegy válik ki (Wettarstein-hegység és benne a Zugspitze 2960 m.). Három kocsiközlekedésre is használható út szeli át ezeket az Alpeseket, nyugaton a Fernpass, középen a Scharnitzi-hágó, a mely az Inn völgyét a Lech és Isar völgyével kapcsolja össze és keleten a regényes Achensee hosszában vezető szoros. Az Észak-Tiroli-Alpeseket délen az Inn szép hosszant futó völgye határolja, amely nyugaton Finstermünz és Landeck völgyszorosaival kezdődik és keleten a Kufsteini-völgyszorossal végződik, amelyen át a folyó kijut a síkságra. Keleti partján kezdődik a Kitzbüchli-A. hegytömege, a mely keleten a Saalachvölgyéig, délen a Pinzgauig terjed; legnagyobb emelkedései keleti részén a Birhorn (2632 m.), délnyugaton a Katzenkopf, legérdekesebb része azonban a Kaisergebirge (2331 m.) az Inn közelében, az Inn völgye és az egész hegycsoportot átszelő Achen völgye között.

A Saalach keleti oldalán emelkednek a Salzburgi-A., amelyeket a Saalach, a Salzach és a közöttük levő Zelli-tó választanak el a többi hegyektől. Közepén vannak legmagasabb emelkedései (Hochkönig 2938 m., Watzmann), amelyek északi oldalán van Berchtesgaden regényes völgye, a németországi Alpesek legszebb vidéke. A Salzachtól keletre a Salzkammergut Alpesei következnek, amelynek legmagasabb része délen az Ennsvölgy hosszában huzódik. E hegysor középpontját képezi a Dachstein (2996 m.) és Thorstein, a melynek keleti oldalán kocsiút vezet Ausseen át az Ennsvölgybe, északi oldalán pedig a kies Traun-völgy van, a szorosabb értelemben vett Salzkammergut, szép alpesi tavaival; ott van a szép kilátásáról híres Schafberg. E legmagasabb hegycsoporttól nyugatra a Salzach felé huzódik a Tännengebirge (Rauscheck 2428 m.), nyugatra a Todtes Gebirge és a Priel hegytömege (2514 m.). Délen és keleten ezeket a hegyeket az Enns völgye fogja körül, amelyen túl keleti folytatásaik a keleti Alpesek központi csoportjának végéhez csatlakoznak; északon alacsonyabb fokozataik egészen a Dunáig ereszkednek.

A keleti A. északi csoportját délen a hosszant futó völgyeknek egész sora határolja; nyugaton az lnn völgye Landeck szorosától Kufstein szorosáig; középen, a Kitzbüchli- és Salzburgi-Alpesektől délre a Salzach völgye (a Pinzgau), amelyből a Salzach a Leug szorosán át jut ki a síkságra;. keleten pediga Salzach völgyéhez közvetlenül csatlakozó Enns-völgy, amelyből az Enns a Priel-hegységtől keletre a Gesäuse völgyszoroson át jut ki a Duna völgyébe.

A keleti A. központi csoportja nyugaton az Ötzthali-Alpesekkel kezdődik, amelyeket a Reti-Alpesektől az Inn völgyét az Etsch forrásvölgyével összekapcsoló Rechenscheideck hágója, a legkönnyebben járható alpesi hágók egyike választja el, délen pedig a Vintschgau (az Etsch völgye) határolja. Terjedelmes glecserektől környezett legmagasabb emelkedései a déli részében, az Ötz forrásainál vannak (Wildspitze 3776 m.), keleti részében is, amelyet Stubayi-Alpesek-nek neveznek, nagy hegyek vannak (Zuckerhut 3511 m.), Ezeket a hegytömegeket egy hágó sem szakítja meg; fővölgyeik: a Kaunzthal, Pitzthal, Ötzthal és a Stubay völgy északra nyílnak az Inn völgyébe; a Vintschgau felé ereszkedő déli ágazatok rövidebbek, kivéve a keleti részen a Sarnthal felé. Keleten az Ötzthali-Alpeseket a Brenner-hágó, amelyen át az Innsbruckot Bozennel összekapcsoló vasút vezet, választja el a Zillerthali-Alpesek-től, melyek legmagasabb része északkeletre húzódó hegyláncolatot képez (Hochfeilerspitze 3506 m.), a felső Ahrenthal (Pettau) északi oldalán. A hegycsoport északi oldalán a Zillerthal ágazik szét sok mellékvölgyével, amely ekközül a legkeletibbet a Gerlos-hágó kapcsolja össze a Pinzgau felső végével. A hegycsoport déli kiágazásai az Ahrenthal mentén egészen a Pusterthalig terjednek.

