Analogia

(gör.) a. m. hasonlóság, a viszonyok hasonlósága egymáshoz. A filozofiában A. bizonyos dolgok hasonlósága egy v. több lényeges pontban. Az A.-i következtetés értéke (l. Analogizmus) attól függ, vajjon a hasonló jegyek lényegesek-e, v. nem. A hit A.-i (A. fidei) alatt az evang. dogmatika azt a mértéket érti, melyet a szentírás kétségtelen világosságú helyeiből a többiek megértése számára nyerünk. A törvény v. jog A.-i valamely jogi tétel érvényének kiterjesztése az oly esetekre, melyekre a törvényhozó eredetileg nem gondolt, de az ok hasonlósága (ratio legis) a kiterjedést igazolja. L. még Hasonszerűség. - A nyelvtanban A. az egynemű szóalakok rokonsága; p. analog egymással minden második személy v. minden középfok. Azután különösen a beszélőnek az az öntudatlan törekvése, hogy az egyjelentésű alakoknak nyelvtani jelei (ragjai, képzői) is egyenlők legyenek. Mivel p. azt mondjuk eszel, dolgozol, azért a tesz, hoz igéket is így ragozzuk a 2. személyben: teszel, hozol, holott régente azt mondták: téssz, hozsz. Hasonló analogia működik egyazon szócsaládnak tagjai közt; p. e helyett szavak, szavon azt mondjuk szók, szón, mert e szónak egyéb alakjaiban szó a tő: szóra, szól stb. (L. Simonyi Zsigmond: Az analogia hatásairól, akadémiai értekezés 1881. Ugyanattól: A Magyar Nyelv I. köt. Bevezetés.)

Forrás: Pallas Nagylexikon