Arab filozofia

Az arabok filozofiai gondolkodása első táplálékát a Korán magyarázatából merítette. Teologiai iskolák alakultak, melyek közt a legnevezetesebb a mutazaloké, kik az isten abszolut egységét, az emberi akarat szabadságát tanítják s e célra kifejtik a kalam (szó, isteni ige) dialektikai tudományát. Később a kalam hívei motekallemln név alatt hatalmas teologiai iskolát képeznek. Az abasszidok trónraléptével (750 Kr. u.) az arabok megismerkednek a görög filozofiával, illetőleg leginkább Aristotelés-szel. Főleg Al-Mamun (813-833 Kr. u.) uraikodása alatt s megbízásából fordították először Aristotelés némely művét arab nyelvre. Aristoteléshez vonzotta az arabokat pozitív szellemük, mely a gyakorlati élet szükségleteit iparkodott kielégíteni (orvostan, asztronómia, fizika); tanítása az isten személyes egységéről jobban megfért a mohammedán, mint a keresztény felfogással; de voltaképen nem is igen választhattak a filozofusok közt, mert Alexandriában, a tudományos élet középpontjában, Aristotelés filozofiája némely újplatonikus s újpythagoreusi elemmel vegyítve, föltétlenűl uralkodott. Közvetítőkként szerepeltek az arabok közt nagy számmal élő szíriai orvosok (nesztoriánusok), kik szír nyelvre fordították a görög írókat s e fordítások alapján készültek azután részben igen pontos, hű arab fordítások. Aristotelésen kívül némely magyarázóját fordították (Alexander Aphrodisiensis, Themistius, Porphyrius, Ammonius), továbbá Galenust, egyet-mást Platontól stb. Csakhamar önálló nagyhírű Aristotelés-magyarázók léptek fel az arabok közt. A keleten leghíresebbek voltak Alkendi a IX. században, híres matematikus s csillagász is; Alfarabi a X. században, aki az újplatonikus emanació elméletét összeköti Aristotelés tanításával, Avicenna a XI. században, a tisztább aristotelizmus híve s a középkorban a keresztény tudósoknál is nagy tekintély, végre Alghazzali, ki a teologiában a míszticizmus felé hajlik s ennek kedvéért a filozofiában szkeptikus. Alghazzali felfogásának győzelme végét jelenti a keleti filozofiának; ő utána a vallási ortodoxia uralkodik, míg a filozofia Spanyolországban talál új hazát. A nyugati arab filozofusok közt kiválnak Avemacep (Ibn Badja), Averrhoës (IbnRosd), aki a panteizmus felé közeledik (l. e neveket).

E filozofusok éppen nem szolgai követői Aristotelésnek; némelyek nagy elmeéllel magyarázzák s egyes részletekben önállóságot is mutatnak. Hogy a teologusok nem jó szemmel nézték e filozofusokat, szinte magától értetődik. Ha egyéb nem, már az is elég gyanussá teszi a filozofusokat, hogy az anyag örökkévalóságát tanítják s az emberi léleknek a vallástól független, a tökéletesség felé való fejlődésképességét tulajdonítják. Mint visszahatás a filozofia ellen virágzott föl a «kalam» tudománya, melynek hívei az előbb említett motekallemin (arab többes szám), kiket a héber írók medabberimnek (beszélőknek) neveznek. A motekallemln fősúlyt a teremtő egy isten fogalmára helyezték, ki az anyagot megteremtette s Aristotelést elhagyva, Demokrithoz fordultak, kinek atomelméletét jobban vélték összeegyeztethetőnek ezzel a főfogalommal. Az atomok, nézetük szerint, kiterjedés nélküliek, az isten teremtette őket s teremti őket folyvást, ha kedve tartja. Bővebb felvilágosítás e nézetekről Maimonides More nebuchim-jában található. A motekallemin közt különböző szekták fejlődtek s a X. században nagy népszerűségre tettek szert. Bassorában «a tisztaság vagy őszinteség testvéreinek» társasága keletkezett, mely a vallás és bölcsészet tanainak népszerűsítését tűzte ki céljául s e célra egy ötven értekezésből álló enciklopedia-féle művet adott ki. A filozofusok is több szektára oszoltak. Aristotelés tanai mellett ugy látszik Platonnak is akadtak kötői, kik a miszticizmus felé hajoltak s általában az arab filozofia majdnem mindazokon a stádiumokon keresztülment, mint a nyugati. A XIII. századtól kezdve már nincsenek peripatetikusok; a vallási fanatizmus felülkerekedett s Ibn Rosdnak nagy üldözéseket kell elszenvednie. A mohammedán templomokban mindenütt Aristotelés, Alfarabi, Avicenna ellen prédikálnak, a filozofusok műveit nyílt piacon elégetik, úgy hogy az arab filozofiai művek igen ritkák lettek. A filozofia a zsidókhoz menekült, akik az arab munkákat héberre fordították v. héber betűkkel leírták az eredetit. Így maradtak fenn az arab művek. A héber munkák latin fordításai révén ismerkedtek meg a skolasztikusok az arab filozofusokkal, sőt Aristotelés munkáinak nagy részével s ez döntő hatással volt a skolaszticizmus fejlődésére. Főkép Páris s a Ferenciek rendje mutatott nagy fogékonyságot az új tanok iránt. A XIII. században ismételten kiátkozták az arab filozofusok tanait, míg azután minden baj nélkül az egyház is befogadta őket. L. Munk: Mélanges de philosophie juive et arabe és cikkeit a «Dictionnaire des sciences philosophiques»-ban. Aug. Schmölders: Documenta philosophiae Arabum. Bonn 1836. s ugyanettől: Essai sur les écoles phil. chez les Arabes 1842. Dieterici: Die Philosophie der Araber im X. Jahrhundert. 8 kötet.

Forrás: Pallas Nagylexikon