A Krimli-Tauern hágója választja el a Zillerthali-A.-ket keleti folytatásuktól, a Hohe-Tauern hegysortól, a keleti Alpesek egyik leghatalmasabb hegy tömegétől, melynek legmagasabb része keletre egészen a Lungauig terjedő egységes hegyláncolat, terjedelmes glecserektől környezett magas hegycsúcsokkal (Grossglockner 3797 méter Grossvenediger, Dreiherrenspitz); a hegysoron csak kevés és nehezen járható ösvény vezet keresztül. É-on Pinzgau felé hirtelenül, meredeken végződik; lejtőjét számos harántvölgy szeldeli, amelyek híresek természeti szépségükről, kivált pompás vízeséseikről; nevezetesebbek a Kriml-, Stubach-, Fusch-, Gastein- és Arlthal.

A déli lejtő hosszában két nagyobb hosszantfutó völgy huzódik, nyugaton a Deffereggenthal, keleten a Möllthal. Ezeket viszont magas hegysorok választják el a Dráva völgyétől; az előbbit az Antholzer-A. (Hochgall 3442 m.) és a Deffereggeni Alpesek (Panargenspitz 3168 m.), az utóbbit a Kreuzeck hegycsoportja (Polinik 2780 m.), A Hohe-Tauern sora keleten a Mura forrásvölgyénél (Lungau) két ágra oszlik és a Brennertől keletre az első hágók, a Radstädter-Tauernpass és a Katschbergpass (1641 méter) ezeken az ágazatokon vezetnek át Salzburgból Klagenfurtba. A Mura forrásától keletre huzódó két ág egyike, amelynek kezdetét Stájer- Alpesek-nek nevezik, a Murának és az Ennsnek párhuzamos hosszantfutó völgye között nyúlik el. Legmagasabb része a két völgy között középen húzódó láncolat (Hochgolling 2863 m.), melynek keleti része a Seckaui- A.; ez utóbbiak nyugati oldalán vezet a Rotten-manner-Tauern-hágó a hegységen át az Enns völgyéből Judenburgba. Ez Alpeseket keleten a Palte és Liesing délkeletre húzódó völgyei határolják, melyek forrásvidékét a kocsiközlekedésre is használható Schoberpass, az Alpesek egyik legkönnyebben járható hágója kapcsolja össze egymással. A hágó legmagasabb pontján rozsföldek vannak. Az onnan keletre eső Alpeseket, amelyek messzire szétterülnek a Mura és a Duna között, Stájer-Ausztriai- A. neve alá foglalják; Bécs-Újhelytől keletre a magyar Kis-Alföldnél végződnek e hegyek. Az Alpeseknek ez a része több kisebb festői alakzatú hegycsoportból áll, amelyek már más természetűek, mint a magas hegység, és mély völgyelések által vannak egymástól elválasztva. Két párhuzamos hosszantmenő völgy szeli őket délnyugaton, a Salza és a Mürz völgye; az északi részen, a Salza mellett van a Dürrenstein és az Ötscher, a két hosszantfutó völgy között a Reichenstein, Hochschwab (2278 m.), Veitschalp, a bécsi Schneeberg, a Mürztől délre pedig a Wechsel. A két utóbbi hegy között a Semmeringen vezet át a vasut Bécsből Grácba. Északon e hegyek a Duna völgye felé, délen a Mürz völgyétől délre Magyarország dunántúli dombos vidéke felé ereszkednek. Az A., eme részének legészakkeletibb végét képezi a Wienerwald, mely a Dunánál a Kahlenberggel végződik és amelynek legmagasabb hegye a Schöpfl (893 m.). Sokkal rövidebb a Mura forrásánál kezdődő másik ág, mely keleti Karinthiai-A. neve alatt a Katschbergpasstól keletre húzódik, és amelynek legmagasabb emelkedései a Mura jobb oldalán elnyúló hegyláncolatban vannak (Eisenhut 2441 m., Kuhalp). E hegyláncolatnak a Gurk és Lavant folyóktól szelt ágazatai messzire terjednek délfelé és a Drávához ereszkednek. Tovább keletre a Mura völgye terül el és déli Stájerország dombos vidéke.

