Aphrodité

(lat. Venus). A görög mondában a szerelem és a női báj istennője.

Tisztelete még a Homéros előtt való időkben keletről Cipruson és Kithéra szigetén át, főkép feniciai gyarmatosítás következtében jutott Görögországba. Eredetileg ugyanis semita istenség. A feniciaiak Astartéja, az assziriaiak Istar-ja, a szíriaiak Aserája, a babiloniaiak Moledetje megfelelnek a görög A.- nak. A keleti istenség kultusza korán magába olvasztotta Hébének mint eredetileg a görögök szerelmi istenségének kultuszát. Így az A. mondában felismerhető vonások mind keleti eredetűkre vallanak. A szemita népeknél ugyanis hold- vagy csillagistenség, majd az állati és növényi termékenységnek végső principiuma volt.

Astartét t. i. a görögök maguk A.- Uraniá-val (= égi Aphrodité) azonosították, Phaéthón (l. ezt) mitosza is legeredetibb jelentősége mellett szól, mely azonban kivált a. görög mondában idők múltával elhomályosodik itt a termékenységnek, majd idealizáltabb alakjában a szerelemnek a női szépségnek istennője. Már midőn a tengerből, melynek habja szülte, szárazra lép, buján kizöldül lábai alatt a fű. Midőn Anchisést meglátogatja az Ida hegyén, farkasok, medvék, oroszlánok, párosodnak jöttére. Nem állhat neki senki sem ellent, mert övében magával hordja a kellemet, bájt, a rábeszélést, a csevegő szerelmet, s még az istenek és emberek atyját, Zeust is szerelemre gerjeszti a kikölcsönzött öv varázsával a rendszerint zsémbes Héra. De a görögök eléggé korán különbséget tettek a házasságban kielégítést óhajtó szerelem és a puszta nemi ösztön istennője között; tiszteltek t. i. egy A.-Uraniát s egy A.- Pándémost. Amahhoz házasságok kötésénél gyermekáldásért esdekeltek, ő őrködött a fölött is, hogy a házassági igéreteket a szerelmesek beváltsák. Emez védőasszonya volt a heteráknak s kultusza egész Görögországban el volt terjedve. Korintusban virágzása tetőpontján több mint 1000 hierodulos állott A.- Pándémos szolgálatában. Athénében tiszteletére Solón templomot emelt, melyben a prostituáltak kénytelenek voltak bárkinek kedvére lenni. Felismerhetők azonban a keleti vonások születése mitoszában is. Hésiodos a Kronos által kiherélt Uranos tengerbe esett nemzőrészének habjából származtatja A.-t. De már a sziriai A. születését is úgy adja elő egy monda, hogy az Eufratész folyóban halaktól talált tojásból költötte ki egy galamb. Ünnepeinek neve Aphrodisia volt. A neki szentelt állatok a veréb, a galamb, a hattyú, a nyúl és a delfin, a növények közül a rózsa, a mák és a hársfa. A.-t a latinoknál l. Venus alatt.

