Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Apáca-pille... ----

Magyar Magyar Német Német
Apáca-pille... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Apáca-pille

Psilura monacha L. (Liparis v. Bombyx monacha, állat). A szövő-pillék (Bombycidae) családjába tartozik. A kifejlődött pille júliusban és augusztusban jelenik meg. Szárnyai piszkosfehér színűek; a felsőkön fekete zig-zug vonalak vannak. Potroha pirosas. Petéit a fa kérgére rakja, de nem vonja be gyapjas pihével, mint közeli rokona: a gyapjas pille (Ocneria dispar). A peték kitelelnek és májusban szoktak belőlük a hernyók kikelni. Ezek színe szürkés-fekete, a második szelvényen fekete folttal, melynek oldalain fehér szegély van, a folt hátsó felében pedig két egymástól elhajló rövid kék vonal. A folttól kezdve a hernyó hátának közepén sötétszürke sáv húzódik, melyből az egyes szelvényeken jobbra-balra egy-egy sötét nyúlvány hatol bele a világos oldalszínbe; mindegyik nyúlványban fehér szemölcs van. A 7., 8. és 9-ik szelvényen a fekete hosszantmenő sáv fehéres-szürke tojásdad, hosszú folt által van megszakítva. A hernyó testét, különösen oldalvást, szemölcsökből kiinduló szőr borítja, tehát a «szőrös hernyók», «szőrös macskák» közé tartozik. Júniusban és júliusban bábozódik be a fákon; a bábállapot 15-20 napig tart. Az apácapille a fenyveserdők egyik legveszedelmesebb ellensége, mely különösen Németországban, Dániában és Svédországban szokott garázdálkodni. Hess német erdészeti író szerint ennek a pillének hernyói 1853-tól 1863-ig csupán a keletporoszországi erdőkben 180000 kat. holdnyi (18 négyszögmértföldnyi) erdőt tettek tönkre; ez erdők fatömege 13 miliíó köbméter volt. 1890-91-ben pedig Bajorországban az ebersbergi parkot, mely 12000 kat. holdra terjed, és mely 2 millió köbméter fatömeget képviselt, úgyszólván egészen kiölték. A fenyőn kívül a lombos fákat, különösen a bükkfát is megtámadják. A bükkfalevél különösen a fiatal hernyók kedves tápláléka. Újabban 1888-tól 1891-ig nemcsak Bajorország déli részében, hanem Württembergben, Ausztria egyes részeiben és Porosz-Sziléziában is ellepte a lucfenyőket. A bajor kormány az említett két évben, 1891 végeig 3 millió márkát költött a védekezésre. Hazánk erdőgazdaságának története a megelőző időkből nem említ föl olyan adatokat, melyek az apáca-pille tömeges föllépéséről szólanának. 1891-ben azonban a délkeleti Kárpátokban, Maros-Torda, Csik- és Beszterce-Naszód vármegyékben veszélyes mértékben elszaporodott. Maros-Tordában az inficiált terület 81,262 hold, Csíkban 2000 hold, Beszterce-Naszódban 5000 hold volt; de 1891-ben ennek a területnek aránylag kis része szenvedett jelentékeny mértékben.

A védekezés módjai közül Bedő-Albert m. kir. főerdőmester közlései alapján a következőket ismertetjük: 1. A pillék égetése. Júliusban, mikor a pillék megjelennek, esténkint hulladékfából 2-4 köbméternyi máglyákat gyújtanak meg a fertőzött erdő oly részein, ahol a tűz nagyobb távolságra látható. A tüzet 9 órától éjfélig élesztik. A világosság felé repülő pillék azután tömegesen égnek el a lángban. 1891-ben Bedő Albert ezt az eljárást, melynek Németországban kevés híve van, jó sikerrel alkalmazta az erdélyi erdőkben, amennyiben vele mintegy 8 millió pillét öltek meg, köztük 30-40 % nőstényt. 2. Mivel a fertőzés kezdetben foltonkint, aránylag kisebb darabokon mutatkozik, azért az ilyen - gondosan kipuhatolt - helyeken, akár a hernyórágás idején, akár a peterakás után, legkésőbb pediga következő év április havának közepéig, a fákat le kell vágni és kérgüket, gallyaikat, valamint a lombot és aljnövényzetet el kell égetni. 3. A beteg, vagy kiszáradt fákat évenkint el kell az erdőkből távolítani és a nagyon zárt állabokban megfelelő áterdőlések által utat kell nyitni a szabad levegőnek. 4. A fatörzsek körül alkalmazott hernyóenyvvel egyes értékesebb fákat meg lehet menteni az átvándorló hernyók támadásától. Szabad működést kell engedni az apáca-pille természetes ellenségeinek. Ilyenek: a) Rov -arokat evő állatok, p. a harkályok, cinegék és egyéb kisebb madarak, valamint a hernyókra vadászó pókok stb. b) A hernyók belsejében élősködő rovarok, különösen a Tachina-fajok némelyike, a hártyásszárnyuak (Hymenoptera) közül a fürkésző darazsak (Ichneumonidae) több faja, különösen az Ichneumon-, Pimpla- és Campoplex-nemekből, valamint néhány Bracon- féle kis darázsfaj. C) A rovarölő gombák. Az A. ellenségeinek szaporítása, magától a természettől függ; a rovarölő gombákkal való mesterséges fertőzés azonban némileg az emberi hatalom körébe esik, de eddig még csak a kisérletezés stádiumában van, anélkül, hogy a nagy praxisban való alkalmazásának biztos módja meg volna állapítva. Ezekkel a kisérletekkel és az Erdélyben megindított védekezési munkálatok vezetésével a földmivelésügyi m. kir. minisztérium 1892-re dr. Horváth Gézát, az áll. rovartani állomás főnökét bízta meg.

Az erdélyi hegyekben, 1891-ben, júliusban véghezvitt vizsgálatok azt mutatták, hogy helyenkint az A. hernyóinak 1/2-3/4 része, a báboknak pedig harmada, sőt helyenkint fele is, élősködő rovarok által volt megtámadva. Ebből is kiviláglik, hogy az A. csak akkor bír elhatalmasodni, ha természetes ellenségeinek működése bármely oknál fogva ideiglenesen gátolva van. (V. ö. Bedő Albert. «Az erdőket pusztító apáca-rovarról», az Erdészeti Lapok 1892. é. III. füzetében.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is