A keleti Alpesek központi csoportjaitól délre hosazantmenő völgyeknek szakadatlan láncolata húzódik NK-i irányban. Ny-on a felső Etsch-nek hosszantfutó völgyével (Vintschgau) kezdődik, amely az Eisacknál levő Klausen szoroson át kapcsolatban van a Rienz-völgyével (Pusterthal); ebből a toblachi mező vezet át a Dráva völgyébe, amely folyó hazánk síkságára való kilépéséig választó vonalat képez a központi és a déli Alpesek között. E déli Alpeseket nyugaton az Oglio völgye választja el a Bergamoi-Alpesektől. Nyugati végüket az Ortler hegycsoportja képezi a Val Tellina, a Vintschgau és a Noce völgye között; a hegycsoport a keleti Alpesek legnagyszerűbb részei közé tartozik. Északnyugaton vannak a legmagasabb részei (Ortler 3905, m., Zebru [Königsspitze], Monte Tresero); jobban K.-re, a Martell és Ulten északkeletre huzódó párhuzamos völgyei között is vannak magas hegyek. Ezen a hegycsoporton vezet át az Etsch völgyéből az Adda völgyébe a Stilfser Joch híres kocsiutja, amely minden alpesi műút közül a legmagasabbik (2756 m.). Az Ortlertól délre eső vidéket az Oglio és az Etsch völgye között a nyugati Trienti-A. foglalják el, melyek legmagasabb hegycsúcsai az északi részen, az Adamello-csoportban vannak (Presanella 3651 m., Adamello, Cima di Brenta). E hegyek északi oldalán van a Noce nagy völgye, amely keletre folyik és amelynek forrásától a Tonale-hágó vezet át a Val Camonicába. A lombardiai síkság felé terjedő hegyágazatok a Sarca völgyét (Judicaria) fogják körül, amely a Garda-tóba folyik; a tavat a Monte Baldo választja el az Etsch völgyétől. E hegyek keleti oldalán a középső Etsch völgye Bozentól délre húzódik, míg a folyó Ala szorosán át a lombardiai síkságra ki nem jut. A folyó keleti oldalán, a Brenta völgyének (Val Sugana) déli oldalán vannak a keleti Trienti-A., amelyek a Brenta forrásánál levő Pergine hágónál vannak kapcsolatban a többi Alpesekkel; legmagasabb hegyeik (Cima Duodici 2331 m.) É-on vannak A Val Suganától északra kezdődnek a Dél-Tiroli-Dolomit-A.. amelyek az Etsch és Piave völgye között vannak és festői sziklacsoportozataikról híresek. Három részre oszlanak, amelyek közül a déli a Val Sugana és az Avisio nagy völgye között van és amelyet két délre nyíló völgy szel át, a Cismone völgye (Primiero) és a Cordovoleé; azon a részen vannak a legmagasabb hegycsúcsok (Marmolata di Penia 3494). Az északnyugati rész, a Gader völgyétől (Enneberg) nyugatra, hegycsúcsainak nagyszerű formáiról híres (Langkofel 3179 m., Geissler-Spitz, Schlern); az ÉK-i részt (Croda Rosa, Dreischusterspitz 3160 m.) az Ampezzo kocsiútja szeli át, amely a Pusterthalt a Piave völgyével kapcsolja össze.

