Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Amasis... ----

Magyar Magyar Német Német
Amasis... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Amasis

v. Amosis, Egyiptom királya Kr. e. 570 -526. Alacsony származása dacára ravaszságával meg tudta nyerni Apries (Hophra) király bizalmát s magas állásokra emelkedett. Midőn a Kyrenaika ellen viselt hadjárat szerencsétlenül ütött ki; a hadsereg, látván a görög zsoldosok dédelgetését, fellázadt. A. ahelyett, hogy a lázadókat engedelmességre szorította volna, általuk királlyá kiáltatta ki magát. Apriest s a görög zsoldosokat legyőzte s az elfogott királyt a dühöngő népnek szolgáltatta ki, mely aztán megfojtotta. Jóllehet azért nyerte el a trónt, hogy az idegen uralomnak útját állja, elődei nyomdokain haladva, a görög elem átültetésével emelni törekedett népe műveltségét. Testőrei görög zsoldosok voltak s két felesége is görög volt. Naukratisz görög gyarmatvárost pártfogolta, megengedte, hogy a görög isteneknek templomokat építsenek, sőt maga is hozott nekik ajándékokat. De azért az egyiptomi istenségeket sem hanyagolta el. Tiszteletökre nagy épületeket emelt. Előmozdította a kereskedelmet és az ipart. Szemben a persa hatalom veszedelmes gyarapodásával, nem tehetett sokat. Fiára, III. Psammetichre várt a feladat, hogy a persákkal megkűzdjön. A. uralkodása általában igazságos és szelíd volt.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is