KisszótárCímszavak véletlenül
|
Andrásvagy Endre, három magyar király s több herceg neve. l. András (1047-60) a magyarok negyedik királya, Géza testvérének, Szár Lászlónak fia. Miután szent István fia, Imre herceg 1031 szept. 2-án meghalt, a koronára csupán Vazulnak, Mihály fiának és Szár László három fiának volt joga; Péter pártja azonban Vazul szemeit kiszúratta, Szár László fialt pedig Magyarország odahagyására kényszerítette. A hercegek előbb Csehországba, onnan pedig Lengyelországba vándoroltak, hol őket II. MieciszIáv fejedelem vendégszeretettel fogadta. Béla a fejedelem leányát vette nőül, András és Levente pedig Mieciszláv halála után Lodomeriába, innen a kunokhoz s végre Jaroszláv orosz fejedelemhez menekültek. Jaroszláv saját leányát, Anasztáziát adta feleségül A.-nak. Ez időtájt Magyarországban nagy zavarok támadtak. Pétert Aba Sámuel, Szent István sógora, 1041-ben megbuktatta és kiűzte az országból, azonban 1044-ben Péter III. Henrik német király segélyével a ménfői síkon megverte Sámuelt, s a menekülőt megöletvén, másodszor is trónra ült, de ismét csak rövid ideig bírta uralmát fentartani. Mihelyt tudomásra jutott, hogy Henriknek a segedelem fejében hűséget esküdött, a Csanádon összegyűlt urak elhatározták megbuktatását s követeket küldöttek Oroszországba, hogy az ott élő A. herceget visszahívják. A. és Levente orosz had kíséretében jött be az országba s a fölkelők 1046 őszén Abaujvárnál királyul üdvözölték. Míg A. nem volt megkoronázva, tűrnie kellett a pogányságra hajló magyarok féktelenkedését; e párt most hangosan követelte tőle, hogy törölje el az új vallást és állítsa vissza a régit. Vata vezérlete alatt írtó háborút kezdtek a keresztények ellen; de mikor már Pétert is elfogták, A. is nagyobb eréllyel lépett föl ellenök; 1047-ben keresztény módon megkoronáztatta magát s a keresztény vallást helyreállította. Mivel III. Henrik igényeket támasztott Magyarországra, melyet Péter 1045-ben Sz.-Fehérváron neki felajánlott, A. minden módon igyekezett megegyezni vele, sőt még évi adót is igért neki. Azonban Henrik Magyarországot két ízben is megtámadta. A. csapatai, melyeket a király vitéz s nagyeszű öccse, Béla vezetett, mindkét ízben erélyes ellenállást tanúsítottak, úgy, hogy Henrik mindannyiszor nagy veszteséggel volt kénytelen meghátrálni, 1053-ban pedig a triburi békében az ország birtokára támasztott igényeiről végkép lemondott. Alig győzte le A. ezt az ellenséget, már is belső zavarok vették igénybe gondjait. Mikor ugyanis 1048-ban testvéröccsét, Bélát, ki Lengyelországban élt, visszahívta Magyarországba; felajánlotta neki az ország harmadrészét, sőt megígérte neki, hogy halála után reá hagyja a királyságot. Azonban A.-nak később fia született, a későbbi Salamon király, s ekkor visszavonta Bélának régebben tett igéretét; sőt Salamont, hogy trónját biztosítsa, 1058-ban (hat éves korában) meg is koronáztatta. Béla ebben a tényben megnyugodott, hűségének gyanúsítását azonban nagyon zokon vette. Az eddig egyetértő testvérek között naponkint nőtt a viszálkodás, úgy, hogy Béla végre kénytelen volt Lengyelországba menekülni. A lengyel fejedelem segítségével A.-t haddal támadta meg, seregét szétverte, magát A.-t elfogta; s súlyosan megsebesülve vitték Zircbe, hol nemsokára (1061) meghalt. Az általa a III. Henrik ellen folytatott háború befejezésének emlékére 1055-ben alapított tihanyi monostorban temették el, hol sírjának helyét 1891-ben ismét fölfedezték. A. még bujdosó herceg korában elvette Anasztáziát, Jaroszláv orosz hercegnek leányát, kitől egy leánya, Adelhaid, és két fia, Salamon és Dávid maradt. Adelhaidot Il. Vratiszláv cseh király vette el 1055-ben. 2. II. A., a jeruzsálemi (1205-1235), 19-ik magyar király, III. Bélának 1175-ben született fia. Bátyja Imre (1196-1204) ellen többször fellázadt, miért őt Imre király végre Kene várába (Varasdmegyében, Kneginec határában) záratta, de kevéssel halála előtt ismét szabadon bocsátotta s kiskorú fiának, III. Lászlónak gyámjává s az ország kormányzójává tette. László rövid idő múlva elhalván, 1205-ben A.