A Piave és Tagliamento völgye között a Drávavölgy déli oldalán vannak a Karni-A. Ezeknek északi része a Dráva és a Gail völgye között, a Mautheni-hágó által ketté van osztva (nyugaton Sandspitze 2801 m., keleten Villacher Alpesek 2165 m.). A Gail hosszantmenő völgyét nyugaton a Karditscher Joch kapcsolja össze a Dráva völgyével. A Gail völgyének déli oldalán húzódik végig a voltaképeni Karni A. láncolata (Paralba 2690 m., Colliano a Pleckenjochon vagy Monte Crocen át vezető régi római út mellett). E láncolatnak a lombardiai síkság felé ereszkedő ágazatai a Friauli-A. (Monte Cridola 2583 m., Monte Premaggiore), amelyeket a Tagliamentonak kővel borított puszta völgyei szelnek. A Karni-Alpeseket a Pontebbai (vagy Pontafeli) hágó szeli át; amely az Alpesek egyik legkényelmesebb hágója és Klagenfurtot a lombardiai síksággal kapcsolja össze. Tovább keletre, az Alpesek végső délkeleti része két ágra oszlik, amelyek között a Száva széles völgye húzódik délkeletre. Az északi ág kezdetét Karavankáknak nevezik, amelyek mindkétfelől meredek láncolatot képeznek (Grintouz 2559 m.); Ny-i részükön a Loigl-hágón át kocsiút vezet Klagenfurtból Laibachba. DK-en a Steini- v. Sulzbachi-A. Cilli felföldjét fogják körül (Oistritza 2350, Raducha), a Sann felső völgyét, amely a keleti A. egyik legkiesebb vidéke; hozzájuk tartoznak a Száva felé a cillii hegyes vidék, a Dráva felé a Bacher hegység. A déli ágnak csak a kezdetében, az úgynevezett Juli-Alpesekben. vannak még magas hegyek (Triglav 2864 méter); azután hirtelen alacsonyodnak a hegyek Isztria hegyes vidéke felé. Ahhoz délkeleten a Karszt fensíkja csatlakozik, a hol már a hegyaég alpesi természete megszűnik és a Balkán-félszigetre terjedő felföld sajátságai tűnnek szembe.

Éghajlat, növény- és állatvilág

Az Alpesek nyugati részei melegebbek, mint keleti részei, déli részei melegebbek, mint északi részei. A magasság emelkedésével a hőmérséklet csökken; átlag minden 176 m.-nyi emelkedésnél 1° C.-szal csökken a hőmérséklet. Az átlagszám azonban az évszakok szerint változó, nyáron a hőmérséklet gyorsabban csökken fölfelé, mint télen. A csapadék mennyisége az Alpesekben jelentékeny; az évenként eső hónak és esőnek a magassága átlag van 1 m. Legtöbb esőben a felső Tagliamento völgye részesül, ahol az évi csapadék mennyiség átlag 2,4-2,8 méterre emelkedik. A havazási napok száma az esőzési napok számát nemcsak az örök hó magas vidékén, hanem már 1500 m. magasban is meghaladja. Azonkívül gyakran van harmat, dér; köd és felhőképződés. A szelek közül a magas hegységben a DNy--i és ÉK-i szél a legfontosabb. A DNy-i szél (Svájcban föhn), mely valószínűleg nem egyéb, mint az Atlanti-óceán felsőbb légrétegeiben a DNy-i passzát, meleg, zivataros, heves és bágyasztó; a magas hegységben azonban rendkívül fontos, mert melegségével tavasszal előmozdítja a hó gyors olvadását és azáltal a földmívelést a hegység magasabb völgyeiben. Viszont az ÉK-i szél (Svájcban brise) tiszta, derült időt, szárazságot hoz és a levegőt lehűti

