Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Andlau... ----

Magyar Magyar Német Német
Andlau... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Andlau

(ej?sd: andló) Gaston Hardouin Joseph, gróf, francia tábornok szül Nancyban 1824 jan. 1-én, megh. 1891 jan. Kiképeztetését a st.-cyri katonai iskolában nyerte. Mint kapitány kitűnt a krími háborúban, főleg a Mamelon Vert ellen intézett rohamnál és Szebasztopol bevételénél. Az 1859-iki olasz háború után mint katonai attaché Bécsbe került, a török és szerb határ szabályozásánál pedig mint francia biztos vett részt. 1870-ben a Rajnai-hadsereg törzskarának volt tagja és részt vett a Metz környékén végbement csatákban. Metz megadása után a poroszok Hamburgban internálták. Itt írta a «Lettre d"un colonel d"état-major sur la capitulation de Metz» (1871) és «Metz, campagne et négociations» (1871; 9. kiad. 1873) című műveit, melyek nagy feltűnést keltettek. A. Bazaine-nek tulajdonítja a metzi szerencsétlenséget s ügyes tollal, látszólag részrehajlatlanul írt műve a közvéleményt nagyon is Bazaine ellen izgatta. Bazaine barátjai ezt zokon vették és rajta voltak, hogy a hadügyminiszter A.-t ez időtől fogva nem léptette elő, dacára annak, hogy A. már 1876 óta szenátor volt. Csak ellenfeleinek bukása után (1879) lett A. tábornokká. Egyéb művei: «De la cavalerie dans le passé et dans l"avenir» (1869); Organisation et tactique de l"infanterie française depuis son origine» (1872).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is