Arab csillagászat

Valamennyi matematikai tudomány közt legjobban a csillagászatot művelték az arabok. Ebben a tudományban is a görögök nyomain haladtak, főleg Ptolemaios ismert könyvéből indulva ki, melyet a görög megisztos (legnagyobb) szó után «Almageszt»-nek neveztek el és mely csakugyan az utóbbi néven lett később általánosan ismertté Ptolemaiostól az arabok a csillagok és csillagzatok görög elnevezéseit is átvették, azonban sok előttük érthetetlen mitologiai nevet arabbal cseréltek fel, s innen van a sok arab név a ma használt csillagnevek közt. Már a IX. században Al Mamum kalifával kezdődik a csillagászat művelése az araboknál; ő Bagdadban és állítólag Damaszkusban is csillagvizsgálókat építtetett; parancsára Chalid ben Abdulmelik és Ali ben Isa Szindjár síkján 2 déllő fokot mértek; az ekliptikát alatta helyesbítették, végül nevéről nevezett csillagászati táblákat (szíds) készíttetett. E kornak leghíresebb arab csillagásza Achmed al Fergani (megh. 830 körül), ki az Almageszt hasznavehető kivonatát készítette és kinek könyvét: «Alfragani rudimenta astronomiae» címen 1537-ben Melanchton, 1590-ben Christmann, 1669-ben «Elementa astronomica» címen arabul és latinul Gollins adták ki. Más nevezetes arab csillagászok, mint a sokat emlegetett Abu Masszarem (megh. 885-ben, latinul Albumasarnak nevezték, Japhar Indus néven is idézték), Al Battani (Albategnius, megh. 929) és Ibn Junus némelyek szerint sokat vettek át a tudós Al Kindi-tól és inkább csak népszerűsítettek munkáikban, míg mások Al Battanit a legnagyobb arab csillagásznak tartják, ki különösen az apogéum haladásának fölfedezésével lett halhatatlanná; munkájában (De motu stellarum, 1537-ben Norinbergában, 1645-ben Bolognában) Ptolemaios számadatait több helyen javította, azonkívül szorgalmas észlelő is volt.

Ibn Junus Hakem-nak, a 6-ik fatimida szultánnak volt udvari csillagásza; Egyiptomban és kairói észleletei alapján a Hakem-féle (1804-ben arabul és franciául Párisban Caussin adta ki) táblákat számította. De a Bagdadban székelő bujudi szultánok is lelkes ápolói voltak a csillagászatnak, így különösen Adhud el Daula és Serif el Daula, ki udvari kertjében építtetett nagy csillagvizsgálót. Bár az arabok az elméletben Ptolemaios rendszerénél tovább nem jutottak, működésük a csillagászatban mégis nagyon becses és különösen észleleteik nagyon fontosak. Eszközeikről és műszereikről már Al Fergani is írt, igen jól leírva az akkor 10-10"-re osztott köröket, Abn Abdallah al Mardini az almukantarat használatát ismertette, Abud Hasszan Ali pedig a XIII. században írta le az arabok használta csillagászati műszereket, ezek közül való az európai gyűjteményekben is előforduló asztrolábium. A középkorban különben mindenütt és főleg az araboknál a csillagászat a legszorosabb viszonyban van az asztrologiával (l. o.), sőt sok arab csillagász csak az utóbbi kedvéért foglalkozik magával a csillagászattal, keverve ezt a mágusok és a kabbalisták bölcseségével, melyet igen gyakran Hermes Trimegisztosz, Zoroaszter és másoknak tulajdonított művekből szedtek. Európába zsidó és latin fordítások révén jutottak ezek a tanok és itt még a XVI. században is nagy befolyásúak voltak.

Forrás: Pallas Nagylexikon