Az A. növényzete sajátszerű; abban a három övben, amelyre az A. lejtőit osztani szokták, ebben a tekintetben nagy változatosság uralkodik. Az erdők öve 600 métertől körülbelül 1800 méterig terjed fölfelé. Ez öv alsó részére a diófa és gesztenyefa jellemző, bár az utóbbi az északi lejtőn nem fordul elő; e két fanemmel egy vidéken terem a kukorica is 800 m. magasságig. A szőllő, amely az északi vidéken csak 500 m. magasságig terem, a déli lejtőn 800 méterig emelkedik. Az erdők magasabb övében a bükk az uralkodó fanem; mind az északi, mind a déli lejtőn az európai gabonafajták 1300 méterig teremnek, a közönséges gyümölcsfajok is olyan magasságig terjednek. Ezen a magasságon fölül a fenyvesek öve következik egészen az erdei tenyészet felső határáig. A jegenyefenyő az uralkodó fanem, de a legjellemzőbb fanem a cirbolyafenyő. A havasi öv, a pásztorélet színhelye, ahol már kevés állandó lakóhely van, egészen az örök hó határáig, tehát körülbelül 2700 méterig terjed. A havasi öv alsó szélén még bokrok is vannak, fölebb azonban már csak pázsit borítja a földet és szép virágaikról híres havasi növények. Az örök hó öve a hegység legmagasabb részeit foglalja magában, a meredekebb helyeken, ahol a hó nem marad meg, még virágos növények is előfordulnak és némi zuzmót még a legmagasabb csúcsokon is lehet találni. V. ö. Schröter L., Taschenflora des Alpen-Wanderers. (3. kiad. Zürich, 1892.)

Az A. állatvilága is sajátszerű. Alsóbb részeiben olyan, mint Közép-Európa többi vidékein; csak a délre nyíló völgyekben fordulnak elő az olasz faunához tartozó állatok. Magasabb részeiben azonban, az erdőkön fölül egészen más, havasi állatvilága van, melynek jellemző képviselői a szép pillangók, sajátszerű bogarak, szárazföldi csigák, madarak (a szakállas keselyü, a havasi csóka, a gatyás fajd, a szirti fogoly) és emlősök (a zerge, a csaknem kíirtott vadkecske, a farkas, hiúz, medve, mormota, a fehér havasi nyúl stb.). A házi állatok közül az A. nagy részében fontos a szarvasmarha, melynek sok nemes fajtáját tartják és a melynek tenyésztése az Alpesek lakóinak egyik fő jövedelmi forrása; mindenütt tartják a kecskét; a juhot pedig leginkább a szárazabb legelőkön vagy azokon a magas hegyi legelőkön tartják, amelyekre a szarvasmarhát nem lehet fölhajtani. Lovat is tenyésztenek, szamarat és öszvért azonban csak délen.

Ásványi kincsek az egész hegységben előfordulnak, a bányászatnak mégis csak a keleti Alpesekben van nagvobb jelentősége. Stájerországban, Karintiában és Krajnában virágzik a vasbányászat és vasipar, mert ott dús szénbányák is vannak. Svájcban ellenben a kőszén hiánya miatt az érctelepeket sem érdemes kiaknázni. Stájerország szolgáltatja a legjobb vasat, Karintia a legtöbb ólmot, Krajna pedig cinket és kénesőt. Azelőtt sok bánya volt a nyugati Alpesekben is, most a legtöbb el van hagyatva; az egész ásványi termelés ott jelenleg némi vasra, nikolra, ólomra, kősóra és anthracitra szorítkozik. Sőt Tirolnak, Salzburgnak és Bajorországnak sófőzőiben állítanak elő. Az A. bővelkednek a legkülünbözőbb ásványforrásokban: a leghíresebb helyek e tekintetben Ischl, Reichenhall, Schuls-Tarasp, St.-Moritz, Lenk, Aix-les-Bains, Gastein, Bormio, Ragaz-Pfäffers.

Az Alpesek lakói.

