Apró bolygók

(asteroidok, planetoidok) azok a kicsiny égi testek, melyek a Marson kívül, de a Jupiteren belül a Nap körül keringenek. Pályáik igen excentrikusak, úgy hogy megvilágításuk a perihelium idején jelentékenyen más mint aféliumkor. Polyhymniánál a megvilágítás szélső értekeinek viszonya 4: 1. A pálya hajlása az ekliptikához igen különböző lehet, némely asteroidnál egészen jelentéktelen, de a 35°-ot is elérheti. A körülkeringés ideje 3 ¹/₄-5 ²/₅ év. Az A. oly gyönge fényűek, hogy csak messzelátóval vehetők észre. Már Kepler úgy nyilatkozott Mysterium Cosmographicum című művében, hogy a Mars és a Jupiter között még egy bolygónak kell lennie. De csak a XVIII. században merült fel újra ez a nézet, amikor Lambert és nyomában mások ama hézagra figyelmeztettek, mely a bolygóknak egyébiránt szakadatlan sorában mutatkozik s melynek kitöltésére (hosszegységül a Földnek a Naptól való távolságát véve) a Naptól 2,8 távolságra (mintegy négyszáz millió km.) kellene egy bolygót helyezni. Sőt Lalande 1796-ban a csillagászokat már fel is szólította, osszák fel az égboltozatot egymás között tartományokra, hogy mindegyikben más és más keresgélje azt a bolygót. Ugyanez időtájt Piazzi Józsefet, ki Palermóban az álló csillagok pontosabb lajstromozásán fáradozott, Wollaston-nak tájékoztatóul használt igen tökéletlen katalogusának egyik hibás feljegyzése arra késztette, hogy ennek kijavítása végett igen pontosan megvizsgálja az ég ama részét, hol a feljegyzett csillag állott légyen. Még a gyengébb csillagokat is gondosan feljegyezte. Így történt, hogy az új század első éjszakáján, 1801 jan. 1-én egy csillagot jegyzett fel, melyet már a következő éjjel nem talált előbbi helyén, hanem attól nem nagy távolságra egy ott még nem észlelt csillagot látott. Január 3-án hasonló elmozdulást vett észre. A csillag mozgott és Piazzi, aki üstökösnek tartotta, éppen hat hétig kisérte figyelemmel, amikor a kedvezőtlen időjárás, majd a tudósnak súlyos megbetegedése végét vetette az észleléseknek. Eredményeikről egyebek közt Bode is értesülvén, ez az adatok pontosabb egybevetéséből felismerte, hogy Piazzi csillaga bolygó. Némi habozás után a felfedező is e nézethez csatlakozott s bolygóját Ceres-nek nevezte. De mire ennek híre terjedt, a bolygó a Napnak közel volta miatt nem volt észlelhető, csak ősszel lehetett megint a hajnali órákban keresgélni. De hol? Hat heti megfigyelésből a bolygó mozgását annyira kiismerni, hogy a csillagot hosszabb idő múlva újra meglehessen lelni, a csillagászatban merőben új feladat volt, s e számításnak módját csak Gauss lángelméje tudta kigondolni. Azonban az alig 24 éves tudós eredményeit kevesen méltatták, csak Olbers ismerte fel becsüket és segítségükkel Brémában a már-már nyomaveszett Cerest újra megtalálta. A pályát most egészen pontosan ki lehetett számítani s a naptól való középtávolságát 2.77-nek találták. Eszerint a gyenge fényű, szabad szemmel nem látható, tehát igen kicsiny bolygó oly jól illett a planéták sorában ismert hézagba, hogy senki sem gondolt a bekövetkezendőkre. 1802 március 28-án Olbers egy második A.-t fedezett fel: a Pallast, majd Harding Göttingában 1804 szept. 1-én a Junót s Olbers 1807 márc. 29-én, már nem is egészen véletlenül, a Vestát. Ezek mind a Mars és Jupiter közt vannak, a régi hézagot tehát nem egy, hanem több bolygó tölti ki. Közülök a század közepéig csak a felsorolt négy volt ismeretes s aki itt vagy ott egy újat vélt felfedezni, annak csakhamar megint nyomát vesztette. Csak 1845. terjedt el váratlanul az a hír, hogy Hencke a drieseni (Neumark) postamester, új bolygót fedezett fel. A meglepő lelet a berlini csillagdán igazolást nyert. Ez Astroea az 5. aszteroid. Azóta nem telt el év egy v. több aszteroid felfedezése nélkül. Ma már jóval többet ismernek mint háromszázat. Éppen azért név helyett már csak folyószámukon szokták említeni, melyet az írásnál körülkarikáznak. P.  Cerest jelenti, Astraeát ff, fff Polyhymniát.

Az A.-nak számos csillagász már korán kutatta eredetüket. Olbers az A.-at egy szétrobbant bolygó romjainak tartotta. Nézetét Mädler úgy módosította, hogy a naprendszer keletkezésénél ama ködgyűrűk közül, melyek a sűrűsödő anyagból keletkeztek, az egyikben hiányzott egy oly kiváló vonzó erejű pont, mely körül a gyűrű anyaga tömörült volna, s a tömörülés több, közel egyenlő erejű vonzó pont körül történt.

Forrás: Pallas Nagylexikon