Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Anselmus... ----

Magyar Magyar Német Német
Anselmus... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Anselmus

canterburyi érsek (Anselmus Cantuariensis) és Anglia primása, szent és egyháztanító, szül a piemonti Aostában 1032 (Augusta Praetoria), megh. 1109 ápr. 21-ikén. Szülei: Gundulf lombardi nemes és Ermenberga. Miután anyja meghalt, A. elhagyta a szülői házat s Normandiában a szt. Benedek-rendűek bec-i kolostorában, melynek élén a hírneves Lanfrancus, később canterburyi érsek állott, szerzetessé lett. Innen kezdve mintaképe volt a tudós és szentéletű szerzetesnek, ki ezt a két tökéletességet önmagában ápolni s társaiban előmozdítani, egyaránt való kötelességének, élete feladatának tekintette, miáltal sokaknak tiszteletét és csodálatát kiérdemelte, de egyúttal némelyek irigylését is magára vonta. Három évvel szerzetbe lépése után a bec-i kolostor priorjává lett s mint ilyen roppant erélyt, s egyúttal nagy tapintatot is fejtett ki a kolostor fegyelmének fentartásában. Itt beható bölcselet- és hittudományi elmélődésekkel foglalkozott. Ekkor írta híres Monologiumát istenről s Prosologiumát a lénytani érvről. A kolostor alapítójának és első apátjának halála után apáttá választották. Mint apátnak kolostora érdekében Angolországba kellett utaznia, hol Hódító Vilmos király tetszését is megnyerte. Vilmos kényúrként, korláttalanul uralkodott, semmi jogot nem tisztelve, kivált az egyház jogait teljesen figyelmen kívül hagyva. Mikor Lanfrancus canterburyi érsek meghalt, a primási széket 4 éven át betöltetlenül hagyta. A. újból elment Vilmos királyhoz, hogy őt a canterburyi érseki szék betöltésére bírja. Az éppen veszélyes betegségben fekvő király A.-nak nem tudott ellenállni s az egész ország nagy örömére A.-szal betöltötte a primási széket. De A.-nak igen sok baja volt a király hatalmaskodása miatt, minek következtében 1097-ben elhagyta az országot s Rómába ment, hol ügyét II. Orbán pápa elé terjesztette. A pápa nagy szeretettel fogadta őt és saját palotájában adott neki szállást, A. azonban magánosság után vágyakozott s egy Capua mellett lakó barátjához ment, akinél befejezte «Cur Deus homo» című munkáját. 1098 őszén a pápával együtt résztvett a bari-i, 1099 tavaszán pedig a római zsinaton; e zsinatok a hitvallásba felveendő Filioque adalékkal, a szimónia és ágyasság bűnével, valamint a világiak részéről adott invesztiturával foglalkoztak. A. ezután Franciaországba ment, hol csakhamar hírét vette a pápa és Vilmos király halálának; annak II. Paschalis, ennek öccse, I. Henrik lett az utóda. Henrik megkoronáztatása alkalmával szabadságot ígért az egyháznak, mire A. visszatért Angolhonba, de miután a király igéreteinek teljesítését hiába várta, 1103-ban ismét Rómába ment, hol a pápa teljes elismerését nyilvánította iránta, mint az egyház szabadságának és jogainak bátor védője iránt, s egyúttal meghagyta neki, hogy a király által invesztiált püspökökkel s ezek fölszentelőivel szakítsa meg az egyházi közösséget. Visszatértében értésére esvén, hogy a király nem kívánja őt Angolországban látni, Franciaországba ment. Végtére, midőn a királyt egyházellenes törekvései miatt ki akarta az egyházból közösíteni, Henrik engedett s Normandia L"Aigle várában kiegyezett a primással. A király megígérte, hogy a jövőben egyházilag nem iktat be főpapot, de az eddig beiktatottaknak elismertetését kívánta s kijelentette, hogy a főpapoktól ezentúl is hűségi esküt vesz. Ez értelemben a pápa beleegyezése után alakilag is létrejött az egyezség a bec-i kolostorban, 1106-ban. A. diadallal tért vissza székhelyére s az országrendek nagy örömmel iktatták a törvénykönyvbe a bec-i egyezményt. Hasonló siker koronázta A. ama törekvéseit, melyek a szimónia és a papok ágyastartása ellen irányultak, valamint azokat, melyek a szerzetesi fegyelem szigorú megtartását célozták. Közben folyton művelte a spekulatív hittudományt. Meghalt 76-ik évében s a canterburyi székesegyházban temették el. XI. Kelemen pápa az egyház tanítói (doctores ecclesiae) közé sorolta őt 1720-ban. Emlékünnepe április 21-én.

A. nemcsak az egyház jogainak megvédésében, hanem a kinyilatkoztatott tanok megvilágításában is korszakot alkotott. Sokan a skolaszticizmus, vagyis a spekulatív hittudomány apjának nevezik őt, mert azon volt, hogy a hit igazságait az ész elvei és egyéb tudományok eredményei által megvilágítsa és minél érthetőbbé tegye. « Nagy hanyagságnak tartom», mondá, «ha miután hitünkben megerősödtünk, nem igyekszünk megérteni azt amit hiszünk». Majd ismét: «A hit megelőzi az értelmet; nem mintha előbb kellene hinni, s csak azután alkalmazni az észt; hiszen eszünkkel ismerjük meg a kinyilatkoztatást, eszünkkel bizonyítjuk be, hogy isten szólott az emberhez; hanem a hit szükséges arra, hogy a tanok mélyebb értelmére juthassunk.». Igen nagy feltűnést okozott A. Cur Deus homo, miért lett isten emberré? c. művével, melyben az bizonyította, hogy a Fiú-isten megtestesülése szükséges volt az isteni igazságosság kielégítésére, mert csak isten adhatott végtelen elégtételt isten megbántásáért s csak ember adhatott elégtételt az emberekért. Másik jellegzője A. spekulációjának a lénytani érv, ontológiai argumentum melyben isten létét a legtökéletesebb lény fogalmából bizonyítja. Megvan bennünk a legtökéletesebb lény fogalma; akkor e lény létezik is, mert különben nem volna legtökéletesebb, hiszen a nem létezőnél tökéletesebb a leggyarlóbb létező is. Ennélfogva a legtökéletesebb lény fogalma magával hozza, hogy annak valóság feleljen meg. Tehát mivel a legtökéletesebb lény fogalma bennünk van, a legtökéletesebb lénynek léteznie is kell. Ez érvelést némelyek, mint halesi Sándor, elfogadták, mások, mint aquinói szt. Tamás, hibásnak tartották, mert szerintük az eszmék világából hirtelen átszökik a valóságba. Műveinek legjobb kiadását a maurinus Gerberon eszközölte; Páris 1675, Velence 1744.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is