Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Arácsai apá... ----

Magyar Magyar Német Német
Arácsai apá... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Arácsai apátság

vagy aracsi. Nagyon keveset tudunk felőle, sőt már címben sem létezik. Alapítási éve ismeretlen, csak annyi bizonyos, hogy 1256-ban már létezett, minthogy az ugyanezen évben tartott esztergomi zsinaton Nicolaus de Aracha apát is jelen volt. A templom szt. Miklós tiszteletére volt emelve és így valószínű, hogy eredetileg a bencések lakták, míg később Erzsébet királyné révén a ferenciek birtokába jutott, akik azt még a mohácsi csata után is bírták. 1551-ben török kézre került, amely alkalommal a zárda maga elpusztult, a templom azonban még a múlt század végén is fedél alatt állott s mint szemtanúk állítják, az egyik oltárkép szt. Mihály arkangyalt ábrázolta magyar ruhában, bajusszal és sarkantyús csizmával. Létezett e zárda mellett hasonló nevű helység is, Racha név alatt, de Aracsnak is neveztetik az a puszta, amely ezen a helyen ma is fennáll. Fekszik Torontálmegyében, Beodra mellett. Ipolyi leírta a templomot archeológiai szempontból. (Baudenkmale 1857. Bővebbet l. Katona, Hist. Crit. X. 674. 1. Sigler Bélnél, Adpar. 72. 1., hol Aratha-nak neveztetik.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is