Antiautoriter nevelés

(gör. "ellen" + lat. "tekintély, felsőbbség") : a tekintélyi nev.-sel (autoritás,=> autokratikus nevelés) programszerűen szemben álló nev. A tekintélyi elv érvényesülése a ped.-ban vagy a vele való szembefordulás mindig szorosan összefüggött az uralkodó pol.-i rendszer jellegével és a hozzá fűződő viszonnyal. A tekintélyellenes nev.-nek két jelentése különböztethető meg: 1. A nev.-i viszony tekintélyelvűségének tagadása, 2. a felnövekvőkben tekintélyellenes attitűdök kialakítása, megerősítése. Az ~ közelmúltbeli irányzatai közé tartozott vagy közel állt hozzá a nondirektív, a liberális, a repressziómentes, az emancipatórikus nev. irányzata. A szoros értelemben vett ~ elvileg is szemben áll az autokratizmussal. Előzményei fellelhetők=> Jean-Jacques Rousseau nev.-filozófiájában és az ő nyomdokain járó=> reformpedagógiákban. Két fő válfaját különböztetik meg: egy individualista, főleg pszich.-i érvekkel fellépő és egy pol.-i indítékú, nagyrészt oszt.-harcos, radikális szoc. irányt. O.

Engelmayer az ~ gondolati motívumait négy síkon összegzi:
1. a tovább élő rousseau-izmus eszméi (Pädagogik vom Kinde aus),
2.=> Sigmund Freud, a Freud-tanítványok (köztük Ferenczi Sándor) és a neopszichoanalitikusok (Erik Erikson stb.) tekintélyértelmezése,
3. a szociológiai szocializációs elméletek egyes tendenciái,
4. társ.-pol.-i (részben reformista, részben forradalmi) koncepciók.

