Apoteózis
(gör.) annyit jelent mint
istenítés, az istenek közé helyezés. A görögök hite szerint egyes, kiváló hősök
holtuk után az istenek gyülekezetébe jutnak, és testök a hamvasztásban halandó
salakjoktól megtisztul. Így istenülnek Héraklés, Achilleus v. Bellerophóntés
stb. (l. Héroszok és Boldogok szigetei). Később históriai személyeket is
istenítettek, p. Harmodios és Aristogeitónt s a Marathónnál elesetteket, mi a
rómaiaknál is meghonosodott, kik Caesártól kezdve császáraikat isteníteni
szokták (consecratio l. o.). A császár a Divus (= megistenült) melléknevet,
templomot és őt tisztelő papokat kapott. - A festészetben és szobrászatban a
szimbolikus ábrázolás egy neme, melyben valamely személynek rendkívüli voltát
akként dicsőítjük, hogy isteni vagy más túlvilági lények társaságában, vagy
egyébként képzelt földfölötti viszonyok közepett tüntetjük föl. Rómában a
császárok idejében különösen dívott az e fajta ábrázolás domború műben
előállítva, s igen gyakran fordul elő a római császári érmeken is. Az
ifjabbkori festészetben is találkozunk ilyféle ábrázolásokkal, így p. Tizián
megfestette V. Károly császár apoteózisát, Rubens IV. Henrikét, Ingres pedig I.
Napoleonét. - A. az esztetikában a dráma v. vallásos darab befejező része,
amennyiben a hős szenvedéseinek isteni megnyilatkozás vagy magasabb vízió vet
véget. Lásd az A.-t a «Faust tragédia» második részének vagy «Az ember
tragédiája» végén.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|