A tönéneti kor kezdetén kelta származású népek voltak itt elterjedve, akik a rómaiaktól legyőzetve maguk is elrómaiasodtak. Utóbb a németek győzték le és szorították ki őket a hegység legnagyobb részéből. Az A. némely vidékén (Graubündenben és keleti Tirolnak több völgyében) lakó u. n, románok (ladinok) valószínűleg az ő utódaik. Most a déli völgyek lakosai nagyobbrészt olaszok, akik között itt-ott elszigetelve németek is laknak. A nyugati Alpeseket nagyobbára franciák, a többi Alpeseket nagyobbára németek lakják. Keleten Karintiának és Stájerországnak a Drávától délre eső részét és Krajnát szláv törzsek lakják. Az Alpesekben lakó németek számát 3 1/2 millióra a szlávokét 1 millióra teszik. Politikai tekintetben a keleti A. csaknem egészen az osztrák császársághoz tartoznak.

Az ipar némely vidéken igen magas fokon áll, ugy hogy készítményei az egész földön elterjedtek. A már említett vasiparon kívül, a melynek székhelye Stájerországban, Felső-Ausztriában és Tirolban van, és a selyemiparon kívül, amely a déli vidéken van elterjedve, nevezetesek még Svájcnak és Vorarlbergnek a szövőipara, a berni Oberlandnak, Berchtesgadennak, Ammergaunak és Tirolnak fafaragványai. Azokon a tájakon, ahol nyáron sok utas fordul meg, rendkívül nagy számmal vannak a kocsmárosok és a kalauzok. Svájcban a kocsmáros-ipar (15000 kocsma) közgazdasági jelentőségére nézve minden mást fölülmúl. Mégis az Alpesek szegénysége lakosainak nagy részét kivándorlásra készteti. A szegény Savoyából évenként ezrével vándorolnak el idegen földre, még gyermekek is, akik mormotát vagy majmot mutogatnak, cipőtisztítóknak v. kéményseprőknek állnak be. A tiroli házalók szőnyegeket, keztyűket és bőrárukat adnak el. Azonban kincsekben szegény, de természeti szépségekben gazdag hazájukba többnyire ujra visszatérnek. Az A. természeti szépségei ezreket vonzanak oda minden művelt országból. A közlekedő eszközök javulásával és szaporodásával a hegység nyári vendégei évről-évre szaporodnak. A régi, nehezen járható ösvények helyett most vasútak vezetnek a legmagasabb hegyek tövéig, sőt a hágókon és alattuk a hegyek tulsó oldalára is átvezetnek. A tavakon gőzösök járnak, pompás országutak vannak mindenfelé. A legtöbb turista a Chamounix-völgyet, a berni Oberlandot és Interlakent, a Vierwaldstätti tavat, Luzernt és a Rigit, a Nikolaithalt és Zermattot, az Engadint, az olasz tavakat, a Zillerthalt, Pusterthalt, az Ampezzovölgyet, a bajor tavakat, Berchtesgadent, a Salzkammergutot és a karintiai tavakat látogatja. Számos idegen élvezi minden évben az Alpesek szépségeit a sok nyaraló helyen és klimatikus gyógyhelyen, Montreuxban, Davosban, Meránban. De a merész hegymászók is évről-évre növekvő számmal kapaszkodnak fel a magas hegytetőkre, amelyeket azelőtt került az ember. Alpesi utazásokra már ugyan a múlt században kedvet keltettek némelyek, p. Scheuchzer, a természetbúvár, Haller Albert, a költő («Die Alpen» című leíró tankölteményében) és Saussure, ki először mászta meg. a Montblancot, mégis csak ebben a században fordult a tudomány és a költészet s velük a vállalkozó kalmárszellem az A. felé. A legmagasabb hegycsúcsok nagyrészét csak a legújabb időben mászták meg, a Jungfraut 1811-ben, a Mönchöt és a Dufourcsúcsot (a Monte Rosa legmagasabb pontja) 1855-ben, a Finsteraarhornt 1863-ban, a Matterhornt 1865-ben: ez utóbbinak megmászása négy emberéletbe került. Jelenleg az efféle kirándulások célpontja a Montblanc hegycsoportja, amely már magában véve egy egész hegység, számos nagy glecserével és amelynek azelőtt életveszélyes útjain most nők is megfordulnak: a Montblancon kívül a Pennini, Berni, Urii és Glarni A., a Bernina-csoport, az Ötzthaler Ferner, az Ortler és a Hohe Tauern a dél-tiroli A. dolomit- és porfirkúpjai, a Wettersteingebirge és a salzburgi A. vonzanak legtöbb látogatót. L. Alpesi egyletek.