Az ~ radikális képviselői mindenautoritás és a nev. minden autokrata mozzanata ellen fellépnek. Ennek individualista elméletét és gyakorlatát példázta a gyermeki szabadságot mindenekfölé helyező brit=> Alexander Sutherland Neill, radikális pol.-i válfaját pedig a német újbaloldal Kinderladen-mozgalma. Neill azt állította, hogy bárminek a gyermekre való tekintélyi ráerőszakolása igazságtalan. Neill nem minden autoritást és tekintélyi beavatkozást vetett el. Summerhillnek nevezett int.-ében egyrészt a gyermekek csoportja kötelező döntésekkel bizonyos szabályokat állított fel és érvényesített, másrészt önmaga és ped.-társai a növendékek testi épségének biztosítása, valamint mások jogvédelme érdekében korlátozó intézkedéseket hoztak, és igyekeztek megelőzni a koedukált intézmény tanulói közti korai szexuális kapcsolatokat. A pszich.-n, pszichoterápián, csoportlélektanon tájékozódott számos újabb ped.-i koncepció is lemond a nevelői tekintélyről, a hatalom bármifajta kifejezéséről. Közülük Mo.-on is erősen hatott a=> Carl Rogers-féle humanisztikus irány. A Rogers-követő=> Michel Lobrot elgondolása szerint az önirányított csoportok teljes mértékben át tudják venni mindazt a funkciót, amit a hagyományos nev.-ben az autoriter módon érvényesített nevelői tekintély töltött be. Az újbaloldal pol.-i tekintélyellenességének kinyilvánított céljai nem merültek ki az isk.-i autokratikus nevelés bírálatában, hanem "forradalmi nev.-t" hirdettek, melynek szorosan össze kell kapcsolódnia az antikapitalista oszt.-harccal, tömegjellegűnek kell lennie, proletárszolidaritásra és forradalmi gyakorlatra kell vezetnie. Ebbe a programba a "szexuális forradalom" eszméi is beillettek. Mérsékeltebb programmal léptek fel azok, akik különbséget tettek az intézményi hatalmon alapuló és a bizonyított tudás, nagyobb tapasztalat nyomán kialakuló "term.-es" autoritás között, és az utóbbit jogosnak ismerték el. Az ~ a nevelők tekintélyével szembeállítja a demokratikus csoportszerveződéseket. Az ~ sajátos irányát testesíti meg a "nem autoriter"=> kommunikatív pedagógia, melynek fő tézisei közé tartozik - mint egyik alapítója, Karl Schaller írta - az "eleve adott tekintélyek és normák" tagadása (ezek a kommunikációs folyamat során teremtődnek meg), a hagyományos nevelői szerep és fölényhelyzet feladása. Az antiautoriter koncepciók mindegyike átírja az alapvető=> pedagógusszerepeket: nagyobb felelősségel ruházza fel a tanulókat, és azt tartja a legfőbb nevelői kötelességnek, hogy a tanulók önszabályozását, önmagukon való segítését segítsék ("Hilfen zur Selbsthilfe"). Az ~ rányomja bélyegét a tananyag-kiválasztásra és a tanítás-tanulás folyamatára is. Radikális megfogalmazásban azt jelenti ennek a szellemiségnek az érvényre juttatása, hogy a tanulók kritikai beállítódással tanuljanak: csak azt fogadják el igazságnak, amit tud.-an bizonyítottak, és tudják elválasztani ettől mind a tud. pusztán valószínű feltevéseit, mind saját hitbeli, világnézeti, pol.-i meggyőződéseiket. Egyaránt szemben áll ez a fajta tanulás a "magister dixit" középkori elvével (mely=> Arisztotelész szövegeire való hivatkozással minden ellenvetést elhallgattatott) és a modern=> dogmatizmusokkal (melyek a "tekintélyi érvelést" ugyancsak mindenekfölé sorolták, de ideologikusan "racionalizálták" is). Az ~ az ismeretszerzés és -feldolgozás=> módszereit is mentesíteni igyekeztek a tekintélyi nyomástól, ezért a tanári közlésekkel szemben előnyben részesítették a=> dialógust, az "uralommentes vitát", a=> tapasztalatorientált tanulást és a=> felfedezéses tanulást. Az ~ elméletét különösen a politikai szocializáció és a politikai nevelés vonatkozásaiban munkálták ki. Az NSZK-ban a 70-es évek első felében az ifjúság körében kimutatott depolitizációval szemben sokan követelték az aktív ~t (Helga Rinne, 1972.). Az ~ bírálói a következő érvekkel éltek: - ez a nev.-i mozgalom akaratlanul v. demagóg módon eltorzította az autoritás fogalmát, amikor minden tekintélyi nev.-hez hozzátársította a kényszerítő erőszakot; - a gyermekek kívánják az autoritásokat, és amennyiben az isk. vagy a család megtagadja tőlük a követhető mintaképeket és a gondoskodó irányítást, másfajta, esetleg merőben negatív hatású autoritások felé fordulnak; - hamis a két szélsőség felállítása: vagy feltétlen tekintélyi, vagy ~; - minden nev. valamilyen mértékben szükségképp magában foglalja a tekintélyi nyomást, ezért az "~" fogalma önellentmondás: üres elmélet. Az a gyakorlat, mely így nevezi magát, vagy nem antiautoriter, vagy nem nev. Az ~ elgondolásait tovább radikalizálta az antipedagógia és a=> posztmodernizmus minden autoritást egyenlősítően feloldó végletes pluralizmus ának benyomulása a ped.-ba. A mindenfajta felfogás- és viselkedésmód viszonylagosságát és egyenértékűségét tételező (és ezzel önmagát is kétségessé tevő) posztmodernizmus immár nem is nevezhető antiautoriternek, inkább minden autoritás összeomlás-elméletének.

Ir. Lobrot, M.: La pédagogie institutionelle. Paris, 1972.; Klassen, J. (Hrsg.): Antiautoritäre Erziehung in der wissenschaftlichen Diskussion. Heidelberg, 1973.; Kron, F. W.-Erlinghagen, K.: Autorität und Antiautorität. Heidelberg, 1973.; Kron, F. W. (Hrsg.): Antiautoritäre Erziehung. Bad Heilbrunn/Obb, 1973.; Neill, S.: Summerhill. in: Neveléstörténeti források és tanulmányok. I. Bp. 1974.; Schaller, K.: Einführung in die Kommunikative Pädagogik. Freiburg-Basel-Wien, 1978.; Bálint M.: A szabad neveléstől az emancipációs nevelésig. in: Bálint M.-Gubi M.-Mihály O.: A polgári nevelés radikális alternatívái. Bp. 1980. 95-153.

Forrás: Zrinszky László