-ra maradt az ország s megkoronázták még ugyanazon év máj. 29-én. Ő az első magyar király, kitől koronázási esküt követelt a nemzet. Nagy befolyást gyakorolt rá neje, Gertrud, ki az ország főméltóságait saját rokonaival és egyéb idegenekkel töltette be. Ez az országban nagy elégedetlenséget támasztott és Gertrud vesztét vonta maga után. Míg ugyanis a király maga Galiciában járt, a főurak közül többen összeesküdtek a királyné ellen s Bánk horvátországi bán vezérlete alatt Leleszen megölték. A. Gertrud halála után Jolántát, az auxerrei gróf leányát vette nőül 1215-ben. A következő évben A. konstantinápolyi császár akart lenni, de mivel apját, az auxemei grófot választották erre a méltóságra, A.; hogy a zavaroknak elejét vegye, igényeiről lemondott. Miután A.-nak még az apja meghagyta volt; hogy a Szentföldre hadat vezessen s azt a törökök kezéből visszahódítani igyekezzék, A. e kötelességének, számos felmerült akadály legyőzése után, 1217-ben végre eleget tett és seregével Zágrábon át útnak indult. Aug. 23-án érkezett Spalatóba, hol a papság és az egész város nagy pompával ment eléje. Innen seregét hajókra szállíttatta, azokkal útnak indult az Adriai- s a Földközi-tengeren át, 16 napi út után Ciprusba, s onnan nov. elején érkezett a Szentföldre, hol Ptolemaios városánál szállott partra. A. seregét Betszaida felé indította, honnan azonban a mohammedánok előle visszavonultak. Nov. 10-én seregével együtt átment a Jordán vizén s megszemlélte azokat a helyeket, ahol Krisztus járt; Betszaidából Kapernaumon át ismét Ptolemaios felé tartott; mikor azonban látta, hogy az ellenség a döntő harcot kerüli, hogy az időt hiába ne töltse, a többi fejedelemmel együtt a Tábor - hegyéhez ment, melynek erős várát 2000 katona őrizte. A vezérek meghasonlása miatt azonban a sereg szétoszlott s az egész teher egyedül A.-ra esett; egy ideig folytatta ugyan az ostromot, de látva fáradozásainak sikertelenségét, végre felhagyott vele. 1218 elején, miután a törökökkel háromszor megütközött, hazafelé indult; általánosan azt tartják, hogy A. először Egyiptom felé indult s bevette Damiette városát, de ismét mások azt állítják, hogy A. a Tábor-hegyén túl sohasem ment s Jeruzsálemet meg sem látogatta; ezek szerint a Tábor-hegyétől Szírián, Kisázsián és Görögországon át egyenesen hazafelé tartott. Asszán, a bolgár király, mindaddig visszatartóztatta őt, amig leányát, Máriát el nem jegyezte. András Magyarországba érve, rémítő zavarban talált mindent, a rend fel volt forgatva s nem volt senki, aki engedelmeskedjék, vagy aki parancsolni bírt volna. Mindazáltal a többi keresztény fejedelem A. kegyét és barátságát kereste. Leó, örmény király leányával és országával kínálta legkisebb fiát, Andrást, a görög császár pedig legidősb fiának, Bélának adta leányát. Alig jött haza, Kisázsiából az ikóniumi szultán követei érkeztek hozzá azzal az izenettel, hogy ha A. akár a maga leányát, akár más rokonát neki adja feleségül, ugy azonnal kereszténnyé lesz. Annyival nagyobb volt a zavar otthon; az ország pénzügyei oly rosszul állottak, hogy A.