Utak és vasutak

Már az ó-korban ismertek olyan utakat, amelyek az Alpeseken át észak-déli irányban vezettek, de a rajtuk való utazást mindig veszedelmesnek tartották. Gall népek már igen régen hatoltak északi Olaszországba s úgy látszik folytonosan érintkeztek az Alpeseken túl lakó rokonaikkal a hegységen át; azt sejteti a «szent útról» szóló monda is, amelyet az ott lakó népek föntartottak és védelmeztek. A Kr. e. III. sz.-ban történt Hannibálnak az Alpeseken való híres áthatolása; akkor csodaként bámulták rnerész vállalatát. Később a rómaiaknak több útjuk vezetett a hegységen át Galliába s Germániába. Miután a régi római utak elpusztultak, az alpesi utak egészen a XVII. Sz.-ig csaknem kivétel nélkül ösvények voltak, amelyeken sokszor jártak szerencsétlenül emberek és állatok; csak a múlt században kezdték őket kocsiutakká átalakítani. Még Haller Albert azt mondhatta, hogy az Alpeseken át nem megy kocsi. Csak két rossz kocsiút vezetett az Alpeseken át a rajnamelléki és sváb kereskedő városokból és délkeleti Franciaországból Lombardiába. Az egyik amelyen csak 1772 óta járnak kocsik, a Brenneren át vezet, a másikat 1779-82-ben építette III. Amadeus Viktor a Col di Tendán át. Az egész központi láncolaton át 480 km.-nyi távolságra nem volt kocsiút; a kocsikat szétszedve vitték csak a hegységen át. I. Napoleon hét országutat építtetett és bővíttetett ki az Alpesekben. A 2010 m. magas Simplon hágón át 1800 és 1806 között 15 millió franknyi költséggel építtetett utat Genf és Miláno összekapcsolására. A Mont Cenis hágón át 2098 m. magasságban vezető régi posta- és hadi utat, amelyet már 1691-ben Catinat alakított át úgy, hogy ágyukkal is lehetett rajta járni, Napoleon 1802-től 10-ig úgy kijavíttatta, hogy csakhamar élénk forgalom fejlődött ki rajta Francia- és Olaszország között. Azt az utat, a mely a 2157 m. magas Kis-Szt.-Bernát hágón át Grenobleból Aostába vezet és valószínűleg a legrégibb út az A. ama részében, úgy átalakította; hogy legalább kis kocsik járhattak rajta. 1802.-ben épült az az út, arnely az 1860 m. Mont Genevre hágón át vezet, amely a legalacsonyabb alpesi hágók közé tartozik és a rómaiak kora óta többször volt a hadak útja. Napoleon építtetett utat a Col de Traversette hágón át is Mont Dauphintól Saluzzoba és a Col de l"Argentiere hágón át 1995 m. magasságban Gaptól Coniba. Az 1873 m. magas Col di Tendán át Nizzából Torinoba vezető utat is csaknem egészen átalakíttatta.

Napoleon bukása után nem szűnt meg az utak építése, mert a politikai és kereskedelmi viszonyok fejlődése megkövetelte az utak tovább fejlesztését. Svájc és Ausztria versenyeztek műutak építésében és nemsokára a középső és keleti Alpeseken át is több út épült.

