Angolna

Latin neve: Anguilla anguilla

Angol neve: Eel

Német neve: Aal

Francia meve: Angouille

Az angolna életmódja évszázadok óta foglalkoztatja a tudományt. Jelen ismereteink szerint vándorló életmódot folytat. Általában az édesvizekbe, félsós folyószakaszokba vándorol.

A különböző fajták közötti különbséget a csigolyáinak számában mérik le. Jellemző formája: a kígyószerű testforma, a hát és farokúszói egybe nőttek, hasúszói nincsenek. Hengeres, izmos testformája teszi lehetővé, hogy az erősfolyású vizekben is tud felfelé vándorolni. Egyes esetekben a vizes füvön is képes továbbhaladni.

A tengerben ívik, kb. 400-700 méteres mélységben. Növekedésük és fejlődésük az élethelyüktől függ. Általában két év alatt a nevükre jellemző alakot, színt és hosszúságot elérik.

Hátuk sötétzöld vagy barnás árnyalatú, a hasalj felé világosodik. Az egy-két kilós példányok a kifejlett halak, az ikrás egyedek kivételes esetekben elérhetik a hat kilós súlyt is.

Az angolna felhasználását szinte az egész világon a kivaló húsminősége teszi jelentőssé.

Kifogás után egy közepes erősségű ütéssel elkábítjuk a halat, majd a fej alatti részénel kőrbevágjuk a bőrét és egy hegyes kampóra akasztjuk. A bőrét lefejtjük, majd belső részeit eltávolítjuk. Ezután daraboljuk, szeleteljük, esetlegesen filézzük, mindig a felhasználás szerint.

Vigyázni kell az angolna előkészítésénél arra, hogy a folyékony angolnavér szembe ne kerüljön, nyít sebbe ne folyjon, mert részleges bénulást okozhat! A főtt angolna vére veszélytelen.

Az angolnát elkészíthetjük főzve, párolva, sütve, töltve, de igen kedvelt a füstölt is. Kellemes, zamatos szálkátlan húsa van, ami a magyaros készítmények ízéhez harmonikusan illeszkedik.

Szerkesztette: Lapoda Multimédia