-nak mindvégig szegénységgel és inséggel kellett kűzdenie s ehhez még az is járult, hogy a nép idegenkedni kezdett tőle. Hogy a bajokat orvosolja 1222-ben összehívta az ország nagyjait s ez emlékezetes országgyűlésnek eredménye volt, az arany bulla (l. o.). E törvények keveset segítettek az ország baján, mert A. nagyon hajlott Hédervári Dénes nádor tanácsára, akit pedig nem lehet az önzés vádja alól felmenteni. Ez vetette meg a viszálkodás alapját A. és fia, Béla között is. Ehhez járult, hogy A. az izmaelitákat s a zsidókat, kik szemlátomást gyarapodtak vagyonban és tekintélyben, az ország közjövedelmeinek bérlőivé tette. A. uralkodásának vége felé, 1235. Frigyesausztriai herceg ellen viselt háborút, kit a magyar főurak közül többen A. utódjául szemeltek ki; már közel járt Bécshez, midőn Frigyesnek sikerült A.-t lecsillapítani s visszavonulásra bírni; azonban alig tért haza, rövid idő múlva 1235. meghalt. Egy évvel halála előtt harmadszor megnősült s nőül vette Beatrixet, az esztei őrgróf leányát. Ettől született A.-nak halála után fia, István, a későbbi III. András királynak apja. 3. III. vagy velencei A. Magyarország 23. királya, 1290-1301-ig uralkodott. Apja II. Endrének és Aldobrandini Beatrixnek kalandos életű fia, lstván herceg, anyja a velencei patricius családból származott Morosini Thomasina Katalin. Velencében 1250 táján született; anyja, a művészetek, dalok és ünnepségek kedvelője, nagy gonddal neveltette azután is, hogy férjét 1272-ben elvesztette. IV. László, kinek egyetlen testvére, András herceg szintén meghalt, 1278-ban visszahívta őt száműzetéséből, talán azzal a szándékkal, hogy utódává tegye. Tót- és Horvátország kormányát bízta rá s András herceg az országos nagy zavarok idejében is csöndesen igazgatta a rábízott országot. IV. László halálának hírére feleségével, Fenenával, 1290 nyarán - némelyek szerint Ausztrián át - Székesfehérvárra indult hogy a koronát, mint az Árpádok családjából való egyetlen fiú, fejére tétesse; Németujváry Iván ugyan elfogatta, hívei azonban kiszabadították s 1290 jul. 28-án megkoronázták. Három trónkövetelő lépett föl ellene. Az ál Andrást György úr által könnyedén kikergettette; Habsburg Albert osztrák herceget, kinek apja, Rudolf, 1290 augusztus 31-én birodalmi hűbérül ajándékozta Magyarországot, 80000 főnyi serege élén 1291 aug. 28-án békére és lemondásra kényszerítette, azután szövetkezett, sőt (első feleségének halálával) rokonságba is lépett vele 1296. feleségül vévén leányát, Ágnest. Az Anjoukkal azonban, kik közül eleinte Martell Károly, ennek;halála után pedig Károly Róbert követelte a koronát, mindvégig kűzdenie kellett. András ezekben a viharos években az oligarchák ellenében a köznemességre támaszkodott s az 1290-91. s 1298. országgyűlés készségesen támogatta öt az ország állapotainak gyökeres javítására irányuló munkásságában. (V. ö. Schvarcz Gy., A királyi tanácsosok felelőssége Aragoniában és Magyarországban. Budapest 1889; 89 l.) Az 1299. évi országgyűlés azonban ellene fordult 1300 augusztusában pedig a pártütők már az országba hozták jelöltjüket, a gyermek Károly Róbertet. Erélyesen készült ellenállásra, de 1301jan. 14-én hirtelen meghalt.Ő volt, István nádor szavai szerint, «a Szent István első magyar király nemzetségéből és véréböl felnövekedett királyi fának utolsó aranyos ágacskája» és «megsiratta őt az egész nemzet, mint Ráchel sírt gyermekei fölött, midőn már nem valának». Fenenától csak egy Erzsébet nevű leánya született, a másodiktól egy sem s így - fiúágon - sírba vitte a honalapító Árpád nemzetségét. 4. A. herceg, II. vagy jeruzsálemi Andrásnak és Gertrudnak a fia. Viszálkodásban élvén testvérével, elhagyta az országot, Velencébe költözött s ott megházasodott. (Némelyek tőle származtatják a Crouy-családot) l. Crouy-család. 5. A. herceg, Tótország vezére, V. Istvánnak s a kún eredetű Erzsébetnek fia; midőn V. István, ki hadaival 1272-ben Szerbiában járt, hírül vette, hogy fiát A.