Svájc területén a Simplont nem számítva gyorsan követték egymást (1818-24) a Splügen, a Bernhardin, St.-Gotthard, Julier (1824-28) és Majola (1835-39) és több kisebb javítás a régi utakon, a Verlorenes Lochon, a Teufelsbrücken stb. A keleti Alpesekben a Stilfser Jochon (1820-25) építettek, továbbá a Brenneren, a Radstädter-Tauernon, a Predilen, Semmeringen stb. 1856 -62-ben épült ki a Brünig útja, az első svájci turistautak egyike, 1865-ben készültek el az ország védelme érdekében a Furkán s Oberalpon át vezető utak a merész Axenstrasse (l. Axenberg). Azután egymásután épültek ki Graubündenben az utak, a Berninán, Albulán, Flüelán s az Ofenpasson., valamint Puschlav, Unterengadin, Schyn és (Davos) Landwasser völgyekben. Később a Lukmanier, a Pillon s a Schwarzenberg (Belle-Boltigen) következtek, amelyek útjai 1877-ben készültek el. Még több más hágón, kivált a Grimsel és a Pragel hágókon át is terveznek kocsiutakat; még mindeddig azonban nem építhették ki és a középső A. egyik leghíresebb hágóján, a Nagy-Szt.-Bernáton sincsen még műút.

A legújabb korban már nem érték be a jó utakkal. Vasútak építését kezdték tervezni; s a legfontosabb helyeken épült vasútak máris nagy jelentőségre emelkedtek. Ausztriáé a kezdeményezés érdeme. 1850--54-ig épült föl a vasút a Semmeringen át, Gloggnitztól Mürzzuschlagig 16 hídja és 15 alagútja van, amelyek leghosszabbika 1385 m. hosszú és 110 méterrel a 980 m. magasságú hágón alul vezet át. Az 1867-ben befejezett Brenner-vaspályának, amely más nagy hegyi vasutaktól eltérőleg nem alagútban, hanem szabadban halad át a hágón 1367 m. magasságban Innsbrucktól Bozenig 122,5 km. hosszú vonalon 22 alagútja van, melyek leghosszabbika 855 m.

A Brenner-vaspályával csaknem egyidejűleg kezdtek meg a nyugati Alpesekben egy nem kevésbbé nagyszerű művet. Francia pénz segélyével kezdte Olaszország a Mont Cenis-vaspálya építését és 1871-ben fejezte be. E vaspálya Chambérytől emelkedik a Col de Fréjus felé 1294 m. magasságig (a hegy 1600 méterrel magasabb) és ott 13,45 km. hosszú alagútban vezet át Susa felé. Ez a vaspálya mindjárt elkészülésekor igen nagy fontosságra emelkedett, mert erre irányították a postát, amelyet londonból Párison, Lyonon át Brindisibe, onnan pedig Kelet-Indiába; Kelet-Ázsiába és Ausztráliába küldenek. De mindezeket fölülmúlja a Gotthard-vaspálya., melyet 1872. kezdtek építeni és 1882-ben fejeztek be. Észak-déli irányban szeli át a központi Alpeseket, a Szt.-Gotthárd hágó alatt 14,9 km. hosszú alagútban megy át Göschenentől Airoloig. 1884 szeptemberben nyílt meg az Arlbergi-vaspálya, amely 135,8 km. hosszú vonallal kapcsolja össze Innsbruckot és Bludenzet és 1310 m. magasságban 10270 m. hosszú alagúton halad át az Arlberg alatt.

Az Alpeseken átvezető utaknak gazdasági jelentősége az egész forgalom fejlődésével rendkívül emelkedett. Azelőtt évszázadokon át a hegyek elválasztották egymástól a germán és román népeket, most pedig a rajtuk átvezető utak az egész földgömböt körülövező nagy közlekedő vonalak kiegészítő részeit képezik. Kivált azóta lettek olyan fontosak, mióta a Földközi tenger kereskedelme újra fölvirágzott és a Szuezi csatornával új rövidebb út nyílt-meg India, Khina és Ausztrália felé. V. ö. Memminger, Die Alpenbahnen u. deren Bedeutung für Deutschland u. sterreich. (2. kiad. Zürich 1878.) Minden vasútról külön cikk szól részletesebben.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is