A művészet

A. megjelenítésével sűrűn foglalkozott. Kultusza természetesen alakításának módjára is hatással volt. Keleten mezítelenül, két kezével a mellén ábrázolták. Ezt a típust vitték a feniciaiak Egyiptomba és Ciprus szigetére; de míg amott a karok leeresztve vannak, emitt a kezek a két mellet födik, sőt találni azt a változatot is, hogy az egyik kéz a mellet, a másik az ágyéktájat takarja; Cipruson azonfelül szakállasan is ábrázolták. Itt tehát a keleti motívumokhoz leginkább ragaszkodtak. Magában Görögországban és a Feniciától távolabb eső szigeteken az archaikus korszak A.-t ruházatosan fogta fel, hellyel-közzel mellre tett kezekkel jelenítette meg, s attributumaival, főként a galambbal látta el, igen sokszor virággal is, mely utóbbi járulék, különösen agyagszobrocskákon található, úgy, hogy vannak, kik kételkednek abban, mintha így éppen A.-t ábrázolták volna, annál is inkább, mert a rómaiak ezt, az utóbbi járulékú típust Spes (l. o.) istenségük alakítására vették át. A ruházat a jón chitón. Előfordulnak e periodusban A.- nak ülő szobrai is, minőt Pausanias tanúsága szerint Kanachos szobrász készített. Átmenetképen a következő, Pheidiás nevére elkeresztelt korszakhoz, van több bronzszobrocskánk, melyeken a dór chitónnal látjuk az istennőt felruházva. Így p. a jobb kéz a chitónt fogja, a kinyújtott bal gránátvirágot tart a Kalamis által alkotott A. Sósandra szobrának berlini domború művű utánzatán. A Pheidiás korszakának két nevezetes alakításáról van tudomásunk. Az egyik magának Pheidiásnak műhelyéből kikerült, Élisben felállított aranyos és elefántcsontú A.-je, melyről azt tudjuk, hogy az istennő egyik lábát egy tekenős békán pihenteté. A másik az Alkamenés, lemnoszi szobrásznak és Pheidiás állítólagos versenytársának A.-je, melynek utánzata némelyek szerint a Louvreben őrzött, általunk is bemutatott 135. sz. ú. n. Venus Genetrix (l. Genetrix). Itt a köpenyt fogó fölemelt jobb kéz és kar s a bal váll és mell mezítelenek, a bal kézben gránátalmát tart az istennő; a ruha a testhez simuló, s mégis finom redőzettel lefolyó. A pheidiási epokától a praxitelési epokához átmenetet képeznek a mezítelen felső testtel alkotott A.- szobrok, melyeknek genrejét a (színes nyomásu képmellékletünkön bemutatott) Párisban a Louvreben őrzött, 1820-ban Mélos szigetén talált, 136. sz. ú. n. mélosi A. (milói Venus) tükrözteti vissza. Az eredeti valószínüleg bronzszobor volt s az istennő térdére könnyedén támasztott pajzsot tartott. A párisi utánzat szintén igen jelentékeny (Alexandros v. Agesandros nevű) művésznek az alkotása lehet, ki a K. r. e. III. sz.-ban élhetett. Általánosan a legszebb A. szobornak ismerik el és példájául tüntetik fel a törekvésnek, sikeresen egyesíteni a női alakban a nemes tartást s formai kecset a viruló egészséggel. A mélosi A. arca nem tekint tükörbe vagy pajzsba, hanem egyszerű nyugalommal maga elé néz, a bal kéz valószínűleg emelt helyzetben gránátalmát tartott volt, a jobb kéz pedig a ruhát fogta. Praxitélésék és Skopásék az új istennőt már vagy egészen mezítelenül, vagy csak könnyű ruhadarabbal felruházva alakították. E nemben a leghíresebb A.-alkotás Praxitelés knidosi A.-je. Egészen mezítelenül volt ábrázolva az istennő, jobb kezével szemérmét eltakarva, baljával mezét egy hidriára (víztartó vederre) leeresztve. E szobron volt alkalmazva először az epedő pillantás, melyet lényeges jellegnek megtartott az A.-szobrok számára mindvégig az iskola. E knidosi A.-nek (melyre nézve l. többet Praxitelés-nél) maradt fenn a müncheni gliptotékában látható, általunk is bemutatott 131. sz. egy másolata. E knidosi típushoz hasonló a jelenleg Firenzében (a Galleria degli Uffizi-ben) őrzött, úgynevezett medicei Venus, melyet a XVI. században találtak Rómában és 1680.-ban vittek Firenzébe. Ciprusi motivumok behatása észlelhető rajta. Itt említendő még a Rómában a Museo Capitolino-ban őrzött úgynevezett capitoliumi Venus, melyet a Viminalis és Quirinalis között találtak, mely a knidosi és medicei A.-k között az átmenetet szemlélteti. A Praxitelés-Skopási periodusban ábrázolták azután még A.- t. amint a tengerből kiemelkedik (l. Anadyomené) s nedves haját kicsavarja, - és a fürdőben guggoló A.-t, mely ábrázolásnak egy mutatványa a Vatikánban (Museo Pio Clementinóban) látható 427. sz. a. A Kallipygost (l. o. nem igen jelenítették meg, mindazonáltal e genrenek is maradt a nápolyi múzeumban, a portico dei Capolavori (mesterművek csarnokában) őrzött egy igen szép példánya.

Forrás: Pallas Nagylexikon