Amalricus

Benábód (Amaury, Elmerica), vallási szekta alapítója, született Benában, Chartres környékén. A XII. század végén a párisi egyetemen a filozofiát s teologiát tanította, mint egyike a leghíresebb mestereknek a dialektikában. Panteisztikus nézeteket vallott, melyeket így formulázott: «Minden egy, minden isten, isten minden.» Természetes, hogy az egyház üldözőbe vette a vakmerő férfiút, s III Ince 1207-ben elítélte tanait. Két évvel később A. meghalt. Az egyház még a síron túl is üldözte, csontjait kiásatta, máglyára vettette s hamvait szélnek eresztette. Mindazonáltal sok tanítványa akadt, kiket szintén üldöztek, elkergettek, megölettek. Az amalrikánusok azt tanították, hogy isten minden, hogy nem három személy van benne, hanem ő jelent meg az idők folyamában háromszor egy emberben, Ábrahámban, Jézusban s Amalricusban. Az egyházi szertartások egészen elvesztették értelmüket. Az isteni szellem mindenkinek belsejében nyilatkozik, tehát nem is vagyunk felelősek cselekedeteinkért. Tagadták a feltámadást, a paradicsomot s poklot. Minden istenbe tér vissza s ezt az egyesülést a szeretet közvetíti. Az amalrikánusok a szabad érzéki szerelmet vallották. Különösen Dávidot (Dinant-ból) említik közülök.

Forrás: Pallas Nagylexikon