Apácai

Csere János.Szül. Erdélyben, Apácán, 1625-ben, megh. Kolozsvárott 1659 dec. 31. Neve Tsere János volt s csak később vette föl az Apácai nevet is. Külföldön írt tudós leveleiben s itthon tartott első székfoglalójában Johannes Apaciusnak nevezi magát; az ugyanekkor készülő «Encyclopaediája» címlapján Apátzai Tsere János áll; itthon - az akkor divó helyesírás szerint Chieri v. Chierj-nek írva - állandóan Cseri nevet használ s Lórántffi Zsuzsánna 1659-ben hozzá intézett levelét így címezi: Clarissimo Domino Johanno Cseri de Apáca. Családi viszonyairól keveset tudunk. Szegény, jobbágyszülők gyermeke volt s midőn a 31 éves férfi Kolozsvárott rektor, egyik tanítványa, ki tehát nálánál legalább 13-15 évvel volt fiatalabb, Tamás nevű öccse. Ő maga is megemlékezik öccseiről, kiket pénzzel segít s kik közül «az egyik talán négy gyermekkel vagyon». 17 éves korában került iskolába Kolozsvárra, hol Portsalmi András tanítója nagy hatással volt reá. Innen Gyulafehérvárra ment, akkoriban a sárospataki mellett az ország leghíresebb kollégiumába, hol, miután tanulását, hihetőleg szegénysége miatt, kétszer volt kénytelen félbeszakítani, a híres Bisterfeldnek lett tanítványa. Gelei Katona István erdélyi református püspök, a kitűnő tudós és író, figyelmessé lett reá s egyháza költségén a «Frigyes Belgiom» főiskoláiba küldte. 1648-ban ment A. külföldre, először Franekerbe, melyet akkor a magyarok elég sűrűen szoktak felkeresni. Ugyanez év őszén a leydeni egyetemen iratkozik be, 1650-ben az utrechtin, 1651-ben végre a harderwijki-n, hol ugyanez év április 26-án a teologia doktorává avatják. Széleskörű nyelvismeretet szerzett ez idő alatt; értette a latin, görög, holland, francia és angol, továbbá, mint ő idézi: kaldeai, sziriai, rabbinusi, talmudi és arab nyelveket. Hogy külföldön tanársággal kinálták volna, misem bizonyítja, de nem is valószínű, valamint az sem áll - mit szintén lelkes tanítványa, Bethlen Miklós gróf állít Önéletírásában - hogy a filozofiának is doktora lett volna. A. 1651 szept, 30-án megházasodik Utrechtben, neje Aletta (Adél) van der Maet. Mivel tartotta fen magát, nem tudjuk; tán magántanítással foglalkozott vagy korrektor volt. Bizonyos, hogy szűkes viszonyok közt élt s midőn 1652 őszén az új püspök, Csulai György, haza hívja, örömmel veszi a kilátást a biztos állásra s arra, hogy hazájának szolgálatot fog tehetni. Mindazáltal az őszi alkalmatlan idő miatt és felesége állapotára való tekintettel nem indulhatott azonnal. S mert félt Csulai neheztelésétől késedelme miatt, azt hitte, leginkább meg fogja magának nyerni, «ha külföldön egy általam készült könyvecskét nyomtattatván, minden hazafiakkal megesmértetném azt, hogy hazámon kívül az időt hasznosan töltöttem, a kedves hazámat szünet nélkül szemeim előtt tartottam és tőlem kitelhetőképpen kezdettem kimutatni a háladatosságot, mellyel néki tartozom». E könyvecske az «Encyclopaedia», melyhez már Hollandiában léte óta gyűjté az anyagot s előbb Ars artium (Mesterségek mestersége), majd Pasoptron (Mindent mutató tükör) cím alatt latin nyelven kezdett kidolgozni. Most a számára küldött úti költségnek egy részét «ámbár az nékem egyébre is kellett volna» a könyvnyomtatónak adá s így a nyomtatás 1653-ban megindult, s gyors egymásutánban a 261. lapig (M-ívig) haladt. Innentul a sajtóhibák töméntelen száma a mellett bizonyít, hogy a javító kéz messze esett a nyomtató helytől.