-t elrabolták, azonnal visszasietett, hogy a rablók nyomába jusson, a rendkívüli erőmegfeszítéstől azonban pár nap múlva Budán meghalt. A hercegrablást Pektáry Joakim, horvátországi bán, úgy látszik, a királynő beleegyezésével követte el; Pektáry meghittje volt Rudolf habsburgi grófnak, ki, hogy igényeit a német trónra megvalósítsa, a magyar királyi családdal rokonságba igyekezett lépni s A.-nak a maga leányát el akarta jegyezni; ezért vitte el Pektáry Esztergomból a király tudta nélkül A. herceget. Azonban még mielőtt A. Rudolt leányával házasságra léphetett volna, 1278-ban meghalt. Némelyek azt állítják, hogy A.-t bátyja, László ölette volna meg, azonban a történeti valószínűség ez ellen szól. Mindenki tudta ugyan, hogy A. még László előtt halt meg, mindazonáltal 1290., Lásztó halála után, egy csalárd hitegető felvette A. nevét és rangját s az országban azt hitette el, hogy ő a László testvére s ennek halála után így őt illeti a magyar korona; azonban III. András, V. István utóda, Micbánt küldötte ellene, ki ez ál A.-t az országból kiűzte. 6. A. herceg, az Anjou-házból származott Károly Róbertnek fia, Nagy Lajos királynak öccse. Még nem volt hat éves, mikor apja 1333-ban Nápolyba vitte, miután Róbert nápolyi királlyal oly szerződést kötött, hogy ennek halála után unokája, Johanna s az ezzel eljegyzett András, magyar herceg örököljék a nápolyi trónt. De a dolog másképen történt. Ugyanis 1343-ban, kevéssel halála előtt, a szerződés ellenére úgy intézkedett Róbert király, hogy csak Johanna, Andrásnak akkor már felesége, uralkodjék s A. majd akkor koronáztassék meg s vegyen részt az uralkodásban, ha huszonkettedik évét betöltötte. Nem tetszett ez a dolog Lajos magyar királynak, aki szívén viselte öccse sorsát s az elhalt nápolyi király intézkedésében családja jogainak megcsorbítását nem tűrhette. El is küldte anyját, Erzsébet özv. királynét Nápolyba, hogy a korábbi szerződés végrehajtását sűrgesse és sérelmük orvoslásáról gondoskodjék. Mivel nem bízott az igazság erejében, tömérdek pénzt is vitt magával az özvegy királyné, hogy célja felé annál jobban egyengethesse az utat. Utálattal szemlélte a nápolyi udvar romlottságát s első felindulásában az volt a szándéka, hogy fiát hazaviszi magával; de a megfontolás letérítette erről a szándékáról s mikor az avignoni pápai udvarhoz küldött követei azzal a hírrel tértek vissza, hogy Kelemen pápa kész a szerződés végrehajtására és A. megkoronázását el fogja rendelni, megnyugodva hagyta el Olaszországot s reménykedve tért haza fia udvarába. Egy év sem telt el, amikor reménységei borzasztó csalódásra váltak. Az 1345-ik esztendőben A. koronázásának napja is ki volt már tűzve, mikor Johanna és a királyi hercegek - csakhogy a magyar anjouk hatalomra kapását megakadályozzák - A. elveszejtésében állapodtak meg s gonosz tervüket végre is hajtották. Vadászat ürügye alatt Nápoly környékére rándultak s mikor a vadászat fáradalmai után Aversában éjjeli nyugalomra tértek, a semmi rosszat sem sejtő herceget felverték álmából s hálószobájának küszöbén megfojtották (1345 szept. 18.). Mikor Lajos magyar király e szörnyű hírt megtudta, fegyvert fogott öccse halálának megtorlására, gyilkosai megbüntetésére és családja szerzett jogainak biztosítására (l. N. Lajos). De célját csak részben érte el, mert két ízben is elfoglalta ugyan a nápolyi királyságot, de utóbb lemondott róla. Johanna királyné A. herceg meggyilkolása után nem sokára Lajos tarentói herceghez ment nőül, akit a trónra emelt maga mellé. Gonoszsága sokáig büntetlenül maradt, mert bizonyítékok hiánya miatt a pápai szék fölmentette őt a gyilkosság vádja alól. Csak 1382-ben érte el megérdemlett büntetése, amikor Nagy Lajos segítségével Károly, durazzói herceg megfosztotta a tróntól s börtönében megfojtatta. (L. Pór Antalnak Nagy Lajosról írt s a Tört. életrajzokban megjelent munkáját) Forrás: Pallas Nagylexikon Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is |
|