Antagonizmus

(gör.) a. m. ellenkezés, ellenhatás, ellentét. Fiziologiai értelemben két szervnek azt a hatását is jelenti, mely által az egyik a másik működését korlátozza, vagy éppen megsemmisíti. Ilyen A.- ban vannak bizonyos izmaink. A karok és lábak hajlító és nyújtó izmai például, ha egyszerre és egyenlő erővel összehúzódnak, a megfelelő végtagot egyenes merevedett helyzetbe hozzák. A.-ban vannak a külső és belső, felső és alsó egyenes szemizmok, valamint a szem szivárványhártyájának tágító és szűkítő izma. Hasonló antagonisztikus hatással vannak bizonyos idegek is egymással. A bolygóideg p. izgalma által ritkítja a szívmozgásokat, míg a gerincvelőtől a szívhez haladó idegek izgalma éppen gyorsítólag hat a szívre. A lélekzést a bolygóideg izgalma szaporábbá és felületesebbé teszi; míg a gégefő idegeinek izgatása éppen ellenkező hatással van a lélekzésre, amennyiben erre a lélekzés ritkul, sőt meg is szűnik. A bélmozgásnál hasonlót tapasztalunk, amennyiben a bolygóideg a bélmozgások siettetője, a nagy zsigerideg (splanchnicus ideg) pedig korlátozója.

Orvosi értelemben az antagonizmus valamely méregnek egy másik méreggel szemben való ellentétes hatása. Az a nézet, hogy egyik szer a másiknak halálos hatását megszűntetheti, igen régi; a középkorban mérges anyagot, p. belladonnát ópiummérgezésnél bőven alkalmaztak ellenméreg gyanánt. Az a tény maga, hogy bizonyos szerek adása által képesek vagyunk megakadályozni egyes mérgezési szimptómák bekövetkezését, melyek különben valamely más szer adása után jelentkeztek volna, kétségtelen, de hogy e hatás megfejtését miben keressük, azt nem tudjuk. Vannak, akik ezt minden esetben kémiai úton magyarázzák, azt mondván, hogy az ellenszer hozzáadódik az első méregnek az organizmussal képezett vegyületeihez, v. pedig utóbbiakból bizonyos részeket elvon, s ezáltal e vegyületeknek nemcsak kémiai alkotását, hanem élettani hatását is megváltoztatja, minthogy e kettő sok esetben egymástól függő. Mások szerint az A.-nál kémiai processzusok egyáltalán nem szerepelnek, hanem a méreg és ellenméreg tisztán csak élettanilag hatnak ellenkező értelemben, az egyik szer p. izgat, a másik bénít. A kémiai felfogás mellett szól az az analogia, hogy a fehérjéknek savakkal v. lúgokkal való vegyületei (acid és alkálialbuminátok), a savnak vagy a lúgnak fölöslege által egymásba változtathatók; ellenben erősen ellene szól az a tapasztalat, hogy bizonyos mérgek, p. a szervi bázisok, már aránylag végtelen kis mennyiségben az egész organizmusra szóló oly nagyfokú zavarokat okozhatnak, melyeket a szövetek kémiai megváltozásából alig lehetne megmagyarázni. Az olyan antagonisták, melyek a test egy szervére, v. a szervek egész sorozatára ellenkező értelemben hatnak, aránylag kis számúak; ezek az u. n. fiziologikus A. esetei, midőn tehát két szernek a hatása mintegy fiziologiailag közömbösíti egymást, akár a sav és a lúg a kémcsőben. A legtöbbször csak farmakologikus A. áll fenn, mikor két szernek ellenkező hatása csak a szimptomákra vonatkozik; így a klorálhidrát és a paraldehid a sztrichninnek hatalmas ellenszerei, noha egészen más szervekre hatnak, mint az utóbbi. Továbbá a legtöbb A. csak egyoldalú: a muscarin-nal vagy pilocarpin-nal mérgezettnek életét meg lehet menteni atropinnal; de megfordítva már nem.

Forrás: Pallas Nagylexikon