Apácai feleségével s gyermekével 1653 augusztus 29-én ért Gyulafehérvárra. Itt ekkor az iskola a következőkép volt szervezve: az elemi tárgyakat két csoportban két segédtanító tanította, collaborator; aztán volt négy osztály, mely körülbelül a mai gimnáziumnak felelt meg: szintaktika, poetika, retorika és logika, ezeknek az élén állott négy mester (Apácai maga igy fordítja magyarra), rektor; végül Bisterfeld, a szentírás és teologia tanára, professzor. A.a második osztálynak lett rektora, mestere. Fizetése volt 250 frt készpénz, 28 köböl búza (köble ért 1 frtot), 3 disznó (á 4-5 frt), 15 bárány (á félforint), rajméz (ért 2-3 frtot), és fa 16 frt értékben. Ugyanennyit kapott a másik három mester, ellenben a professzor fizetése 1800 frt volt készpénzben. Szerény állás tehát, de mint Bethlen írja, el kellett fogadnia az obediencia és szokás szerint, mind a mindennapi kenyérre nézve, melyre szüksége volt magának, feleségének és gyermekének. A., mint református gimnáziumainkban ma is szokásos, székfoglalóval köszöntött be 1653 november 2-án. « De studio sapientiae», ez volt a tárgya a beköszöntőnek, melyben a további cím szerint kimutatja a művészetek és tudományok hasznát, eredetét és fejlődését Ádámtól a rómaiakig, valamint a héber, görög stb. nyelvek tanulásának hasznát, végül megmutatja, mily módon lehetne a magyar nép mind e bölcseségnek nemcsak részese, hanem mint érhetné el, vagy éppen múlhatná felül a többieket e téren rövid időn. A magyar nem képtelen - úgymond - a tudományra; ritka ország bír annyi jeles férfit fölmutatni, mint Magyarország: Szegedi, Molnár, Gelei, Csulai, Medgyesi, Kereszturi, Tolnai, Gidófalvi, de katolikus részről is: Pázmány, Csanádi, Enyedi, Dálnoki (Comeniust, ki ugyanekkor működött Patakon, mint idegent, nem említi). De azért nem megyünk előre, mert iskoláink rosszul vannak szervezve; részletesen elmondja, mivel foglalkozzék a két kollaborátor, a négy rektor, s hogy a professzor is még a magyar jogtudományt adja elő. Szóval a 28 éves kezdő semmivel sem volt megelégedve, azonnal elitélte az eddigi rendszert, melyet még nem ismert kellőleg s újat ajánlott helyébe, melyet még sehol ki nem próbáltak, sőt a 24 év óta nagy dicsőséggel oktató Bisterfeld professzornak, az iskola fejének működését sem tartja elég széleskörűnek és mintegy hivatalosan, az iskola előljárói és nagy közönség jelenlétében neki, hogy kötelességét igazán teljesítse, még egy tárgy előadását ajánlja. Hogy e szerénytelen föllépés neki «sok boszúságot» és kevés barátot szerzett, érthető. Ez év december havában nyilvános vitatkozást tartott istentagadók, pogányok, törökök, zsidók, katolikusok, lutheránusok, sociniánusok, arminiánusok és anabaptisták ellen: a tárgynak a gyulafehérvári viszonyokhoz képest fölötte kiterjesztett volta is azt a gyanút kelti, hogy A. - aminek különben a székfoglalóban is több helyütt van nyoma - nagy tudását akarta fitogtatni. Az sem tehette kellemesebbé állását, hogy 1654 augusztusban tanítótársaival keményen összetűzött iskolájuk módszere miatt, de nem ért el semmi eredményt.

Tanítványaira rendkívüli hatással volt. A kiváló férfiút éppen tüzes lelkesedése, szónoki heve, széles körű műveltsége különösen a tanítói pályára utalták. Az iskolák javításával, átalakításával, kiegészítésével ismételve foglalkozik. Az iskola neki társadalmi, nemzeti és tudós intézmény; az tesz műveltté, gazdaggá, szabaddá. Hogy nincs főiskolánk, nemzeti szerencsétlenségnek tartja. Nagy művében a geográfiához egy külön fejezetet csatol «a fővebb Akadémiákról», melyet miután 10 pontban a többi európaiakat fölsorolta, így fejez be: «11. Erdélyben, a fejérvári (ha lábra állhatna) kolozsvári, 12. Magyarországban a váradi, pataki, debreceni. Noha mind az erdélyi s mind a magyarországi oskolák: oskolák inkább, mint Akadémiák, a mi nemzetünknek nagy gondviseletlenségének miatta, az ő örökkévaló nagy gyalázatjára. Holott más keresztény országokban, még ahol pápista fejedelmek, királyok uralkodnak is, vagyon a reformátusoknak egy nehány rendbéll Akadémiájuk. Minékünk vallásunkon való fejedelmünk, bő országunk vagyon s hol az Akadémia? melybe, ha volna, a bőségre nézve sok idegen orazágokból a tanulók elgyülnének.» A. első sorban nem is tudós v. író, hanem tanító. Minden tudását az iskolában értékesíti; azért tanult, hogy tanítson. S amit ír, első sorban az iskola számára írja. Nagy műve, az Encyclopaedia is az ifjúságnak készült. Főszándéka vele, úgymond, az volt, hogy «oly könyvet adnék a magyar ifjúságnak kezébe, melyben anyai nyelvén többire minden szép és hasznos tudományokat olvashatna.»

Ez a könyv két évi készülés után 1655-ben megjelent. Címe ez: «Magyar Encyclopaedia. Azaz, minden igaz és hasznos bölcseségnek szép rendbe foglalása és magyar nyelven világra bocsátása. Apátzai Tsere János által». 11 részből áll. Az l. tartalma metafizika, II. és III. logika, IV. aritmetika, V. geometria, VI. asztronomia, Vll. geografia, fizika, természetrajz, medicina, VIII. architektura, mezőgazdaság, naptár, IX. történelem, X. etika, jog, politika, XI. teologia. Mindez 412 oldalon. A kötetben van még folytatólagos lapszámozással székfoglalója: De studio sapientiae és 4 szintén latin nyelvü levél 1651-ből, mely egyetemi tanulótársaihoz intézve, teologiai témákat tárgyal; egészben 487 oldal. A kötet formája kis 16.-rét, hogy a tanuló kényelmesen zsebre dughassa.

A. tanító, ki tanítványainak oly tankönyvet írt, mely legjobb (de nem mindig elég jó) tudomása szerint mindenben az akkori tudás színvonalán állott. És e könyvét magyar nyelven írta: ez marad örök érdeme és dicsősége. Oly időben tárgyalta az összes tudományokat nemzeti nyelven, amidőn még alig akadt másutt párja. Magáról e nyelvről pedig csak a legnagyobb bámulattal szólhatunk. Ahol nem uralkodik eléggé a tárgyon, ott merev és nehézkes, de legnagyobb részében oly ügyes és folyamatos, oly simulékony és kifejező, oly gazdag és változatos, hogy tudományos irodalmunkban jóformán példaképül szolgálhat. Joga volt a nyelv szegénységéről panaszkodni, mielőtt művét megirta; de joga van magasztalásunkra és hálánkra, miután befejezte.

Kortársai az Encyclopaediát nem igen méltatták. A fejedelem sem vette észre s midőn a beteges Bisterfeld helyébe más tanár után néz, nem A.-t hívja meg, hanem Basiret, a kivégzett I. Károly angol király volt udvari papját, ki csakhamar Rákóczinak belső embere lett. A preszbiteri iránynak akkoriban Erdélyben nem kevés híve volt, köztük a híres Medgyesi és Tolnai; A. is közéjük tartozott. Már ez magában elég ok volt arra, hogy Basire ellenséges figyelemmel kísérje A. működését és befolyását, melyet különben az ortodox teologus előtt eretnekségnek tetsző cartesianizmusa még veszedelmesebbnek tüntetett föl. Basire 1655 szept. 24-én a fejedelem és az udvar jelenlétében az iskolában az új tanév elején általános vizsgálatot tartott. Ekkor történt meg az elkerülhetetlen összeütközés, melyről A. feljegyzései nyomán van tudomásunk. Basire a fejedelmet a preszbiterek ellen tüzelte s komolyan intette őt, a főurakat, a püspököt s másokat, hogy magokra ügyeljenek, nehogy az ő angol királyának sorsa fenyegesse őket is; ha pedig soká találnának késni, e gonosztévők helyett a fejedelem vére fogna ontatni. Erre a fejedelem: ha a tanítók közt independens volna, nyilvánosan védje magát. Nem hiszem - mond Basire - hogy volna. De én bizonyosan tudom, válaszol Rákóczi, hogy van köztük néhány. A. érezte a célzást: «Nagyságos fejedelem, felel, sohasem volt köztünk independens, nem is hiszem, hogy most volna. Én sohsem voltam independens, nem is leszek, de preszbiteriánus igenis vagyok.» A fejedelem: «A preszbiteriánizmus ut az independentizmushoz!» A.: «Fenség! persze, mondják.» Erre Basire a preszbiteriánusok ellen fordult s midőn A. azt mondá, hogy Basire okai oly selejtesek, hogy minden középszerű preszbiteriánus könnyen megcáfolhatná - ez feltűnt a fejedelemnek s legott parancsot adott, hogy az ellenfelek ezt nyilvános vitatkozáson döntsék el. A. hiába védekezett, hogy ily fontos ügyre nincs kellően előkészülve. A fejedelem megmaradt elhatározása mellett s a 29 éves ifjú gyorsszavú heve nem állhatott meg a 47 éves férfiu higgadt gyülölsége előtt: a vitatkozás A. vereségével végződött. «A fejedelem ekkor - így tudósít egy újabban felfedezett forrás - A.-ra erősen megharagudott és ezt is mondotta: De isten engem ugy segéljen, Apácai uram, a Medgyesi preszbiteriumot, amíg én élek, ide bé nem hozza ked. Mást ne tanítson, mert isten engem ugy segéljen, valaki mást tanít, a Marosba vettetem vagy a toronyból hányatom le! Ekkor még Kereszturi is erősen pirongatta A.-t, azt mondván: Bezzeg kimutatá ám ked A. uram foga fejérét; bizony valójában gyermeki argumentumokat hoza ked elő. Melyek után sok bajai lőnek, a püspök a fizetését ki nem akará adni, a fejérvári professzorságról megfosztaték a fejedelem által.» Megkinálták a kézdivásárhelyi, majd enyedi papsággal, de nem akarja az iskolát elhagyni, aztán a marosvásárhelyi rektorsággal, de azt kevesli. Lórántffi Zsuzsánna Patakra készül meghivni rektornak, «de a fejedelem nem engedte, azt mondván, nem illik ilyen embernek javán igy munkálódni.» A püspök ekkor azt javallotta neki, kövesse meg Basiriust s adjon reverzálist. Egyiket sem cselekedte, így aztán általtették Kolozsvárra, melynek iskolája a fehérvárinál alsóbbrendű volt.

A deákság híven megmaradt szeretett tanítója mellett. «Ha az alumnia a deákokat - írja Bethlen - és engemet az atyám ott nem tartott volna, bizony mind odahagytuk és Kolozsvárra A.-hoz mentünk volna.» S Bethlen s vele sokan követték is A.-t, ki 1656 november 20-án foglalta - el uj állását ily cimü beszédével: «Az iskolák igen nagy szükségéről és azon okokról, melyek miatt a magyaroknál elpusztult állapotban vannak.» Okai szerinte: a polgárok és tanulók, a tanítók gyakori változása, az egyházi férfiak, a felügyelők és kurátorok - szóval mindenki. Mintha a saját maga üldözött és zaklatott lelkét erősítené, ugy hangzanak e szavai: «De ha, és ezt én mondom, oly időben születtünk, mikor a legnagyobb tudatlansággal szemben a bölcseség és ennek tanítói egy batkára sem becsültetnek, azonnal kétségbe kell-e esnünk? EI kell-e hagynunk az isko!át? Számba sem kell vennünk az utókort? Nem, gyalázaton és szégyenen keresztül az erényre kell törekedni.» Kolozsvártt épp oly buzgó tanító volt, mint idáig. Az ő közbenjárásának köszönhette az intézet a Lórántfi Zsuzsánna reformátns alapítványát, az ő buzgólkodásának a Barcsay fejedelemtől nyert cameraticum beneficium-ot, mely tíz szegény tanulónak köztartását tette lehetővé. Ugyane fejedelemhez nyújtott be 1658 végén egy tervet: «A magyar nemzetben immár elvégtére egy Akadémia felállításának módja és formája,» felől, melyben bizonyítja, hogy a fehérvári kollegium jövedelme eddig is elégséges volna az új intézetnek céljára, s hogy az még fenn nem áll, «az idegeneknek uralkodása és a magunkéinak irigysége tette nékünk ez nagy kárt.» Ugyanez évben dúlta fel a tatár Fehérvárt és kollegiumát, a hallgatók elszélednek s Basire a megmaradt 35 tanulóval menekül a romok közül. Barcsay sem ér rá A. nagyröptű tervével foglalkozni. Hanyatlik Erdély, hanyatlik a nemzeti műveltség ügye, s A. fiatal erejét is megtörte a gyógyíthatatlan betegség. 1658 novemberében Kolozsvártt még nyilvános vitatkozást áll Veres Ferenc kat. pappal e tétel fölött: «Krisztus nem mindenkinek halt meg.» December 27-ről fenmaradt egy levele, melyben egészségéről szó sincs; nyilván még egészségesnek tartja magát. De már a következő év utolsó napján, éjfélkor a tüdősorvadás véget vet életének.

Forrás: Pallas Nagylexikon